Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Élni a nemzetet – 80 éve született Granasztói György

"Patriotizmusát ő minden porcikájával, de a puffogó frázisokat kerülve, finom és pontos impressziókból merítve élte, magatartásként. Olyan korban, amikor az európai és a magyar értelmiség egy része is csak félgesztusokkal, minduntalan a tükörbe pillantva meri a nemzetet érvényes eszmeként vállalni. Aktuális, újra átvizsgálandó kérdés lett ez ma minden gondolkodó ember számára – és Granasztói György megérezte már jó másfél évtizede azt a változást a mélyben, amely most van felbukkanóban, Európa és nemzetei új, súlyos identitásválsága idején. Mert szervesen korszerű az a gondolkodásmód, amely benne évtizedek alatt kikristályosodott, s amely most megjelenő válogatott esszéinek lapjairól ránk köszön."

Granasztói György, Gyurka barátom, 80 éves lett volna március 28-án. Ez a gondolat önmagában megálljt parancsol a napi téblábolásban a magamfajtának, aki korban csak néhány évvel marad le mögötte. Másfél éve, hetvennyolc évesen hunyt el váratlanul Gyurka – s ez az esemény különösen megrázta azokat, akik közelről ismerték, és röviddel azelőtt találkoztak vele. Természetes, hogy kerek születésnapján a Magyar Szemle vezércikkben idézi fel alakját, még szinte kéznyújtásnyi közelségből. Nemcsak igazgatója volt jó két évtizedig a lapot kiadó alapítványnak, de egyik meghatározó egyénisége annak a laza baráti körnek és szellemiségnek, amely lapunk holdudvarában jött létre. S amely nem adta fel, és élni akart igen nehéz esztendőkben is, híven egy olyan konstellációjához a magyar égboltnak, melynek csillagait illő szerénységből most nem kívánjuk megnevezni.

Nemrég végignéztem felvételről azt a 2016. júniusi beszélgetést, amely Illyés Gyula ‘56-os Naplójáról folyt a Pesti Vigadóban, az MMA rendezésében. Illyés Mária, M. Kiss Sándor és jómagam voltunk a partnerek, akiket Juhász Judit terelgetett okos empátiával és természetes bájjal. Gyurka szerteágazó és igen eredeti mondandóját bámulatos kontrollal, de látszólag lazán fogja össze, a felvételen lénye, arcjátéka és gesztusai nem a 78, hanem a fiatalos 68 vagy 63 éveséi lehetnének. Ekkor már csak két hónapja volt hátra e földi pályán!

Fiatal vagyok!”, harsogta nekem hirtelen, önironikus mosollyal, túljátszott színpadiassággal, utolsó kettesben töltött ebédünkön egy hónappal ezután, július elején. Hangjától zengett a csöndes vendéglő. A vérrög, amely testében vándorolva egy hónappal később, egy augusztusi reggelen elzárta tüdejét, talán egy sportsérülés nyomaként, elvihetett volna nála sokkal fiatalabb embert is.

Egyéniségéről és lényéről megannyian, sokféle eleven képet őrzünk. Sokarcú és sokrétegű ember volt, és az élet helyzeteit gyakran élte át kettős módon. A joviális diplomata, a különleges történetek, válogatott étkek és borok szerelmese tudott rendíthetetlenül kitartani álláspontok mellett, ha a helyzet úgy kívánta. S a „helyzet” tétje ilyenkor, a fehér asztalnál, lehetett akár a nemzeti érdek is, és a belső magot Gyurkában az átérzett patriotizmus táplálta.

Gyakran játszott el a fentihez hasonló egyperces monodrámákat barátainak, élvezve a hatást – de szinte mindig ura maradva a helyzetnek is, önmagának is. Különös tehetséggel tudott elbeszélni történeteket, és szerette hallgatni mások történeteit, s miközben harsányan nevetett a csattanókon, pontosan, hűvös aggyal alkotta meg magában a beszélő portréját. Történész volt, diplomata, közszereplő és író – mind hitelesen és magas szinten. Az élet krúdys szerelmese – ugyanakkor struktúrákban gondolkodó és matematizáló elme.

Mégsem tartotta sokra az elvont gondolkodásnak azokat a fogalmait és szerkezeteit, Kanttól Hegelen és Marxon át Adornóig, amelyeket a német filozófiai hagyomány alkotott meg. Amikor néha mégis e német iskola modern képviselőihez fordult, gondolatkísérletként, akkor nem talált kielégítő válaszokat – mint amikor Karl Popper vívódását elemzi a nemzet mint élő jelenség megértésében. Granasztói Györgyöt inkább a mindennapi élet teljességét vizsgáló francia és angolszász iskolák érintették meg a magyar hagyomány nagy képviselői mellett, azoknak a modelljeit, az ő érzékenységüket érezte érvényesnek a társadalmak leírásakor. Ez összefügg egész történészi, írói és gondolkodói alkatával, de személyiségével és ízlésével is. Itt a kulcs a világpolgári műveltségű és kultúrájú, s a Kárpát-medence rögeihez és egész kulturális művéhez ezer finom gyökérszállal kötődő Granasztói György erős és korszerű patriotizmusának kapujához.

Patriotizmusát ő minden porcikájával, de a puffogó frázisokat kerülve, finom és pontos impressziókból merítve élte, magatartásként. Olyan korban, amikor az európai és a magyar értelmiség egy része is csak félgesztusokkal, minduntalan a tükörbe pillantva meri a nemzetet érvényes eszmeként vállalni. Aktuális, újra átvizsgálandó kérdés lett ez ma minden gondolkodó ember számára – és Granasztói György megérezte már jó másfél évtizede azt a változást a mélyben, amely most van felbukkanóban, Európa és nemzetei új, súlyos identitásválsága idején. Mert szervesen korszerű az a gondolkodásmód, amely benne évtizedek alatt kikristályosodott, s amely most megjelenő válogatott esszéinek lapjairól ránk köszön.

Könnyű volt nekünk patriótává lennünk, mondhatná valaki. Hiszen mi – Gyurka is, én is, egymást még nem is ismerve – ott üvöltöttük végig a Népstadionban 1954 júliusában azt a fél órát, amikor a „kis” Kovács József tízezer méteres síkfutásban legyőzte a világelső szovjet Vlagyimir Kucot. Hogy aztán még aznap, pár órával később, a rádióközvetítést az utcán, majd otthon hallgatva kábultan érezzük szívünkön a berni 3:2-es világbajnoki vereség ütését. Ebből a kamaszélményből lett bennünk és nemzedékünk annyi rokonrezdülésű tagjában szellemi magatartás, miközben a „nép” és a „magyar történelem” nevében követték el gazságaikat a hatalmon lévők. Hogy aztán 1956 forradalma már politikailag is végleg, egész életünkre megalapozza bennünk, kikezdhetetlen mélységben, a valódi nemzeti érzést.

Igényes feladat volt szellemi meggyőződéssé alakítania ezt az érzést annak, aki otthonos volt az atlanti világ második világháború utáni általános lelkiismeret-vizsgálatában. Ez a hullám nem volt azonos a szovjet és kommunista propagandagépezet „fasizmus-”ellenes szőnyegbombázásával, amely itthon belőlünk, magyarokból örök demagógiaellenességet hívott elő. Őszinte és bátor megújulási vágy hajtotta ezt az európai hullámot, hiszen valóban a nemzet nevével visszaélve pusztítottak el a hadseregek annyi ártatlan civilt a világháborúban. Ilyen tanulságokból táplálkozott Granasztói György gyakran hangoztatott vallomása, hogy történészként nem tud mit kezdeni a nemzetről, népről mint test-szerű egészről szóló kijelentésekkel. Fülében csengtek örökké a demagógok szólamai.

Előtérbe kerülnek ekkoriban Nyugaton azok a társadalomképek és filozófiák, amelyek a kis közösségeket, a mikrovilág mindennapos rítusait, a jelképeket, az intimitást, a személyes felelősséget állítják figyelmük középpontjába, s ugyanezt sugallják a művészet és az irodalom új nagy alkotásai is. Alkatilag is természetesen került ezek sodrásába Gyurka, az életimádó, aki édesanyja családi hagyománya révén a francia élet rezdüléseit ugyanolyan valósan érezte át, mint a magyarét, s majd elvégezvén a budapesti francia és történelem szakot, a hetvenes évek elején sorsszerű találkozásban megismeri a francia Annales iskola korszakos társadalomtörténészi szemléletét.

Az eszmélő Granasztói György az akkori hivatalos magyar történészközegben nem fordulhatott közvetlenül a nagy magyar társadalomtörténész elődök, mint Hajnal István gondolataihoz – kivéve családi kapcsolatát a félreállított Györffy Györggyel. S ekkor a francia középkorászok révén hirtelen kiért egy hatalmas szabad szellemi térbe, ahol az ő alkati vonzalmai és megfigyelései a világról természetes helyet találtak: egy nyitott, sokrétű látomást történelemről és társadalomról, melyben folytonosan vibrál a mozgás és a mozdulatlanság feszültsége. Az Annales-iskola nagyjai, Bloch, Braudel, Duby és Le Goff szerint nem a gazdaság és nem a politika az elsődleges tényező a társadalom életében, hanem a kultúra – amelybe beletartozik az anyagi kultúra is, a vallás és a szokások is, és az uralkodó mentalitás áramai, rezdülései. A nemzetek és történelmi tájak lelkületének legmélyebb, domináns eleme pedig szerintük a mentalitás, aminek jellege évszázadokon át változatlan marad.

Az Annales társadalomtörténész gondolkodói tehát nem eszmei normákat írnak elő, hanem minél hűbb, méltóan bonyolult képét kívánják adni a múlt társadalmak életének – s így a jelenben élő embernek is. Magyarságunkat tehát nem általánosságokban deklarálni, hanem elsősorban élni kell és lehet – ezt üzeni Granasztói György patrióta szelleme.

Önmagát egy nagy élő kulturális hagyomány részének látva, ezért lehetett ő természetes módon a miniszterelnök főtanácsadója. Olyan ügyeknek lett így fő mozgatója, mint az esztergomi várkápolna freskóinak helyreállítása, vagy a bélapátfalvi ciszterci apátság rekonstrukciójának beindítása, hogy csak pár kevéssé ismert példát említsünk meg.

A nemzet – szív és ész, így írta át életével egy kései esszéjének címét. Gyurka tudósként az ész rendkívüli igényességével járta végig az utat, amelyre a szíve vezérelte ifjú korában.



« vissza