Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Új arisztokrácia

Az emberiség az utóbbi évtizedek alatt csak egyetlen erőfeszítést tett: az életviszonyokat igyekezett megjavítani. E törekvés alatt sok mindent kell érteni. Ki akarta küszöbölni az államok között lévő ellentéteket, ki akarta egyenlíteni a nemzetközi gazdasági erőket, meg akarta oldani a társadalmi osztályharcot, vagyis a törekvés egyetemlegesen meg akarta teremteni a nagy békevilágot, ahol népek, fajok, érdekek, osztályok és emberek jólétben élnek és nyugalomban. Különböző nemzetközi konferenciák, maga a népek szövetsége, az egyes államok reformjai, a társadalmon belül a legkülönbözőbb szellemiségek és világszemléletek, egyesületek és pártok, felekezetek és egyházak, gazdasági tervek - mind a viszonyokat akarta megjavítani.

E mögött a javítási vágy mögött, akárminek hívják: szocializmusnak, humanizmusnak, fasizmusnak, legyen politikai, gazdasági, világnézeti, vallási, az a hit áll, hogy az emberiség el fogja tudni érni az eszményi békevilágot és az erők teljes kiegyensúlyozását. Közben azok a viszonyok, amelyeket meg akarnak javítani, egyre rosszabbakká válnak. Ahelyett, hogy a kérdések legalább részben megoldódnának és így a további javulásra remény lenne, mindig bonyolultabbá válnak már a javítás megkezdésének feltételei is. A helyzet tisztázására alkotott tervek, utak, intézmények nemcsak hogy nem tisztázzák a helyzetet, hanem közreműködnek abban, hogy a zavar csak még nagyobb legyen. [...]

Ilyen körülmények között az, amit magánéletnek hívnak, csaknem teljesen eltűnik. Ma már csírájában jól látszik, hogy az emberből miképpen vész el lassan a nevelés folytán minden egyénies, árnyalati és sajátos. A nevelés eszménye ma is már az, hogy az ember, aki iskoláit végigjárja, vigyorgó idióta legyen, vasegészségű, problémátlan, úgynevezett jókedvű lény, arcán a keep smilinggal, vagyis a montessori mosollyal, akinek a komolyság iránt semmi érzéke, nincs benne finomság, elmélyedésre való hajlam, és tiltakozik a szellem befogadása ellen. [...]

A nagy embernyomorítás, elnyomás, rabszolgaság, merev kasztrend, a szellemmel szemben tanúsított ellenségesség, az egyéniesség ellen való küzdelem százmilliók sorsát tapossa semmivé, és azt idézi elő, hogy semmiféle rovar nem él majd olyan őrlően egyforma és emésztően üres életet, mint az ember. De éppen ez a kényszer termeli ki a mindig rettentőbb erővel kitörő emberi nagyságot és egyéniséget, amely már nem is emberi, hanem isteni. A tehetség és energia, fényűzés és hatalom, akarat és szellem, nagyvonalúság és finomság, genialitás és elvetemültség, éleslátás és vak ösztön egyesülnek benne magasabb, emberfölötti egységgé. A fensőbbrendű ember a dionysosi legmagasabb teljesülése: a növekvés - az ember önmaga fölé való növése.

(Hamvas Béla: Álarc és koszorú. Szerk. Palkovics Tibor, /Hamvas Béla művei 30./ 2017, Medio Kiadó, 131 sk., 142., 151 sk. A kötet címadó nagyesszéjét, amelyből a fenti idézet is származik, 1936-1937-ben írta Hamvas.)



« vissza