Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A kereszténység megszentségtelenítése - Részlet Bernard Dumont és Molnár Tamás beszélgetéséből

Bernard Dumont: Gyakran beszélt a műveletlenségről és főként az Egyesült Államokban uralkodó közömbösségről a kultúrával szemben. Milyen mélyebb okoknak tulajdonítja e tényt?

Molnár Tamás: Egy apró epizód jut eszembe. Egy olyan találkozón történt, ahol mintegy tizenöt értelmiségi volt jelen, akik az egyház ügyeit elemezték a liberális társadalomban. A két napig tartó találkozó szervezője az egykori evangélikus lelkész, Richard Neuhaus volt, aki katolikus pap lett, és elfogadta – meggyőződés nélkül – az amerikai kulturális-szellemi helyzetet. Jelen volt Christopher Lasch is, aki nem volt beszédes kedvében. (Sajnos nemsokára el is elhunyt.) A csoport közgazdásza, Georges Gilder, elkezdte magyarázni nekünk a kapitalizmus erkölcsi dimenzióját. Megkérdeztem tőle, vajon az a business man is a közerkölcs ügynöke, aki pornográf irodalom publikálásával keresi a kenyerét? Egy pillanatnyi habozás után Gilder azt válaszolta: igen. Síri csend honolt a kollégáim közt. Egy másik epizód: telefonhívást kaptam Kaliforniából, és bejelentették, hogy az egyik egyetem oktatási dékánja feltenne néhány kérdést nekem. – Épp az év végi ünnepségek megszervezésén dolgozunk – mondta –, és a fő előadó egy bizonyos Habsburg Ottó lesz. Gondoljuk, hogy ismeri őt. – Személy szerint ismerem őt – válaszoltam –, de ennek az úriembernek a családja századokon át szinte szünet nélkül adta a királyokat szülőhazámnak, Magyarországnak. A hangszínem szarkasztikus volt, de a vonal túloldalán ez semmiféle reakciót nem váltott ki, csak egy újabb kérdést: – Meg tudná mondani, hogy milyen ennek a személynek a kapcsolata a kommunizmussal? – Nem éppen szívélyes – válaszoltam. A dékán köszönetet mondott, és ezzel vége is lett az epizódnak.

Maritain helyett más is levezetheti ebből a klasszikus és keresztény hagyomány, illetve a jövő utópiája közötti összeegyeztethetetlenséget. Nem nehéz elképzelni, hogy a civilizációnkban lévő rossz nem egy eltévelyedett akaratból vagy egy rosszul irányított humanitárius projektből következik, hanem sokkal mélyebb okokból. Ezek között fedeztem fel, az „összehasonlított civilizációk” igen hosszas megtapasztalását követően, azt a filozofikus dühöt, amely egy ideális társadalmat akar felépíteni, és melynek elve mindenfajta embertípus homogenizálása. Ennek lett a következménye az általános egyenlősítés ideológiája, amelynek nevében – Joachim da Fiorétól Francis Fukuyamáig – a felmagasztalt világvégét várták. Konkrétan a közösség elemeinek radikális szintű kiegyenlítéséről van szó, kezdve a kollektív felszentelésével, illetve a keresztény mag megszentségtelenítésével. Az állam és az egyház szétválasztása az első, látszólag ártalmatlan lépcsője ennek, amely azonban az egyén papságának, (emberi) jogainak és a kozmikus függetlenségének nevében elpusztítja az erkölcsi és társadalmi megkülönböztetéseket. Számos magyarázatot kínáltak már erre a helyzetre. Jean Cocteau szellemes megjegyzésével lehet mindezt összefoglalni: „A gonosz abból származik, amit a hülyeség gondolt ki”. Magasabb szinten Szent Ágoston, Pascal, Marx, Nietzsche és természetesen a görög ősök magyarázata áll rendelkezésünkre. Közvetlenebb és megfigyelhetőbb az állam és a meghonosított vallás romlása, ennek következménye a civil társadalom mérhetetlen bővülése, mely ezen túl az uralkodó: demokratikus, fogyasztói, anarchikus, zavaros, erkölcstelen.

E magyarázat nem Zeusz fejéből pattant ki, mint Minerva, hanem az amerikai uralkodó civil társadalom fél évszázados, illetve az európai társadalom rövidebb idejű megfigyeléséből. E megfigyeléseknek és tanúságtételeknek nincs szüksége Heidegger divatos magyarázatára arról, hogy korunk két isteni átmenet között helyezkedik el. Elegendő megjegyezni a hatalom hanyatlását, az erkölcsi züllést és a civil társadalom kirendeltségek révén történő mindenhatóságát. Ezek hatalma az olyan lobbikban nyilvánul meg, amelyek gyakran egy valódi szükségletre reagálnak, ám később egyetemes betekintési jogot követelnek és az úthenger szerepét, hogy minden olyan dolgon átmehessenek, amely nincs ínyükre. Ezekre a jelenségekre 1965-től számos munkámban reflektáltam, beleértve A hatalom két arcát (1988), az Arc nélküli szocializmust (1976), Az autoritás és ellenségeit (1977) stb., melyeket mind a „modern kór” egy bizonyos aspektusának szenteltem. (Van egy ilyen című munkám is.) A második megemlített könyvem Karl Poppernek ad választ – a „nyitott társadalomról és ellenségeiről” –, aki az anarchista liberalizmus fő ideológusa és a korlátlan civil társadalom abszolút uralmának szóvivője. Kritikám tárgya a természeti és történelmi artikulációk eltűnése ebben a társadalomban. A hanyatlás először is a civil társadalom és az egyház közötti „antiszociális szerződésben” fejeződik ki (többek közt ez is egy lobbivá vált a sok közül), másrészt pedig a civil társadalom és az állam között. A hagyományos modell átadja a helyét egy másiknak, amelyet „amerikainak” nevezünk. Ez egy intervenciós állammal kezdődik, egy befolyás nélküli nyomáscsoport szerepére redukálódott egyházzal folytatódik, és egy hegemonikus hatalommal bíró civil társadalommal végződik.

(Részlet Bernard Dumont, a Catholica folyóirat főszerkesztőjének Molnár Tamással készített francia nyelvű életút-interjújából, a szerző szíves engedélyével. Fordította: S. Király Béla. A 2003-ban készített interjú franciául publikálatlan maradt, olaszul jelent meg. Thomas Molnar: Dove va la Tradizione Cattolica? A cura di Bernard Dumont, Roma, Edizioni Settimo Sigillo, 2005.


« vissza