Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Nemzeti gondolat és európai elkötelezettség – Kónya Imre Adalbert-díja

"A Kerekasztal működésének egyik legnagyobb eredménye annak megakadályozása volt, hogy a szocialista rendszer válságának elmélyülése, a nemzetközi erőviszonyok radikális átrendeződése, különösképpen pedig a Szovjetunió belső és külső pozícióinak megrendülése következtében az érdemi tárgyalások megkezdésére kényszerülő állampárt megossza és egymással szemben kijátssza az ellenzéki mozgalmakat, külön-külön konzultációkat kezdeményezve velük. A politikai egyeztető tárgyalások előkészítése során (1989. március és június között) a Független Jogász Fórum elnökeként Kónya Imre vezette a Kerekasztal üléseit."

Úgy gondolom, hogy megkülönböztetett szimbolikus jelentőségű az a körülmény, hogy Kónya Imre a 27 évvel ezelőtt újraegyesített Németország fővárosában, Berlinben veheti át kitüntetését, abban a metropolisban, amely az általa is megálmodott európai egység egyik legfőbb motorjaként működött hosszú évtizedeken át, és működik napjainkban is. Az ünnepi pillanat szimbolikus tartalmát erősíti Kónya Imrének a magyarországi rendszerváltozás előkészítésében, majd megvalósításában játszott meghatározó szerepe, amellyel – közvetett módon – jelentős mértékben hozzájárult a rossz emlékű berlini fal leomlásához, a német egység megteremtéséhez is. Az Adalbert-díj jelentőségét önmagában is magasra emeli az a körülmény, hogy azt korábban olyan kiemelkedő történelmi személyiségek vehették át (többek között Franz König bíboros, Helmuth Kohl kancellár, Václav Havel köztársasági elnök, Hanna Suchocka miniszterelnök és nagykövet, František Mikloško parlamenti elnök, Antall József miniszterelnök és mások), akik az adalberti értékeket megtestesítve kulcsszerepet vállaltak abban, hogy a második világháborút követően szovjet befolyás alá kényszerített történelmi Közép-Európa újjászülessen, visszatérhessen az európai szabad nemzetek családjába. E folyamat kibontakozását a demokratikus értékek mellett elkötelezett politikusi teljesítményével és példamutató morális magatartásával Kónya Imre meghatározó mértékben mozdította elő.

A közép-európai nemzetek újjászületését, az Európa újraegyesítését eredményező átalakulás egyik főszereplője, Kónya Imre 1947. május 3-án született Budapesten, olyan családba, amely a bolsevik diktatúrát, a szovjet megszállást nem kevés kockázatot is vállalva elutasította. Az állam- és jogtudományok terén folytatott tanulmányait Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, 1971-ben doktorált, majd az ügyvédi pályán helyezkedett el. 1972-ben vette feleségül Kutrucz Katalint, büntetőjogászt, aki rendkívüli szakmai felkészültségével, valamint politikusi és emberi kvalitásaival – egyetemi oktatóként, majd 1990-től parlamenti képviselőként – méltó partnereként működött vele együtt a nemzeti újjászületés munkálataiban, alapvető kérdésekben közösen formálva a kormány politikájának irányát és tartalmát.

Szakmai és politikusi aktivitása mellett Kónya Imre megkülönböztetett érdeklődést tanúsított a szépirodalom iránt is. A verseket s a regényeket nem csupán élvezettel olvasta, egyetemi évei alatt megszervezte a kari irodalmi kört, s az Egyetemi Színpadon rendezett összeállítások, irodalmi programok főszereplői közé tartozott.

A szocializmus időszakában nem vállalt politikai szerepet. A Magyar Demokrata Fórumba 1988 őszén lépett be, annak szervezetté, párttá történő átalakulását követően mindvégig nagy hatást gyakorolt a párt profiljának, eszmeiségének alakulására.

A rendszerváltoztatás folyamatának motorjaként 1988 novemberében kezdeményezője volt a Független Jogász Fórum megalakulásának, s országgyűlési képviselővé választásáig a szervezet vezetőjeként működött. Az átalakulás bevezető fázisában a Fórum nélkülözhetetlen funkciót töltött be, úttörő szerepet játszott a felgyorsuló ellenzéki kezdeményezések egységesítésében és összehangolásában, a későbbi együttműködésük alapjainak megteremtésében. Ennek jegyében kezdeményezett tárgyalásokat 1989 tavaszán a két legerősebb ellenzéki mozgalom: a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége egyes vezetőinek részvételével, amelynek eredményeként 1989. március 22-én létrejött az Ellenzéki Kerekasztal. Az együttműködéshez csatlakozó nyolc legjelentősebb ellenzéki szervezet a Független Jogász Fórum koordinálása mellett egyeztette álláspontját a békés demokratikus átalakulás legfontosabb aktuális kérdéseiről.

A Kerekasztal működésének egyik legnagyobb eredménye annak megakadályozása volt, hogy a szocialista rendszer válságának elmélyülése, a nemzetközi erőviszonyok radikális átrendeződése, különösképpen pedig a Szovjetunió belső és külső pozícióinak megrendülése következtében az érdemi tárgyalások megkezdésére kényszerülő állampárt megossza és egymással szemben kijátssza az ellenzéki mozgalmakat, külön-külön konzultációkat kezdeményezve velük. A politikai egyeztető tárgyalások előkészítése során (1989. március és június között) a Független Jogász Fórum elnökeként Kónya Imre vezette a Kerekasztal üléseit.

Az állampárttal és annak szatellitszervezeteivel folytatott háromoldalú (úgynevezett Nemzeti Kerekasztal) tárgyalásokon az Ellenzéki Kerekasztal küldöttségének tagjaként, elsősorban az alkotmánymódosítást előkészítő (stratégiai jelentőségű) szakbizottság munkájában vett részt. Az 1990. évi szabad országgyűlési választások előkészületei során kezdeményezte a Választási etikai kódex megfogalmazását, és jelentős szerepet vállalt annak kidolgozásában is.

A parlamenti választáson a Magyar Demokrata Fórum Pest megyei listájának vezetőjeként szerzett mandátumot, majd tagja lett a parlament alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi állandó bizottságának. Részt vett a Magyar Demokrata Fórum és a legjelentősebb ellenzéki pártot alkotó Szabad Demokraták Szövetsége között létrejött megállapodás kidolgozásában, ami – nem kis mértékben éppen a német konstruktív bizalmatlansági intézmény átvételével – megteremtette a stabil kormányzás egyik nélkülözhetetlen előfeltételét. Antall József javaslatára május 23-án a Demokrata Fórum képviselőcsoportja frakcióvezetőjévé választotta meg. December 16-án beválasztották az MDF Országos Elnökségébe, 1993 októberétől 1996. március 31-ig a párt alelnöki tisztségét töltötte be.

A legnagyobb kormánypárt igen nagy létszámú frakciójának vezetésére szóló megbízatás elvállalása igazi történelmi kihívást jelentett Kónya Imre számára. Az ő feladata, az ő felelőssége volt a kormányzati stabilitáshoz nélkülözhetetlen parlamenti többség folyamatos biztosítása. És mivel a Magyar Demokrata Fórum ellenzéki gyűjtőpártként jött létre, és a folytatásban klasszikus néppártként kívánt működni, parlamenti frakciójának keretei között számos eltérő – olykor egymással szemben kifejezetten ellentétes törekvést képviselő – irányzatot fogott össze. Ahhoz hogy a kívánatos minimális konszenzust megteremtse, egyszerre volt szüksége nagyfokú taktikai érettségre és elvi következetességre, a rövid távon érvényes kompromisszumok megkötését feltételező pragmatizmus összekapcsolására a pozitív víziókat szem előtt tartó perspektivikus gondolkodással és politizálással. A magyarországi rendszerváltás nagy szerencséje, hogy Kónya Imre mindkét képességgel rendelkezett.

Frakcióvezetőként Kónya Imre példás egyetértésben végezte munkáját miniszterelnökével, Antall Józseffel. Szoros, konfliktusmentes együttműködésüket megkönnyítette, hogy a kormánypolitika és a kormányfilozófia lényeges kérdéseiben azonos álláspontot képviseltek. Elkötelezett hívei voltak a parlamentáris demokráciának, a jogállamiságnak, a szociális piacgazdaságnak, az európai integrációnak és a transzatlanti szolidaritásnak, olykor akár rövid távú politikai érdekeik rovására is.

Antall József miniszterelnökkel és Szabad Györggyel, a parlament elnökével vállvetve, a vezető kormánypárton és a kormánykoalíción belül egyaránt következetesen képviselte a pragmatikus centrumpolitikát, mert úgy ítélte meg, hogy a rendszerváltozás végrehajtásának sikerét mindenekelőtt a stabilitás biztosításával képes előmozdítani. A lehető legtöbb politikai erőt egyesítő kölcsönös kompromisszumok kimunkálásán fáradozott, ami nem akadályozta meg abban, hogy fontos elvi kérdésekben az ütközéseket is felvállalja. Visszatérően szorgalmazta az 1956. évi forradalom és szabadságharc során elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos törvényalkotást, a bűnösök bíróság elé állítását, határozottabb fellépést sürgetett a kormány politikájában a sajtó és az igazságtétel területén. A Magyar Demokrata Fórum egységének megmentéséért a végsőkig elment a belső ellentétek áthidalása érdekében, 1993 tavaszán azonban határozottan állást foglalt a jobboldali radikalizmus konfrontáló politizálásával szemben.

Kónya Imre politikai gondolkodásának középpontjában demokrata meggyőződésének megfelelően a polgári szabadságjogok és a jogállamiság érvényre juttatása és megvédése állt – s ebben nem ismert kompromisszumot. Elengedhetetlennek tartotta, hogy a jogállamiság megvalósítása során a magyar jogrendszer és joggyakorlat a transzatlanti normáknak teljes mértékben megfeleljen. Megkülönböztetett jelentőséget tulajdonított a hatalmi ágak szétválasztásának, mindenekelőtt a bírói hatalom szuverenitásának, az igazságszolgáltatás kormányoktól független működésének. Ennek érdekében tekintette stratégiai kérdésnek a kormányzati hatalom alkotmányos korlátozását, a működő demokráciában kulcsszereppel felruházott ellensúlyok működtetését, különös tekintettel az Alkotmánybíróság kompetenciájának tiszteletben tartására. Ugyancsak nélkülözhetetlennek tekintette a konstruktív parlamenti ellenzék jelenlétét, szabad működésének biztosítását. Úgy ítélte meg, hogy az életképes demokráciában a konzervatív értékektől a baloldali értékeknek a képviseletéig valamennyinek helye van a politikai életben. A pártok közötti elvszerű és korrekt vitáknak a plurális demokrácia játékszabályai alapján történő lefolytatását az egészséges nemzeti lelkiállapot nélkülözhetetlen alkotóelemének, a demokrácia természetes részének tekintette – még akkor is, amikor kormányát és nemritkán személyét is elvtelen és igazságtalan támadások sorozata érte.

A szabadságjogok tisztelete mellett Kónya Imre politikai filozófiájának központi rendezőelve volt a nemzeti gondolat elkötelezett vállalása. Antall Józseffel közösen képviselt korszerű nemzetstratégiája a magyar történelmi tradíciókra, a keresztény és a nemzeti eszmei alapokra épült. Ez a gyakorlatba átültetett felfogás megértette és elismerte a nemzetközi és nagyhatalmi adottságokat, mentes volt a bezárkózás és a provincializmus torzító hatásaitól, az agresszív középhatalmi illúziók kergetésétől. A közép-kelet-európai térségben megjelenő nacionalizmusok szorításában világos utat mutatott: vállalta a történelmi traumákkal történő szembenézés kockázatait, a Kárpát-medencei magyar nemzetiségek érdekeinek képviseletét, miközben következetesen távol tartotta magától a revízió és az irredentizmus gondolatát.

A nemzeti gondolatot és az európai elkötelezettséget Kónya Imre egymástól elválaszthatatlan értékeknek tekintette, és következetesen állást foglalt a nemzeti tradíciók megőrzése, illetve a nemzetek feletti egyetemes európai keresztény értékek együttes képviselete mellett. Pontosan látta, hogy a magyarságnak csak a fokozatosan mélyülő európai integráció szerves részeként van jövője, van értelme. Magyarország megújulása szempontjából egyenesen nemzeti létérdeknek tekintette európaiságunk következetes felvállalását és érvényesítését. A jelzett értékek alapján működve meghatározó szerepe volt abban, hogy a Magyar Demokrata Fórum sikeres lépéseket tett azon az úton, hogy európai partnerei által is elismert kereszténydemokrata néppárttá váljon.

Antall József halálát követően a Boross-kormány belügyminisztereként folytatta pályafutását. Az 1994-ben elveszített parlamenti választásokat követően a Magyar Demokrata Fórum, a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt részvételével működő, a radikális populista politikai irányzatoktól elhatárolódó polgári együttműködés létrehozásán fáradozott. E célokat szem előtt tartva, az Antall József-i örökség szolgálata jegyében vállalt szerepet a Magyar Demokrata Néppárt létrehozásában. Nem rajta múlt, hogy törekvései nem értek célba.

2016-ban Kónya Imre terjedelmes kötetben jelentette meg visszaemlékezéseit a rendszerváltoztatás történetéről és annak utóéletéről. Könyvében arra keresett magyarázatot, hogy a biztató kezdet után hogyan jutott Magyarország a rendszerváltó országok éléről egyre hátrább a sorban. S arra keresi a megoldást: miként kerülhetnénk ismét előbbre? A kötet epilógusában megállapítja: Antall kormánya – s itt meg kell jegyeznem, hogy különösen a frakcióvezető Kónya Imre – „tudta, hogy mit kell tennie, és tette azt, amit lehet. Hogy az első négy év miért nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna? Azért mert úgy nem sikerülhetett. S talán azért is, mert mi, akik az Ellenzéki Kerekasztalban képesek voltunk összefogásra, a szabad választások után nem tudtunk együttműködni olyan kérdések megoldásában sem, amelyekben kormánynak és ellenzéknek egy újjáépítés időszakában együtt kellett volna működnie […] A nemzeti összetartozás érzését […] nem sikerült az egész magyar társadalom közös élményévé tenni. Bármilyen nagy dolgok történtek velünk – szabadok lettünk, majd függetlenek, távoztak a megszálló szovjet csapatok, megszűnt a Varsói Szerződés, Magyarország tagja lett a NATO-nak és az Európai Uniónak –, mégsem tudott az ország együtt örülni és ünnepelni.”

Kónya Imre úgy ítéli meg, hogy akkor lesz esély felemelkedésre, ha a magyar politikát, értelmiséget, s ma már az egész magyar társadalmat megosztó súlyos ellentéteket áthidaló, valódi nemzeti együttműködés megszületik. S bár a feladat nem tűnik könnyűnek, meggyőződésem, hogy a legegyszerűbben s a leggyorsabban a Kónya Imre által vallott, s politikusi pályája során következetesen képviselt értékek mentén haladva juthatunk közelebb a megoldáshoz.

(Elhangzott az Adalbert-díj ünnepélyes átadásán Berlinben, 2017. december 8-án.)



« vissza