Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Ausztria, fekete-zöld kísérleti modell

Ausztria politikai élete még mindig izgalmas és változatos időket él át. A január 7-én beiktatott fekete-zöld (Osztrák Néppárt és Osztrák Zöld Párt) koalíció újdonsága különös figyelmet igényel. Kérdés, hogy a nagyobbik, szomszédos német állam számára országos szintű példát mutathat-e? Az Európa-szerte zöldeknek nevezett ökológiai mozgalmak az 1979-es EP-választások alkalmával bukkantak fel először jelentős politikai erőként Németországban. A következő év januárjában, 1980-ban alakultak országos politikai párttá. Ezért az ausztriai testvérpárt egymást követő sikerei a szomszéd számára kiemelt fontosságúak.

Alexander Van der Bellen zöld jelöltként előbb a botrányosan alakult és alkotmánybírósági döntés nyomán megismételt köztársasági elnökválasztást nyerte meg 2016 decemberében. Ezúttal 2019 őszén, a zöldpárt belső megosztottságán túljutva – a vetélytárs Jetzt („Most”, ex-elnökük: Peter Pilz) listájának kiiktatásával – Ausztria öko-politikusai a támogatottságukat megháromszorozva jutottak kormányra.

Mivel az ökopolitika fecskéi német földön, és általánosságban Nyugaton új-baloldali mozgalmakként jelentkeztek, a zöldek és feketék között a taszítás erősebb lehet, mint a vonzás. A tőke- és iparpárti, a kormányzó konzervatív, illetve kereszténydemokrata néppártokkal szemben, egyúttal az addigi ellenzékiséggel szintén elégedetlen, a globális kihívásokra reagáló, ideológiailag tőke-kritikus, inkább fiatal, értelmiségi protestszavazókat megszólító politika nyugaton baloldaliként született meg. Kritikusaik ezért is szokták őket a görögdinnyéhez hasonlítani. Ám a társadalmi átalakulások, a hagyományos munkásosztályra támaszkodó szociáldemokrácia meggyengülése, bázisának beszűküléséből származó tartós és elmélyülő válsága úgy tűnik, hogy az EU magállamában elhozta a váltás idejét. A pirosak helyet cseréltek a zöldekkel az utóbbi évek német választásainak erősorrendjében. Míg korábban az országos és tartományi választásokon az SPD 20 százalék felett teljesített, a zöldek pedig átlagban 10 százalék körül, esetleg régiótól függően alatta, az utóbbi időkben a szociáldemokraták váltak a kis-közép 10 százalékos párttá, míg a zöldek a nagy-közép méretű, 20 százalék körüli eredményeket szállítják.

Hasonló helyzet alakult ki Ausztriában 2019 szeptemberében az Ibiza-botrány miatt előrehozott választáson, azzal a különbséggel, hogy a piros SPÖ és a Zöldek most fej-fej mellett tartanak. Igaz, a szociáldemokraták mintegy 10 százalékot vesztve még mindig 16-17 százalékon állnak, ám a zöldek ugyanennyit nyerve, sőt mára már tovább növekedett támogatottsággal befogták őket.

Az igen pragmatikus, de még mindig szemtelenül ifjú Sebastian Kurz az NSZK feketéihez képest sokkal jobban meg tudta őrizni pártja népszerűségét. A videóbotrányban ostobának mutatkozó, bukott szabadságpárti-elnökről, Heinz-Christian Strache-ról, a lemondani kényszerült alkancellárról azóta számos újabb, meghökkentő és groteszk információ került napvilágra. Kurz egyértelmű hasznot húzott a kormányválságból. Megszerezte azt a 10 százaléknyi szavazatot az FPÖ elől, amit ezek az a 2017-es választásokhoz képest elvesztettek. Ráadásul az FPÖ még nincs túl a válságon, hiszen a december 13-ával a pártból távozó Strache – az ausztriai politikában a pártjukkal szembe került vezető politikusok között igen népszerű gyakorlattal élve – választási listát alakít, és szakadár, fővárosi, helyi képviselői segítségével az országos bejutási küszöbön álló támogatottságának háromszorosát, a 2020. őszi bécsi választásokon 15 százalék megszerzését tervezi, nem éppen kilátástalanul. Az előkészített lista neve – amely csupán a „nagyember” csatlakozására vár – „Szövetség Ausztriáért” (Die Allianz für Österreich – DAÖ). Strache a német sajtóhírek szerint a kelet-tiroli Sankt Jakob in Deferereggen falucska Enzian panziójában, az általa vélt nemzetközi támadások kivédésére, jelentős mennyiségű aranyat, üzemanyagot és készpénzt halmozott fel. A tetemes vagyon törvényes forrásával persze nem tud elszámolni. Ám e vállalhatatlan körülmények ellenére még mindig népszerű. Ez csakis sármos karizmájával magyarázható, ha nem akarnánk az osztrákok frusztrált, üldözési mániás szorongásaira fogni a jelenséget. Mindenesetre a szövetségi parlamentbe jutáshoz a megmaradt személyes támogatottsága egyelőre elegendő arra, hogy volt pártját egy időre zárójelbe tegye, ahogy az Jörg Haider idején már egyszer megtörtént. Népszerűségét jellemzi, hogy a minap megszüntetett közéleti Facebook-oldala – a most ismét kancellári tisztséget nyert Kurz után – a második legnagyobb követőszámmal kérkedhetett, csaknem 790 ezer kedvelővel.

Mindezek eredményeként – kelletlenül ugyan – de a politikai rokonszenv-vonzalmaknál erősebb, az érdekérvényesítésre létrejött politikai pártoknál jóval racionálisabb módon, a parlamenti mandátum-matematika érvényesült a koalíciókötésnél. Noha Kurz nyilatkozata szerint „nem terveznek esküvőt”, de mégiscsak „bejelentett élettársi közösség” jött létre. Az általános várakozások mintegy két évesre várják e „próbaházasság” időtartamát.

Az új, ötpárti és 183 képviselős „Nemzeti Tanácsban”, vagyis az osztrák parlament első kamarájában a 71 mandátumot szerzett ÖVP akár három másik párttal is koalícióképes lehetett volna. Míg a negyedik, a politikájában legközelebb álló, liberális gazdaságot hirdető NEOS 15 képviselőjével nem lett volna meg a szükséges többség, a 92 mandátum. A közel 75 éve fennálló II. Köztársaság idején, az eltelt idő 60 százalékában, több mint 43 esztendeig nagykoalíció kormányzott az ÖVP és SPÖ részvételével. E korszak hitele azonban nagyon megkopott. Főleg a rossz emlékű, a politikai alapon ugyan háttéralkuban, de mégis félreérthetetlen világossággal az állami, illetve az államtól függő források, valamint gyakorlatilag valamennyi fontos beosztás egymás közötti elosztásának több évtizedes rendszere miatt. Kurz az éppen elhódított FPÖ-szavazók elvesztését kockáztatta volna a belső bizonytalansággal bajlódó, és válságba keveredett liberális párttal létesítendő újabb koalícióval. Az ideológiai eltérések miatt bármely hárompárti koalíció működőképessége is kétséges. így matematikailag senki mással nem lehetett kétpárti összefogást létrehozni, mint a zöldekkel. Ezért voltaképpen az egyetlen lehetőség valósult meg.

A sikeres fekete-zöld együttműködés fő záloga az úgynevezett „koalíciómentes területek” elosztása. Vagyis egyik fél sem fogja a másik lényegi politikai témáiba ártani magát. Ilyenek a migráns és belügyi kérdések, illetve a klíma-problémák kezelése. Ezt tükrözi a tárcák elosztása is. A koalíciójukra utaló önjellemzésük szerint a „boldog emberek” kormányában a partnerüknél két és félszer erősebb feketék adják a bel-, kül-, had- és pénzügyi, valamint a gazdasági, mezőgazdasági, illetve oktatási minisztert, míg a zöldeké az igazságügyi, az egészségügyi és szociális, a zöld és energetikai, valamint közlekedési tárca.

Az idő majd eldönti, hogy a sokismeretlenes osztrák belpolitika mit eredményez az elkövetkező években, de ehhez érdemes felvetni még néhány szempontot. Az országos sikertelenségtől megrendült SPÖ jelenleg a 2020. februári tartományi választások tükrében Ausztria legkisebb, alig száz esztendeje Magyarországtól megszerzett, őrvidéki tartományában, Burgenlandban (tükörfordításban „Várvidék”) a legerősebb párt. Az SPÖ itt a szavazatok mintegy felét szerezte meg – országos népszerűségük kerek háromszorosát – a 74,7 százalékos részvétel mellett megtartott választásokon. így újra egyedül kormányozhat a kismartoni (Eisenstadt) parlamentben. A párt itteni erős embere a volt rendőrfőkapitány, Hans Peter Doskozil, aki a vidékies, elöregedő lakosságú tartományban erős szociális kedvezményekkel nyeri meg a választók rokonszenvét. A minimálbér igen magas, 1700 eurós a tartományban.

Ugyanakkor – együttműködve a központi kormányzattal mint az állam keleti határterülete – a közmondásossá vált „szárnyas kapuk” politikáját is nagyban támogatja. A 2015-ös menekültválság idején is személyesen irányította a határfelügyeletet, amíg Bécs másképpen nem döntött, és amire persze a helyi választók emlékeznek. Sőt, határpolitikájában a helyi munkavállalók érdekeit az ingázó, bejáró magyarországi munkavállalókkal szemben is védi. Ugyanis Ausztria folytatólagosan kijátssza a schengeni megállapodás rendszerét. A szerződés szellemével és írott betűjével teljesen ellentétesen, immáron több mint negyedik esztendeje Ausztria félévente újra és újra meghosszabbítja Magyarország és Szlovénia határán – rejtett terrorista veszélyre hivatkozva – a határellenőrzések végzésének lehetőségét. A schengeni határellenőrzési kódex (29. cikke) teszi lehetővé a tagállamoknak , hogy a schengeni térség működését veszélyeztető „kivételes körülmények” fennállása esetén visszaállítsák a határellenőrzéseket egyes belső határaikon. Ilyen esetben az Európai Tanács az EU-Bizottság javaslata alapján ajánlhatja azt, hogy egy vagy több tagállam visszaállítsa a határellenőrzéseket. Erre csak végső megoldásként kerülhetne sor a következő feltételekkel:

a határellenőrzés legfeljebb hat hónapos időszakra állítható vissza,

az ellenőrzések időszaka legfeljebb három alkalommal hosszabbítható meg,

vagyis az ellenőrzések legfeljebb két éven keresztül végezhetők.

Ehhez képest 2015 novembere óta folyamatos Ausztriának a schengeni szerződéssel ellentétes magatartása. A kormányban résztvevő zöldek „európaiságának” próbaköve lehet az, hogy miként viszonyulnak májusban az esetleges újabb fél éves hosszabbítás kérdéséhez. Sok reményt persze nem érdemes fűzni a probléma megoldódásához, mivel a bel- és biztonságügy az ÖVP területe a koalíciós megállapodás szerint. Másfelől szép példáját szolgáltatta a pártérdekek elveket felülíró voltára, amikor az utóbbi fél évben, átmenetileg kormányzó SPÖ „szakértői” kabinetje szintén meghosszabbíttatta novemberben az intézkedés hatályát. Nyilvánvalóan az őrvidéki választási sikerét megalapozandó és elősegítendő.

Amennyiben irányadónak tekinthetjük az SPÖ legsikeresebb tartományi csoportjának és vezetőjének politikai gyakorlatát, akkor az SPÖ folytathatja a bevándorlók és külföldiek ellen fordulás politikáját, a liberális-baloldaliság szféráját ezzel a zöldekre hagyva. Ugyanakkor az örök ellenzékiség protest magatartásából a kormányzati felelősségbe jutott zöld párt esetében törvényszerű, hogy a fundamentalista, ideologikus politika a reálpolitika irányába tolódjék. Ha eltekinthetnénk a zöldmozgalmi politikai hagyománytól, a környezet- és természetvédelem, a teremtett világ, vagyis a teremtésvédelem alapvetően értékmegőrző, vagyis éppenséggel konzervatív politikai irányzatként is elképzelhető. Így nem kizárható az sem, hogy akár megtalálja a tartós együttélés és működés lehetőségét a kereszténydemokratákkal. A klímaküzdelembe mindenesetre eléggé lendületes tervekkel és szívélyes egyetértéssel vágtak bele. Az EU-elvárásokat évtizeddel előző CO2-kibocsátás- csökkentést határozott el az új kormány. Sőt igen rövid távon, tíz év alatt, már 2030-ra óhajtják kiiktatni a villamosenergia-szolgáltatásból a fosszilis eredetű energiaforrásokat.

Mindemellett, noha Ausztria a fekete-zöld – sok osztrák ajkán színösszevonással türkizzöld – irányítás modell-kísérleteként tűnik fel a sajtóban, az NSZK tartományi szinten már sokkal előrehaladottabb tapasztalatokkal rendelkezik a néppárti-zöld vezetés tekintetében. A 16 tartományból 11-ben koalíciós partnerek a zöldek. Igaz még csak Baden-Württembergben, bár az egyik leggazdagabb, és komoly autógyártó kapacitással is rendelkező tartományban van zöld miniszterelnök. Több választás óta rendre felmerült a zöldek részvétele szövetségi szinten is a koalícióban, az úgy nevezett „jamaika”, vagyis fekete-sárga-zöld kormány lehetőségével, így legutóbb 2017-ben. Hiszen a két nagyobb pártnak, a feketéknek és pirosaknak eddig sem volt örömteli a számukra folyamatos támogatói lemorzsolódással járó, kényszerű németországi nagykoalíció. Viszont a parlamenti matematika eddig nem kedvezett a megvalósításnak: csak a kevésbé stabil háromszínű együttműködés jöhetett volna létre. Szemben azzal, hogy amennyiben minden úgy marad népszerűség terén a német parlamenti ciklus hátralévő részében, ahogy most láthatjuk, akkor már a megerősödött zöldek és a támogatásukat csak lassabban elvesztő feketék kétpárti többséget alkothatnak. Jelenleg a két tömörülés támogatottsága lényegében azonos, mintegy 25 százalék körüli a teljes népesség körében. A CDU/CSU kevésbé tudta megőrizni ugyan támogatottságát, mint a pragmatikusabb Kurz Ausztriában, viszont az egyre inkább kispárttá váló SPD-nél mégis sokkalta inkább. Amennyiben viszont felerősödnének az eddigi trendek, akkor akár a zöldek vezetésével jöhet létre a tartományi szinten már kipróbált zöld-piros-vörös kormányzás, vagyis a jelenlegi összbaloldal vehetné át a szövetségi irányítást a Linke-vel („Balpárt”), a részben utódpárti szélsőballal kiegészítve a fiatalabbak által favorizált zöldek és az elöregedő szociáldemokraták koalíciója.

Ennek a forgatókönyvnek esélye nem elhanyagolható, hiszen az AfD további erősödése a protest szavazókon kívül újabb támogatókat csábíthat el az Unió-pártoktól. Márpedig eddig a CDU/CSU központi politikája az volt, hogy egyik szélsőséggel sem hajlandó együttműködni, sem az AfD-vel, sem a vörösökkel. Ez az eddigi politika viszont, bár pontosan a weimarizáció ellen, vagyis a két háború közötti, a demokráciának a törvényes választásokon történő megdöntése elleni szándékból fakad, nem tudta teljesen kifogni a szelet a bevándorlóellenes, protest AfD vitorláiból. Mivel a centrumpártok nem hajlandóak együttműködni a rendszerkritikus bal- és jobboldali szélsőséges pártokkal, szándékukkal ellentétesen elősegíthetik a további társadalmi radikalizálódást. Ahogy például Jugoszlávia felbomlásakor, Szerbia gazdasági bojkottal próbálkozott Szlovénia elszakadása ellen fellépni, ezzel éppen megkönnyítette az elválást. Az AfD eredetileg CDU-s szakadárokból jött létre, és akkor egyáltalában nem jellemezte szélsőségesség a politikáját. A teljes és merev elutasítás viszont nem látszik hatásosnak. Az AfD kommunikációjában, illetve a szervezetén belül éppen beteljesedik a nem kívánt jóslat. A főleg a keleti, új tartományokban erős Flügel, a radikálisabb „Szárny” irányzata válik egyre meghatározóbbá. Az utóbbi választások bizonytalanságában egyértelmű irányvonalat támogató választói akarat megnyilvánulása nélkül Merkel kipróbált kompetenciája volt, amire leginkább bizalmat adtak a választók. Mára viszont ez a modell elavult, a Kanzellarin egyértelmű bejelentése szerint nem folytatja. De hogy ki az, aki a helyére léphetne, egyik pártban sem látható még világosan.

Általános feltűnést keltett év elején a thüringiai politikai válság. Az egyik legkisebb német tartomány legutóbbi választásán a mai politikai erővonalakkal kialakult mandátum-matematika patthelyzetet teremtett. A külső szemlélőnek nem igen volt érthető, ami történt. A harmadik fordulóban, egy napra megválasztott FDP-s miniszterelnök lemondatásáról, dél-afrikai körutazásán egy rövid, parancs-szerű sajtónyilatkozatban, kvázi „hazaszólva” rendelkezett a kancellár asszony. A meglehetősen antidemokratikusnak tűnő szövetségi beavatkozás egy tartomány, illetve egy másik párt ügyeibe magyarázatra szorul. És ez, mint oly gyakorta, újra csak a német múltban leledzik. Pontosan kilencven esztendeje ugyanis, ugyanígy januári precedensként, Thüringiában kapott 1930. januárban tartományi kormányzati szerepet az NSDAP, egy igen hasonló választási patthelyzet megoldásaképpen.


« vissza