Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Kapaszkodás a megmaradásért – In memoriam Csoóri Sándor

Évekkel ezelőtt Vasy Géza könyve Csoóri Sándorról A nemzet rebellise címmel jelent meg a fehérvári Vörösmarty Társaság gondozásában. Az is eszünkbe juthat, hogy annak idején Czine Mihály így köszöntötte az akkor 50 éves költőt: „Jöjjön el a te időd, Sándor!” S hogy eljött-e valójában, azon is merenghetünk. Tény, hogy 2016 óta nincs közöttünk a költő, és így kerülhetett a könyvespolcunkra az emlékét ébren tartó kötet, amelynek anyagát Márkus Béla válogatta, az összeállítás és a szerkesztés pedig Gróh Gáspár munkája. Tegyük hozzá rögtön, hogy eme kötet az In memoriam sorozat utolsó és befejező könyve, s minderről Sebestyén Ilona, a Nap Kiadó igazgatója és felelős szerkesztője Az In memoriam igazi „legendája” című dolgozatában szól a kötet végén. Érthető az okfejtése, ugyanakkor természetesen sajnálhatjuk, hogy vége a történetnek. 1996 és 2019 között valóban a magyar irodalom legkiválóbb 20. századi képviselői kerültek be a sorozatba, és írásában a szerző kiemeli a néhai kiváló irodalomtörténész, Domokos Mátyás érdemeit.

A Kapaszkodás a megmaradásért mindenesetre méltó befejezés. Címe is sokatmondó, és jelképesen foglalja össze a vállalkozás lényegét. (Egyébként ez a címe Csoóri ama írásának, amely Duray Miklós Kutyaszorítóban című könyvének előszava volt, és kivívta az akkori hatalom ellenszenvét, és amely Hajdú János hírhedt ÉS-beli írását is „eredményezte” 1983-ban. Mindkét írásból olvashatunk részleteket ebben a kötetben is.)

A kötet a sorozat jellegéhez hűen tartalmaz műveket a tárgyalt szerzőtől, olvashatunk benne tanulmányokat, kritikákat, vitacikkeket, interjúkat, és az is fontos, hogy mindegyik oldalról. Nemcsak azoktól, akik alapvetően pozitívan értékelik az életművet, hanem az ezzel szembenállóktól is. Jellemző ugyanakkor, hogy a Hajdú-cikk kivételével a kritikai hangok is többnyire méltóságteljesek, és a szerzők igyekeznek a realitás talaján maradni. (Ide sorolható többek között Konrád György vagy Radnóti Sándor megszólalása.) Így lesz teljes a kép, így lesz fontos ez a könyv, és az sem mellékes, hogy az oktatásban is használható (lenne).

A Csoóri-versek szervesen illeszkednek a fejezetek szellemi világához, szerencsésen adják meg az alaphangot. Az Anyám fekete rózsa éppúgy, mint a Röpirat, a Levél Barátomnak, vagy éppen a Hó emléke. A költő fogadtatásáról is számos írás szól, a kezdetektől a kibontakozáson át a kiteljesedésig. Közben korrajzot is kap az olvasó, és ez annál inkább magától értetődő, mivel Csoóri Sándor mindvégig ott állt a társadalmi történések fókuszában, az ötvenes évek kezdetétől, '56-on át, a szocialista világ kevésbé diktatórikus korszakában, majd a rendszerváltozást követő években. Nem is szólva a vállalt közéleti szerepekről, a „rebellis”-féle magatartás különféle megnyilvánulásairól, az MDF korai éveiben betöltött szerepéről, az MVSZ élén eltöltött évtizedről.

Többek között Kiss Ferenc korszakos tanulmánya és reális pályaképe érdemel kiemelést 1982-ből, amikor a költő beérkezéséről értekezik. Egy pontos helyzetértékelés innen: „Kívülről bizalmatlanság övezte, bent az elveszettség érzése szorongatta, s akárhová ment, akármibe kezdett, az ötvenhatos nagy robbanás repeszei nyilalltak rostjaiban [...]” (44.) Más korabeli reflexiók viszont arról is szólnak, hogy Csoórinak haza kell találnia a szocialista költészet világába. (Például Garai Gábor írásából idézhetnénk 1962-ből.) Alapvető az a probléma is, hogy viszonylag kevés az olyan értékelés, amely a valódi értékeket állítja a középpontba, s mindebben valószínűleg szerepet játszanak a korszak cenzúrától éppen nem mentes viszonyai.

Itt érdemes említeni a Tudósítás a toronyból című, vihart kavart írást, amivel kapcsolatban Veres Péter szólt érdemben, és Csoóri „írói intelligenciáját” emlegette. Egyébként is fontos megjegyezni, hogy az életműnek van egy erős szociografikus vonulata is. Többek között nem véletlenül hiányolja a legújabb kori magyar irodalomból ezt a műfajt. A két világháború közötti korszak nagyjainak ebbéli szerepét gyakran hangoztatta.

Ugyancsak rendkívül fontos az Ítélet című fejezet, benne olyan szerzők írásaival, mint Kis Pintér Imre, Tornai József, Bata Imre, Illyés Gyula, vagy éppen Kulcsár Szabó Ernő. Itt is láthatjuk a sokszínűséget, a „pluralizmust”. Az Illyés-napló egyes részletei igazi csemegét jelentenek, és bevezetnek bennünket a hetvenes évek világába. Kiemelendő Kis Pintér Imre Bizonyosság és bizonytalanság című elemzése is, amelyben elénk tárja a pálya fejlődésrajzát 1970-ben, a költő negyvenéves korában. Tornai József írása pedig arról tanúskodik, hogy szerzője az elméletben is jártas, és ez ötvöződik a személyes hanggal, egy olyan költőtárs tollán, akinek életműve rokonságot mutat Csoóriéval. Kulcsár Szabó pedig a modern irodalomtudomány eszköztárát sorakoztatja fel Rapszódia térben és időben című tanulmányában, szintén 1970-ben.

S akik vitatják a pálya bizonyos elemeit, azok sem jelentőségét vitatják, hanem némely megnyilvánulásait (Gyurkó László vagy Orbán Ottó). Természetesen a rendszerváltozás előtti évtizedek politikai viszonyai is befolyásolnak sokakat, hiszen Csoóri akkoriban az úgynevezett népnemzeti ellenzék vezéralakja volt, és – bár éles ellentét nélkül, de – mégiscsak különbözött az úgynevezett demokratikus ellenzék hangadóitól. Vitakultúrájára egyébként sokan emlékezhetünk. Például azokra az írószövetségi rendezvényekre, amelyek egyikén méltósággal viselte a pártállami támadásokat, mondjuk Agárdi Péter részéről. Ez a méltóság mindvégig jellemezte. Írásban és szóban egyaránt.

Mások, miként Kiss Ferenc is, akár „Csoóri tanszékéről” is értekeztek. A Nomád napló kapcsán olvashatjuk: „Olyan ügyeket von az elrendezés tiszta fényébe, amelyek évtizedeken át üszkös sebként mérgezték szellemi életünket, s olyan módszerrel, amely az ellenfeleket is megejti [...]” (165.) Idézhetjük Czine Mihályt is, aki a tőle megszokott szárnyaló és lendületes esszényelven, ugyanakkor pontosan határozza meg alanya értékeit. Tegyük hozzá: Czine ugyanakkor a kor követelményeinek megfelelően fogalmaz, és árnyaltan fejezi ki a lényeget. Egy érdekes megjegyzése: „[...] nem ellenzéke, hanem elkötelezettje a magyarságnak s az emberiséggel egyidős szocialista szellemiségnek. Magáénak tekinti a magyar történelmet, bízik a jobbra alakíthatóságában [...]” (189.) Kissé felemás, ma már nehezen értelmezhető megfogalmazás 1988-ból.

Kétségtelen, hogy az egyik legizgalmasabb fejezet a Kutyaszorítóban, a korábban már jelzett okokból. Ez a fejezet világít rá a legpontosabban a szocializmusnak nevezett korszak lényegére, a hatalom „packázásaira”, az Aczél György nevével fémjelzett kultúrpolitika sokarcúságára és álszentségére, a költő elhallgattatásának abszurd voltára. A Duray-ügy érintettjei mellett itt olvassuk Kiss Ferenc naplóját, G. Kiss Valéria, Domokos Mátyás, Nagy Gáspár, Ágh István és Konrád György írását, láthatóan a „pluralizmus” jegyében. S a másik, ugyancsak nem botrányoktól mentes életszakaszt felmutató fejezet a Nappali Hold címet viseli. Ezen belül szinte a teljességet mutatja meg Márkus Béla összeállítása, amelyben megtaláljuk a hisztérikussá váló vita részleteit ama bizonyos, sokak által károsnak tartott írásról, amelynek többen nem az egészét, hanem csupán kiragadott mondatait idézték elrettentésül. Ma is elgondolkodtató, hogy az új világ hajnalán mennyi indulat szabadult el, s hogy mennyire nem tisztelték sokan az övékétől eltérő véleményeket. Vannak itt tanulmányok is (Radnóti Sándoré vagy Kiss Gy. Csabáé), és itt is láthatjuk a kötet értékét, a különböző oldalak megszólaltatását. Olvashatjuk az életmű egyik legjobb ismerőjének, Görömbei Andrásnak gondolatait is. Példa ez az írás arra, hogy miképpen szólhat a tudós, és bizonyos értelemben elfogult szerző is érdemben tárgyáról. Reális, a pályakép mozzanatait megörökítő, alanya tehetségéhez mérhető tanulmány, középpontban a Tenger és diólevél elemzésével.

A világ emlékművei fejezet újabb köröket nyit meg. A Sütő Andrásnak ajánlott vers, Az elmulasztott utak után a „címzett” veretes nyelvű esszéje következik, az eszmei azonosság és a kölcsönös tisztelet jegyében. Szépirodalmi erényekkel, a „reájuk testált” örökség súlyának tudatában. A szép befejezés: „Csoóri Sándor soha egy pillanatra sem szédült meg a reá testált Illyés-örökség roppant súlya alatt. Hiszen csak ahhoz kellett tartania magát, amit mindig vallott: Ő megmarad fehér hollónak, azaz költőként is a nemzet rebellisének.” (319.) Persze nem mindenki látja ezt így, többek között Tamás Gáspár Miklós sem. De jó, hogy itt olvashatjuk az ő sorait is, hiszen a 75. születésnap ürügyén tőle is fontos gondolatokat kapunk. Szociológiai kitérőkkel, a szerinte már nem létező nép emlegetésével, kritikai észrevételekkel. A szerző ugyanakkor nem vitatja azt, hogy az ünnepelt „jót akart”.

A Futás a ködben kapcsán Alföldy Jenő a poétikai erényekről szól, az életmű alapos ismeretében. Ezen kívül is számos nagyívű tanulmány szól a lírai pálya értékeiről, helyenként a részösszegzés igényével. Érintik a rendszerváltozás utáni időket is, amikor megszűnt a „szilenciumos” korszak, és eljött az új világ a maga ellentmondásaival, megerősítvén, hogy a „kapaszkodás” továbbra is érvényes.

A Búcsú fejezete nekrológokkal, versekkel kezdődik. Az utóbbiak közé tartoznak Tóth Erzsébet, Tornai József és Ágh István megrendültségről tanúskodó művei, s persze mindhárom vers több is, mint a szomorú alkalomhoz kötődő lírai reflexió. Mint ahogy a prózai szövegek szerzői (Balog Zoltán, Gróh Gáspár és Konrád György) is túllépnek a gyászon, és irodalomtörténetileg sem jelentéktelen gondolatokat közölnek. Érdekes egyébként, hogy Tóth Erzsébet Hogy virágozzak című költeménye jóval korábbról való, de szervesen illeszthető a búcsúszövegek közé. Balog szövege többek között az elmaradt katarzisról szól, Gróh Gáspáré az irodalomtörténész tárgyszerű, ugyanakkor érzelmekben is gazdag megszólalása, Konrád pedig emlékképeket villant föl.

Természetesen a 2016-ban lezárult életmű kutatása még sok értéket villanthat föl az életműből, ám az is biztos, hogy eme könyv megkerülhetetlen valamennyiünk számára.

(Kapaszkodás a megmaradásért. In memoriam Csoóri Sándor. Válogatta: Márkus Béla, összeállította és szerkesztette: Gróh Gáspár. Nap Kiadó, 2019, Budapest)


« vissza