Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Sir Roger Vernon Scruton tisztelete

Változatos képek villannak be Sir Roger Scruton halála óta. Hadakozom az egyik ellen, amelyik egy brit regény elejéről ugrik fel: eltűnnek a delfinek a Földről és hagynak nekünk egy üzenetet: „So long, and thanks for all the fish.” („Viszlát, és kösz a halakat.”). Kicsit megijeszt, hogy ez a kép is beugrik, mert a regényben a delfinek eltűnése után eltűnik ismert világunk, az otthonos Föld is, és megkezdődik a galaktikus stoppolás, a hányattatás a parttalan űrben...

Roger Scrutonnal a legtöbb dologban egyetértettünk. Leginkább az otthonunk, európai hazánk féltésében, a családok védelmében, a bevándorlásban, a nemzetek szerepében, politikai irányzatok és politikusok, és végül, de nem utolsó sorban a borok megítélésében. A Brexitben nem: mi szerettük volna, ha a britek maradnak – velünk maradnak az EU-ban, Roger nem szeretett volna maradni, és ki is lépett...

Az indokaival viszont végig egyetértettünk, sőt mélyen megértettük, és minden magyar kormányzati nyilatkozat erről is szól, hogy tiszteletben tartjuk a brit nép döntését arról, hogy ők rendelkeznek szuverén módon hazájuk helyzetéről. És, be kell vallanom, tetszik is ez a karakánság, ahogy ők megmutattak a világnak: „így kell nemzetnek lenni, így kell őrizni az otthonunkat, ha máshogy már nem lehet”. Nagyjából így tudnám leegyszerűsítve megfogalmazni a britek döntésének üzenetét, mert abban is egyetértek Rogerrel, hogy ez nem az anyagiakról szólt.

Az ember keresi az otthonát, mint Tamási Áron Ábelje, aki szerint „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Milliók tartoznak köszönettel Roger Scrutonnak, aki segített megismerni, megérteni az otthonunkat, és felismerni ennek a fontosságát és törékenységét a mai világunkban. Európában az identitás – hétköznapi nyelven a haza, az otthon – központi kérdéssé vált az Európai Unió megvalósításának mai formája miatt.

Nekünk, magyaroknak nem lett könnyebb, hogy a brit konzervatívok átigazoltak egy másik klubba, egy exkluzív, angolszász klubba – mert erősebbek voltunk együtt Európában.

1968-ban felcsapni a konzervatívok zászlóvivőjének a legvagányabb dolog volt Európában. Amikor mindenki lázadó volt, akkor szembemenni a lázadókkal a lázadás lázadása! Ezért jutott korábban eszembe Roger Scrutonrol a „konzervatív forradalmár” kifejezés. Ezzel meg is határozta, hogy milyen mederben fog folyni az élete. Osztályrésze az örök ellenzéki, sőt, néha a kiátkozott szerep lett a mainstreammé vált liberalizmussal szemben. Legfőképp azért, mert védte az otthonát és ezzel a mi otthonunkat is.

Azzal, hogy elmondta, milyen otthonos hely Európa, számunkra is otthont teremtett. Elmondta, mi tette élhetővé, sőt bájossá Európát – a nemzetek által alkotott közösség. És azáltal, hogy ezt leírta és tudatosította bennünk ennek jelentőségét, segített megóvni, és megteremtette jövőbeni fenntartásának lehetőségét. Konzervatív társaival együtt lefektette a jövő élhető Európájának alapjait.

Alakja önmagában cáfolata a konzervativizmusról alkotott hamis képnek, amelyet a liberális karikatúra egy ósdi karosszékben üldögélő dohos öregúrként fest le. Mert ő először is fiatalos maradt, másodszor pedig számomra a szabad ember példaképe. Szabad volt az uralkodó szellemi irányzattól, a liberalizmustól, és konzervatív létére szabad volt a társadalmi elvárásoktól is, ameddig ezzel nem sértette a közösséget. Nem anarchista púnk volt – sokkal kevesebbet foglalkozott a frizurájával, mint egy punk – mert az élő társadalomban, a nemzetben, a közösségben hitt.

Attól persze félt, hogy ez az otthon eltűnik körülünk. Ezért is vonzódott Közép-Európához, és benne Magyarországhoz, ehhez a kicsi és otthonos helyhez. De ez arra sarkallta, hogy megmutassa, hogy a konzervativizmus nem dohos nosztalgia, vagyis egy letűnt világ siratása, hanem egy életrevaló, kritikus, olykor harcos és előremutató világkép. Egy fenntartható társadalom és világ képe. Ennek a hozzáállásnak köszönhető, hogy a konzervativizmus ma ismét hódít. Roger Scruton megmutatta, hogy mi az a konzervativizmus valójában.

És most nemcsak arra gondolok, hogy jól megmutatta a liberálisoknak, hanem hogy jól megmutatta nekünk is! Mert kellett egy lelkes lovas – aki valóságosan is sok szép lóval rendelkezett tanyáján -, aki viszi elöl a zászlót, és mi mehetünk utána.

A történelem utolsó huszárrohama 1941-ben esett meg, és persze a magyarok hajtották végre. Nyikolajevnél már négyszer verték vissza nyílt terepen a támadást egy vasúti töltés mögül az elkeseredetten védekező oroszok, de a zászlóalj-parancsnoknak mindenképpen be kellett vennie ezt az állást. Ekkor lépett elő egy aranyparolis huszárszázados, akiről először azt hitték, viccel. Aztán azt, hogy őrült.

És a barnára sült, nyereghez nőtt magyar huszárok kiűzték a katonaruhába bújtatott muzsikokat a töltés mögül, mert bekapcsolt náluk a kozákrohamok rettegése. Őrült és sikeres roham a második világháború gépesített hadviselése idején. Karcsú huszárok lovakon, hagyományos morállal, fényes kardokkal győzik le az internacionalista nagyhatalom bolsevik katonáit lángoló búzaföldek között. Ilyen vágtázó huszárkapitányként látom én Rogert.

Tehát a konzervativizmus nem a múltról, hanem a jövőnkről szól – és hogy ezt felismertük, jórészt neki köszönhetjük. 1968-ban, a párizsi diáklázadások közepette felemelni ezt a zászlót?! Ekkora 'flash'-t! Ennél nagyobb lázadást!

Roger Scruton alakja, személyisége számomra személyesen is nagyon kedves, mert csendes, derűs, elképesztően olvasott, tájékozott és szórakoztató ember, barát, mester volt. Oxfordi tanulmányaim idején, 1988-ban ismertem meg, azon a helyen, amely a tudományos igényesség fémjele, minőségi garanciája volt. És ehhez hozzátenném, hogy a maga által választott szellemi irányzattal és életvitellel mélységesen önazonos volt. És ez az önazonosság azért fontos, mert hitelesíti azt, amit képviselt. Jól érezte magát a bőrében. Szeretném látni, hogy Európa ilyen véleményformáló emberekkel telik meg, s akkor újra igazi otthona lehetne az európaiaknak.

A rendszerváltozás előtt Roger Scruton megjelent a közép-európai országokban is, és olyat hozott, amitől el voltunk zárva: könyveket, ismeretet és konzervativizmust. Ezeket underground egyetemi előadásokon hirdette, főleg Csehszlovákiában, ahonnan emiatt nemkívánatos személyként kitoloncolták. Különcnek számított, hiszen az ellenzéki mozgalmakat '89 előtt szinte kivétel nélkül csak liberálisok támogatták, mintegy meg is alapozva a leendő pártok beállítódását. De ő – Habsburg Ottó és a bajor CSU mellett – konzervativizmust és a liberalizmus bírálatát hozta, amivel Közép-Európában egy körrel megint megelőzte a liberalizmust – amelynek Nyugat-Európában akkor már komoly bírálói akadtak.

Különc igazán az lehet, akinek erős az identitása. Ő annyira önazonos volt, közösségi létfenntartó ösztöne annyira erősen sugallta, hogy a túlélést a konzervativizmus nyújtja, hogy nyugodtan lehetett különc egy liberális tengerben. Erős brit öntudattal vágott neki Európa formálásának, aminek meg is lett a hatása.

Fenntartható, otthonos világot csak úgy tudok elképzelni, ahogy ő felvázolta: Európa nemzetei által alkotott közösségben. Ha Európa nem hallgat rá, össze fog omlani!

Roger Scruton szép tábort toborzott. Mi pedig most mi mást tehetnénk, hogy sorainkat összezárjuk és a zászlót felvesszük, hogy tovább vigyük azt ezen a 21. századi Népek Tavaszán.

Remélem és kívánom, hogy Roger Scruton, aki 2019 húsvétjától haláláig fájdalmas közéleti és fizikai passión ment keresztül, de aki élete végén otthonra tűnt találni a vidéki templomban, ahol kántori szolgálatot vállalt, végül végső otthonra is talált, amikor kilépett politikai világunkból és testi valójából. Köszönünk mindent, nyugodj békében!

(A 2020. február 11-én, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott kerekasztal-beszélgetésen elhangzott előadás magyar nyelvű változata.)


« vissza