Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Szakrális építészet a szocializmus időszakában – Csaba László alkotásai

Egy régi fekete-fehér fénykép, amelyen szépen felöltözött emberek, sokan esernyő alatt összegyűltek egy udvaron. A háttérben levő terméskő falú épület tetejének csillogása is elárulja, hogy ezen a csendes tavaszi napon esett az eső. Ritka pillanatot örökített meg ez a fotó 1961-ben, mert az a furcsa alakú épület a falu, Cserépváralja új temploma, amely végre az ekkor még élő tiltás ellenére megépült. A felvétel megmutatja, hogy a szakralitás mennyire fontos az emberi életben, és ennek építészeti kerete az emberi alkotások között előkelő helyet foglal el.

A szakrális építészet egyidős az építőművészettel. A megalitikus építészet dolmenjei és cromlechei is betöltötték ezt a funkciót, és attól kezdve a templom az adott kultúra szellemi javainak, civilizációjának sűrített leképezése volt. Ez még a felvilágosodás után is megmaradt, amit csak a szocializmus mert megszakítani egy időre. Az új és preferált épületek, mint a bányászfürdők, szakiskolák és kultúrházak nem voltak képesek ezt a hiányt pótolni, az űrt betölteni. A keresztény templomnak a feladata, ahogyan ezt Hegel megfogalmazta, „hogy amennyire ez architektonikusan lehetséges, az épület alakján és elrendezésén átderengtesse annak a szellemnek a tartalmát, amelynek körülvételére az épület szolgál, s így határozza meg a külső és belső formáját.”[1] Ezt a keresést láthatjuk Csaba László szakrális épületeiben. A magyar építészetben a templomépítészet egy negyed évszázadra kimaradt, és ezért az újrakezdésnél nem csak a hazai előképekre támaszkodva támaszthatták fel, hanem az egyetemes kortárs törekvésekre figyelve.

Amikor Csaba László 1924. október 9-én megszületett, a nemzet még alig ocsúdott fel a trianoni tragédia okozta sokkból. Azonban kiváló nemzetépítők, mint Klebelsberg Kunó mindent elkövettek, hogy ezen felül tudjon emelkedni az ország. Iskolákra volt szükség, az elemitől az egyetemekig, hogy jól képzett és művelt emberek tudásukkal is gyarapítsák a nemzet szellemi vagyonát. Csaba László ennek a felemelkedő korszaknak a gyermeke. Építészmérnöki diplomáját a József Nádor Műegyetemen szerezte meg 1947-ben, ahol tanársegédi állást kapott, de a következő évben polgári származása miatt elbocsátották. Ekkor államosították a magánpraxist, és emiatt ő már a Mezőterv szakembere (Zala Megyei Mezőgazdasági Tervező és Beruházó Vállalat) lett, ahol tervezőként dolgozott, majd 1954-től az Iparterv mérnöke. A Mezőtervben mezőgazdasági létesítményeket, raktárakat, de ezek mellett egy kultúrházat is tervezhetett.

Első jelentősebb műve a Bélapátfalván felépült kultúrház. A szocialista korszakban is nagy hangsúlyt kapott a szellemi nevelés, ideológiai célkitűzése a szocialista embertípus kialakítása volt, és mivel ezt hitelesen nem lehetett megjeleníteni, ezért a kultúra elsősorban a propaganda eszköze volt. A szép számmal épülő művelődési házak ezt a szerepet voltak hivatottak betölteni. Bélapátfalva eldugott hely a Bükk hegység lábánál, nem véletlenül telepedtek le itt a ciszterciek jó hétszáz évvel korábban. A településen azonban cementgyár működött, és ezért némi figyelem mégiscsak irányult rá. Ez is indokolta a művelődési ház megépítését. Egyszerű építmény, nélkülözi a korban elvárt és szokásos klasszicista sztereotip előképeket. Lábazatának terméskő anyagát a Bükk mészköve adja, arányaiban a lakóépületeket idézi.

 

Az első templom

 

Csaba László az Ipartervben lehetőséget kapott nagyobb igényű építészeti feladatokra is, mint a miskolci hűtőház, amelyért Ybl-díjat kapott. Ekkor került kapcsolatba a hűtőház építésén dolgozó kőműves művezetővel, aki az építész segítségét kérte a Bükk hegység déli lábánál elterülő falu, Cserépváralja templomának megtervezéséhez. Ebben az időben,1959-ben nem adtak engedélyt új templom alapítására. A faluban a misét templom híján az iskolában tartották. Ott, ahol a tanórákat és az ideológiai nevelést egyház- és vallásellenesség jellemezte. Ezt az ellentmondást jól látták az állam hivatalos szerveinél, és emiatt megtiltották az iskolában zajló miséket és hitoktatást. Ezért halaszthatatlanná vált a templomépítés, amely végül magánterületen, 60 négyzetméteren, természetesen torony nélkül valósult meg, és így akár lakóháznak is tekinthették. A templom fala a közelben bányászott vörös színű terméskőből készült. Alaprajza egyszerű téglány formájú. A bejáratnál a legalacsonyabb, és a szentély felé magasodik. A vasbetonból készült mestergerenda a téglány alaprajzú tér átlójában helyezkedik el. Erre és a falakra támaszkodnak a szarufák. A külső oromfalra hasonlító „torony” belemetsződik a nyeregtetőbe. Az alakja trapéz, felfelé keskenyedik, legfelül levő szabálytalan ötszögű áttörésben kapott helyet a harang. A belső tér félárnyékos bejárata után a szentély a legjobban megvilágított. Az építkezésen a falusiak önként dolgoztak. Az alapokat 1960. május elsején, munkás Szent József ünnepén rakták le, ő a templom tituláris szentje. A belső tér kialakítása, a kétszínű padló, az aszimmetrikusan elhelyezkedő padok megtervezése is Csaba László munkája. A művésztársai közül Kondor Béla és Somogyi József működött közre. Alkotásaik már nincsenek ott.

 

Hollóháza

 

És lám, merre vezetett az életút? Csaba László, aki abban a korban, amikor gyakorlatilag szünetelt hazánkban a templomépítés, a templomépítészet mesterévé lépett elő. Érthető, hiszen a nagy elődök vagy meghaltak, mint Sándy Gyula, vagy üzemépületeket terveztek, mint Körmendy Nándor. A következő nagy mű a Hollóházán felépült Szent László-templom, amelyet 1966-ban avattak fel. Hollóháza nagyon szép fekvésű, nehezen megközelíthető, kissé elzárt település. Cserépváraljával ellentétben itt régóta jelen volt az ipar, ami kezdetben üveghuta, majd kőedénygyártás és később porcelántárgyak készítése jelentett. Az államosítás után itt is elektromos szigetelőket készítettek, azonban a hatvanas években megújult a gyár, amely a környék egyetlen ipari munkahelye volt. Ennek a megújulásnak az eredménye volt, hogy a régi templomot lebontották, hogy a gyárat bővíteni tudják. Ennek köszönhetően cserébe vállalták, hogy a falu új templomot kap. Az építésznek lehetősége volt, hogy ő válassza ki a helyszínt, ami a falu fölé magasodó terep. Ma már nem látszik az épület lentről, mert a növényzet túlnőtte és takarja, de kétségtelenül fontos az, ahogyan a templomhoz vezető lépcsőn megküzdve a lejtővel felemelkedünk. Az odavezető utat a lépcsők melletti stációképek mutatják. Felérve bontakozik ki a látvány, amelyben felismerni véljük a környezetet uraló sátorhegyek elvontan visszatükröződő formáit. A szakrális együttes három monolit betonból öntött hegyes háromszögből áll, amelyek az ősi sátorformát is felidézik. Ezt többek között már Medgyaszay István is alkalmazta a nagykanizsai színház épületénél. A templom magasan áll, előtte lépcsősor, amely az üvegfalú, hátrahúzott bejárati homlokzathoz vezet, amelynek alsó szintje a bejáratot, felső része a karzatot rejti. Belépve szokatlan látvány és érzés bontakozik ki bennünk, mert a templom hajója, gyülekezeti tere a szentély felé lejt. A fal és a födém a sátorhoz hasonlóan egy és ugyanaz, amin nincsenek ablakok. A fény a bejárat után a szentélynél jelenik meg újra, ahol az apszis helyett egy félgúla magasodik a hajó fölé, és a kiemelkedő ablakain árad be a fény. Csaba László ezen művében kristályosodott ki és vált kitapinthatóvá az az elv, amit már Cserépváralján is láthattunk. A szakrális tér lényege Csaba László építészetében a fény, amely a középkori fénymisztikusok szerint isteni szubsztancia. Ennek megjelenése a belső térben itt úgy élhető át, ahogyan a kinti fényből belépünk, és az oldalt levő, fejünk fölött összezáruló betonfalon nincsenek ablakok, a világosból a sötétbe, majd az oltár körül újra a fény ragyogása tölti be a teret, amely olyan felső ablakból érkezik, amit a hajóban nem látunk, hiszen az ablakok nem a szentély falán vannak. Kétségtelen, hogy a barokk művészet már ismerte és alkalmazta ezt a játékot, azonban itt a szerkezet tiszta, puritán geometriája modern keretet ad ennek a gondolatnak. Ezt az egyszerűséget a harangtorony felerősíti. A két síkból összetámasztott, szintén zsaluzott betonból öntött elem a legmeredekebb oldalfalú és a legmagasabb, ezzel az építész változatossá tette a megjelenést, és így bővíteni tudta a geometrikus formálás korlátait. A templom szokatlansága üdítő volt, és ez mintát adott a hetvenes évek templomépítési kísérleteinek, többek között Szabó István szakrális épületeihez. Ugyanakkor erős ellenállásba is ütközött. A hollóháziak idegenkedtek tőle, rájuk erőltetett építménynek tartották, amely nem hasonlított a régi templomukra, és gyökértelennek tűnt. A puritán belső teret Somogyi József feszülete, Kovács Margit kerámiái és a porcelángyár számára is alkotó Szász Endre képei idővel felöltöztették, és személyesebbé, valamint egyedivé tették. A templomhoz vezető lépcsők mellett a mezőkövesdi Takács István, korának egyik legjelentősebb egyházi festője stációképeinek porcelánra másolt művei láthatók. Így együtt figyelemreméltó összművészeti alkotás született, és mára már így ötven év távlatából jól látszik a templom művészettörténeti értéke. Ma már a falu lakói is sajátjuknak érzik, és büszkék rá. Jóleső érzés, hogy messziről jött idegenek az ő templomukat szeretnék látni.

 

Hollóháza után

 

Kétségtelen, hogy a hollóházi Szent László-templom mérföldkő a magyar szakrális építészetben, és Csaba László életművében is. Az 1970-es években a nyugati nyitásnak és a vatikáni egyezménynek köszönhetően megszaporodott a templomok építése. Ezt mutatja az is, hogy Budapesten az 1948-ban felépült Kapisztrán Szent János-templom után negyed századdal később felépülhetett a Farkasréti temető mellett álló Mindenszentek temploma, Szabó István alkotása.

Ezzel egy időben hazánk más településein is lehetővé vált a szakrális építkezés. A következő években Csaba László olyan helyeken épített templomokat, amelyek még az alaposabb földrajzi tudással rendelkezők számára sem mindig ismertek. Ilyenek a Tiszántúlon levő azon kis falvak, ahol az építész a következő években tevékenykedett. Hodászon 1977-ben épült fel a Szent Pál megtérése templom. Téglából készült, vasbeton keretszerkezettel. Kivitelezésében az egész falu, felekezettől függetlenül, és a helyi tsz is részt vett. A megjelenés itt is rendhagyó. A homlokzat üvegfala hátrafelé dől, és ez egyben a homlokzati torony képét is felidézi, a hajó itt is téglány, és a szentély felé lejtő lapos födémmel fedett.

A nyírderzsi Szent László-templom hajója hasonlóképpen épült fel, mint a hodászi, csak itt a bejárattól két irányban szintén lefelé lejtő tetővel fedett kereszthajó van. A gyülekezeti tér födémje itt is a talajszintig ereszkedik, fényt az oldalt levő ablakon keresztül kap a szentély. A homlokzat megjelenésében annyi különbség van, hogy itt a bejárat egy hátrafelé dőlő, háromszögű térforma, amely fölé az üvegfalú hajófal emelkedik.

A Baktalórántházához tartozó Flóra-tanya kápolnája az ókeresztény építészet egyszerű bazilikális elrendezésű megjelenítése nyitott előtérrel.

Csaba László legnagyobb temploma Budapesten a III. kerületben a békásmegyeri Boldog Özséb plébániatemplom, 1987-ben épült. A környezete sűrűn beépített, családi házas jellegű, és az épület alig emelkedik a környezetében levő lakóházak fölé. Csaba László itt is folytatta azt a tiszta és egyszerű szerkezetre komponálást, amit a korábbi templomainál láthattunk. Egy négyszög sarkaiban betonba ágyazott acéltartókra támaszkodó, szarufaként összetámasztott ragasztott fagerendák négy egymásnak dőlő háromszöget alkotnak. Ezek tartják az alapig lefutó tetőt, amely középen a legmagasabb. Ebben a templomban a fény a négy oldalt alkotó háromszögű üveggel borított felületen érkezik, szinte átsuhanva, megemeli és anyagtalanítja a tetőt. Emiatt egészen más a fény szerepe, mint az építész korábbi szakrális épületeinél. Ezt az átfolyást egyedül az oltár mögött levő fal fékezi le. Az oltár kissé hátrébb került a geometriai középponttól, a padsorok a falakhoz képest elforgatottak, és U alakban veszik körbe az oltárt. Ebben már a II. Vatikáni zsinat új, centrális térszervezési gondolata jelenik meg. A kapu a középkori bélletes kapuk formáját idézi fel. A harangtorony itt is külön áll, mint Csaba László hollóházi templománál.

Egy évvel a Boldog Özséb-templom után készült el Kaposváron a Béke úti templom, az egyetlen, amilyet nem síklapokkal határolt. A kapu után a belső tér egy spirálvonal mentén emelkedik, s így ér el az oltár fölött levő kúphoz. Az életmű utolsó szakrális alkotásai kisebb méretűek. A csepeli zárda kápolnája és a balatonakarattyai téli kápolna szoba léptékűek, és így intimitáshordozó belső terek. Az utóbbinak üvegtornya a mellette álló templom tornyának leképezése, amely jól mutatja, hogy újat teremteni a régi megértése alapján lehetséges.

Csaba László 1995. január 18-án halt meg. Építészete méltán keltett feltűnést itthon és a határokon kívül is, amit részben az Ybl Miklós-díj, Kotsis Iván Emlékérem és az August Perret-díj is jelez. Alkotásai egy korszak hiteles tanúi, és megmutatják, hogy a magyar építészet tehetséges alkotói egyetemes érvényű műveket hoztak létre akkor is, amikor a lehetőségeik jóval szűkösebbek voltak, mint szerencsésebb kollégáiknak.

 

Jegyzetek:

 


[1] G. W. F. Hegel: Esztétika. Gondolat, 1979, Budapest, 265.



« vissza