Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

A Gulág sápadt tébolya – Szász Attila filmjéről

Én nem tudom, hogy miért írnak az újságok hülyeségeket. Lehet már vagy két hónapja, hogy Hobo Földes László azt nyilatkozta egy mértékadó – létezik még ilyen? – hetilapban, hogy fölháborító, hogy neki, az énekesnek kell a gulágról darabot csinálni, korábban sehol egy könyv, sehol egy film, egy színdarab. Hobónak nem muszáj tudnia, végül is zenész, de a vele terjedelmes riportot készítő kulturális újságírásból élő kollégának kellett volna hallania arról, hogy például Szalkai Zoltán filmrendező Gyaloglás Gulágföldön című tízrészes dokumentumfilm-sorozatában – amelyet a Duna televízió be is mutatott – bejárta a volt Szovjetunió területén található gulágtáborokat Észak-Uraltól Novoszibirszkig. A magyar Szolzsenyicinként híressé vált Rózsás János, a gulág magyar krónikása több könyvben is feldolgozta, mit élt át táborlakóként. Keserű ifjúság az első kötet címe, amely beszámolt a gulágon raboskodó több százezernyi magyarról. Szolzsenyicin rabtársaként, tizennyolc éves leventeként került fogságba és raboskodott kilenc évig. Brien György Zoltán, aki 1945–1955 között volt fogoly főleg Kolimán, több kiadásban is megjelent könyvben számolt be sorsáról. Arról meg végképp illene tudni, hogy Sára Sándor Magyar nők a Gulágon címmel háromrészes filmet forgatott az elhurcolt magyar lányokról, asszonyokról, s 1993-ban elnyerte a Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilmnek járó díját.

De nyúlhatunk messzebbre is: Karig Sára műfordító a vorkutai táborban volt politikai fogoly 1947–1953 között. Sarkövezet című verseskötete itt íródott, s versei, mint Orbán Ottó írta, egyszerre szürrealista és hiperrealista nyelven szólnak a lágeréletről. S ne feledjük Lengyel Józsefet, aki 1961-ben megjelent Igéző című kötetében írta meg táborélményeit.

Ráadásul tavaly, a gulág évében hangzott el Hobo ominózus mondata, amikor valóban ráirányították a figyelmet a témára. Ekkor kapott kormányzati támogatást Szász Attila Örök tél című játékfilmje is, amelyet a kommunizmus emléknapján, február 25-én mutattak be a Duna Televízióban.

Hogy a Magyar Nemzeti Filmalap tízmilliárdos nagyságrendű támogatásából miért nem futja egy ilyen fontos történelmi tárgyú filmre, azt most ne firtassuk.

A rendező Szász Attila televíziós filmjeiben – A berni követ, Félvilág – már bizonyította tehetségét. A forgatókönyvet most is Köbli Norbert írta, Havasi János Lánykák, az idő eljárt című könyve alapján, aki saját édesanyja vallomásaiból és dokumentumaiból állította össze a könyvet. A háború vége felé, 1944 telén málenkij robotra, egy kis kukoricatörésre szedik össze egy sváb falu lányait, asszonyait. A GUVPI, azaz a Hadifogoly és internáltügyi parancsnokság táboraiba viszik őket, Sztálin 0060. számú parancsa alapján, miszerint 17–40 éves korig a férfiakat,18–30 éves korig a nőket kell elhurcolni jóvátételi munkára. Elsősorban a német származásúakat. Irén, akinek férje évek óta a háborúban van – kislánya jószerével már nem is emlékszik apjára – a mielőbbi hazatérés reményével indul útra. Aztán kiderül, hogy 2000 km-re vannak az otthontól, s bányában kell dolgozniuk, jóvá téve a pusztítást, amit a németek az oroszoknak okoztak. Télen a hideg, nyáron a hőség kínozta őket. A lágerélet valamennyi megpróbáltatását bemutatja a film, az éhezést, a teljesítőképességen túli normát, a pusztító betegségeket, a kiszolgáltatottsággal való visszaélést, a mégis fel-felvillanó szolidaritást. Irén kezdettől fogva gyámolít egy süketnéma kislányt, a tífusztól azonban nem tudja megmenteni, pedig egyetlen kincsét, karikagyűrűjét ajánlja fel a gyógyszerért.

A film nem annyira a fizikai kegyetlenkedést mutatja, bár természetesen az is megjelenik. Sokkal inkább a túlélés lélektanára koncentrál. Irén megtetszik egy a bányában dolgozó, már régebben raboskodó magyar férfinak, aki arra tanítja sétáik során, hogy csak a jelen számít, a mindennapot kell túlélni. Önmagát is cáfolva arra biztatja az asszonyt, ne próbáljon mindenkinek segíteni. S ne gondoljon haza se, az otthonmaradottakra se, hiszen innen ők már úgysem jutnak haza élve. Álmodni tilos, lélekölő – mondja az asszonynak, akit lassan-lassan, de mégis meghódít. Mire öt-hat esztendő után hazafelé zötykölődik velük a vagon, a férfi biztos benne, hogy együtt folytatják az életüket. Egy őrtől tudják meg, hogy a szabadkai származású férfi hazája már nem Magyarország, hanem az ellenséges Jugoszlávia. Mindenkit, aki németnek vallja magát, továbbvisznek Németországba, ezért ha együtt akarnak maradni, azt kellene mondani, hogy németek. Irénnek azonban, bár semmit nem tud családjáról, nincs szíve továbbutazni. A szerelem helyett, ami segített a túlélésben, a családját választja. Később megtudja, hogy férje elesett, lányát szülei nevelik.

A filmalkotók jól döntöttek, amikor a lágerélet már ismert, sokszor mesélt, ábrázolt eseményei helyett egy érzelmi szálat, egy szerelem kibontakozását helyezték a középpontba. Akik visszatértek, az éhezésről, a fázásról, a fizikai gyötrelmekről még csak beszéltek, persze évtizedek után, de az átélt érzelmeket mélyen magukba temették. Érdemes lett volna azonban többet szánni arra, hogy mi lesz a hazatérőkkel, hogy szabta át sorsukat a történelem, még ha túlélték is a lágert. Túlélték? Irénnek, az özvegyasszonynak valószínűleg ez a haláláig titkolt lágerszerelem lesz az örök élmény, amiről természetesen nem beszélhet soha, senkinek.

Az operatőr Nagy András mindent kihoz a „semmiből”: fekete-fehérből, a koszos hóléből, a sápadt, színtelen arcokból, az alig mosolyokból. A főszereplőt még alig láttuk filmen, feledhető epizódszerepek alapján merte ráosztani az abszolút főszerepet a rendező, hiszen Gera Marina a film szinte minden kockáján jelen van. S bizalma nem volt alaptalan. A tétova, a kapcsolatot kezdetben hárító asszonyt visszafogottan, szinte eszköztelenül, mégis átélhetően játssza. Csányi Sándor szerepformálása is meggyőző, hihető, hogy a táborban töltött idő „megedzette” ugyan, s mégis képes a szerelemre. De az epizódszereplők – például Döbrösi Laura, Farkas Franciska és mások – is azt mutatják, hogy Szász Attila ért a szereposztáshoz.

Szerencsére a filmet nem kétszer ötvenhat percben mutatta be a televízió, s ezúttal reklámokkal sem szabdalták. De ugyan miért ne lehetne moziban is bemutatni, hiszen a fiatalok, akiknek meg kellene ismerniük történelmünket, televíziót már szinte egyáltalán nem néznek.



« vissza