Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Széchényi Ferenc perújrafelvétele

"Széchényi Ferenc mindig is hazafi volt, de éppen akkor nem lángolt, amikor a nemzeti lelkesedés lángja a legmagasabbra csapott: 1790-ben. Megriadt a szenvedélyek elszabadulásának lehetőségétől, és még a diéta összeülése előtt javaslatot tett arra Pártatlan gondolatok című elaborátumában Lipótnak, az új uralkodónak, hogy a koronázás és az alkotmányra tett eskü után oszlassa fel a diétát, majd írjon ki újat a szükséges reformok kivitelezésére, és aztán kétévente összehívott diétákon tíz év alatt megfelelő alkotmányt alakítsanak ki."

A per tárgya: Széchényi Ferenc (Fertőszéplak, 1754. április 29. – Bécs, 1820. december 13.) minősítése. A haladóból reakciós paradigma egyszerű, de hamis. A történetírásban azonban többé-kevésbé él és virul, mert éppen a fiú, István ütötte rá a hitelesítő pecsétet, amikor 1820-ban naplójába beírta: „Az én jó öreg atyámat látta Viczay [Mihály id.] papa mint ateistát, mint lángoló hazafit, mint bősz royalistát, mint vakbuzgót [Bettbruder=vakbuzgó, szenteskedő!], és így tovább. Így sodorták őt a hullámok, hogy fognak engem sodorni?”[1] Ez már Széchenyi István kérdése, a mi kérdésünk: mi lehet ebből igaz és miként?

Kezdjük a hullámokkal! A történelem hullámai ezek, amelyek mindig és mindenütt, kivétel nélkül mindenkit sodornak. A 18. század embereit a felvilágosodás hullámai sodorták. Széchényi Ferenc Bécsben, a Theresianumban azt a modern természetjogot tanulta, amely a mi emberi jogaink elvi alapvetése. A társadalmi egyensúlyviszonyok pedig az egész kontinensen kivételes hatalomgyakorlási lehetőségeket kínáltak az uralkodóknak. Az elitek és a tömegek várták a korszaknyitó megváltót. De amíg a németeknek egy Nagy Frigyes jutott, az oroszoknak egy Nagy Katalin, nekünk egy nagyon kis József. Illúziókat persze tápláltunk. Utólag is sokan fényezik a jozefinista rendszert. Lipót, a toscanai herceg azonban nem véletlenül tartotta bátyját – a császárt – őrültnek, miután elolvasta, hogy az utóbbi Álmodozások című politikai hitvallásában államrezonná emelte az arisztokrácia megalázását és elszegényítését. Mária Terézia is meg akarta olykor fosztani fiát az utódlástól. És talán meg is tette volna, ha minimális romántudással rendelkezik, mert akkor megértette volna, hogy fia, a német-római császár neki, az anyának román egyszerűséggel szemébe vágta: „Fututz Mumata!” (b… meg anyádat!). Kár, hogy a jelen lévő és románul is tudó Brukenthal Sámuel, tartományi kancellár – hiába kérte az uralkodónő – nem fordította le a császár mondását, hanem azzal vágta ki magát, magyarázza meg Őfelsége azt, amit mondott.[2] Nem véletlen, hogy Kazinczy Ferenc, aki a nyilvánosságnak szánt írásaiban magasztalta a császárt, magának lejegyezte, hogy „a József felvilágosodottsága hadnagyocskai felvilágosodás volt, s igen gyakran csak pajzánság.”[3] Valójában önmegsemmisítő önkényuralom, reform-, pontosabban esztelen észdiktatúra és annak paródiája, de kezdetben még lehettek illúziói annak, aki nem ismerte közelebbről II. Józsefet. Talán Széchényi Ferencnek is. Amikor Széchényi Ferenc 1817-ben alkotmányvédő munkáját átjavította, az általa diktált kéziratba az elmúlt idők jellemzését saját kézzel egészítette ki, és az időközben eltelt „harminc szerencsétlen esztendő”-ről (30 unglücklichen Jahren) is írt.[4] Tehát 1787-től számította volna a szerencsétlenség kezdetét. Ekkor mondott le királyi biztosi állásáról, aztán Angliába utazott, és közben talán a weimari herceg magyar trónra léptetése érdekében tárgyalt,[5] hiszen a magyar felvilágosult elit zöme szabadulni akart immár a Habsburg-háztól, amit később megbánt, de mindenkit sodortak a hullámok.

Vajon az ateizmus hulláma is magával ragadta volna Széchényi Ferencet? Nincs rá bizonyíték. Arra viszont már több, hogy belépett a szabadkőműves mozgalomba. Elképzelhető, hogy azok közé tartozott, akik kevesellték az 1782-es tolerancia pátensben a protestánsoknak tett engedményeket. Ateizmusa – amelyet Viczay említett – a szabadkőművesség lehetett. Az ateizmus vádja elég általános. A szabadkőművesek nagy része azonban valamiféle isteni immanenciát vallott. Ennek lényege: Isten ugyan már visszavonult, de a lét nagy láncában isteni erők hatnak. Széchényi könyvtárában sok szabadkőműves könyv maradt ránk, de eddig egyetlen szabadkőműves megnyilatkozását sem ismerjük. Viszont sokat elárul az, ahogy sógora, Festetics György hozzá intézett levelében – miután mint emberbarátnak köszönetet mondott neki két szimbolikus kesztyű megküldéséért – így vallott: „És keblem neked addig hevül, amíg minket a végtelen láncolat – az erény körében – a szenvedés utjairól a jótékony napmeleggel egyesít, és porunkat az Y [örökkévalóság] ragyogó éterébe felmagasztosítja.”[6] De mint tudjuk, nemsokára megosztotta őket a birtokper és némileg a politika is.

Széchényi Ferenc mindig is hazafi volt, de éppen akkor nem lángolt, amikor a nemzeti lelkesedés lángja a legmagasabbra csapott: 1790-ben. Megriadt a szenvedélyek elszabadulásának lehetőségétől, és még a diéta összeülése előtt javaslatot tett arra Pártatlan gondolatok című elaborátumában Lipótnak, az új uralkodónak, hogy a koronázás és az alkotmányra tett eskü után oszlassa fel a diétát, majd írjon ki újat a szükséges reformok kivitelezésére, és aztán kétévente összehívott diétákon tíz év alatt megfelelő alkotmányt alakítsanak ki. Ezt a munkát Marczali Henrik – máig klasszikus érvényű művében – Burke-nek a francia forradalom ellenében írt értekezésével rokonítja, méghozzá azt hangsúlyozva, hogy „a magyar mágnás megelőzte a nagy angol államférfiút”[7].
A magyar munka kevésbé szofisztikált, mint az angol mű, kevésbé aktuális, hacsak azoknak nem, akik különböző helyekről gerjesztett káosztól, továbbá az ettől kiváltott leszámolásoktól és rendcsinálástól tartanak. Széchényi ugyanis nemcsak a nemesség turbulenciájára figyelmeztetett, hanem arra is, hogy a parasztokat titkos kémek bujtogatják, a felekezeti gyűlölködés fokozódik, az uralkodók egymás ellen használhatják fel a nemességet és a parasztságot. Ezzel szemben a cél az, „
hogy a protestáns a katolikus klérussal, a nemes a mágnással és a paraszt a földesúrral összefogjon, és egyforma hajlandósággal védje a közjót. És akkor nyeri el alkotmányunk áthatolhatatlan biztosítékát, mert kilenc millió ember védelmezi, akinek ugyanaz a hazája, akinek együtt ver a szíve.”[8] Széchényi így üzent Lipót császárnak, aki pedig mindent tudott minden jelentős politikai szereplőről. Így azt is, hogy miután megnyílt a diéta, a résztvevők jelentős része az uralkodói hatalmat korlátozó nemesi köztársaságot akart, és a porosz királlyal akart szövetkezni. A császár is értett a szóból, és éppen a vizionált összefogást akarta megakadályozni. Ezért állított fel titkos propagandaközpontot, és különböző karriersérült elemeket, köztük egykori szabadkőműveseket is alkalmazott, akik lelkesen hergelték az elégedetlen rétegeket és csoportokat.

1790-ben Széchényi munkájához hasonló súlyú csak kettő született. Az egyik Ócsai Balogh Péter programja, amelyben a társadalmi szerződéssel mozgósított, a Habsburg-ház magyar trónra való jogának megszakadását vallva a király és a nemzet között új szerződést és emellett az eddigi törvények fokozatos tökéletesítését tartott szükségesnek. Ez a kézirat a szabadkőműves hálózat révén terjedt, és részben be is épült a követutasításokba, de erősen sarkítva és a régi állapotok visszaállításának követelésével ötvözve. Ezektől a követutasításoktól lett rosszul Skerlecz Miklós, aki Széchényivel szabadkőműves nevén – Hieronymus – levelezett,[9] és olyan reformjavaslatot tett a diétának, amelyet nemsokára a magyar alkotmányról szóló értekezéssé fejlesztett tovább Forgách Miklós, és talán Berzeviczy Gergely közreműködésével, valamint Széchényi egész habitusával egyező módon. Valamennyien a rendi dualizmust akarták korszerűsíteni. De míg Balogh és Skerlecz olyan állambölcseleti térre léptek, ami az uralkodót ingerelte, Széchényi igyekezett olyasmit írni, amit Bécsben is megszívlelhettek volna. Nem feszegette a felségjogok kérdését, kezdettől fogva igazi államférfiként próbált a diéta és az uralkodó között közvetíteni. De hiába, Lipót veszélyesnek tartotta, és nem bízott benne.[10] És hiába került ki a követek egyharmada a szabadkőműves páholyokból, ahol a bölcs hallgatás erényét kellett volna elsajátítani, nagy lett a hangzavar. Skerlecz a diétát „műveletlen fecsegő csőcselék gyűlésének tartotta”.[11] Széchényi pedig néhány ülés után kertelés nélkül megírta Pászthory Sándor kancelláriai tanácsosnak, hogy „én már egy pipa dohányt sem adok az diétánkért”.[12] Az eredmény azonban nem igazolta a komor jóslatot. Olykor kilátástalannak tűnő helyzetek után mégiscsak megszületett a kiegyezés, nem utolsósorban Pászthory bölcsességének köszönhetően. Amikor felállították a diétai bizottságokat, Széchényi Ferencnek szóló levelében Pászthory a szabadkőműves szimbolikával élve fejezte ki reményét: „Te pedig most az haza templomának belsőbb rekesziben vagy, az hol annyi oltár, amennyi deputáció vagyon, lévén felállítva. Te is igaz magzatja kedves anyai hazánknak, tömjént hozol mind egyik, mind másik oltárára, s meg nem elégedvén azzal, hogy tömjénednek szép illatával ezen szent helyet eltölted, és avval kultuszodat bizonyítod, de még éjjel-nappal azon törekedvén, hogy ezen gotica struktúra, amelynek főbb szentsége csak az óságban vagyon, helyében más és világos szemeknek tetszetősebb és nagyobb együgyűséggel, de maiestással alkottatott templom emelkedik fel, mely az igaz hazai panteonnak nevét érdemelje meg [a Széchenyi-család monográfusa ide, a vessző helyére felkiáltójelet tett, és a továbbiakat nem idézte, ki tudja miért? – túl nemzetinek és túl szabadkőművesnek, vagy a kettőnek egyszerre tűnt az egész[13]], de avval az eddig való panteonoktól való különbséggel, hogy valamint ezek eddig az idegen isteneknek valának szentelve, úgy ezen és a te kezeid által is felemelendő hazai panteon az nemzeti erkölcsöknek légyen felszentelve, és ott minden nationalis virtusoknak légyen meg maga oltára, reménylem hogy a nemzeti fösvénység kiüzettetvén ezen szent helybül a nacionális generositasnak is lészen itten maga oltára. Ezen allegória barátom in fundo igaz: és én te tőled és még némely jó férfiaktól megvárom aztat, hogy tik lesztek azon szent kőművesek, kik ezen templomot fogjátok felállítani.”[14] Az alapvetés sokban Pászthory műve volt, hiszen jelentős szerepet játszott azon törvény végső formába öntésében is, amely kimondta az ország „függetlenségét,”[15] ő mentette meg a magyar nyelv hivatalossá tételéről szóló törvényt is.[16] Bízott is a jövőben, odaadó szabadkőművesként nem véletlenül vette fel az Isacus nevet, hiszen Izsák héberül azt jelenti, hogy nevetni fog. De nem nevetett, mert a király vele kezdte a tehetségek eltávolítását, amikor fiumei kormányzónak nevezte ki. Széchényire is okkal neheztelt.

Széchényi 1791-ben a diétai bizottsági tagokhoz programszerű felhívást intézett. Ebben felhívta figyelmüket, hogy a reformmunka során a birodalom egészére tekintsenek, és ne csak a nemesség, „50–60 ezer familiák jussait” védelmezzék, mert ha így járnak el, csupán „irigységet és áskálódásokat” fognak „feléleszteni,” „az udvar politikájának örökös játékjává, lakótársaink meg nem elégedésének tárgyává s a többi császári tartományok irigységének okává” marad Magyarország. Viszont, ha Magyarország a reformok révén mintaállammá válik, akkor „annak elhíresedése által titkos részeltetést öntünk a többi tartományok szívébe mindazon jók iránt, melyek által mi boldogok vagyunk, s az ő szíveiket már előlre magunkhoz nemcsak vonszani fogjuk, hanem ő bennek megfogyatkozhatatlan garanciát is találunk”. Javaslatai röviden a következők: gyárosok és kereskedők, valamint „a nemtelenek” nagyobb részt kapjanak a hivatali életben; a városi polgárjog megszerzését könnyítsék meg az arra érdemesek számára; lazítsanak a cenzúrán; adóreform szükséges a nemesség részleges megadóztatásával, illetve a jobbágyok helyzetének javítása, többek között földtulajdonszerzésük lehetőségének biztosításával; nemesek útvámfizetési kötelezettségének bevezetése; adókedvezmények a bevándorló iparosoknak; hitel biztosítása a hitelezők helyzetének megszilárdításával; a tankönyvek színvonalának emelése.[17]

Elvben és gyakorlatban Széchényi reformpolitikája megfelelt volna a birodalmi vezetés szándékainak, de annak az uralkodói igénynek egyre kevésbé, amely a diéta törvényhozó hatalmát korlátozni akarta. A francia forradalom radikalizálódása az abszolutizmust, a forradalmi paranoia pedig az ellenforradalmi paranoiát is radikalizálta. Lipót némi leszámolásra készült, de óvatosan járt el. Természetesen az is ingerelte, hogy a diéta Széchényit akarta delegálni a törökökkel való béketárgyalásokhoz,[18] ezért abban a megtiszteltetésben részesítette, hogy a nápolyi udvarba vihesse a koronázási emlékérmet. Az útnak némi kanosszajárás jellege volt, és nem is volt olcsó. Széchenyi Ferencnek több mint 46 ezer forintjába került ez az itáliai körút, míg közkönyvtára felállításának és katalógusainak kiadási költségei 160 ezer forintra rúgtak.[19] És a további összehasonlítás kedvéért jelezzük, hogy az érmék előállítása mintegy 8500 forintot tett ki, és ehhez gyűjteni kellett; az arányok érzékelésének kedvéért pedig hadd jelezzük, hogy az egyik Esterházy bizonyult a legnagylelkűbbnek, amikor 1000 forintot vállalt.[20]

Széchényi habitusára is jellemző szabadkőműves neve: Placidus (=Békés). Viszont amikor úgy látta, hogy az úrbéri bizottságban háttérbe szorulnak a jobbágyok érdekei, a jobbágytelket továbbra is földesúri tulajdonnak tartják, kilépett, majd az új királynak valamennyi bizottság feloszlatását javasolta. A bizottsági munkálatok megszakítása biztatás nélkül is bekövetkezett. Lipót halálával véget ért a rövid és sanda reformkor.

Ferenc császár és király azzal kezdte működését, hogy apja bizalmas iratait gyorsan elégette,[21] a besúgók zömét szélnek eresztette, és felhagyott a reformpolitikával. Ma is folyik a vita, hogy ez a bürokratikus abszolutizmus milyen mértékben reakciós, nyomasztó vagy éppen a közjót szolgáló reformok lassú folytatása. A Lajtán túl kétségtelenül fejlesztették a népoktatást, új és jobb polgári törvénykönyvet vezettek be. Magyarországnak mostohább sors jutott osztályrészül. Jól példázza ezt az úgynevezett jakobinus mozgalom megtorlása. Ausztriában – ahol az összeesküvők radikálisabbak voltak, mint magyar társaik – három halálos ítéletet hoztak, Magyarországon 18-at, amelyből hetet hajtottak végre, 41 osztrákot és 32 magyart ítéltek börtönre.[22] Az ítélet Párizsnak is szólt, ahol a királynő, Ferenc császár-király nagynénje is áldozatul esett a terrornak, és kemény figyelmeztetés volt a magyar felvilágosultaknak, akik néhány kivételtől eltekintve mind szabadkőművesek voltak. Nemcsak a bécsi uralkodó körök, de sokan az előbbiek közül is elhitték, hogy a forradalom a szabadkőművesség műve, mert nem nézték ki a franciákból a hódító útjára induló világtörténeti fejleményt; ezt csak titkos szervezkedéssel tudták magyarázni. Ez lenne a titok mítosza. Kétségtelen, hogy a magyar felvilágosodás színtere a páholyok világa volt, az elit ott tervezgetett reformokat, és részben ott sajátította el a politikai titoktartás erényét. 1795-ben betiltottak minden titkos társaságot, viszont egykori hazánkra is érvényes Fichte jellemzése: „a szabadkőművesek legnyilvánvalóbb és mégis legrejtettebb titka az, hogy ők maguk vannak és léteznek”[23]. Igaz, a vérmezei kivégzésekkel és bebörtönzésekkel a magyar szabadkőműveseket megtizedelték. Széchényi titkára és barátja, Hajnóczy József másodikként lépett a vérpadra. Mindez Fraknói Vilmos szerint – „egész életére kiterjedő fordulatot idézett elő gondolkodásának és közpályájának irányzatában.”[24] A véres megtorlás tényén túlmenően az is megrázhatta, hogy egykori munkatársa milyen messzire ment el a radikalizmusban, amikor ő is programozott forradalmat tervezett, egy nemesi felkelést és egy rákövetkező nemességelleneset. Mégis, néhány évig élt még Széchényiben a szabadkőműves. Egy húron pendült Fekete Jánossal, nemzeti nudizmusunk jeles alapító egyéniségével, aki le is fordította Voltaire-nek Jeanne d’Arcról szóló trágár vígeposzát, és Széchényi, bár még nem is olvasta, már csámcsogott a pikáns részleteken: „Én – írta a szerzőnek 1797-ben – örömmel fogok gyönyörködni furcsa gondolatidnak olvasásában, mert elképzelhetem, hogy még Voltaire-nél is mulatságosabban írod majd le a francia szűznek szemtelen szüzességét!”[25] Kazinczy szerint e mű „undok cinizmus, melyet ez az ember nemcsak verseiben, hanem életében is affektált,”[26] például, amikor egy pornó-bálon pipázgatva nézte, hogy fia és annak neje „minden figelevél nélkül” miként táncolnak.[27]

Ebben már nem követte Széchényi szabadkőműves testvérét. Viszont könyvtáralapításában érvényesült még valami a szabadkőműves múltból és jelenből, ha arra gondolunk, hogy Herdernek a „láthatatlan-látható társadalomról” folytatott képzelt dialógusában „valamennyi gondolkodó ember szerte a világon” szabadkőműves, akik „láthatatlan egyházat” alkotnak, de „ha összegyűlnek, láthatók”.[28] A láthatás helyszíne a könyvtár,[29] a nyitva tartást viszont a nádor szabályozta.

Széchényi a nyilvánosság előtt Somogy megye főispánjaként szerepelt, de a vármegyei igazgatás mellett az országos, sőt a Monarchia egészének a politikájába is beleszólt. 1800 körül – Viszota Gyula szerint – több magyar főúr, köztük Széchényi Ferenc is új osztrák alkotmányról tárgyalt az udvarral, és elfogadták volna az összbirodalmi közös kormányzatot, ha az egyes tartományok belügyi önállóságát biztosítják.[30] Erre nincs más forrás, arra viszont van, hogy Széchényi Ferenc vissza akart vonulni a közélettől, de 1807-ben elvállalta Vas megye vezetését, mert úgy érezte, az ország léte forog kockán, hiszen Napóleon irgalmatlanul bekebelezte Belgiumot és Hollandiát, Itáliában pedig bábállamokat állított fel.[31]

Széchényi a hagyományos rendi szerkezeten túllépve alkotmányos összbirodalomban kereste hazája biztonságát. 1808-ban rövid alkotmánytervet állított össze, amely eddig talán azért kerülte el a figyelmet, mert titkárának diktált olvasmányjegyzetei között rejtőzködik, bár az feltűnhet, hogy ő maga is beleírt. Ennek az alkotmánytervnek első pontja kimondja: „Az osztrák monarchia Császárság (Imperium) név alatt egy és oszthatatlan, mindazok az országok és tartományok, amelyek ezt a monarchiát alkotják, ugyanezt az alkotmányt bírják.” Az uralkodó a császár, aki senkinek sem tartozik felelősséggel, a miniszterek viszont igen. A császár a birodalmi gyűlésen (Reichsversammlung) birodalmi rendekkel (Reichsstände) együtt gyakorolja a törvényhozó hatalmat. A rendek a következők: klérus, mágnások, nemesség, városi polgárok és falusi polgárok (Landbürger). Ezeknek a jogait az alaptörvényben kell majd rögzíteni. Az adókivetést viszont a birodalmi gyűléssel kell elfogadtatni. Az államvallás a katolikus, a két protestáns és az ortodox felekezet szabad vallásgyakorlatnak örvend. Ez az alkotmány rendet teremtett volna a rendi rendetlenségben, papírforma szerint jobbat és korszerűbbet, mint II. József. A magyar nemesség ellenállását is borítékolni lehetett. Széchényi sem tagadta meg önmagát, hangsúlyozta, „nagyon magyar” ahhoz, hogy ezt a magyar királyságra rá akarja erőltetni, a magyar rendeket előnyökkel kell meggyőzni, ha el akarják velük fogadtatni ezt a radikális változást.[32] Az előny a köztes vámhatár lebontása lett volna, az ellentétel pedig a nemesi adómentesség felszámolása, amit a nemesség nem könnyen fogadott volna el, az uralkodó pedig viszolygott még az alkotmány szótól is, már akkor dührohamot kapott, ha orvosa az ő konstitúciója iránt érdeklődött. A császár számára egyszerűbb volt a hagyományos diétai tárgyalás, kisebb-nagyobb kulturális engedményért, némi fenyegetéssel a hadsereg-kiegészítést és a hadi hozzájárulást kicsikarni. Nem tudjuk, hogy Széchényi ezen alkotmányvázlatának egyáltalán elkészült-e a tisztázata. De miután felelősen gondolkodott, nem mondhatott le a további tervezgetésről.

1809–1810-ben nem várt fordulatok követték egymást. Napóleon megverte Ferenc császár hadseregét, majd feleségül vette a lányát. A Habsburg Monarchia megrendülése államreformra ösztönzött. 1809-ben Széchényi újabb tervezetet állított össze. Ennek lényege a Habsburg-ház népeinek egyesítése a magyar alkotmány bevezetésével valamennyi örökös tartományban. Tervezete az 1790-es munkálatainak és 1808-as alkotmányvázlatának szerves folytatása, az új körülményekhez való alakítása. A cél is ugyanaz: alkotmányos monarchia erős uralkodói hatalommal. Széchényi tudhatta, hogy heves reakciókat válthat ki tervezete, ezért még némi franciaellenes élt is adott okfejtésének. A francia forradalom gátszakadást okozott, a nemzetek feltörekvését Napóleon sem tudta eddig – 1809-ig – elfojtani, ezért a népképviseletnek legalább az árnyékát meghagyta, a népnek pedig a szabadság mázát, ahelyett hogy „vallásra és törvényekre épülő valós szabadságot” biztosított volna, valójában láncra verte a francia császár alattvalóit. Ezzel szemben az Osztrák Háznak – fejtegette Széchényi – „mértékletes szabadságot” kell biztosítania, ennek modelljét Magyarország képviseli. Noha ez sem tökéletes, de az örökös tartományoknak csak olyan mértékben kell átvennie, amilyen mértékben megfelel a Monarchiában társult országok közös szükségletének. Az alkotmány az uralkodó iránti hűség alapja, mint ezt Anglia, Spanyolország, Tirol és Magyarország bizonyítja – éppen Napóleon ellenében. Az igazi mintaország Anglia maradt. „Anglia és Magyarország is azt példázza, mire képes egy király a meggyőzés eszközével.” És most ilyen érvekkel akarta meggyőzni a királyt. De nemcsak őt kellett volna, hanem a hazai rendeket is. Éppen azért, mert kettévágta a gordiuszi csomót, amikor annak kivitelezését javasolta, amibe II. József belebukott, éspedig az általános földadó és a közteherviselés bevezetését. Széchényi hangoztatta is, hogy annak idején a császár népei nem voltak felkészülve, túl gyorsan és tapasztalatlan emberekkel akarták kivitelezni a nagy átalakítást. Széchényi viszont óvatosan annak fejtegetésére szorítkozott, hogy a nemesi adó mértéke hasonló legyen az örökös tartománybeli nemesek adójához, a parasztokat átlátható szabályok szerint adóztassák.
A földbirtokos magyar nemesség régi követelését viszont egyértelműen képviselte: töröljék el a köztes vámokat. Az ellentétel: birodalmi országgyűlés (Reichs-Landtag) felállítása, amelynek 97 tagja közül 55 Magyarországot képviseli. Ez gyakorlatilag Magyarország hegemóniáját jelentette volna a Monarchián belül, aminek az örökös tartományok aligha örültek volna, és a Monarchia vezetői sem. Számukra mindig is gondot jelentett, hogy Magyarország túl nagy volt, alkotmányosítás esetén érdekeit jobban tudta volna érvényesíteni. Széchényi beadványában ezeket az aggodalmakat egyszerre próbálta oszlatni, ugyanakkor fokozta. Rosszallóan jelezte, hogy József az egységesítésben ott követte el a hibát, hogy a Monarchia nagyobb részét a kisebbik rész modelljéhez igazította. Ennek következményeképpen „
a magyarok – akik Mária Terézia alatt bizonyos intézkedéseket diéta nélkül nyugodtan elfogadtak, elavult és törvénnyé vált szokásokat elvetettek, diéták nélkül sokféle áldozatot hoztak az államnak – annál inkább tartották magukat törvényeikhez és szokásaikhoz és bizalmatlanabbul viseltettek a leghasznosabb császári szándékokkal és intézkedésekkel szemben, és azóta buzgóbban őrzik alkotmányukat, és azt (mint az 1790-től 1808-ig tartott diéták kimerítően bizonyítják) nemcsak szorgosan védik és (bár van abban olyan elem, ami elavult, elfelejtendő vagy problematikus lenne) újra felidézik, felmelegítik, hanem a diétai iratok kiadásával és magyarra fordításával arra törekednek, hogy alkotmányuk a külföldi számára ismertebb és kívánatosabb, a hazai számára fenntartásra méltóbb legyen.”[33]

Nem kétséges, hogy azok, akik a Birodalom örökös tartományaiban alkotmányosságra vágytak, a magyar helyzetben hivatkozási alapot találtak. Az alkotmányosság kényes kérdés volt. Az osztrák polgári törvénykönyvet korszerűsítették, de rendi alkotmányról szó sem lehetett. Tudhatta ezt Josef von Hudelist, az udvari kancellária tanácsosa, akinek Széchényi, mint régi barátnak megmutatta tervezetét. Hudelist ezért bizalmas levelében inkább arról elmélkedett, hogy a magyar alkotmány helyett a német tartományok paraszti és polgári rendje azonnal a napóleoni Polgári Törvénykönyvnek vetné alá magát, viszont az lenne kívánatos, hogy az állami terheket a föld és birtokviszonyoknak megfelelően osszák meg, és így Magyarország és Erdély a terhek 9/16-át venné magára. És arra figyelmeztetett, hogy Illíriában már bevezették a napóleoni törvénykönyvet, és ez „rossz példát mutat a magyar parasztnak”.[34] Ez a kitétel a magyar nemesi közvéleménynek szólt, amelyben a magyar paraszt sokkal jobb helyzetnek örvendett, mint a Lajtán túli paraszt. Egyébként a francia típusú jobbágyfelszabadítás a lengyel parasztnak nem hozott semmi jót, Napóleon Vesztfáliából például mintaállamot teremtett, de katonai diktatúrával, bázisa pedig új arisztokrácia lett, és a nagyobb gazdasági hatékonyságból származó többletterméket elvitte a háború – az emberekkel együtt.[35] Hudelist megfogadta barátjának, hogy nem árulja el senkinek sem a tervezetét, nem kell attól tartania, hogy kompromittálja. Mégis, valamiféle visszhangja lehetett magas körökben, mert a jól informált August von Steigentesch tábornok, író, diplomata szerint Széchényi Ferenc „derék, értékes ember, de furcsa méregkeverő”.[36]

Széchényi szembajára hivatkozva 1811-ben visszavonult a közélettől,[37] és Bécsbe költözött. Okkal feltételezhető, hogy itt akart hatni az uralkodói döntésekre, ellensúlyozni a magyar alkotmány felszámolását célzó törekvéseket. Metternich ugyanis 1811-ben és 1817-ben ilyesmit tervezgetett, de a császár végül mindig visszalépett. A reformabszolutista tervezgetéseket mindig a magyar alkotmányt támadó írások megjelentetése előzte meg. Így látott napvilágot Piringer Mihály államtanácsos általános hadiadó bevezetése mellett érvelő könyvének első kötete 1810-ben, a második pedig 1816-ban.[38]

Ezzel a nyitánnyal csak a magyar politikai elit ellentámadását váltották ki. Piringer ellen immár nemcsak a – Széchényi által is támogatott – tudós Kovachich Márton György értekezett, hanem Vay József is, akit a nádor úgy mutogatott Pesten a bécsi kongresszusból ideránduló cárnak és a porosz királynak, mint „a Magyar föld legelső fejét”.[39] Ő, aki – Kazinczy szerint – „hallgatva kormányzá” a diétákat,[40] 1817-ben úgy válaszolt Piringernek, hogy már az 1830-as évek fejleményeit, az érdekegyesítést előre jelezte: „Világos, hogy a század szellemét, a reformot, ha ez valamely dolgokban megvalósítandó, nem a szabadság és a már törvények által biztosított immunitások megszorításával, nem az alkotmány lerombolásával, hanem a személy- és tulajdonbiztonságnak – minden egyes ember állapotára való tekintettel – a királyság minden egyes lakosára teljesebb kiterjesztésével kell megkövetelni.”[41] Vay József kézirata többek között Széchényi családi levéltárában és könyvtárában is fellelhető. És Széchényire is hatott, amikor 1817-ben elkészítette legterjedelmesebb művét a magyar alkotmányról. Ennél nagyobb lélegzetű politikai értekezést akkortájt csak Berzeviczy készített, Magyarország panorámája címmel. De míg Berzeviczy a katonai puccsal járó reformdiktatúra programját fejtette ki, Széchényi az alkotmányvédelemét. Ez alighanem életíróit is zavarta, ezért legfeljebb csak említették ezt a munkát. Igaz, a családi levéltárban fennmaradt fogalmazványokon nehéz eligazodni, az egész művet nem ismerték, ezért annak egyes részeit önálló dolgozatoknak vélték, ha egyáltalán tudomást vettek róluk.[42] Márpedig Széchényi kézirata a „cenzúrázott Magyarország” egyik legjelentősebb dokumentuma.[43] Egy-egy olvasó talán némi viszolygással veheti tudomásul, hogy Széchényi eszményi status quót állított elénk. Olyan rendszert, amely a maga módján tökéletesen megvalósította súlyok és ellensúlyok képzetét. Szerinte a magyar kormányzati forma a korlátozott monarchia, a korlátozott arisztokrácia és a korlátozott demokrácia összetétele. Irigylik is ezt a magyar alkotmányt. A király és a nemesség együtt gyakorolja a törvényhozó hatalmat, a rendi érdekképviseletek a demokrácia fórumai. A király és a nemesség egyaránt védik és képviselik a parasztságot, ugyanakkor a katonai terhek nagyobb súllyal nehezednek a parasztra, mint az adók és a földesúri szolgáltatások. Emellett kategorikusan leszögezte: a jobbágytelek a jobbágy tulajdona, miközben az uralkodó nemesi felfogás szerint a földesúr a tulajdonos.

Széchényi alkotmányvédelme reakció Metternich reakciós alkotmányellenes szándékaira. Nyílt szembenállásra természetesen nem került sor, hiszen Széchényi műve kéziratban maradt, viszont küldött az államkancellárnak egy könyvtári katalógust, amit ez meg is köszönt, kiemelve, hogy „az utókor mindig hálás marad e drága nemzeti intézmény hazafias alapítójának”.[44]

Széchényi Ferenc ekkor nem hálára várt, hanem lelki megnyugvásra. A napóleoni háború után alighanem előre érezte a rendi, pontosabban a bécsi kongresszus utáni világra váró megrázkódtatásokat. Riedl Frigyes arról beszélt, hogy vallásos rajongás vett rajta erőt, ebben később az őrjöngésig ment, Cenken éjszakákon át sírt az emberek hitetlensége miatt, családja nevelését elhanyagolta, majd lázas perceiben pótolni akarta mulasztásait.[45] Lehet, de idejének legnagyobb részét Bécsben töltötte, és a katolikus megújulás egyik kulcsfigurája és mecénása lett. Valóságos titkos társaságot alapított, amelyet a titkosrendőr egyenesen Széchényi-klubnak nevezett, és benne a házigazdán kívül 13 tagot, úgynevezett „pápát” számolt meg. Mintha ennek a számnak is jelentése lenne, ugyanis Jézusra és apostolaira emlékeztetett.[46] A legjelentősebb apostol, a klub alelnöke Hofbauer Kelemen volt, aki Krisztus szavaival és imájával gyógyított koldust és gazdagot, többek között Széchényi életét is meghosszabbította néhány évvel. Hofbauer hatására Széchényi passzív katolicizmusa aktívvá vált.[47] Hofbauernek köszönhetően „Ausztria újra katolikussá lett” – mondta majd egy évszázad múlva Hermann Bahr, aki kezdetben a modernitás prófétájaként lépett fel, majd maga is megtért.[48] A napóleoni háború megpróbáltatásai közepette és azok nyomán fokozódott a térítésre és a megtérésre való hajlandóság. Széchényi külön kölcsönkönyvtárat állított fel a papoknak. A rózsafüzér volt a térítésben a legerősebb eszköze, és mint hangoztatta, ez volt a könyvtára, ezt morzsolta az utcán is, és elég volt, ha valakinek csak annyit mondott: Pax tibi! – az megtért. Ki is akarták utasítani Ausztriából. A katolikus megújulás ugyanis az állami egyházpolitikával élesen szemben állt. Az állami vezetés a papokat erkölcsnemesítő hivatalnokoknak tekintette, a pápai befolyást korlátozni akarta. A Széchényi-féle klub ezzel szemben a pápa főhatóságát vallotta, és a jezsuita rend visszaállítását tartotta kívánatosnak. Az uralkodó pedig megvédte Hofbauert, 1819-ben Rómába ment, és aztán megkötötték a konkordátumot. Az egyik újabb Ausztria-történet szerint az, hogy a multikonfesszionális Monarchia újra Róma felé fordult, fatálisnak bizonyult.[49] Széchényi viszont örülhetett.

Azt a besúgók sem tudták kideríteni, hogy abban a bizonyos klubban pontosan miről is folyt a beszéd, és bosszankodtak, mert a klubtagok írásait sem tudták megszerezni.[50] Széchényi írása viszont fennmaradt. Címe: A korszellemről.[51] Máig kísért a kérdés: haladó vagy reakciós mű ez? Aki sémákban él, könnyen ítél, és elítél. Széchényi is elítélte korát. A korszellem szerinte az általános elégedetlenség. Ez jellemez mindenkit, az elsőtől az utolsóig. Az uralkodó elégedetlen, mert a nép elégedetlenségét nem tudja eloszlatni, a közjóra hivatkozik, de miután a nép nem érzi helyzete javítását, maga lép fel a közjó érdekében, és az eredmény a diktatúra – a nép nevében. A gazdaság pang, a parasztot nyomasztja az adó, a vállalkozót a nyereség elmaradása. Vallásszabadság, szabadgondolkodás, szabad sajtó csak fokozza az elégedetlenséget, mert az eredmény az uszítás és lázítás. A gyógyír a cenzúra szigorítása, a katolikus egyház elsőbbségének visszaállítása, jó egyházi iskolarendszer biztosítása, az erkölcsök nemesítése. A korszellem ellenében pedig az állam java és a trón szentelt tekintélye csak az Istentől megállapított világrendben és pozitív vallásban nyugszik.

Halász Gábor úgy látta, Széchényi „legszívesebben visszafordítaná az idő kerekét; nemzetét előre vinni, az emberiséget megállítani volna jó.”[52] Moritz Csáky szerint Széchényi műve a bécsi milieu-ből sarjadt, a politikai konzervativizmus kezdeteit képviseli, nem restauráció és nem reakció jellemzi, hanem a történeti értékek védelme, célja pedig a javítás.[53]

Csakhogy a vallás felé fordulás nem egyedi eset. Széchényi protestáns kortársait is jellemzi. De náluk erősebb a humanitárius vallásosság. Berzeviczy miközben a vallások egyesítését célzó terveken törte a fejét, alattvalóival együtt ájtatoskodott, amin a református Kazinczy többé-kevésbé jól szórakozott és bosszankodott, mert nem hitte, hogy barátja hisz vallása tanításaiban.[54] A széphalmi mester, a kemény kálvinista, aki halálos betegségben tapasztalta meg az imádság gyógyító erejét, miután a sátoraljaújhelyi templomba megépíttette az orgonát, és gyermekeknek szóló Bibliát írt, arról levelezett a kifinomult filozófus Sipos Pállal, a tordasi református pappal, hogy Luther fellépése nélkül „a keresztény vallás azzá vált volna, ami a görög szép religió volt: szívnek és imaginatiónak szép religiója, s nemesítő religiója”. Hiszen a katolikus pap megtanulja a maga katekizmusát, mint hajdan a görög a mitológiáját, „s nem feszeget semmit, nem vesztegeti idejét oly dolgokra, melyeket megtudni nem kár, tudni pedig nem lehet”.[55] Fessler Ignác élete a legfordulatosabb. A kapucinus barát szabadkőműves lett, majd evangélikus pap, és végül az oroszországi evangélikusok püspöke. Mondhatnánk, hogy ezek az egykori „testvérek” valamiféle néma párbeszédet folytattak, amikor olykor merőben ellentétes irányban keresték a gyógyírt koruk többé-kevésbé azonos módon érzékelt problémáira. A Széchényi–Fessler párbeszéd pedig még tetten is érhető. Széchényi könyvtári pecsétjét bele is ütötték a berlini Királyi York 1798-as kiadványába, amelyben Fessler arról oktatta ki a porosz királyt, hogy pártfogolnia kell a szabadkőművességet, hiszen ez az értelem és erkölcs iskolája, célja a jótékonyság, és így lehet leküzdeni „az elégedetlenség ellenséges démonját, amely a családokból kiűzi a házi erény kecses báját, minden társas örömet megkeserít, az élet minden örömét elrontja, a nemes cselekedetek forrását elapasztja, a kabala szellemét kelti fel, polgárt polgár ellen fordít csellel és hazugsággal, a közszellem helyére a legridegebb önzést ülteti, és a nemes hazaszeretetet elvadult kozmopolitizmussá változtatja.”[56] Széchényi és Fessler ebben a hazaszeretetben egyek voltak, ez utóbbi a Volga partján is monumentális magyar történetét írta, a maga korában a legjobbat.

De vajon csak az úgynevezett vallásos „rajongás” vezette volna Széchényit? Valójában a maga politikai játszmáját is folytatta. Levelezésében ugyan nyoma sincs politikának, de alkotmányvédő és korszellem-ellenes írása egyértelmű politikai tett. Az ébredő német nacionalizmustól való félelem is diktáltatta vele. Széchényi célja a magyar partikularizmus és a katolikus univerzalizmus szintézise. Reakció lenne? Kétségtelen, visszahatás a francia forradalom imperialista diktatúrájára és mindenre, ami történt. De reakciós-e az, aki közben fiát, Istvánt arra intette, hogy „minden embert testvérednek nézz, mert a te atyád, az Isten, ő nekik is atyjok.” Továbbá „ne ítélj meg senkit és ne szomoríts meg senkit”. Reakciós-e a figyelmeztetés, hogy „nincs nevetségesebb, mint mikor egy ember az ő születésével vagy testalkatával páváskodik”. Viszont „a pénzt úgy tekintsd, hogy az nálad csak letétben van, és semmiképp sem a te tulajdonod; s egykor nem azt fogod az Ő ítélőszéke elé vinni, hanem az arról való számadásodat”. Mert: „A te alattvalóidnak verítéke, s nem egy tán betegségben, ínségben, étlen és szomjan élő munkásnak könnye tapad ehhez a pénzhez. E könnyek leszárítása végett, annak nem csekély részét ismét vissza kell hozzájok származtatnod, a minden szenvedők Atyjának nevében.”[57]

Lehet-e reakciós ez a társadalmi szolidaritásra való intés? Szemére lehet-e vetni Széchényi Ferencnek, hogy nem ápolta a felvilágosodás haladáshitét? Ilyesmiről álmodozni abban a világban naivitás lett volna. Viszont a magyar status quo fenntartása és fennmaradása teremtette meg az alapot arra, hogy a magyar partikularizmus a felvilágosodásból kinövő és a vallásos alapokon is nyugvó romantikus és liberális univerzalizmussal fonódhasson majd össze. Nem kétséges, Széchenyi István apja szellemi hagyatékát őrizte, de egyben az ellen is kellett lázadnia.

A mából visszatekintve Széchényi Ferenc nem haladóból lett reakciós, hanem szabadkőművesből mélyen hívő katolikus, alkotmányos abszolutistából konzervatív, aki éppen felvilágosult emberbarátságát éltette tovább a katolikus megújulásban. Albert Camus-t sem tartjuk reakciósnak azért, mert 1957-ben a Nobel-díj átvételekor annak adott hangot, hogy bár minden nemzedék hivatásának tartja a világ átalakítását, ő a világ megőrzésében látja a feladatot.[58] Közhely, de igaz: ha valakinek életét és munkásságát értékeljük, saját korában és kortársai világában kell azt látnunk. Kortársai közül alighanem Széchényi Ferenc élte át a legintenzívebben változtatás és megőrzés létparancsát. Ebben rejlik eredetisége. Igazi történeti probléma. De nem kell megoldani, kerülni kell a leegyszerűsítő sémákat és a gusztustalan pszichologizálást, hiszen egyre jobban látjuk, milyen igaza volt Pilinszky Jánosnak, amikor kimondta, hogy az életben problémák és megoldások helyett csak „tragédiák vannak, és irgalomra van szükség”.[59] Lehet, giccsesen hangzik, de igaz: az egykori szabadkőműves élete végén miértünk is imádkozott. Magyarul, németül, latinul? – mindegy, hiszen mint Sík Sándor hangoztatta: „az imádság az embernek anyanyelve, az emberiségnek az anyanyelve”.[60]

 

 

Jegyzetek:

 


[1] Széchenyi István: Napló. Szerk. Oltványi Ambrus. 1978, Budapest, 180.

[2] Michael Conrad von Heidendorf: Eine Selbstbiographie. Archiv des Vereines für siebenbürgische Landeskunde, XVIII. 1883. 157.

[3] Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc útja a nyelvújítástól a politikai megújulásig I. Orpheus világában avagy a magyar demokratikus politikai kultúra kezdetei. 2009, Budapest, 57.

[4] MNL, P 623. 93. cs. Ungarns Regierungsform und Constitution. 82.

[5] H. Balázs Éva: A nyolcvanas esztendők drámája. Magyarország története. IV/2. Főszerk. Ember Győző, Heckenast Gusztáv. 1989, Budapest, 1114., 1491.

[6] MNL, P 623 25. cs. 438. (A levél kelt: Keszthely, 1782. aug. 14.) Az eredetiben a végtelent jelképező hatágú csillag közepére egy pontot is tett a levélíró.

[7] Marczali Henrik: Az 1790/1-diki országgyűlés. I. 1907, Budapest, 88.

[8]Magyarország története a 19. században. Szerk. Pajkossy Gábor. 2003, Budapest, 38.

[9] MNL, P 623 28. cs. 82.

[10]Sándor Lipót főherceg nádor iratai, 443.

[11] Marczali: Az 1790/1-diki országgyűlés. II. 331.

[12] OSZKK, Fol. Hung. 1894. 245. Marczali Henrik másolata.

[13] Bártfay Szabó László: A sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család története. II. 1913, Budapest, 360.

[14] Magyar Nemzeti Levéltár (továbbiakban: MNL) P 623 Széchenyi család, 27. cs. Pászthory levele Széchényi Ferencnek, Bécs, 1790. szept. 2.

[15]Sándor Lipót főherceg nádor iratai 1790–1795. Szerk. Mályusz Elemér. 1926, Budapest, 28., 35., 413.

[16] Szekfű Gyula: Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez 1790–1848. 1926, Budapest, 138.

[17] Bártfai Szabó László: A sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család története. II. 1913, Budapest, 584–597.

[18] Anton Springer: Geschichte Österreichs. II. Leipzig, 1863. 41.

[19] Bártfay Szabó: A sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család története. II. 551.

[20] Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferenc. Az utószót írta Soós István. Bp., 2002. 137.

[21] Helmut Reinalter: Aufgeklärter Absolutismus und Revolution. Wien–Köln–Graz, 1980. 211.

[22] Helmut Rumpler: Österreichische Geschichte 1804–1914. Wien, 1997. 38–42.

[23] id. Norbert Schindler: Der Geheimbund der Illuminaten – Aufklärung, Geheimnis und Politik. Freimaurer und Geheimbünde im 18. Jahrhundert in Mitteleuropa. Szerk. Helmut Reinalter. 1983, Frankfurt am Main, 284.

[24] Fraknói: Gróf Széchényi, 153.

[25] MNL, E 584 Királyi Jogügyigazgatóság, 52.cs. 338. Széchényi levele kelt: Sopron, 1797. dec. 1.

[26] Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára, (továbbiakban: MTAKK) K 610 27.

[27]Kazinczy Ferenc levelezése. XVII. Szerk. Váczy János. 1907, Budapest, 79. 3060. sz. levél.

[28] Johann Gottfried Herder: Briefe zur Beförderung der Humanität. Herders Werke. IV. Leipzig, [é. n.], Verlag des Bibliographischen Instituts, 103–104.

[29] Paul Müller: Untersuchungen zum Problem der Freimaurerei bei Lessing, Herder und Fichte. 1965, Bern, 59.

[30] Viszota Gyula: Előszó. Gróf Széchényi István naplói. I. 1925, Budapest, CL.

[31]Beszéd mellyet gróf Szétsényi Ferentz Ő Excellentiája [...] Vass vármegyei fő ispányi hivatalnak administratorságában lett bé iktatása alklalmatosságával mondott martius 17-dikén 1807. Szombathely, 1807.

[32] Miskolczy Ambrus: Széchényi Ferenc a szabadkőművesség erénykultuszától a katolikus megújulásig (előkészületben).

[33] Miskolczy Ambrus: Az „ismeretlen“ Széchényi Ferenc „ismert” munkálata a Habsburg Birodalom hungarizálásáról. Levéltári Közlemények, 2006. 2. sz. 20–45.

[34] MNL, P 623 27. cs. 140–142.

[35] Helmut Berding: Napoleonische Herrschafts- und Gesellschaftspolitik im Königreich Westfalen 1807–1813. Göttingen, 1973.

[36]Gróf Széchenyi István naplói. I. 102.

[37] Fraknói: Gróf Széchényi, 240–241.

[38] Michael Piringer: Ungarns Banderien und desselben gesetzmäßige Kriegsverfassung überhaupt. I–II. Wien, 1810., 1816.

[39] Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára (továbbiakban MTAKK) K 638/II. 18.

[40]Kazinczy Ferenc levelezése. XIX. Szerk. Váczy János. 1909, Budapest, 436.

[41] Vay József válasza (Reflexiones ad Recensionem Operis Piringeriani Ephemeridibus Viennensibus, Anno 1816. Nris 104 et sequent. insertam) csak az OSZK-ban három példányban maradt fenn. Ezek jelzete: Quart. Lat. 2163, 2376, 2586. Az első jelzet alatti Jászay Pál gyűjteményéhez tartozott. Érdekessége a possessor 1838. október 25-i bejegyzése, mely szerint Stetner Máté udvari tanácsos „bizodalmasan közölte velem”, hogy a kék tollal Vay írt bele a szövegbe. Idézetünkben is módosított Vay József, aki először nyilván diktálta szövegét, majd javította: „Illud clarum esse videtur, genium seculi, reformationem, siquae in quibusdam suscipienda videretur, non per coarctionem libertatis et immunitatum am lege stabilitarum, non per constitutionis ruinam, sed per personalisac proprietatum securitatis, pro ratione conditionis singulorum, ampliorem ad omnes Regni Incola sextensionem<posseobtineri>poscere.” [ez utóbbi szó kékkel] Quart. Lat. 2163. 12.

[42] Bártfay Szabó: A sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család története. II. 430–433.

[43] Kecskeméti Károly: Magyar liberalizmus 1790–1848. 2008, Budapest, 27.

[44] MNL, P 623 96. cs. 283.

[45]Riedl Frigyes tanítása Széchenyi István grófról. Közli Hofbauer Aladár. Bp. 1925. 16.

[46] Gillemot: Gróf Széchényi, 21–27.

[47] Olofsson Placid: Gróf Széchényi Ferenc irodalompártolása. 1940, Pannonhalma, 132.

[48] Ernst Joseph Görlich, Felix Romanik: Geschichte Österreichs. 1977, Innsbruck, Wien, 341.

[49] Rumpler: Österreichische Geschichte, 210.

[50] Gillemot Katalin: Gróf Széchényi Ferenc és bécsi köre. 1933, Budapest, 27.

[51] Ismerteti Fraknói: Gróf Széchényi, 307–310., Gillemot: Gróf Széchényi, 64–73.

[52] Halász Gábor: A fiatal Széchenyi. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00577/18030.htm (2017-10-17)

[53] Moritz Csáky: Franz Széchényis und Friedrich Schlegels Schriften über den Zeitgeist. Russland und Österreich zur Zeit der napoleonischen Kriege. Szerk. Anna M. Drabek, Walter Leitsch u. Richard G. Plaschka. 1989, Wien, 164–179.

[54] Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc útja a nyelvújítástól a politikai megújulásig IV. A nyilvánosság vonzása és taszítása avagy Hajnóczytól Kossuthig. 2010, Budapest, 78.

[55]Kazinczy Ferenc levelezése. XI. Szerk. Váczy János. 1901, Budapest, 112.

[56] Br. Fessler: Bestimmungs gründe eines weisen und gerechten Früstten die Freymaurerey in seinen Staaten zubeschützen. Die gute Sache der Freymaurerey in ihrer Würde dargestellt. 1798, Züllichau, 29. (OSZK: 304121)

[57] Zichy Antal: Gróf Széchényi Ferenc atyai intelmei fiához, Istvánhoz. Budapesti Szemle, 1888. 54. k. 136. sz. 3–9.

[58] Camus: Essais. 1965, Paris, 1073.

[59] http://lilapuli.hu/amitol-meg-popper-peter-is-zavarba-jott-pilinszky-dobbenetes-ervelese/ (2017-10-12)

[60] Egyetemi Könyvtár Kézirattára, A 315 Sík Sándor: Szentbeszédek a Miatyánkról. 6.



« vissza