Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Egy időcsavargó naplója - Badacsonyi Sándor grafikái

„Badacsonyi képzeletbeli világa a folyamatos változás állapotában van, erjed és burjánzik, a dolgok metamorfózisa itt konstans állapot, de nehéz eldönteni, hogy e mozgás iránya a szakadatlan pusztulás, szétesés és rohadás, vagy éppen ellenkezőleg, a világ keletkezésének szemtanúi vagyunk-e, betekintést nyerve a teremtés kezdetébe, amikor a dolgok minősége még nem vált el határozottan egymástól. Legyen bár genezis vagy apokalipszis, annyi biztos, hogy Badacsonyi világa az írott történelmen kívüli világ.”

Badacsonyi Sándor pályája a magyar grafika hőskorában, a hetvenes években bontakozott ki. Ekkor dolgozta ki képeinek fantáziavilágát, amelynek erdeit képzeletbeli lények és magányos filozófus-csavargók népesítik be. Bár hősei a történelmi időn kívül léteztek, Badacsonyi nagyon is saját korára reflektált, amikor álomvilágának kidolgozásába kezdett. A valósággal párhuzamos, alternatív korokban létező magánmitológiák konstruálása ugyanis egyike volt a Kádár-kori művészet egyik lehetséges útjának. A grafikai művészeteken belül különösen sokan választották a kivonulás stratégiáját, régmúlt korok cizellált stílusából és kifinomult szimbolikájából építve maguknak jelenüket kizáró menedéket.

 

Múltidézés

 

A régmúlt korok művészete iránti vonzalom már Badacsonyi pályája kezdetén megjelenik. Legkorábbi ismert munkái között van két, 19 éves korában készült ceruzarajza, variációk Dürer és Rembrandt műveire. A nagymesterek alkotásainak részleteit Badacsonyi precíz rajzossággal másolta le és komponálta montázsszerűen egy képpé. Klasszikus mesterek műveinek másolása a reneszánsz óta része az európai művészeti gyakorlatnak. A másolás ebben az értelemben Badacsonyi számára  annak eszköze, hogy elhelyezze magát az európai művészeti tradíció hálójában. A tiszteletadás gesztusát áthatja a fiatalember bizonyításvágya, amellyel saját technikai felkészültségét is felmutatja. Nem egyszerű akadémiai stúdium ez, hanem egy pályakezdő grafikusművész szellemi alapvetése. Mindkét idézett művész az európai grafika nagymestere, s mint ilyenek, igazodási pontok a pályája elején álló Badacsonyinak.

Dürerhez kapcsolódó rajzán a mester két önarcképét, a Melankólia főalakját és egy Mária-fejet komponál egy képpé. Nagyrészt olyan motívumokat tehát, amelyek a művész szerepre magára vonatkoznak. Dürer rajzművészete a modem magyar grafika egyik legfontosabb igazodási pontja volt. Kondor Béla a gótika és reneszánsz határ- mezsgyéjén álló német mester metszeteiből kiindulva dolgozta ki sajátos, archaizáló grafikai stílusát, az expresszív megformálással társuló kifejező vonalrajzot. Dürer-sorozata 1968-ban készült, abban az évben, amikor a fiatal Badacsonyi is papírra vetette Dürer-tanulmányait. E nemzedék számára a klasszikus példa követése a hivatalos művészet erőltetett realista példatárával szemben, az önkéntes hagyományválasztás szabadságát demonstrálta. Ezért is lehetett 1971-ben a Dürer születésének 500. évfordulójára hirdetett pályázat a modern magyar grafika páratlanul gazdag seregszemléje.1 Badacsonyi egész rajzművészetét alapvetően meghatározta Dürer hatása, erőteljes vonalrajza, amivel érzelmi töltést vitt az élettelen tárgyakba is, közvetlenül a művészi grafika reneszánsz ősében találta meg forrását. Badacsonyi Sándor másik 1968-as tanulmányrajza Rembrandt három önarcképét, édesanyja és fia portréját, valamint Danaé alakját komponálta egy képpé. A magyar művészi grafika egyik legjelentősebb mozgalma, a Szőnyi-kör neoklasszicizmusa közvetlenül Rembrandt rézkarcoló művészetének nyomdokain haladt.2 De Rembrandt-motívumok a pop art művészetben is helyet kaptak, így a hatvanas évek végén Lakner László és Konkoly Gyula festészetének is centrumába kerültek.

Badacsonyi Sándor esetében azonban a klasszikus minta többnyire nem közvetlen idézetek formájában, sokkal inkább művészi alapvetésként érvényesült. A stílus szintjén ez a klasszikus nagymestereket követő precíz rajzi kidolgozást és a tradicionális grafikai technikák magas mesterségbeli fokon való alkalmazását jelentette; továbbá ragaszkodást a formához társuló gondolati tartalomhoz, elvont eszmeiséghez, amely gyakorta szimbolikus alakban öltött formát. Idővel ez a stílus manírrá merevedett és szimbolikája sem mindig lépett túl közkeletű életbölcsességeken, ám a hetvenes évek kontextusában e filozofikus szürrealizmus még a kortárs művészeti színtér adekvát kifejezési formája volt.

A klasszikus művészet kincsestára, idézetek formájában Badacsonyi késői művészetében, az 1990-es években, immár a posztmodern szellemében kibontakozó historizáló művein bukkant fel újra. E sorba illeszthető a Duchamp műterme, amely a konceptualizmus atyjának műtermét Vermeer stílusában idézte meg, egy reneszánsz studiolo sarkában elmélkedő aktmodellel, higgadt csendéletek és önálló életet élő drapériák társaságában. Badacsonyit a formabontó dadaista művész helyett Duchamp másik énje, a sakkozó, racionális alkotó érdekli, az a filozófus-matematikus alkat, aki szellemi magatartásában a tudós reneszánsz művészekhez állt közel. Asztalán egy papírra Badacsonyi az ún. katalán megnyitás sakklépéseit jegyezte fel. Kettejük között a szellemi kapcsolatot a művész-sakkozó szerepe jelentette, hiszen Badacsonyi maga is jeles sakkozó volt, e szellemi közösség indokolta, hogy saját szignatúráját Duchamp képzeletbeli dolgozószobája falára helyezze el.

 

A kézműves mester

 

Badacsonyi életművének legjava a nyomtatott grafika tradicionális technikáihoz kötődött. Mesterségbeli alapjait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában szerezte meg, amelyet a Rembrandt-tanulmányok készülése előtt egy évvel, 1967-ben végzett el. A grafika iránti elkötelezettsége itt erősödött meg, olyan kiváló mesterei hatására mint Gacs Gábor és Pásztor Gábor. Ennek ellenére 1969-ben Bernáth Aurél festő osztályába nyert felvételt, ám (Kondorhoz hasonlóan) rövidesen ő is átment grafika szakra. Az Ék Sándor által vezetett Grafikai Tanszéken Raszler Károly és Rozanits Tibor voltak a mesterei. Bár 1970-ből ismerjük két litográfiáját és később linómetszéssel is kísérletezett, igazán otthonosan a mélynyomás területén érezte magát. Badacsonyi már főiskolásként mesteri módon alkalmazta a rézkarc technikáját.

Az Öreg hölgy (1970) című nyomatán a fotónaturalisztikus pontossággal megrajzolt ráncos arc köré absztrakt, foltmaratott felületet helyezett. A vonalas rajz és a maratási foltok az anyagszerűség eltérő minőségeit hozzák létre.

Badacsonyi Sándor: Öreg hölgy, 1970 (19,6×15,8 cm, rézkarc, akvatinta), magántulajdon

A foltmaratás a hatvanas évek modern grafikájának egyik legfőbb kísérleti terepe volt. Az eljárás lényege az irányított véletlen, amelynek során különféle idegen anyagok (vászon, karton, asztfaltpor) felhasználásával és a maratás eltérő időtartamával indukáltak szürreálisnak ható felületi formákat. Ezek a felületek emlékeztettek Max Ernst szürrealista frottázsaira és rokonságban voltak a hazai szürnaturalizmus érzéki, asszociatív festői textúráival, így például Maurer Dóra korai rézkarcaival. Badacsonyi korai munkáin gyakorta kísérletezett a foltmaratás izgalmas textúráival. A Sivatagi álom (1972) például minden konkrét figuratív forma nélkül, a maratási foltok alakzatai nyomán keltett asszociációkkal hozza létre bizarr, biomorf világát. Badacsonyi első irodalmi illusztrációin is szívesen alkalmazta ezeket a képi hatásokat. A Három testőr (1973) akvatintával megmunkált lapján a testőrök figurái egy absztrakt felületi mintázatokban gazdag korong előtt rajzolódnak ki, ami összhatásában közeli rokona Csemus Tibor Cyrano de Bergerac Holdbéli utazás című regényéhez készült illusztrációinak. Hauff meséihez készült illusztrációin már irányított módon, manuálisan megmunkált, rajzos felületekkel kiegészítve, a mesebeli táj megragadására használja Badacsonyi a foltmaratást.

 

Mitikus világok

 

Badacsonyi fennmaradt művei között elvétve találunk természettanulmányt. Néhány portré, csendélet, egy állatstúdiumokkal teli vázlatlap jelzi kapcsolatát a tapasztalati valósággal. Már legkorábbi kompozícióin is eloldja magát a valóságtól, hogy sajátos, szimbolikus képzettársításait vesse papírra. Aprólékos realizmussal megformált, ráncoktól barázdált idős arcai nem a személyiségük jogán, hanem az idő múlását megtestesítő szimbólumokként jelennek meg, hol fiatal női akttal, hol Raffaello puttóival társítva.

Szívesen ábrázol változatos textúrákat, ezen belül különösen vonzzák a drapériák gyűrt, tépett, roncsolt felületei. 1970-ben készült Alakzatok című litográfiáján ezek a semmiben lebegő formációk már önálló életet élnek, a bennük rejlő testet sejtetik, de nem fedik fel. A test nélküli drapéria mint üres héj több későbbi kompozícióján is főszerephez jut. Az Arcnélküli ember (1973) rézkarcon a drapéria önálló életre kel, kihalt tájban lebegő burok. Utóbbi körül maga a táj is mozgásba lendül, életre kel, gigantikus égi levelek borulnak fölé, míg lépte alatt hullámot vet a talaj. A táj antropomorfizálása, mozgásba lendítése, kétértelmű megformálása Badacsonyi rajzművészetének egyik legjellegzetesebb eljárása. Jellegzetesen burjánzó, örvénylő, gyűrt, csavart vonalstruktúrái izomkötegek, kristályos alakzatok vagy a fodrozódó víz módjára rendeződnek a sziklás talaj, a fák lombjai vagy a talaj formái köré, úgy tagolva, hullámoztatva a felszínt, hogy minden látható egyetlen egységbe rendeződjön. Elő és élettelen egymásba áramlik, áthatja egymást a lomb és a kő, a test és a fa, a sziklák felhővé változnak, az épületek fatörzzsé, a talaj pedig hullámzó vízzé. Badacsonyi képzeletbeli világa a folyamatos változás állapotában van, erjed és burjánzik, a dolgok metamorfózisa itt konstans állapot, de nehéz eldönteni, hogy e mozgás iránya a szakadatlan pusztulás, szétesés és rohadás, vagy éppen ellenkezőleg, a világ keletkezésének szemtanúi vagyunk-e, betekintést nyerve a teremtés kezdetébe, amikor a dolgok minősége még nem vált el határozottan egymástól.

Legyen bár genezis vagy apokalipszis, annyi biztos, hogy Badacsonyi világa az írott történelmen kívüli világ. Ennek a taktilisan nyugtalan, folyamatos érzéki izgalomban hömpölygő világnak a lakói magányos és mozdulatlan emberi lények. Otthonuk az erdő vagy a sziklás pusztaság, a technikai civilizáción kívüli menedék. A Várakozás (1976) című lap középpontjában melankolikus testtartással, rozoga széken gubbaszt egy férfi, fejét rezignáltan kezén nyugtatva egy üres székre réved; magányát az őt körül vevő óriás állatok sem enyhítik, ahogy a körülötte zajló természet viharos zajlása sem érdekli. Ez a rezignált várakozás Badacsonyi hőseinek alapvető viszonya az őket körülvevő világhoz.

Badacsonyi magánmitológiájának cselekménye lassan bontakozik ki a szemlélő előtt, hősei túl vannak a nagy küzdelmeken, otthonkereső száműzöttek tépett esernyővel vagy különös állatokat megfigyelő felfedezők, vitatkoznak és összevesznek, de mivel csak egymásra számíthatnak, megbékélnek. E zárt, különös világban kitüntetett szerepe van az állatoknak, ezeknek a gigantikusra nőtt, mutáns lényeknek, akik méretük ellenére nem fenyegetőek, inkább amolyan behemót háziállatok, igaz a sárkányok ellen szükség van védelemre. Központi figura a madárkereskedő, aki valamiféle bölcs jósként, vállán sólyommal, egy rozoga hintaszékben fogadja a hozzá járulókat. Szereplői gyakran jelennek meg hangszerekkel, furulyával, hegedűvel, trombitával, gordonkával. A művészeteken kívül örökéletűnek bizonyul a női test erotikus szépsége, ami a világvégén túl is lenyűgözi a férfinépet. Posztapokaliptikus új aranykor ez, amelynek árkádikus vidékén elcsendesednek a pusztító harcok, és csak a halk meditáció marad.

Jelenetei azt a benyomást keltik a nézőben, hogy egy nagyobb történet összefüggésébe tartoznak, egy olyan személyes mitológiába tartoznak, amely magyarázatot ad a megelőző korok pusztulásának és a száműzöttek kitaszításának okára. Annak ellenére, hogy Badacsonyi képi világa gazdag allegorikus, szimbolikus utalásokban nem annyira narratív, mint inkább statikus állatpotrajz. Megrendelésre elenyésző számú illusztrációja készült: ha illusztrált, azt jobbára saját választásából tette. Amikor mégis irodalmi szöveghez társul, Badacsonyi megőrzi saját univerzuma koherenciáját. Grafikáit többször inspirálják irodalmi művek, köztük Hauff meséi, Swift Gullivere, Shakespeare Szentivánéji álom és Vihar című drámái, Homérosz Odüsszeiája és Dante Isteni színjátéka. Ám e művekből olyan mozzanatokat emel ki, amelyek akadály nélkül illeszkednek mitikus világába, a Holdbéli tájon vándorló Orros törpét, a Vergilius kíséretében infernális vidéken bolyongó költőt, az idegen világba csöppet kalandor Gullivert vagy a Küklopszok szigetén rekedt Odüsszeuszt. Valamennyiükben közös, hogy otthontalan vándorok, akiket szüntelen bolyongásra ítél nyugtalan kalandor lelkük. Ily módon Badacsonyi az irodalmi hősöket is beköltözteti saját mitikus világába, megnyitva előttük utópisztikus új aranykorának tágas vidékét.

Mívesen megmunkált rajzain testet öltő képi világa jól illeszkedett a kortárs hazai grafikának annak az áramlatába, amit az elemzők Kondor Béla művészetéből kiinduló, archaizáló mágikus realizmusként, szürrealizmusként határoztak meg.3 Az Óbudai Galéria magyar grafikai törekvéseket bemutató kiállítás sorozatán Lóska Lajos által a Szürrealista grafika címszó alatt mutatta be Badacsonyi műveit, Almásy Aladár, Szemethy Imre, Felvidéki András és Balla Margit képeivel együtt.4 Elemzői vizionárius, misztikus, romantikus, manierista szürrealizmusként írták körül törekvéseit.5 Kortársai közül e törekvések mentén dolgozott Gross Amold, Gácsi Mihály, Decsi Ilona, Balla Margit, Farsang Sándor, Szunyoghy András vagy Varga József. Ám Badacsonyival leginkább Rékassy Csaba és Kovács Tamás képi világa rokon. Közös jellemzőjük, hogy művészetük a jelen ábrázolása helyett annak képzeletbeli alternatíváját formálják meg. Míg azonban az iskolateremtő Kondor groteszk jeleneteibe minduntalan betüremkedik a jelen civilizáció, Rékassy, Kovács és Badacsonyi mesevilága hermetikusan zárt, ők teljes mértékben eloldják magukat saját koruktól. Ez a jelentől tudatosan elzárkózó, azzal párhuzamos fantázia világot építő eszképista magatartás Badacsonyi művészetének legjellemzőbb vonása. Nélkülözi ugyan az avantgárd konfrontatív, kritikus, szembesítő attitűdjét, ám a kivonulás révén a fennálló rend csendes bírálatát is magában hordozza. Ha úgy tetszik, bíráló szembeszegülés helyett inkább kábító gyógyírt kínál a jelen túlélésére.

(A kiállítás Gulliver a Kertben: Badacsonyi Sándor képi világa címmel tekinthető meg a Vigadóban, 2019. február 6. - április 21. között.)


Badacsonyi Sándor: Őszi este, 1990 (24,6×29,9 cm, rézkarc), magántulajdon



Badacsonyi Sándor: Madárkereskedők, 1991 (25,1×26 cm, rézkarc, rézmetszet), magántulajdon


Badacsonyi Sándor: Dante és Vergilius, 1978 (29,9×30,3 cm, rézkarc), magántulajdon


Badacsonyi Sándor: A sivatag koronája, 1972 (22×29 cm, akvatinta), magántulajdon


Badacsonyi Sándor: Haragosok, 1978 (20×28,8 cm, rézkarc), magántulajdon


Badacsonyi Sándor: Hauff Mukk, 1973 (13,8×15,8 cm, rézkarc, akvatinta), magántulajdon


Badacsonyi Sándor: Dürer tanulmányok, 1968 (14,7×18,7 cm, ceruzarajz), magántulajdon


Badacsonyi Sándor: Duchamp műterme, 1998 (24,4×29,8 cm, rézkarc), magántulajdon


 

Jegyzetek:


1 Ungarische graphik - Magyar grafika - Graphique hongroise. Dürer születésének 500. évfordulójára. Műcsarnok, Budapest, 1971. - Kondor itt mutatta be Dürer-sorozatát. Badacsonyi ekkor még főiskolás, nem szerepelt a tárlaton.

2 Zsákovics Ferenc: A rézkarcoló nemzedék 1921-1929. A rézkarcművészet megújulása Magyarországon az első világháború után. Miskolci Galéria, Miskolc, 2001.

3 A hetvenes évek grafikai irányzatairól: P. Szűcs Julianna: Magyar grafika - itt és most. Kritika, 1977, 107-108.; 1970 körüli a grafikai törekvésekről: Révész Emese: Mai magyar grafika 1968. In A lemez B oldala. Grafikai Konferencia, Miskolc, 2015, 38-47.

4 Szürrealista grafika. Óbudai Galéria, 1983.

5 Hollósi Éva: Surrealismus mit einer spur Romantik. Grafiken von Sándor Badacsonyi. Budapester Rundschau, 1988, Megay László: Kissé romantikus változat. Badacsonyi Sándor rajzairól. Kortárs, 1988/11,140-145.



« vissza