Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Őrizd az embert – Kósa Ferenc születésnapi kötetéről

A Magyar Művészeti Akadémia hiánypótló tevékenysége, hogy az utóbbi években több fontos könyvet jelentetett meg a hazai filmművészet jelentős személyiségeiről. A Szőts István, Gaál István, Sára Sándor, Fábri Zoltán, Huszárik Zoltán, Gulyás testvérek életútját bemutató könyvek után jelent meg az Őrizd az embert című kötet, Kósa Ferenc 80. születésnapjára, egy DVD-melléklettel, Buglya Sándor portréfilmjével.

Bármilyen furcsa, ez a könyv az első, ami megjelent a 20. század második fele magyar filmművészetének jelentős alakjáról, akinek munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a film a társadalmi tudatot formáló erő legyen Magyarországon. Volt olyan filmje, a Balczó Andrásról és a teljesítményalapú társadalomról szóló Küldetés, amellyel több mint kétszáz ankéton, közönségtalálkozón vettek részt. „A beszélgetések voltak a mi legszabadabb műfajaink” – fogalmazott alkotótársa, Csoóri Sándor, hiszen ezeken a beszélgetéseken – legyenek bármily éberek az azokon természetszerűen részt vevő besúgók – moccantani lehetett a kimondhatóság határain.

A könyv alapja, gerince Pörös Géza tanulmánya, amely alaposan tárgyalja az életmű minden darabját. „Azt hiszem ő az az ember, aki legmélyebben ismeri az életművemet: a filmjeimet, az írásaimat, a fotóimat és a szerteágazó közéleti tevékenységemet egyaránt” – mondta a rendező. S valóban így van, az elmúlt közel fél évszázad alatt Pörös Géza számos kritikát, tanulmányt írt Kósa munkásságáról, sok interjút készített vele a nyomtatott sajtóban, és a Duna Televízió munkatársaként a képernyőn is. Pörös alaposan elemzi a filmes életmű szinte minden kockáját, a pályakezdő és sok szempontból felülmúlhatatlan Tízezer naptól a pályát – eddig – záró televíziós portréfilmig. Le is írja, érzékletesen, szakszerűen reprodukálja az élményt, minősíteni azonban nem minősít, s ez kelt egy kis hiányérzetet. Ezt némileg pótolja, hogy a kötetben kritikákat, tanulmányokat is olvashatunk, amelyek már differenciálnak. Ha másként nem, az egyes filmekről közzétett anyagok mennyiségével.

Szerencsére sok szó esik az életmű dokumentumfilmes bravúrjairól, a Küldetésről és Az utolsó szó jogánról, a tíz évig forgatott-betiltott Béres-filmről, s így módja van az olvasónak betekinteni a korszak kultúrpolitikai boszorkánykonyhájába is. Bár erre van módunk bőségesen már a Tízezer nap viszontagságos sorsánál is.

A kötet talán legérdekesebb része az Eredet – Filmművész születik című fejezet, amelyben Kósa Ferenc írásban idézi meg szűkebb családjának, szüleinek, nagyszüleinek életét. Döbbenetes, szinte hátborzongató apai nagyapjának története, aki tíz gyerekkel özvegyült meg, s nem tudván eltartani az árvákat, a nyíregyházi rabbi tanácsára újsághirdetést adott fel: „Székely származású, római katolikus vallású, magyar ember vagyok. Tíz egészséges gyermek apja. Mivel feleségem váratlanul meghalt, a gyermekeim árván maradtak. Fölnevelni őket egymagam nem tudom. Öt gyermekemet örökbe adnám, ha az örökbefogadók vállalnák az itthonmaradók taníttatását. A becsületes jelentkezőket vasárnaponként várom.”

El lehet képzelni azokat a vasárnapokat, amelyek leginkább egy állatvásárhoz hasonlítottak; csak az volt a különbség, hogy itt nem lovak, disznók és tehenek között válogattak a vevők, hanem árván maradt és a végtelenségig kiszolgáltatott gyerekek között. A móriczi mélységű történet még fokozódik, amikor egy kackiás katonatiszt épp azt a fiút – a rendező édesapját – választja ki, hogy majd katonát nevel belőle, aki inkább világgá fut, úgy irtózik a katonaságtól. Később sem hajlandó fegyvert fogni, szökése történetei visszaköszönnek a filmekből, lásd Hószakadás.

Megelevenedik édesanyja és nagyanyja alakja is, mindketten nagyformátumú személyiségek, éljék bár a nyírségi tanyák szegényeinek életét, akikre szintén ráismerünk a filmekből. Megható és hiteles Kósa édesapjához való viszonyának leírása; a kőműves apa akkor fogadta el igazán a fiát, akkor nőtt nagyra a szemében, amikor már sikeres filmrendezőként együtt dolgozott vele, és látta, alkalmas lenne akár kőművesnek is. És ez csupán csak néhány élettöredék! Érdemes lenne többet is megírni, bár a filmekben is felbukkannak elképesztő történetek. Például a kényszeresen vekkerórákat gyűjtő kéményseprő, akinek végül is hálásak lehetünk, mert ha nem akadályozza meg, hogy Kósát felvegyék a bölcsészkarra, legjobb esetben is író lett volna, nem filmrendező, akinek édesanyja álmodta meg. Szívhez szólóak a középiskolai tanáraira emlékező írásai is, mert túl személyes élettörténetén, figyelmeztetnek a tanítók, tanárok meghatározó szerepére a diákok életében, amely szerep a digitalizált korban sajnos csökkenni látszik.

Nem tartom szerencsésnek a kötetben közölt levélinterjú műfaját, mert abban épp a lényeg, a beszélgetés interaktivitása vész el. Élőszóban én bizonyára megkérdeztem, pontosítottam volna például, hogy a Balázs Béla Stúdió második megalakulásáról van szó. (Bizonyára a mai hatvanévesek az utolsók, akik ezt még tudják.) Rákérdeztem volna Gyöngyössy Imre szerepére is a Tízezer nap végső változatának kialakulásában, de leginkább arra, hogy édesanyja, aki a Tízezer nap megnézése után azt mondta, úgy érzi, érdemes volt élnie, vajon mit szólt volna fia elhúzódó politikai szerepvállalásához? Mert amennyire érthető volt ez a rendszerváltozást megelőző és követő években, annyira disszonáns a későbbiekben, a végsőkig erodálódott szocialista pártban. Továbbá rákérdeztem volna a Béres-örökösökkel kapcsolatos konfliktusra, vagy kihagytam volna az egészet, mert így nem érthető. Ráadásul nem jelenik meg a könyvben Kósa fergeteges humora, ami pedig élőszóban mindig előbukkan, s ha valódi interjú készül, biztosan felcsillan a derű, ami ebből a kötetből nagyon hiányzik.

Gabriel García Márquez írja életrajzi könyvében: „Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.” A valóság és az emlékezet sajátos, összetett kapcsolatát megtapasztalhatjuk Kósa emlékezései során is. A Béres-film kapcsán, amelynek munkálataiban, erkölcsi támogatásában Nagy László is teljes szívvel részt vett, elmentek Aczél Györgyhöz is. Az Ügyre való tekintettel Nagy László is jelen volt a tárgyaláson. Kósa leírja, hogyan fegyelmezte meg önérzetesen a költő a politikust. Ugyanerre a találkozásra Csoóri Sándor úgy emlékezett: Nagy László a köszönésen kívül egy szót sem szólt. Valószínűleg mindkettőjük emlékezete a költő bennük élő alakját, személyiségét sűrítette.

Sok laudáció, köszöntő is helyet kapott a könyvben. Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor 70. születésnapi köszöntőjéből emelnék ki egy gondolatot: „… nincs elég idő a Kósa-filmek felejthetetlen képeinek felsorolására, amelyek azonban éppúgy beépülnek emlékezetünkbe, és éppúgy gondolkodásunk építőköveivé válnak, ahogy József Attila egy-egy sora vagy Bartók egy-egy dallama.” Testként folytatódom a világban – idézi József Attilát Kósa a Tízezer napban – nem a fűben, a fákban, hanem az Egészben. „Az alkotó éppen azért tudja létrehozni, amit létrehoz, mert folytatódik az Egészben, és így átéli mindazt, amit átél a világ. Innen kapja, amit kap. De ennek másik oldala, hogy amit ad, az is az Egészben folytatódik. S még a fűben, a fákban is. Nem születésnapi jókívánság, hogy ez így legyen. Mert ez most már így van.”

 

(Őrizd az embert – Kósa 80 – Pörös Géza tanulmányával és dvd-melléklettel. Magyar Művészeti Akadémia, 2018, Budapest)



« vissza