Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Ausztria és Magyarország a hidegháború korszakában

"Miután a szovjet és a szövetséges csapatok 1945-ben elfoglalták Ausztriát, a szovjet hatóságok jóváhagyásával létrehozott osztrák kormány arra törekedett, hogy mielőbb politikai és gazdasági kapcsolatokat létesítsen Magyarországgal. Karl Renner osztrák államkancellár, majd államelnök kezdeményezésére 1945-ben létrejött az első nem hivatalos kapcsolat Österreichisches Hilfsbüro néven, Budapesten."

Kritikai feladatnak tartom a hazánk jelenét és jövőjét alakító két kérdés tisztázását: az elmúlt három évtized magyar gazdaságpolitikájának megalapozott értékelését és kritikáját, illetve kapcsolataink történetét szomszéd országainkkal az 1989 előtti és az azt követő évtizedekben. Az első kérdést kiválóan világítja meg Bod Péter Ákos Magyar gazdaságpolitika – tűzközelből (2018) című gondolatébresztő munkája,1 melyben azt mutatja be, hogy miként élte meg „a magyar gazdasági és politikai élet olyan kritikus szakaszait, mint amilyen a rendszerváltozás (és az azzal járó gazdasági válság), azt megelőzően a reformszocialista korszak, majd jóval később a 2008-ban kifejlődő és hatásaiban a jelenig húzódó újabb válságot.”2 A másik kérdéssel kapcsolatban tanulságosnak tartom Benyhe István Magyarország helyzete és ami abból következik3 című elemzését a Magyar Szemlében. Külön figyelemre méltó a szerző következtetése, miszerint a közép-európai együttműködésnek két alapvető feltétele van: a jó államszervezés (jogok, életérzés, szabadság, szubszidiaritás, szervezettség, tisztaság), illetve a jó életszínvonal (jövedelemszint, életkilátások, oktatás, egészségügy, munkalehetőség). „Ezek [a feltételek] – indokolja a szerző – elég erősek a térség (és távolabbi térségek) polgárait a területre vonzani, ott megfelelő szervezés mellett integrálni, és gondolkodásunkat megszabadítani azoktól a sztereotípiáktól, amelyek Trianon következtében épültek ki.”4 Ugyanakkor szükségesnek tartom szomszéd országainkkal folytatott több évtizedes kapcsolataink tisztázását, és ezen országok gazdasági-társadalmi fejlődésének bemutatását. Az alábbi összegzésben Ausztria és Magyarország kapcsolatait tekintem át.

 

1945–1985

 

Miután a szovjet és a szövetséges csapatok 1945-ben elfoglalták Ausztriát, a szovjet hatóságok jóváhagyásával létrehozott osztrák kormány arra törekedett, hogy mielőbb politikai és gazdasági kapcsolatokat létesítsen Magyarországgal. Karl Renner osztrák államkancellár, majd államelnök kezdeményezésére 1945-ben létrejött az első nem hivatalos kapcsolat Österreichisches Hilfsbüro néven, Budapesten. 1946 januárjában egy hivatásos osztrák diplomata, Rudolf Seemann, Budapestre érkezett azzal a feladattal, hogy előkészítse Karl Gruber osztrák külügyminiszter látogatását gazdasági és diplomáciai kapcsolatok létesítésére. Seemann rendkívül tapasztalt diplomata volt, aki még a Monarchia diplomataintézetében kapott kiképzést, és 1938-ig az osztrák diplomáciában teljesített szolgálatot. Budapesten megbeszélést folytatott Gyöngyösi János külügyminiszterrel, és ismertette az osztrák kormány törekvését gazdasági, politikai és diplomáciai kapcsolatok létrehozására. Seemann így fejezte ki az osztrák kormány célkitűzését a magyar külügyminiszterrel folytatott megbeszélés alkalmával: „Ausztriának az a kívánsága, hogy szomszéd országával hagyományos kapcsolatait gazdasági, kulturális és politikai területeken felújítsa, és lehetőleg intenzíven fejlessze.”5

Az osztrák diplomaták felismerték, hogy Magyarország kormányát a szovjet hatóságok irányítják, és Gyöngyösi külügyminiszter elutasító magatartását ezzel magyarázták. Seemann titkos jelentésében e nézetét részletesen kifejtette. Utódja, Meinrad Faser jelentésében a következőt írta: „A figyelmes megfigyelő részére nyilvánvaló, hogy a megszálló hatalom nem szívesen látja Magyarország közeledését nyugati országokhoz és mindent elkövet, hogy ezt megakadályozza, illetve elhalasztja. Minden eszközzel nehezíti hivatalos képviseletek létrehozását.”6 Több akadályozó tényező ellenére 1948 márciusában létrejött a diplomáciai kapcsolat. Egy évvel korábban került sor az első kereskedelmi szerződésre a két ország között, ami jelentős szerepet játszott az újjáépítés és az élelmiszerellátás megoldásában Ausztriában.

Milyen tényezők jellemezték az osztrák kormány kezdeményezését a háború utáni kapcsolatok létrehozásában? Klaus Fiesinger, osztrák történész szerint történelmi-földrajzi, illetve gyakorlati gazdasági-politikai tényezők is közrejátszottak. A történeti kapcsolatokat úgy értelmezi, hogy az 1867 utáni kiegyezés keretében létrejött egy olyan kapcsolatrendszer, mely megalapozta a kölcsönös kommunikációt és együttműködést. Fiesinger szerint „ez a kölcsönös együttműködés abból a felismerésből jött létre, hogy a két ország közötti konfliktusok azt eredményezték, hogy mindkét fél részére hátrányokhoz vezettek. A birodalom összeomlása után pedig Bécsben és Budapesten egyaránt arra törekedtek, hogy a kis államok gyengeségét nemzetközi szövetségek alapján célszerű kiegyenlíteni.”7

A második világháborút követő években Ausztria különösen fontosnak tartotta a magyar kapcsolatokat, még azután is, hogy itt szovjetrendszer jött létre. Szita Szabolcs hasonlóképpen értelmezi a két ország közötti kapcsolatokat 1945 után: „A földrajzi helyzet, a több száz éves közös történelem, a rokonsági összeköttetések és főleg az a tényező, hogy mindkét ország gazdaságilag egymásra volt utalva, ezek voltak az indítékok, melyek a két ország közös kapcsolatára irányuló törekvéseket jellemezték.”8

1955-ben a Szovjetunió, a nyugati szövetségesek és Ausztria aláírták az osztrák államszerződést, amelynek alapján a szovjet és szövetséges csapatok elhagyták az országot, de Ausztria kötelezte magát a külpolitikai semlegességre és minden katonai szerződés elutasítására. Az 1956-os magyar forradalom általános szimpátiát váltott ki Ausztriában. A szovjet beavatkozás hatására magyar menekültek tömegesen érkeztek az országba, az események meghatározó hatást gyakoroltak Ausztria magatartására a kelet-európai szovjet rendszerrel szemben. Az osztrák társadalom és a hatóságok tárt karokkal fogadták a magyar menekülteket. Ausztria kancellárja, Julius Raab, egyértelműen tiltakozott a szovjet beavatkozás ellen. 1957-ben az osztrák rádióban tartott nyilatkozatában felvetette Magyarország semlegességének lehetőségét, annak ellenére, hogy javaslatát a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormánya is elutasította. 1957. december 13-án az Egyesült Nemzetek határozatában elítélte a szovjet beavatkozást. A határozatot Ausztria is megszavazta.9 Egy amerikai diplomáciai jegyzék így jellemezte Ausztria külpolitikai álláspontját 1956-ban: „A szovjet birodalomban kialakult belső ellentétek hatására, és egy valóban erős együttérzés a magyar nép szenvedései iránt, Ausztria pozitív semlegességet tűzött ki külpolitikájának alapelvében, amely a csatlós államok részére megfelelő hatást gyakorolhat.”10

Ausztria álláspontja a magyar forradalom eseményeivel és hatásával kapcsolatban jelentős elismerést kapott a nemzetközi sajtóban és a nyugati nagyhatalmak nyilatkozataiban. Az osztrák kormány egyértelmű és ismételten kifejezett álláspontja különleges figyelmet érdemel, mivel az 1955-ben elfogadott államszerződés értelmében Ausztria kötelezte magát külpolitikai semlegességre és katonai szövetségek elutasítására. A szovjet és kommunista sajtó ezt a kérdést ismételten felvetette, azonban a magyar forradalmat leverő szovjet csapatok nem lépték át az osztrák-magyar határt és nem került sor határ menti incidensekre. Ausztria lakossága és kormánya, a 10 éves szovjet megszállás tapasztalatai alapján együttérzést tanúsított a magyar forradalommal, és egyértelműen állást foglalt az elnyomása ellen. Ezt fejezte ki a bécsi amerikai nagykövet, Llewellyn Thompson 1957-ben: „Ausztria egy bátor és egyértelmű álláspontot képviselt a magyar válsággal kapcsolatban és ezenkívül az Egyesült Nemzetekben lefolytatott tárgyalások során tanúsította, hogy katonai semlegessége mellett megőrizte politikai függetlenségét. Sőt azt is vállalta, hogy katonai igények területén is hajlandó együttműködni a nyugati hatalmakkal, amennyiben ez nem érinti nemzetközi kötelezettségeit.”11

Az osztrák kormány azonban hivatalos álláspontja ellenére bizalmas tárgyalásokat folytatott a magyar külügyminiszterrel 1957–1959 között. Julius Raab, mint az osztrák szövetséges kamara elnöke, egy osztrák üzletember-delegáció kíséretével részt vett az 1959-es budapesti vásáron. 1962-ben Fock Jenő miniszterelnökhelyettes tett hivatalos látogatást Ausztriában. A legmagasabb szintű látogatások jelezték, hogy a háttérben bizalmas tárgyalások alapján készültek a két ország közötti megállapodások. Ausztria szempontjából a tulajdonjogi kérdések rendezése jelentette a kapcsolatok alapfeltételét. Erre 1964-ben került sor: ebben az évben írták alá a magyar Politikai Bizottság hozzájárulásával a tulajdonjogi szerződést Ausztria és Magyarország között. A szerződés aláírására Bruno Kreisky osztrák külügyminiszter személyesen utazott Budapestre. A szerződésen kívül sor került a határ menti kérdések tárgyalására, és egy közös bizottság létrehozására a határsáv területén előforduló incidensek kezelése ügyében. Kreisky látogatása jelezte a diplomáciai tárgyalások első jelentős lépését, valamint a magyar kormány nyugati kapcsolatainak megnyitását.12

Az osztrák-magyar kapcsolatok elsősorban gazdasági szempontok alapján értelmezhetők: Ausztria részéről a fennálló tulajdonjogi kérdések voltak előtérben, Magyarország szempontjából jelentős szerepet játszottak a nyugati nyitás lehetőségei az előkészületben lévő gazdasági reformok keretében.

Ausztria szempontjából a továbblépés alapvető feltételét a határ menti aknazár eltávolítása jelentette. E kérdés tárgyalása egy több évig tartó (1964-1970) problematikus folyamat eredménye volt. Miután több olyan baleset történt, amely aknarobbanás következtében osztrák állampolgárok testi sérülését okozta, az osztrák kormány erélyesen tiltakozott, és hangsúlyozta a magyar kormány felelősségét. Ismételten kifejtette azt az álláspontját, hogy az aknazár eltávolítása a két ország közötti kapcsolatok alapvető feltétele. Végül a magyar oldal felismerte, hogy az osztrák kapcsolat megvalósítása nagymértékben hozzájárulhat nyugati gazdasági kapcsolatok létrehozásához. A kérdés megoldását egyrészt az osztrák fél diplomatikus álláspontja, valamint Josef Klaus osztrák szövetségi kancellár 1967-es budapesti látogatása indította el. Klaus kancellár Fock Jenő magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyalása folyamán kifejtette, hogy Ausztria rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít a határzár megszüntetésének. Arra kérte a magyar miniszterelnököt, hogy az osztrák kormány kívánságát „a magyar kormány jó szándékkal vizsgálja meg és támogassa.”13

Ezek a tárgyalások azt eredményezték, hogy az osztrák és magyar külügyminiszter (Lujo Toncic-Sorinj és Péter János) egy közös közleményt tett közzé, mely a következőt tartalmazta: „A magyar kormány tájékoztatást adott olyan műveletek folytatásáról, melynek célja a határ menti körülmények megnyugtató rendezése.” Ugyanakkor a magyar kormány elfogadta ennek a közleménynek osztrák értelmezését: „a célkitűzés az osztrák-magyar határ menti aknazár fokozatos és teljes megszüntetése.” Ezt az értelmezést közölte az osztrák kancellár és külügyminiszter az osztrák rádió és egy budapesti interjú közvetítésével.14

A Klaus látogatást követően, 1969-ben, a határ menti bizottság közölte, hogy az aknazárral kapcsolatos munkálatok előrehaladtak, és belátható időn belül az osztrák-magyar határ övezetében teljesen felszámolják az aknazárt. Ezt hivatalos osztrák és magyar források is megerősítették. Ennek kiemelt jelentősége volt az osztrák-magyar kapcsolatok kibővítésében és fejlesztésében. Egyrészt a két ország politikai vezetői gyakran látogatták egymást, másrészt kulturális, sport- és tudományos rendezvények csereprogramja alakult ki. A turizmus is jelentősen fejlődött. A diplomáciai kapcsolatok lehetővé tették a gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatok és együttműködés fejlesztését, így például a Mogersdorfi Tudományos Szimpóziumok (Internationales Kulturhistorisches Symposium Mogersdorf) létrehozását és évi megrendezését. Egy másik jelentős kezdeményezés volt az Osztrák-Magyar Monarchia Miniszterelnökségének jegyzőkönyveinek szerkesztése és kiadása 1967 után.

Ezek az eredmények jelentős előrelépést jelentettek a két ország vezetői közötti kapcsolatokban, de érdemes megjegyezni, hogy a két ország célkitűzései távol álltak egymástól az 1970-es évtized elején. Magyarországot elsősorban a nyugati országokkal való nyitás, a kedvezményes vámrendszer bevezetése érdekelte, míg Ausztria a határ menti személyes és az áruforgalom hatékony és akadálymentes rendezésére törekedett. Egy távoli célkitűzés Ausztria esetében a vízummentesség volt, amelyet Magyarország több nyilvánvaló tényező miatt még nem tudott teljesíteni. Mindezzel kapcsolatban fontos változás történt Ausztria belpolitikai vezetőségében: 1970-ben a szocialista Bruno Kreisky lett Ausztria szövetségi kancellárja, akinek sajátos elképzelései voltak a kül- és belpolitikáról. Külpolitikai felfogását egy új kifejezés jellemezte, ez pedig így szólt: Nachbarschaftspolitik, tehát szomszédságpolitika a hagyományos Ostpolitik helyett. Oliver Rathkolb osztrák gazdaságtörténész úgy értelmezi Kreisky szomszédpolitikáját, hogy ellentétben a nyugatnémet ideológiai természetű külpolitikával, arra törekedett, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlesztésén kívül valódi politikai és társadalmi párbeszéd alakuljon ki a nyugat- és kelet-európai országok között. Ennek keretében megvalósíthatónak tartott egy valódi kapcsolatrendszert Magyarország és Ausztria között.15

Bruno Kreisky Ausztria egyik legjelentősebb politikai egyénisége volt a hidegháború korszakában, és jelentős összefüggés figyelhető meg belpolitikai és külpolitikai tevékenysége között. Mint Ausztria szövetségi kancellárja és a kormányzást vezető szocialista párt vezetője 1970-1983 között, kiemelkedő szerepet játszott Ausztria felzárkózásában a gazdasági, társadalmi és tudományos nyugat-európai modellhez. Belpolitikai elképzeléseinek megvalósításában a kelet-európai országokkal, elsősorban Magyarországgal való kapcsolatának, nagy szerepet tulajdonított. Szomszédságpolitikájának három jelentős területén ért el számottevő eredményt osztrák-magyar viszonylatban: a kereskedelmi forgalom nagyméretű fejlődésében, a két ország közötti utazási-turisztikai viszonyok rendezésében, amelyhez a vízummentesség fokozatos megvalósítása tartozott, valamint Kreisky törekvésében egy osztrák kulturális intézmény létrehozása kapcsán Budapesten. 1977-ben létrejött a ma is működő Osztrák Kulturális Fórum, mely bemutatja a jelenkori Ausztria művészeti, kulturális, tudományos eredményeit magyar és német nyelven.

Mindezen eredményeken túl, az osztrák-magyar kapcsolatok leghatékonyabb eseménye a Kreisky-korszakban egy 300 millió dollár értékű kedvezményes hitel volt Ausztria részéről a magyarországi infrastruktúra és turistaellátó rendszer fejlesztésére 1978-ban. Ezek a jelentős eredmények a két ország legmagasabb szintű vezetőinek tárgyalása alapján jöttek létre. Kreisky ugyanakkor szeretett volna egyfajta társadalmi-politikai párbeszédet létrehozni a két ország között, amely részben sikerült. Maximilian Graf osztrák történész így jellemzi ezt a kapcsolatot: „Összességében az Ausztria és Magyarország közötti kapcsolatokat a Kreisky-korszakban mint az európai feszültségmentesség példaképének tekinthetjük. Ennek az eredménynek politikai mérföldkövei a legmagasabb szintű rendszeres tárgyalások voltak.”16 Kreisky szomszédságpolitikájának következménye volt, hogy Kreisky támogatta Magyarország kérvényét a Világbank- és a Nemzetközi Valutaalap-tagságra, Ausztria bankrendszere pedig vállalta Magyarország nyugati adósságállományának 10 százalékát.

 

1986-1995

 

Ebben az évtizedben nagyjelentőségű változások következtek be Ausztria, Magyarország és Kelet-Európa történetében. Ausztria 1989-ben kérvényezte belépését az Európai Unióba, melyet 1995-ben követett hivatalos belépése. Ugyanakkor 1989-ben elindult az a reformfolyamat és átalakulás a kelet-európai államokban, amely véget vetett a Szovjetunió csatlósrendszerének. A kelet-európai államok önálló, független államokká alakultak, és a volt kelet-német állam csatlakozott a Német Szövetséges Köztársasághoz. Viszont rendkívül bonyolult nemzetközi helyzet alakult ki Jugoszlávia, Ukrajna és Csehszlovákia átalakulása esetében. Ezek a történelmi válságok jelentősen befolyásolták az osztrák-magyar kapcsolatokat.

Kreisky utódja ebben az évtizedben Franz Vraniteky szocialista kancellár volt, aki egyetértett elődje alapelveivel bel- és külpolitikai szinten egyaránt, sőt Ausztria szempontjából egy rendkívül kritikus helyzetben kivételes hozzáértéssel folytatta a Kreisky-korszak programját. Külügyminisztere Alois Mock, az osztrák néppárt vezetője, figyelemmel kísérte a kelet-európai eseményeket, és kiváló diplomáciai érzékkel irányította az osztrák kormány politikáját a magyarországi átalakulás éveiben. 1988-ban még nem számolt azzal, hogy a csatlós rendszer teljesen átalakul. Az 1988-89-es évforduló alkalmával Ausztria külpolitikáját két tényező alapján jellemezte: országa csatlakozása az európai piachoz, és szomszédságpolitikája a kelet-európai országok, elsősorban Magyarország iránt.

1989-ben a magyarországi rendszer átalakulása elkezdődött, azonban továbbra is 200 000 szovjet katona és 27 000 páncélos volt jelen az országban. Alois Mock osztrák külügyminiszter a következő kijelentést tette: „Egy Ausztriától keletre kialakuló nyitás több lehetőséget nyújtana Magyarország részére. Arról van szó, hogy ezek az országok önálló döntéseket hoznak, amelyeket Ausztria lehetőségei szerint támogatna. Ez különösen vonatkozik a különleges kapcsolatokra Magyarország és Ausztria között a hagyományos szomszédságpolitika keretében.”17

Mock később javasolta, hogy Magyarország és Lengyelország kapjon megfigyelői jogot az Európa Tanácsban. Ausztria ebben az évben nyújtotta be belépési kérvényét az Unióba, ugyanakkor az osztrák külügyminiszter hangsúlyozta, hogy „az osztrák Európa-politika két pillére a nyugat-európai integrációban való részvétel és a szomszédságpolitika Magyarország irányába.” Ezt a kijelentést azzal a javaslattal erősítette meg, hogy a reform irányába haladó kelet-európai országok részesüljenek egy 6 milliárd dollár értékű segélyprogramban az Európai Gazdasági Közösség, az EFTA és USA támogatása alapján.18

Ausztria kormányának szerepét a magyarországi átalakulás folyamatában tehát így jellemezhetjük: nagy érdeklődéssel figyelte a reform kibontakozását, nem avatkozott be a szovjet rendszer átalakulásába, azonban készen állt arra, hogy támogassa a reformpolitika vezetőinek tájékoztatását az európai politikában. Ez az álláspont igen lényeges szerepet játszott nemzetközi szinten, mivel Ausztria semlegességre kötelezte el magát, ebben az évben adta be kérvényét az Európai Uniós tagságához, valamint tudatában volt a szovjet csapatok magyarországi megszállásának.

Az osztrák politikai pártok és osztrák társadalmi intézmények jelentős tevékenységet fejtettek ki a magyar reformpolitika támogatásában. Az Európai Demokrata Unió (EDU), melynek elnöke Mock osztrák külügyminiszter és titkárságának vezetője a szintén osztrák néppárti képviselő Andreas Khol volt, már 1988 folyamán kapcsolatba lépett magyar reformpolitikusokkal, akik a néppárt elképzeléseihez közel álltak. Történelmi eseménynek számít az EDU „Európa-Politika” bizottságának konferenciája Budapesten 1988 júniusában, melynek keretében az EDU vezető tisztségviselői tájékozódtak a magyar reformpolitika elképzeléseiről, és javasolták egy segélyprogram elkészítését az EDU támogatása alapján. 1990-ben pedig öt kelet-európai pártot felvettek az EDU tagjai közé, ezek között szerepelt a Magyar Demokrata Fórum, a Keresztény Demokrata Párt és a Kisgazda Párt. Antall Józsefet megválasztották az EDU alelnökének. Közeli kapcsolatok alakultak ki az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Magyar Demokrata Fórum (MDF) között, amelynek különleges példája, hogy Antall Józsefet mint előadót meghívta az ÖVP a párt 1990-i választási rendezvényére Bécsben.19

Az osztrák szocialista párt (SPÖ) kereste a kapcsolatot magyar szocialista csoportokkal és arra törekedett, hogy magyar partnerei foglaljanak állást a szovjet rendszerrel szemben. Heinz Fischer, a SPÖ frakcióvezetője, tárgyalásokat folytatott az újból létrehozott magyar Szociáldemokrata Párttal, amelynek képviselője Révész András részt vett 1989-ben az európai Szocialista Internationale értekezletén Bécsben. Mivel azonban a magyar Szociáldemokrata Párt az 1990-es választásokon nem jutott be a parlamentbe, a SPÖ a Magyar Szocialista Pártot tekintette partnerének. Az osztrák szocialisták nagyon fontosnak tartották, hogy a Magyar Szocialista Párt programjában hangsúlyozza a demokratikus szocializmust, és egy ennek megfelelő programot képviseljen.

A kelet-európai országokban létrejött átalakulás egy teljesen új helyzetet teremtett Ausztria külpolitikai céljainak meghatározásában. 1989 után Ausztria az európai integrációhoz való csatlakozást tartotta külpolitikája elsődleges alapelvének. Ez azt jelenti, hogy a kelet-európai országokkal folytatott kapcsolatait az európai integráció keretében határozta meg. Különböző elképzelések alakultak ki a kelet-európai szomszédságpolitikával kapcsolatban. Ezek jelenleg is léteznek és továbbra is vitatott kérdések az osztrák közéletben. Az ismertetett külpolitikai kapcsolatok alapján ez érthetőnek tűnik. Az egyik felfogás azt hangsúlyozza, hogy Ausztria történeti és kulturális kapcsolatai a kelet-európai népekkel jelentős tényezőnek tekinthető, és ezután is szerepe lesz Ausztria külpolitikai felfogásában. Ezt a szempontot leginkább Erhard Busek, az Osztrák Néppárt vezetője fogalmazta meg. Busek még a szovjet rendszer korszakában foglalkozott a „Közép-Európa”-kérdéssel, részben több olyan ellenzéki író elképzelése alapján, mint Adam Michnik, Konrád György, Milan Kundera. 1985-ben megjelent Egy közép-európai lehetőség: a kommunikatív kultúrpolitika című cikkében ezt írta: „Szembe kell néznünk azzal a kihívással, hogy legyünk ismét Közép-Európa szellemi-kulturális értelemben vett központja, s ezáltal egy új közép-európai szintézis lehetőségének hordozója, alakítója.”20 Ezt követően 1986-ban, A Közép-Európa Terv című írásában a művészet, tudomány, közlekedés, kommunikáció és ökológia területeit jelölte meg, mint elsődleges közép-európai feladatokat.21 1993-ban ezt javasolta: „Véleményem szerint, jelenleg a jó szomszéd és tolmács a mi szerepünk. Arra törekedünk, hogy lefordítsuk milyen gondolatok és felfogások vannak forgalomban ezekben az országokban.”22 Busek elképzeléseit vitató, ellentétes álláspont nem annyira a történelmi hagyományokban, hanem az ország jelenlegi gazdasági és társadalmi stabilitásában látja a jövő megalapozását: „1989 óta az osztrák nép meggyőződött arról, hogy jövőjük nem egy történeti hivatástól függ, hanem egy realista és igényes célkitűzésben: egy öntudatos közösség fenntartásában az együttműködés alapján működő Európában, amely határait tovább terjeszti és közreműködik egy nemzetközi jogrendszer megalkotásában.”23 Ezt a felfogást részletes történeti és politikai elemzés formájában fejti ki Christoph Reinprecht történész, Österreich und der Umbruch in Osteuropa című tanulmányában.24

Az 1989-ben bekövetkezett átalakulás több alternatív külpolitikai irányzatot vetett fel Ausztria részére. A magyarországi szomszédságpolitika továbbra is szerepet játszott ezek között, azonban a keleti nyitás egyrészt lehetőségeket, másrészt kockázatokat is jelentett, amint ez az elmúlt évtizedekben tapasztalható volt. Az biztos, hogy külpolitikailag az európai integráció alkotta az elsődleges irányzatot, azonban ez nem zárta ki a kelet-európai szomszédságpolitika fenntartását, folytatását és az együttműködés lehetőségeit. Azonban még nem született egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy Ausztria milyen szerepet vállal a kelet-európai felzárkózásban. Ez a kérdés jelenleg is válaszra vár.25

 

 

Jegyzetek:

 

 

1 Bod Péter Ákos: Magyar gazdaságpolitika – tűzközelből. Akadémiai, 2018, Budapest.

2 Uo. 10.

3 Benyhe István: Magyarország helyzete és ami abból következik. In Magyar Szemle, 2018/9–10, 23–30. és 2018/11–12, 32–43.

4 Uo. 2018/9–10, 30.

5 Klaus Fiesinger: Konfigurationselemente der österreichisch–ungarischen Nachbarschaft Verbindung mit der Wiederaufnahme der diplomatischen Beziehungen zwischen beiden Staaten in den ersten Nachkriegsjahren. Csaba Szabó: Österreich und Ungarn im 20. Jahrhundert. Wien, 2018, 218.

6 Uo. 221.

7 Uo. 207–208.

8 Szabolcs Szita: Der Wandel der Wahrnehmung Österreichs im ungarischen Grenzgebiet der Nachkriegszeit. Csaba Szabó, 2014, 174.

9 Oliver Rathkolb: Die österreichische Ostpolitik gegenüber Ungarn. István Majoros–Zoltán Maruzsa– Oliver Rathkolb: Österreich und Ungarn im Kalten Krieg. Wien, 2010, 219–221.

10 Uo. 219.

11 Uo.

12 Uo. 221.

13 Maximilian Graf: Ein Musterbeispiel der europaischen Entspannung? Die österreichisch–ungarischen Beziehungen von 1964 bis 1989. Csaba Szabó, 2014, 264–265.

14 Uo. 265–266.

15 Oliver Rathkolb: Die paradoxe Republik. Österreich 1945 bis 2005. Wien, 2005, 277.

16 Graf 2014, 270.

17 Helmut Wohnout: Die Umbrüche 1989 aus der Perspektive der österreichischen Aussenpolitik unter besonderer Berücksichtigung des bilateralen Verhaltnisses zu Ungarn. Csaba Szabó 2014, 328.

18 Uo. 329.

19 Uo. 334–337.

20 Erhard Busek: Egy közép–európai lehetőség: A kommunikatív kultúrpolitika. In Erhard Busek: Az elképzelt Közép–Európa. Budapest, 1992. 16–17.

21 Mindkét írás megjelent Erhard Busek: Az elképzelt Közép–Európa című gyűjteményben: 19–88, 117–122.

22 Christoph Reinprecht: Österreich und der Umbruch in Osteuropa, Reinhard Sieder–Heinz Steinert– Emmerich Tálos: Österreich 1945–1995. Gesellschaft, Politik, Kultur. Wien, 1995–1996, 350.

23 Uo. 351.

24 Uo.

25 Ennek az áttekintésnek előző, egy másik témakörhöz kapcsolódó változatát a hévízi Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság felkérésére készítettem a 2018. évi hévízi tanulmányi napok alkalmából, amely a tanulmányi napok kötetében fog megjelenni. Ezúton is köszönöm Tar Ferenc elnök úr hozzájárulását az itt közölt írás megjelenéséhez.



« vissza