Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A kettéhasadt hegy – Rákóczi, a hívő katolikus

Tavaly Rákóczi-év volt Magyarországon. 2019-ben volt Rákóczi erdélyi fejedelemmé választásának a 315. évfordulója. Az emlékév rendezvénysorozatát Bábel Balázs kalocsai érsek csak március 31-én nyitotta meg, de nem Erdélyben, hanem Kiskunhalason. A fejedelem születésnapja viszont 1676-ban március 27-ére esett, így az emlékév tulajdonképpen 2019. március végétől 2020. március végéig tart, azaz a tisztelt olvasó nem mellőzheti Zrínyi dédunokaöccsét, mielőtt fejest ugrana a 2020-as, immár a dédnagybácsinak szentelt, de szerencsére csak májusban kezdődő Zrínyi-emlékév gyönyörűségeibe is.

Nem véletlenül tolulnak ki tollam alól vízi metaforák. Rákóczi ugyanis a 1719-ben írott latin nyelvű bűnvallomásában (Confessio peccatoris, közismert, de félrevezetően hiányos címe magyarul Vallomások) külön kiemeli, hogy vonzotta a mélység, a Földközi-tenger partján húzódó kanyargós sziklaösvényeken például sokszor csak az isteni kegyelem mentette meg attól, hogy le ne zuhanjon egy szakadékba vagy a tengerbe. Egyéves olaszországi tanulmányúján ugyanis nem a szokásos – és német-francia szakkifejezéssel a korban „Kavaliertournak” nevezett –, az európai katolikus (és néha a protestáns) arisztokrácia körében is mintegy lezáró, nélkülözhetetlen iskolapótléknak tekintett menetrendet követte, noha abból sok elemet átvett, tanult, olvasott, műemlékeket látogatott; hanem keverte ennek az úri kedvtelésnek a járulékait a sokkal ősibb római vagy más itáliai kegyhelyre vezető zarándoklat szokásaival. Ami nem csoda, hiszen eredetileg szerzetes akart lenni; ez az elképzelése csehországi gimnazista korában alakult ki benne, de erről maguk a tanárai, a jezsuita szerzetes atyák beszélték le, mondván, hogy szerintük Isten nem erre a pályára szánta az ifjat. Rákóczi talán legmélyebb ismerője az újabb történésznemzedékben a nemrég elhunyt R. Várkonyi Ágnes, aki egy posztumusz tanulmányában le is szögezi, hogy az az egyik tanárától származó jellemzés, amely szerint Rákóczi olyan családból származik, amelyhez fogható jelentős uralkodói család az Árpádok óta nem is volt Magyarországon, Habsburg szemmel kissé furcsának tűnhetett. Az biztos, hogy ha Melchior Guttwirt, aki Rákóczi tanára volt és Csehországban előszót írt tanítványa tiszteletére, mondjuk egy magyar jezsuita és nem egy csehországi német, akkor megüthette volna a bokáját; rosszmájúan hozzátehetném: így talán még rendkívüli misszióra is küldhették volna Peruba vagy Kínába, amit egy magyar jezsuita szerző, Nádasi János (1614–1679) hiába próbált elérni.

Rákóczi Loretóba azért zarándokolt el, hogy lássa azt a helyet, ahol Gábriel arkangyal bejelentette Máriának Jézus eljövendő megtestesülését. A közeli Sirolóba pedig azért, mert az ott függő feszület volt számára az addig látott összes ábrázolás közül a legigazibb, a Jézushoz legközelebb álló – mint azt mintegy negyedszázaddal később írja a latin nyelvű Bűnvallomásban. (Egyébként nyilván olvashatta ezt egy Rákóczi-ellenes titkosügynök, természetesen még Rákóczi születése előtt, aki egyrészt intézkedett, hogy az alkotást vigyék át a szomszéd városkába, Numanába, egy neki épített, új templomba, másrészt terjesszék el, hogy hazudnak az olaszok, mert a sirolói feszületet nem is Szent Lukács faragta Nikodémussal. Mivel a feszület később Bejrútba került, Nagy Károly odautazott, hogy elhozza Európába és a pápának ajándékozza, ám az ereklyeszállító hajó elsüllyedt. Egy krakkói pedellus, Piotr Jacek Pruszcz megírta 1647-ben, hogy nem is Nagy Károly hozta el, hanem az első keresztény lengyel király ajándékozta, és azelőtt Krakkóban függött. Rákóczit nyilván azért óhajtották ily módon rossz hírbe keverni, mert értesültek róla elő-KGB-s összeköttetéseik révén, hogy Nagy Péter neki szánta a lengyel trónt.)

Rákóczi titkos zarándokútjának következő állomása Nápoly volt, ahol megtekintette azt az ereklyetartót, amelyben a lefejezett Keresztelő Szent János vére szokott időnként felforrni. Ezzel jól megkeverte az utókort, amely azt hitte róla, hogy nyilván azt sem tudta, hol jár, mert Nápolyban köztudottan Szent Januáriusz vére szokott felforrni azóta is, ám ezúttal is az ördög fedőnevű ügynök aknamunkájáról lehet szó, hiszen tényleg volt ilyen Keresztelő Szent János-féle vérereklye, csak azóta ellopták. (Nápolyban sem ritkaság.)

Rákóczi igazi sziklamászására azonban ennek a virtuális zarándoklatnak az utolsó, a Bűnvallomásban megemlített állomásán került sor: Gaetában. A város leginkább arról híres manapság, hogy ott van a legszebb strand Nápoly és Róma között, másrészt hogy ott van a NATO egyik legerősebb haditengerészeti támaszpontja; múltjából a legtöbb útikalauz csak azt emeli ki, hogy innen indult a pápai hajóhad a török ellen a híres lepantói csata megvívása előtt. Azelőtt bezzeg a városka fő vonzereje nem ez volt. Rákóczi azért utazott oda, hogy megváltástani tanulmányi útját a Montagna Spaccata, azaz a Kettéhasadt Hegy tengerbe zuhanó szakadékának tetejére épült szentélyben fejezhesse be. A legenda szerint a bencések azért építették ide kolostorukat, mert a hegy pontosan abban a pillanatban hasadt ketté, amikor Jézus délután három órakor kiszenvedett a keresztfán, és, mint a Szentírásból tudjuk, kettéhasadt a jeruzsálemi templom függönye.

A mai zarándok vagy turista előbb bemehet a templomba, ahol elmélkedhet a passió mozzanatain, majd ezeket színes kerámia domborművön megszemlélheti azon a folyosón is, amely egyre meredekebbé válik, és végül sziklaösvénnyé vagy lépcsővé alakul és vezet le egészen az immár függőlegessé váló hegyszakadék széléig. Itt – ha van bátorsága – még ki is hajolhat a mélység felé, és megkapaszkodhat abba a vaskorlátba, amelyet jótékony kezek valamikor a hely köré emeltek; maga ez a hely a templom Szent Kereszt-kápolnájának a kupolája, amelyet felülről és kívülről egy keskeny erkély övez.

A mai látogatók többsége csak azért merészkedik le idáig, hogy megszemlélje a mélységet, hiszen innen szoktak az éves bajnokságok során leugrálni a merész katasztrófaturisták, búvársisakkal fölszerelve, de biztosítókötél nélkül. Ezek nyilván hitetlenek, de nem nagyon rongálhatják a terepet, tudniillik ez ellen is van orvosság, derül ki az úgynevezett Török-barlangban (Grotta del Turco). Ugyanis berber kalózok éltek ott, még jóval Lepanto előtt, azért, hogy kifosszák a partvidéken található gyaurokat, de ha arra járt egy gyanús, hitetlen hajó, akkor ezen igazhívők elbújtak a hegyhasadékba. Mutogattak ott ezen kalózoknak a helyi erők egy vérfagyasztóan élethű emberi tenyérlenyomatot a sziklában: ehhez ugyanis az a legenda fűződött, hogy egy török egyszer kinevette a hegy meghasadásának legendáját, és azt mondta, hogy ha ilyen könnyen hasadozik ez a hegy, akkor ő is hasít rajta egy kicsit. Odatehénkedett, de a keze ott maradt, amint a lenyomat ma is tanúsítja. Szól is erről egy latin nyelvű, márványba vésett epigramma: ezt szerencsére sem olaszra, sem angolra nem fordították le, így a mai turista kalózok vagy kalóz turisták nem kísérleteznek tovább. (Amikor magyar filmesekkel tavaly júliusban Gaetában jártam, először nem akartak beengedni, mert éppen hadgyakorlat volt, de azután, mikor elmagyaráztam az őröknek, hogy mi csak a török ujjlenyomatát szeretnénk megnézni, akkor megenyhült, és az elmebetegeknek kijáró nyájas mosollyal utat engedett nekünk.)

Rákóczi 1719 karácsonyának vigíliáján Krisztus megtestesülésének szentelt egy magányos elmélkedést a Lukács-evangélium alapján. Az egész életében zarándok vagy vándor, végül száműzött fejedelem így elmélkedett, összevetvén a földi értelemben boldog és a szintén evilági szempontból boldogtalan ember kilátásait: „Ha tehát te, ó, világnak fia, az évet minden szerencsésen végződött ügyed jegyében fogod megkezdeni, végül abban a végső órában te is fájlalni fogod az élet elveszített és elvesztésre ítélt adományait, s te is, aki igaz vagy, amiként most örvendezel a múlt keresztjei miatt, úgy akkor azért fogsz örülni, mert az élettel együtt azokat is el kell hagynod. Mert abban a pillanatban, amaz el fogja hagyni hazáját, te pedig ezután fogod azt remélni, hogy hazára lelsz. Ezért amaz sírni fog az elveszített lehetőségek miatt, te örvendezni fogsz a megszerezhetők felett.”

Rómába visszatérve végre megértettem, hogy miért választotta egyesülete, majd alapítványa névadójául 1953-ban a száműzött vagy kivándorolt kanadai magyarság Rákóczit: azért, mert ő száműzöttként tudta igazán megtartani a hazát. Mert az üdvösség létezésének reménye képes felülmúlni az evilági sikert, és több életerőt ad, mint bármi a világon. Azt is megértettem, hogy miért választotta a Kárpát-medencében és a világban szétszórt magyarság együttes érdekeit képviselő szövetség 1989-ben névadójának Rákóczit.

Tudja ezt Nyakas Szilárd is, hajdani egyetemi csoporttársam, aki egy szatírájában azt rekonstruálja, hogy miként írna egy mai feljelentő Rákócziról, ha megbízást kapna rá: „Elvakult xenofóbiája okán feltételezhető, hogy nemzetközi kapcsolataiban Rákóczi teljesen konszenzusképtelen.”

Rómában, szemben a magyar nagykövetséggel, a mai napig szépen olvasható a követség főkapujával szembeni kerítésen egy prózavers, pontosabban egy kettéhasadt disztichon, az első sor vörös, a második fekete. Magyar fordításban: „Éljen Kun Béla! / Suzy nimfomán”. Sokat kísérleteztem ezen alkotás megfejtésével, de most már tudom, hogy ez csak tisztelgés a magyar kultúra egyetemessége előtt, tudniillik átdolgozza Az ember tragédiája végét. (A műnek sok olasz fordítása van, utoljára Umberto Viotti és Vittoria Curlo fordította.) Madáchnál, mint tudjuk, Ádám öngyilkos akar lenni – mi egyéb lehet ez, mint a Tanácsköztársaság? Megmenti viszont Éva, akit itt szeméremből Zsuzsikának hívnak, és aki ugyan szintén szeméremből elhallgatja, hogy anyának érzi magát, de mindenesetre kifejezi azon tevékenység iránti olthatatlan vágyát, amely előbb-utóbb anyává teheti. Nemcsak a béketábor, hanem Magyarország is legyőzhetetlen.


« vissza