Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A demokrácia válsága

"Vajon az évezredes alapértékek – a Biblia tanítása, a római jog, vagy a görög filozófia, netán a keresztény hagyomány – válságáról van itt szó? Aligha. Sokkal inkább az lehet az ok, hogy úgy érezzük, az életünket befolyásoló események a magunk mögött hagyott három évtizedben végképp kikerültek ellenőrzésünk alól."

A világunkat szabályozó minden érték, abban a formában, ahogy megismertük azokat, egyre mélyülő válságban van. Ha ez így nyilvánvaló túlzás is, mindennapi életünkben mégis egyre gyakrabban kerít hatalmába efféle érzés. De vajon az évezredes alapértékek – a Biblia tanítása, a római jog, vagy a görög filozófia, netán a keresztény hagyomány – válságáról van itt szó? Aligha. Sokkal inkább az lehet az ok, hogy úgy érezzük, az életünket befolyásoló események a magunk mögött hagyott három évtizedben végképp kikerültek ellenőrzésünk alól. És jól láthatóan azok hatalmából is, akik látszólag, örvendetesen vagy nyugtalanítóan, egy korszakon keresztül, a globális világ fő irányítói voltak. A kétpólusú világrend egy szempillantás alatt végbement felbomlásával eltűnt a Szovjetunió, a „gonosz birodalma”, mely a „szabad világ” négy évtizedes stabilitásában, a jóléti társadalom születésében, Németországban a szociális piacgazdaság kialakulásában, a nyugati szövetségi rendszer megerősödésében döntő motivációs szerepet játszott. Ezzel a globalizációnak gyökeresen új, mindent átrendező és alig feldolgozható, szédületes változásokat hozó fejezete nyílt meg, innen a válságok folytonosságának tapasztalata és új aggodalmakat keltő érzete.

Miközben a 20. század második felének békéjét biztosító atomfegyverek tekintetében a globális kétosztatúság az egyértelmű amerikai-orosz túlsúly következtében még változatlanul fennáll, a kereskedelmi korlátok felszámolásával a világgazdaság dinamikája és a pénz logikája új emelkedő hatalmi központokat hozott létre, a versengést is váratlanul új területekre terjesztve ki. Az emberiség nagy része továbbra is békében él, a globalizációnak világszinten a társadalom számos szektorát kedvezően érintő hatásai, mint a szegénység csökkenése, az egészségügyi ellátás javulása, a járványok megfékezése, vagy éppen az oktatás kiterjesztése is tények, ugyanakkor az is igaz, hogy a béke fenntartásának nap mint nap új, minden korábbinál összetettebb kihívásokkal kell szembenéznie.

A mából visszatekintve a mai kort megelőző és 1990-ben véget ért hidegháború idején ebből a szempontból minden sokkal egyszerűbb volt, mert az ellenség ideológiai, gazdasági és katonai szempontból mindkét vetélkedő oldal számára egyértelmű volt. Ez pedig a nyugati világban széles politikai konszenzussal megtámogatott, hosszú távú és működőképes stratégiai döntéseket tett lehetővé. Ma a biztonságot a mindennapi ember, az államok, globális régiók stb. szintjén gyorsan változó, áttekinthetetlenül bonyolult külső feltételek veszélyeztetik, ebben rendet vágni, a folyamatokat megérteni, értelmezni intellektuálisan is egyre nehezebb feladat, a politika azonban nem maradhat adós a könnyen felfogható magyarázatokkal. Nem véletlen, hogy világszerte az ellenségképek széles palettájával és változékonyságával, egyszersmind a tudomány, vagyis a racionális gondolkodás presztízsének riasztó csökkenésével és kalandos összeesküvés-elméletek rendkívüli népszerűségével találkozhatunk. Ez a szellemi-kulturális helyzet persze aligha segíti elő, hogy a problémák elszenvedőiből az emberek valamikor azok megoldásának cselekvő részeseivé válhassanak. Bonyolítja mindezt a kommunikációs technika lélegzetelállító fejlődésével bízvást lépést tartó, társadalomtudományi megalapozottságú manipulációs technológiák széles körű bevetése a tömegek megnyerésére. A gazdasági erőforrások aszimmetrikus természete azonban ebben a napi küzdelemben természetesen a tőkeerősebb csoportoknak kedvez, ami a történelmi előzményektől függő különbségekkel a demokratikus hatalomgyakorlás növekvő deficitjéhez vezet.

Amikor a szovjet tömb európai országai az 1980-as évtizedben, ki korábban, ki később, elindultak a birodalom szorításából kifelé vezető úton, nem éppen ilyen világra gondoltak, sokkal inkább olyanra, amelyik a birodalom fogságába kerülése előtti nemzeti és szociális szabadságtörekvések valamelyik hagyományához történő visszacsatolásának lehetőségét vetítették előre. A rendszerváltoztatás tehát nemcsak valami ellen, hanem valamiért is fontos volt a politikai és közéletben aktív kortársak számára. Nálunk, magyaroknál ez a demokratikus átmenet forgatókönyvén dolgozó Nemzeti Kerekasztal ellenzéki szereplőinek irányvonalában nyilvánult meg, és a politikai rendszerváltozás időszakára nézve a demokratikus nemzeti minimum lehetőségét is magába foglaló koncepcióját jelentette. Ekkor még az európai értelemben vett pártidentitások inkább csak tendenciákban voltak érzékelhetőek, egyértelműen nem szilárdultak meg. A jobboldalon azonban Antall Józsefnek a Magyar Demokrata Fórum első országos gyűlésén, 1989 márciusában elmondott beszédében már világosan megjelent a rendszerváltoztatási folyamat, az európai fősodorba csatlakoztatni képes program alapvetése. Ennek egyik kulcsmondata így hangzott: „... ha nem tudjuk összefogni a népi-nemzeti mozgalom, a polgári demokrácia és az agrárdemokrácia közép felé húzó erőit a kereszténydemokráciában megnyilvánuló irányzatokkal, akkor érdemtelenek leszünk a világ és utódaink megbecsülésére. Fogadjuk meg Eötvös József intelmeit, a demokráciát nem kimondani, hanem organizálni kell. Ha nem így lesz, akkor nem is kell hozzá az új Rákosi Mátyás szalámiszeletelő művészete, hanem a Csináld magad!-mozgalom keretében elvégezzük ezt magunk is.” A megfogalmazás egyszerre kötődik az aktualitáshoz és a politikai távlatokhoz. Más szavakkal: ha a már kialakult, de persze a nemzetközi politikai változásoknak is kitett helyzet lehetőségeivel a jobbközép irányultságú, formálódó magyar politikai közösség nem tud élni, érdemtelennek fog bizonyulni a történelem megbecsülésére. Ez pedig, felfogásában az adott történeti pillanatban attól függ, hogy az akkori potenciális jobboldal képes lesz-e a magyar konzervatív progresszió még meglévő és mozgósítható erőit egy középpárt keretei között egyesíteni. Ilyen, erős identitással rendelkező erőközpont nélkül ugyanis véleménye szerint nem volt elképzelhető olyan rendszerváltozás, amelyik hitelesen és radikálisan szakít mindazzal, amit az akkor fennálló viszonyokban idegen hatalmi kényszer hozott létre, és ami a nyugati kultúrkörhöz való reménybeli visszatérésünk elengedhetetlen előfeltétele. Ezzel függött össze Eötvös József híres intelmének az idézése is. A szabadságunkat ugyanis visszanyerhetjük, de ez csak külső feltétele a boldogulásnak.

A feladat az ország gyökeres újraszervezése, ami viszont a szakszerűség tiszteletét, vagyis a polgári kormányzás legjobb hagyományai felelevenítésének követelményét írta elő. Az új társadalmi berendezkedés kiépítése, majd a működtetése csak világosan megfogalmazott politikai programra épülő, az élet minden fontos területét átfogó, alaposan kidolgozott és hosszabb távon is működőképes szakpolitikákkal lehetséges. Ez magától értetődően a tudományos kutatás, képzés, intézményfejlesztés, igazgatás, hatósági tevékenység, jogalkotás egységes megközelítésű kezelését kívánja meg, hiszen az ország nyilván csak ilyen szemléletű kormányzás mellett lehet sikeres.

Van Budapesten egy, a nyilvánosság számára közvetlenül megtekinthető szoborgaléria, amely rendkívül szemléletesen és történeti keresztmetszetben érzékelteti e kérdés jelentőségét a kormányzás egyik fontos szakterületén. A Földművelésügyi Minisztérium Kossuth téri épületének árkádsorában helyezték el, igen dicséretesen, azoknak a kiemelkedő személyiségeknek a mellszobrait, akiknek a felvilágosodás korától kezdve a 20. század végéig meghatározó szerepük volt a magyar polgári mezőgazdaság számos szakterületének fejlesztésében tudósként, tanárként, intézményalapítóként, gyakorlati szakemberként, a törvényi keretek megteremtésében vagy az igazgatás fejlesztésében és irányításában. A jelenleg huszonhat érdemdús férfiúnak emléket állító szoborsorozat magyarázó feliratait látva olyan, Magyarországot mindenkor építő szellemi teljesítmény-együttesnek egy példázata jelenik meg a szemünk előtt, amelynek eredményei immár nemzeti intézményeink tartós részévé váltak. A rendszerváltozás értelme éppen az volt, hogy az ilyenfajta munkálkodás, más szavakkal a nemzeti kreativitás útjából elhárítsa az akadályokat. Ha ez egyszer sikerül, előbb-utóbb felépül az a széles és erős középosztályra alapozott társadalom is, amelynek a víziója 1989-ben leghatározottabban a Magyar Demokrata Fórum programjában kapott helyet. Érdemes ismét Antall Józsefet idézni, aki 1990-ben megválasztott miniszterelnökként erről így beszélt: „[...] széles középosztályt kell teremteni, nem hivatalnok-középosztályi értelemben, hanem úgy, hogy a középosztálynak tagja legyen a farmer is, a jól képzett szakmunkás, éppúgy, mint az egyetemi tanár, ha egy országban nincs ilyen széles középréteg – amelyik tulajdonosi adottságokkal is rendelkezik, akár mint munkás- vagy népi részvények tulajdonosa –, akkor azt mihamarabb meg kell teremteni. Enélkül ugyanis nem működhet tartósan egy parlamenti demokrácia.”


« vissza