Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

A pesti Nemzeti Színház története

 

Szándék és tett

 

Pesten 1832-ben megjelent egy kis könyv, gróf Széchenyi István tollából, amelynek címe a Magyar játékszinrül. Ebben írja: „Óhajtásom: Számosb Játékszínnek létrehozása; javaslatom pedig ennek elérésére: Egyesült erővel mindenekelőtt egyetlenegyet hozni tökéletes rendbe, s azután egy másikat; azaz: nem több követ emelni egyszerre, hanem egyiket a másik után”. Széchenyi elképzelése az volt, hogy először „Buda-Pesten” kell egy állandó színházat építeni, majd ezt követően a nagyobb városokban is létrehozni, hogy a „Játékszín kellemeiben és hasznaiban” minél több polgár részesedjen.

Tudjuk, hogy Széchenyi István sok tervét következetesen megvalósította, így ezt is. A magyar országgyűlés az 1836. évi 41. számú törvénycikkében rendelkezett az intézmény felállításáról, amelyet Széchenyi a Duna-partra képzelt el. Ez érthető, hiszen ekkor Pest városában egységes klasszicista stílusú paloták sora nőtt ki a folyó partján. A színház azonban nem ott, hanem a városfalon túl, a mai Rákóczi út és Múzeum körút sarkán épült fel, és 1837. augusztus 22-én nyílt meg. A Nemzeti Színház nevet 1840-ben kapta, amikor az állam megvásárolta a vármegyétől – és így a korábbi neve, a Pesti Magyar Színház értelmét vesztette. A Nemzeti Színházat Erkel Ferenc első operája, a Bátori Mária premierjével 1840. augusztus 8-án avatták fel. Megvalósult Széchenyi István elképzelése, vágya, megszületett „Buda-Pesten” a vágyott színház. Ma ez a hely a főváros belső része, azonban az 1840-es években itt még alig állt néhány ház, sok gondozott kert tagolta ezt a környéket. Az új építkezések azonban jól mutatták, hogy Pest kinőtte középkori városfalait. 1837-ben elkezdődött a Nemzeti Múzeum építése, amely jól mutatta, hogy a város merre terjeszkedik. (Ugyanakkor 1839-ben a mai Mikszáth téren Irinyi János gyufagyára is megépült, robbanás- és tűzveszélyes jellege miatt távol a várostól.)

 

Színház az egész világ”

 

És színész benne minden férfi és nő” – írta Shakespeare az Ahogy tetszik című darabjában. Kell egy olyan épület, ahol képzett színészek bevonják a nézőt gondolatban és érzelmileg a játékba, akik mások baján sírnak vagy nevetnek. A színjátszás az egyik legelső emberi művészeti tevékenység, amely már a vadászmágia szertartásaiban is szerepet kaphatott. Ez a szakralitás a következő évezredekben is jellemzője maradt a játékoknak, ahol a háttér a templom volt. A görögök szakították el ettől a helyszíntől, elsőként önálló épületet adva az előadásoknak, és nekik köszönhető, hogy megszületett a mai értelemben vett dráma. Azonban a szakralitást végig megőrizték, mert az emberi világban rendet csak az istenek teremthettek. Közösségi ünnep volt egy előadás, és nem is akárkinek szentelték, hanem Dionüszosznak, aki kétszer született isten volt. A görög drámák az első jelentős szabadulási kísérletek voltak az állati, totemisztikus ősöktől, kifejezve azt, hogy az ember élete is tanulságos lehet mások számára. így az istenek emberré lettek, és az ember kiábrándulhatott az isteneiből. Elidegenedés ez is, az európai civilizáció első nagy drámája. A Dionüszosznak szentelt játékok a múlt elhagyásának bűntudatából jöttek létre, abból, hogy az ember önállóságra, akaratának és egyéniségének megvalósítására tört. A színház a vallási élet színtere volt, ezért monumentális épületeket építettek, amelyek csak részben azok, hiszen nem volt alépítménye, lefedéséről pedig az égbolt gondoskodott. Változást a rómaiak sem hoztak, akik itt is kibontakoztatták pragmatikus gondolkodásukat: a boltívek révén szabadon, a terepviszonyoktól függetlenül is megvalósíthatták a görög színház szerkezetét.

A középkor világnézetéből következően értelmetlennek, észellenesnek tekintette volna azt az erkölcsi álláspontot, amely megkísérli igazolni a szembenállást istennel.”1 Ezért ekkor az, amit mi színműnek nevezhetnénk, eredetileg húsvéti játék volt, kezdetben a passió komorsága nélkül. Itt valóban bárki színésszé válhatott, mert évszázadok alatt begyakorlott cselekvések végrehajtása volt a feladat. A modern tragédia Angliában, az Erzsébet-kori drámával kezdődött. Az első igazi színházépületek is ehhez az időszakhoz kapcsolódnak, és ha a gyakori londoni tüzek megkímélték volna ezeket, akár napjainkban is állhatnának. A 17. századtól a színházak az európai építészet új formáiként jelentek meg. Az igazi virágkort azonban a 19. század hozta el, ebbe illeszkedik a pesti Nemzeti Színház építése is. Elrendezésében a görög-római hagyományt követi, azonban stílusában a kor divatjához igazodott. Fontos szemponttá vált a kényelem és biztonság, valamint a reprezentáció. Látványos megjelenés és gazdag belső alakítás vált a jellemzővé. A színház a kaszinókhoz és a kávéházakhoz hasonlóan a társadalmi érintkezés színhelyévé vált.

 

Az első épület

 

Széchenyi szavait meghallva a szükséges telket herceg Grassalkovich Antal adományozta Pest városának. A terveket ifj. Zitterbart Mátyás (1803–1867) készítette, aki korának jelentős építésze volt. Pesten született, és hozzávetőlegesen ötven műve készült el. Ezek között néhány lakóháza ma is áll, de az ő tervei alapján készült a pesti Vármegyeháza nyugati tömbje is, amelynek tervezésében több kiváló építész vett részt. Önálló műve volt a színház épülete, de Telepi György színész, díszlettervező és színházi technikus gyakorlati tanácsokkal segítette az építész munkáját.

Ahol ma az Astoriánál a Zalaváry Lajos tervezte iroda épülete áll, ott kapott helyet egy ennél sokkal alacsonyabb, klasszicista palotaépületre hasonlító színház. Méretével alig különbözött a közelében levő épületektől. Nagyobb hangsúlyt csak az erkélyes kocsialáhajtó és a homlokzatán levő szobrok adtak neki. A szerény méret azonban, amely az akkori lakosságszámnak megfelelt, hamar kicsinek bizonyult, hiszen az elkövetkező évtizedekben a város rohamosan gyarapodni, nőni kezdett. Ezért 1865 és 1875 között jelentős bővítésbe és átalakításba kezdtek, amelynek terveit Szkalnitzky Antal (1836-1878) rajzolta meg. Szkalnitzky Münchenben tanult, egy időben Friedrich August Stüler műhelyében dolgozott, aki a Magyar Tudományos Akadémia épületét tervezte. Hazatérve több színházat tervezett, Aradra, Székesfehérvárra és Debrecenbe, ez utóbbit 1865-ben fejezte be. Tehetsége és a tapasztalata miatt kapta a megbízást a Nemzeti Színház bővítésére. Ez azonban nem egyszerű bővítés volt, hanem egy új színház építése. A főbejárat átkerült az akkori Kerepesi, ma Rákóczi útra. Középen három emeletet átkötő, hangsúlyos antik portikuszt idéző, háromtengelyes épületrész emelkedett ki a mellette levő falsíkból. Látványos és figyelemfelkeltő elem volt, amelyben az észak-itáliai késő reneszánsz formavilága köszön vissza. A mellette levő falsíkok szerényen hátrébb húzódva továbbvitték a középelem tagolását, azonban az ablakokat szoborfülkék váltották fel. A két szélen levő épülettömeg előrelépett az utca szintjére, vízszintes tagolásával nyíltan megmutatva az épület négyemeletességét. Az emeleteken három-három ikerablak formái és szemöldökpárkányai változatossá teszik a megjelenését. A színházhoz bérpalota is épült, amelyet Szkalnitzky a Múzeum körút és az 1906-tól Rákóczi út névre keresztelt út metszésében, a sarkot lekerekítve, elliptikus metszetű kupolával tett hangsúlyossá. A bérpalotában neves színészek és rendezők is laktak. így az új Nemzeti Színház a város eme részének egyik leghangsúlyosabb épületévé vált, és itt működött 1908-ig.

 

Színházak kora

 

A kiegyezés után fellendülő gazdasági élet és vele együtt a városok népességének növekedése, a polgári értékrend terjedése és természetesen az anyagi gyarapodás egyre jobban igényelte az új szórakoztatóintézmények és közösségi terek létesítését. Ebben az időben nagyon sok új színház épült Európa- és Magyarország-szerte. A mennyiségi igény miatt Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi építészek a színházépítésre specializálódtak, aminek eredményeként 1873 és 1914 között közel ötven színházat terveztek. Ezek között ma is sok áll és működik, ahogyan Fiumében, Szegeden, Kecskeméten, Pozsonyban és Nagyváradon láthatjuk. Budapestre is terveztek színházakat, például a Vígszínházát, azonban a Fellner és Helmer építésziroda első magyarországi épülete, a Népszínház már nem látható, mert 1965-ben lebontották. Ez az épület a Nemzeti Színház újjáépítésével egy időben készült el az akkori Sertéskereskedő utca végén, amelyet 1875. október 15-én adtak át, a megjelent uralkodó és Rudolf trónörökös jelenlétében. Emiatt az utcát már 1874-ben átkeresztelték, és azóta is a Népszínház nevét viseli. Az utca vége ott volt, ahol most a Blaha Lujza tér van, amely név az 1920. január 23-i Fővárosi Közlönyben történt kihirdetéstől vált hivatalossá. A 2500 főt befogadó új épület első igazgatója a kiváló színműíró Rákosi Jenő volt, aki 1881-ben távozott posztjáról. Az épület neoreneszánsz stílusa miatt hasonlított a Nemzeti Színházra. Főhomlokzata a Duna felé nézett. Ennek reprezentatív eleme középen egy hatoszlopos antik templomot idéző timpanonnal lezárt, gazdagon díszített, a főbejáratot hangsúlyozó építészeti elem. Ehhez képest oldalt lépcsőzetesen hátrébb léptetett, szimmetrikusan két-két ablakkal ellátott falszakasz is a bejáratot hangsúlyozta. A színház oldala háromszintes volt, a színpad mögött félkörívesen végződött. Ez nézett a Nagykörút felé. A Népszínház épülete 1908-tól a Nemzeti Színház társulatának adott otthont.

 

Az épület és a fejlődő város

 

1875 körül a Népszínház épülete az, amely egyetlen igényes és monumentális épületként emelkedik ki a környezetéből. Mellette földszintes épületek. A színház épülete megkapó szépségű. Már minden a helyén van, a szobrok és még a falakon levő sgraffitók is. A körülötte levő járda rendezett, a gázlámpák is készen állnak.

Sajátos és izgalmas, ahogyan egy jelentős épület szervezi maga körül a teret. Tiszteletet parancsol, és ennek köszönhetően az újak távolságot tartva emelik a fényét. Ezt láthatjuk azon a képen, amely 1893-ban készült. Eltűnt a kis házikó, és így a főbejárata előtt tágas tér nyílt, ahol egy kis park is helyet kapott. A Kerepesi (Rákóczi) és Népszínház utca a színház előtt találkozott. Kiépült a körút, és a Népszínház-Nagykorút sarkon az 1887-1889-ben felépült Állami Felsőipari Iskola látható, amelynek az épületét Hauszmann Alajos tervezte. Áll már az úgynevezett Sajtóház, amit 2005-ben lebontottak.

 


Tervek és vágyak



A Nemzeti Színházat 1908-ban bezárták, az új biztonsági, elsősorban a tűzrendészed elvárásoknak nem felelt meg. Ekkor a társulat számára ideiglenesen az akkor már nem túl sikeresen működő Népszínház épületét bérelték ki, ahol az előadások 1908 augusztusától folytatódtak. Közben 1912 januárjában pályázatot írtak ki az új épület tervezésére, amelyen harminc építész, illetve építészpáros indult. A zsűri külföldi résztvevői a müncheni Max Litmann és a drezdai Martin Dülfer volt, akik jártasak voltak a színháztervezésben, Hauszmann Alajos és Alpár Ignác pedig a magyar építészet jeles mestereiként vettek részt a bizottság munkájában. A zsűri 1913. január 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyve tartalmazza a döntést, amely szerint az első helyezett Medgyaszay István elképzelése lett, a második helyezést Bálint Zoltán és Jámbor Lajos, a harmadikat pedig Tőry Emil és Pogány Móric terve kapta. Medgyaszay István korábban Veszprémben és Sopronban épített színházat, valamint az Operaház 1911–1912-ben elvégzett átépítését is az ő tervei alapján végezték el. Azonban a zsűri nem adott ki díjakat, és felkérték a helyezett építészeket a terveik átdolgozására, amire két hónapot biztosítottak. Ez a két hónap élénk vitával telt, és az elhelyezés volt az egyik sarkalatos kérdés; hol legyen a főhomlokzat? A preferált az épület tengelyének Múzeum körútra merőleges elhelyezése volt, azonban számos érv szólt az átlós elrendezés mellett is. Medgyaszay első terve átlós elrendezésű volt, a második a Múzeum körútra merőleges. Az épületek homlokzata is átalakult. Az első változatban klasszikus egyszerűség volt a jellemző, amely utalt a korábbi lebontásra ítélt épületre is. A második terv sokat egyszerűsített a főhomlokzat megjelenésében. Zártabb és monumentálisabb hatású. A tervpályázat előírása volt, hogy az épületet európai történelmi stílusban kell megtervezni.

A második forduló győztese végül Tőry és Pogány építészpáros lett. Tervük szerint egy nagyon archaikus, dór oszlopokkal tagolt bejárat nézett a Múzeum körútra, egyedüli dísze a domborműves fríz volt. A régi épületet 1913 végén elkezdték bontani. Mire a bontással végeztek, elkezdődött az első világháború, és emiatt szükségszerűen elmaradt az építkezés, pedig az eredeti elképzelés szerint 1917-ben szerették volna átadni, így emlékezve az előző nyolcvan évre. Később a korona elértéktelenedése, valamint a gazdasági világválság is késleltette a munkálatok megkezdését. Ekkor a forgalom növekedése miatt új helyszínek ötleteit fogalmazták meg, amelyek között a legnagyobb támogatottságot az Erzsébet téren felépítendő színház kapta. „Időközben azonban egyre nyilvánvalóbbá vált az is, hogy a lényegesen megváltozott városrendezési, városforgalmi, műszaki és egyéb viszonyok ma már úgyszólván lehetetlenné teszik a színház tervezett új épületének ugyanazon a helyen – a Grassalkovich herceg által adományozott telken – való felépítését.”2 Az Erzsébet tér fontos szerepet kapott volna a főváros közterei között, mert ennek közelében indult el az Erzsébet sugárút kialakítása, amelynek emlékét a Madách téri épületek őrzik. Az új háború ezeknek az álmoknak is véget vetett, a sugárút sem épült meg és az új színház sem, aminek következtében a Nemzeti továbbra is a Népszínház épületében működött. A háború után a Nemzeti Színház építése változatlanul aktuális volt, és sokféle ötlet felmerült. Az Astoriáról sem mondtak még le, de 1951-ben hét lehetséges helyszín volt, amelyek között csak a Városliget szélén felépítendő volt olyan, amelyik kivitte volna a Nemzetit az V. kerületből. Ez a koncepció, hogy a színházat a kevésbé sűrűn beépített területen kellene felépíteni, az 1960-as évektől vált jellemzővé. Az MSZMP Politikai Bizottságának határozata alapján a harmadik ötéves tervben kellett volna új épületet létrehozni. 1964-ben bejelentették az egykori Népszínház épületének a bontását, és a következő évben robbantást is igénybe véve lerombolták. Az utolsó előadás a Lear király volt.

A Nemzeti társulata 1964-ben a Nagymező utcába, majd két év múlva a Magyar Színház épületébe költözött. Ezt a színházat Láng Adolf tervezte, 1897-ben épült fel, de ezt az 1960-as években átépíttetve jellegtelenné tették. Ugyanakkor 1964-ben pályázatot írtak ki a Dózsa György út rendezésére, amelynek egyik fontos célja volt a Nemzeti Színház elhelyezése. A győztes Ébert Ágoston, Preisich Katalin, Preisich Gábor és Pfannl Egon terve volt. Az épületre a következő évben nemzetközi tervpályázatot hirdettek, amelyre 36 magyar és 56 külföldi pályamű – ez utóbbi mind a „baráti országokból” – érkezett. Ezután megtorpanás következett, amikor tervek és érvek csatáztak egymással. Végre 1985-ben a XIV. kerületi tanács kiadta az építési engedélyt. Ezután újabb vita kerekedett a helyszínt illetően, aminek eredménye az lett, hogy 1987 végén új helykijelölő pályázatot írtak ki. 1988-ban a Fővárosi Tanács a Várra és az Engels térre (ma Erzsébet tér) szűkítette a helyszíneket, majd a következő évben elbírálták a pályázatokat, amelyben az első díjat Ligeti Béla, a másodikat Bán Ferenc, a harmadikat Finta József kapta. A két helyszínből ezután választották ki az Erzsébet teret, ahol 1998 márciusában megtörtént az alapkőletétel, és elkezdődött az új Nemzeti Színház építése Bán Ferenc terve alapján.

Minden együtt volt, de az is jól látszott, ha az Astoria nem volt alkalmas a Nemzeti Színház felépítésére, akkor az Erzsébet tér sem lesz az. A kilencven éves kálvária még nem ért véget.


Jegyzetek:


1 Hauser Amold: A modern művészet és irodalom eredete, 175.

2 Felsőházi irományok, Budapest, 1937. évi október hó 26-án. Hóman Bálint s. k. m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter.



« vissza