Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A 210 éve született Chopin zenéje és a magyar írók

Wagner mellett [...] nagyra becsült művész marad Liszt [...] Chopin pedig a 19. század vége felé nemcsak a magyar, de a világirodalomban is az egyik legtöbbet emlegetett komponista volt” – írta Peremiczky Krisztina A magyar irodalom és a zene című tanulmányában,1 amely egyik fő forrásunk. Fryderyk (Frédéric) Chopin/Szopen lengyel anya és lengyel földön letelepedett francia apa fiaként Varsóban tanult zenét, és rövid, 1849-ig tartó élete nagyobb részét szülőhazájában töltötte. Olyan területen élt, amelyet a 18. század vége óta Oroszország birtokolt. A függetlenség visszaszerzéséért indított felkelés bukásakor, 1831-ben ment – végleg – Franciaországba.

Olyan költői és prózai alkotásokat tárgyalunk vagy említünk, amelyek témáját Chopin zenéje, annak hangulata, hatása, egyes művei vagy élete adták, és amelyek üzenetében jelentősége van a zongoraművész-zeneszerző műveinek. Nem leltárt készítettünk, hanem a talált alkotások alapján láttatni akartuk a folyamatos és sokféle érdeklődést. Az 1918-ig nem létező Lengyelország nagy zenészének életműve inspirálta a hazájukat vesztett, ezért itthon szűk körben ismert erdélyi alkotókat is.

Chopin híre korán eljutott Magyarországra. Frankenburg Adolf az Őszinte vallomásokban így írt: „Szünnapok alatt gyakran átrándultam Raidingbe, hol Liszt Ferencznek apja hercegi számadótiszt volt. Az akkoriban alig nyolcz éves velem egyidős geniális gyermekének játéka mindnyájunkat elragadott.” A két fiú egy évvel Chopin után született. Frankenburg Pécsett zenét is tanult, a hatodik és hetedik osztályt viszont már Győrött végezte el. Egy családnál vendégeskedett, ahol „Vacsora után Nina a zongorához ült. Hófehér ujjait néhányszor föl és alá jártatta a billentyűzeten s kezdé játszani Chopin mazurjait. Nem kellett több; valóságos extázisba jöttem. – Bravo, Chopin! éljen a mazurtáncz!”2

A Varsóban letelepedett Csapláros István tanulmányának Magyar hódolat Chopin művészete előtt című munkájának második része is fontos forrásunk, és ennek nyomán találtunk rá számos irodalmi műre, több olyanra is, amelyekről ő és Peremiczky nem tett említést. „Chopin mazurjainak motívumára már 1838-ban megjelent egy magyar elbeszélés, amelynek témája a novemberi lengyel felkelés” – írta Csapláros. A Chopin mazurjai című „hangászati capriccio” az árvízkárosultak javára kiadott kötetben olvasható. Frankenburg visszaemlékezései alapján említi, hogy az elbeszélés első része egy folyóiratban látott napvilágot. Az első részben vérző sas – a lengyel címerállat – repül. A véréből kinövő fákon harcra buzdító zászlók lobognak. A szabadság és szerelem közötti választásra kényszerülő „ifjú elszakadva földi kedvesétől, az égiek zászlói alá sietett.” A másodikban a narrátor kérdezi a „rokon nemzetet”, hogy hallja-e „a szabadok imáját”. A következő mazurkában a küzdő névtelen hőst az égbolton megjelenő ezüst sas bátorítja. A narrátor biztatja, hogy meneküljön a határon túlra, ahol „egy nemzet lakik, vitéz és nemes, mint a tiéd, [...] s midőn véled osztja meg lelked fájdalmát, nem csak a te sorsodat siratja.” A hős azért imádkozik, hogy megbosszulhassa hazáját. A negyedik mazurkában fegyveresek egy temető mellett haladnak el, ahol megnyílnak a koporsók. Az elesettek árnyai így váltak szabaddá, mert hazájuknak csak a földjében lakott a szabadság. Az ifjú ezt hallja: „Te élve akartál szabad lenni, nem tudtad, hogy az élet és a szabadság nem férhet össze”. A narrátor nyilvánvalóan Chopin zenéjének hatásáról mondja: „Ach! Ifjú, mily veszedelmes a te zenéd!”3

Néhány magyar korán megismerte a fiatal lengyel zseni műveit. 1846-ban Pesten Liszt adott elő két Chopin-etűdöt. Csapláros szerint „Az 1870-es években kezdődő Chopin-kultusznak” elindítója részben Liszt Chopinről szóló, franciául 1852-ben kiadott könyve volt. Nyelvünkön először Chopin. Liszt Ferencz után címmel 1873-ban jelent meg, majd a 200. születésnap alkalmából 2010-ben. Máig tartó folyamatos írói érdeklődéssel van dolgunk.

Reviczky Gyula, [...] megismerkedve egy értelmiségi család leányával, [...] az 1870-es évek végén hozzá írt Emma versciklusának XVI. darabjában írta: »Webert, Chopint játszod betéve.« Juhász Gyula Egy Duse fej alá... (1909) című versében hasonló említés olvasható: Szerelmes asszony lesz. Nem fog szeretni, / Grieget, Chopint fog halkan énekelni, / És vágyamon csöndesen nevet” – idézi Csapláros.

A következő több mint fél évszázadban keletkezett, minket érdeklő lírai alkotásokat így csoportosítja: „A boldogtalanságot ismerő költők Chopin reminiszcenciáit hamarosan olyan versek követik majd, amelyek vagy teljesen Chopinnek vagy pedig a zeneköltő egy-egy kedves műfajának vagy éppen egy konkrét chopini alkotásnak vannak szentelve.”

Peremiczky Gozsdu Elek – „a szláv irodalom és életérzés legjelesebb hazai ismerője” – Köd (1882) című művéről írja: „A zenemű mint hangulat, élethelyzet érzékeltetése, illetve a zene mint jelkép csak egyetlen regényben jelenik meg, de egyidejűleg.” Ihletője az orosz Turgenyev lehetett. Azzal nem értünk egyet, hogy „szláv irodalomról” esik szó és „A regény szlávos hangulatát a nevek (Iván, Olga) mellett Chopin zenéjének említése is erősíti, mint ennek a speciális – egyszerre fájdalmas és egyszerre boldog –, a századfordulóra olyannyira jellemző hangulatnak a képviselője”. A nyelvrokonságnál (a lengyel állam már akkoriban évszázados nemléte idején) fontosabbak az orosz és a lengyel irodalom közötti különbségek, az oroszellenesség, amelyek Chopin zenéjében, nem csak a forradalmi etűdökben kifejeződtek. Robert Schumann-nak tulajdonítják a róla szóló mondást: „Virágok közé rejtett ágyúk.”

Gozsdu Ének a zenéről (1898) című elbeszélését paradigmanovellának tekinti, amelyben a kor „minden zenével kapcsolatos attitűdje megjelenik”. A műfaji kereteket feszegetve „közelít a zeneiség felé”, nincs cselekménye, csak leírás, egy nyári éjszakáé, amelyen barátja, Justh Zsigmond író Chopint, Beethovent és Schumannt játszik. „A három zeneszerző és idézett műveik említése tisztán a hangulat, a lelkiállapot ecsetelésére szolgál.” Találó megállapítás, hogy „A főszereplő a zene, Chopin és Schumann egy közelebbről meg nem nevezett műve, valamint Beethoven Eroicája. Chopin és Schumann esetében az olvasó egy izgalmas játék részese lesz, hiszen a szerző különböző utalásaiból következtethet arra [...], hogy mely művek csendülhettek fel a zongorán.” Egy-egy mondat a Barcarola (op. 60) velencei hangulatát, az élet keménysége miatti fájdalmat érzékeltető Asz-dúr balladát (op. 47) vagy az A-moll prelűdöt (op. 25., No. 2.) idézi fel, de csak találgathatunk.

Peremiczky szerint az irodalom határait átlépő kísérlet volt Csáth Géza Tavaszok (1906) című novellája. Nem mond történetet, és egy zenei hangnemre, a c-mollra épül. Az író számára ez a tavasz hangneme, ami meglepő, hiszen rendszerint patetikus hangulatú műveké, olyanoké, mint Chopin C-moll etűdje (op. 10). A következtetés: „[...] ha arra gondolunk, hogy a fin de siécle művészei szerették keverni a hangulatokat, s hogy számukra a boldogság és a fájdalom mindig együtt járt, ahogy a tavaszban, azaz az újjászületésben is ott van a tél, az elmúlás, akkor az asszociáció nagyon is érthető [...] A derű, a fájdalom, a harc úgy adja ki az életet, ahogy a hangok a hangnemet, az egyik az élet, a másik a hangnem totalitása. Csáth – Chopinhez vagy Debussyhez hasonlóan – a hangokból indul ki, muzsikusként ízlelgetve karakterüket.” Az idegorvos- és zeneesztéta író számára a zeneértés idegállapot kérdése: a modern kor embere a látszólag, hangszerelésüket tekintve nehéz műveket tudja befogadni.

A kutatónő így jellemzi a lengyel művész zenéjét: „a monumentálistól irtózó és a pillanat hangulatát oly mesterien megragadó műveiben [...] a szimbolista és impresszionista irodalom egyik legfőbb inspirációját és forrását fedezi fel.” Juhász Gyula „Szonáta (1905–1907) című versében a nyilvánosház olcsó örömeinek kontrasztjaként a chopini zenét idézi: A házban, ahol az olcsó mámor vár, / a zongorához ült le valaki. / És fölsírtak sóvárgón, lágyan, tompán/ a nagy Chopin holdfényes dalai. [...] S a kopott szalon úgy érezte mostan, / Hogy valami bús, óriás szív dobban/ A sántalábú hangszeren”. A „holdfényes dalok” és a lírai alaphelyzet a noktürnöket juttatja eszünkbe. A kor a „bús-nosztalgikus hangulatot, az álomhoz és a halálhoz fűződő bensőséges viszonyát hallotta vissza” a lengyel művész zenéjében.

A zene „általában tisztán érték az irodalomban” – állítja Peremiczky. Példája Csáth novellája, az Eroica (1906). A mű „a betegséggel szembeni és a méltóságteljes, szép halálért” vívott harcot jellemzi. Főhőse remekül táncoló, halálos beteg huszártiszt, aki mintegy színházi produkcióként rendezi meg halálát egy bálban. Chopin-mazurkát kér a cigányoktól, de csak keringőt tudnak játszani, amelynek dallamára kitáncolja magát az életből. Peremiczky úgy véli, hasonló a keringő szerepe Kosztolányi Dezső Szegény anyám csak egy dalt zongorázott (1911) című versében: „Édesanyja egy egyszerű valcert játszva emlékszik fiatalkorára, és ez a valcer az emlékek mélysége, az elmúlás érzete miatt átnemesedik. »Kopog-kopog a rossz, vidéki valcer / és fáj és mély, mint egy Chopin-keringő«.”

Pásztor Árpád Chopin-verse Csapláros szerint 1907-ből való. Budapesti gyerekeket szerepeltető regényében olyan temetési menetet említ, ahol a zeneszerző gyászindulóját játsszák.4 Áprily Lajos akkortájt írt két, a zeneszerzőt idéző komor hangulatú miniatűrt. A Chopin-albumra szöveg alatti évszáma 1908, és ekkoriban keletkezhetett A Chopin-gyászinduló egy versszaka is. Az előbbi George Sand szellemének meghatározó erejét említi. Az utóbbi Nietzsche nézetei hatására jöhetett létre, amelyeket elvetett: „Bohém csavargó, vén komédiás, hányszor kimondta: füst a lét, mi más?”. Szintén Kolozsvárott keletkezett a hasonló hangulatú Ősz (1921) című, a noktürnökre jellemző hangulatú miniatűr. Így kezdődik: „Most már a barna dérütötte rónán / mulandóságról mond mesét a csend. / Most már szobádba halkan elvonulhatsz / s hallgathatod az álmodó Chopint.”5

A magyar költészet Chopin-témái Lengyelország függetlenségének visszaszerzése után váltak gyakoribbakká – állapítja meg Csapláros –, az I. világháború után ellenséges szomszédok közé kényszerített Magyarországon feléledt a régi szövetséges és barát lengyelek iránti érdeklődés. „Chopin ismertségének széles körére jellemző, hogy számos, ma már kevéssé ismert költő írt Chopin-verset” – írta.

A katolikus líra méltatlanul elfelejtett megújítójának, Harsányi Lajosnak egyik műve, a Chopin G-moll balladája (1919) – Csapláros véleményével ellentétben – nem egyszerűen egy Párizsban élő beteg lengyelnek, hanem magának a zeneszerzőnek a honvágyát érzékelteti, aki végakaratát fogalmazza meg: „A tűzfalak közt – hallja! – hallja! / Lengyel dalt sírnak a szelek. / Adieu, madame, kérem, bocsásson! / Meghalni ott a ködös tájon/ A Visztulához hazamegyek.”6 A kötet címe: Az élet muzsikája.

Az erdélyi Olosz Lajos verse a Chopin Praeludiuma (1920). Egyes soraiból a halálközeli élmény olvasható ki, amely nem rettenetes: „Álmodott Rólad / egy haldokló testvéred / fellázítóan, csodásan szépet.”7 A Csapláros szerint „komor hangulatú erdélyi lírikus” Tompa László Chopin-valse (1922) című művének forrása az alcím: Op. posth. (69. No. 2.) H-moll. Kallós Oszkárról és Chopin (1927) című verséről feltételezi, hogy megírásához az első nemzetközi Chopin-verseny (1927) adta az ihletet.8

Csapláros véleménye, hogy ekkoriban jelent meg az első modern hazai Chopin-novella, Molnár Ákos műve, aki „a freudizmus egyik képviselője volt a magyar prózában”. Ezek szerint nem tudott Gozsdu és Csáth említett alkotásairól. A novella pesszimista világszemléletét tekintve közel áll azokéhoz. A Chopin (1927) hőse halálraítélt gyilkos, akinek gondolatait valahol, valamikor hallott dallam tölti be. Egyre elviselhetetlenebbé válik számára, mert idegen tőle. A gyóntatópap mondja meg, hogy Chopin Asz-dúr etűdjéről van szó. Ezután sem érti, viaskodik a hangokkal, ám hirtelen sejtései támadnak az élet számára ismeretlen és fontos dolgairól, amelyek mellett érzéketlenül ment el.9

A 30-as években folytatódik a Chopin-versek áradata” – írja a varsói professzor. Időben az első a felvidékiként említett, valójában erdélyi Mészáros Sándor Egy Chopin-adagio alá (1930) című verse, amelynek kezdete és befejezése hangulatok kontrasztja: „Selymes szalon. Künn forró nyári szél, / [...] Ébenfa zongora, min sírni kell, / Egy elhervadt álmot temetni el, / egy hasztalan álmot temetni el.”10 A Hangulat egy Chopin-etűd felett és a Chopin noktürn (1943) is az ő alkotása. Az akkor még szintén Erdélyben élő, későbbi híres budapesti nyelvész, Gáldi László Chopin-prelűd címmel írt verset (1934).11 Csapláros szerint „Nem egyszer egy lengyelországi utazás eredménye a magyar Chopin-vers”. Ilyen az ugyancsak erdélyi születésű, de felnőttként már budapesti Gáspár Jenő Nocturne Chopin szobra előtt című műve (1935).

Az igen népszerű, de 1945 után évtizedekig csak lektűrök szerzőjeként számon tartott Harsányi Zsolt terjedelmes műve a Magyar rapszódia. Liszt Ferenc életének regénye (1936). Benne legalább húsz oldalon esik szó Chopinről, életéről, Liszthez fűződő barátságáról, műfajairól, sőt egyes alkotásairól is. A regényes életrajz szerzője említi mazurkáit, meg nem nevezett kompozícióit és arabeszkjeit, valamint az E-moll zongoraverseny, G-moll szonáta és Cisz-moll polonéz című műveit.12

Falu Tamás Chopin címmel írt verse (1937) a költő 1941-es kötetében jelent meg. Két versszakba tömörítve méltatja Chopin zenéjét, annak hatását, tekinti át az életét, sorsát: „Billentyűt, mint ő, nem billentett / Előtte soha, senkisem, / A csontmezőkön keze úgy járt, / Mint a fecske száll a vízen. / Erővé tette a sóhajtást, / És sóhajtássá az erőt. / Ujjai mint megrogyott térdek/ Hajoltak meg a sors előtt. // [...] Volt visszasírás lengyelhonba, / S szivárgott szívén lágy etűd./ Volt Páris, taps, köhögés, vérzés, / Mely megnyitotta ereit, / S mint egy akkord az ujja alatt, / Úgy halt meg Chopin Frederik.”13 Palasovszky Béla Chopin című, hasonló tartalmú verse sem háború utáni, mert már 1937-ben megjelent.14 Csapláros szerint benne „ugyanaz az ellentét szerepel, ami Harsányi Lajoséban, a párizsi ősz és a lengyel tájak hangulatának szembeállítása és a halálvárás. George Sand már elhagyta [...] Chopin életének utolsó mozzanatát, magára hagyatottságát ragadja meg a már említett Mészáros Sándor Nokturno című Chopin-versében.”

Csapláros megállapította, hogy a zeneszerző művészete iránti írói érdeklődés a II. világháború éveiben sem szünetelt: „Az újból ezer sebből vérző Lengyelország szimbóluma: Chopin alakja nemegyszer felbukkan a háború költészetében. Minthogy a magyar nép olyan háborúban vett részt, amely érdekeivel ellentétes volt, érthető, hogy e kor Chopin-versei az elmúlást, a lemondást tükrözik.”

Ekkor íródott Lang Ida Chopin keringő című műve.15 A Csapláros által is említett Laurisin Lajos szonettje, a Chopin olvasható verseskötetében, amely év nélkül jelent meg.16 Nem a háború utáni, mert szerzője, híres budapesti operaénekes, politikai szerepe miatt Nyugatra menekült. Marconnay Tibor szonettje, a Chopin-keringő is korábbi.17

A féltékenység miatt megszűnt ifjúkori barátság, az évtizedek után is élő emlékek a témája Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének (1942), amelyben ismétlődő, kompozíciót konstruáló elem egy zenemű. Szegedy-Maszáknak A kettős monarchia emléke a magyar irodalomban című tanulmánya szerint „Chopin op. 61. számot viselő Asz-dúr polonézfantáziáját társítja [...] egyik jelenetével. [...] regényének főszereplőjét, Henriket a zene iránti érzéketlenség választja el tulajdon anyjától, a francia grófnőtől és Konrád nevű lengyel barátjától.” Konrádnak csak az anyja lengyel: „Az én hazám Lengyelország volt és Bécs, [...] Galícia és Chopin. Mi maradt mindebből?” Henrik mondja az őt meglátogató Konrádnak: A polonéz-fantáziát is játszottad anyámmal. Nem játszottad később a trópusokon?” A válasz: „Chopint nem játszottam soha a trópuson. Tudod, sok mindent megérint bennem ez a zene.” Henrik később: „Tudok-e a szemedbe nézni, vagy színészkedjünk mi hárman, Krisztina, te és én [...]? Az ember nem lehet büntetlenül zenész és Chopin rokona.” A látogatás vége felé így idézi fel a múltat: „Vannak végzetes elemek emberek életében, visszatérő elemek, mint a zene. Anyám, Krisztina és közötted volt a zene, mint kötőanyag [...] Gyűlölöm ezt a dallamos és érthetetlen beszédet, mellyel bizonyos fajta emberek társalogni tudnak egymással, mondanak egymásnak valami kötetlent és szabálytalant, igen, néha azt hiszem, valami illetlent és erkölcstelent mondanak egymásnak a zenével [...] Úgy látszik, szemérem és tapintat visszatartották Krisztinát attól, hogy jelenlétemben hallgasson zenét veled. S minthogy a zenének semmiféle szavakkal kifejezhető értelme nincsen, van egy másik, veszélyesebb értelme, ha ennyire meg tudja érinteni az embereket, akik nemcsak a zenei hallás, hanem vér és sors szerint is összetartoznak.”18

1945 után „a Chopin-kultusz továbbterjedt Magyarországon. Most is születnek a nagy zeneköltő személyéről általánosságban szóló versek, de egyre több az egyes konkrét művekhez kapcsolódó költemények száma” – állapítja meg Csapláros. Vas István Terád vonatkozik című versét (1947–1956) Peremiczky elemzi, Kosztolányi említett művével rokonítva. Vasé szerelmes vers, de erre is igaz, hogy „Az ifjúság ugyan még a jelen valósága, de az édes futam fájó volta az egykoron friss tánc elcsukló lendülete, az esőverte ősz és az f-moll ballada már a chopini halálközeli életérzés világa.” Bizonyítékul tovább idézünk: „[...] megint Chopin zenéje, / Váltakozón borong föl egy-egy arcvonásod / S a hősiesség hangnemét cserélve / Társul az ellágyuláshoz [...] A dallamot zilált akkordok mért kísérik? / Hiába kérdezem, epedőn visszakérdez. / Ifjúságunk motívuma – miért is/ Fáj a futam, pedig édes?”19 Az 1956-ban Angliába „disszidált” Gömöri György Chopin című verse (1955) önéletrajzi jellegű. Szerzőjétől tudjuk, hogy egy lengyel lányról írta. A múltbeli szerelem emléke etűdöket, mazurkákat, keringőket, noktürnöket és prelűdöket juttat az eszébe.20

Csapláros 1960-ban nem hangsúlyozhatta, hogy a lengyelek és kultúrájuk iránti magyar érdeklődés 1956 hatására nőtt meg, illetve amikortól már könnyebb volt, majd, a nagyobb szellemi szabadságnak köszönhetően, divat lett Lengyelországba utazni.

Balogh László Debrecenben született és az 1950-es évek elején még a városban élő tanár, költő és irodalomkutató, később budapesti rádiós szerkesztő egyik műve A Visztula syrenája (1959). Régóta vágyott Lengyelországba: „Húsz év: életem fele történelem / mennyi remény hevert itt romokban / [...] húsz év múltán is a régi lázzal / első utam Varsóba vezetett / Varsó Varsó: Chopin-zene s gyászdal / váz vád csont dac jövő omladéka / s ahogy helyreálltak a tört ívek / az Ó-város a Barbakan Rynek / lett számomra tanulságos példa: / [...] Kelj hát útra mint a vad vikingek / A Visztula syrenája nyargal / hablován s fénye suhogó karddal / a nem-ismert Tenger felé intett”. Nem is a sellő szót, hanem lengyel megfelelőjét használja. A Zelazowa Wola című verset (1960) Chopin szülőhelyén tett látogatása és a zeneszerző egyik műve ihlette: „háborog a lápos ezer évjajongó lelke / mint a sosem-csituló Asz-dúr ballada.”21

Várnai Zseni a zene kivételes szerepéről és a költészettel való rokonságáról írta Muzsika (1960) című versét. Követendő példaként említi a lengyel művészt: „Én költő lettem, légy zenész, / csak muzsikálj, s énekelj, kis Kati, / Bachot, Chopint s a többi nagy zenét/ szeretném majd tőled hallani. // Tudod, zenével kezdődött a lét, / mikor még nem volt emberi beszéd, / a szél dalolt, és Éva ősanyánk/ dallal ringatta első gyermekét. [...] hangszeredből úgy áradjon a dal, / mint költők szívéből a költemény.”22

Somlyó Györgynek Chopin kertjében című szonettje (1960) a zeneszerző művészetének hangulatteremtő hatásáról szól: „Váltakozva libben a könnyű szélben/ a fűz színjátszó, fürtös levele. / Vajon e billentyűk alól jön-e / a fényes hang, a szinte észrevétlen, // nem tudni, honnan áramló zene?” Ekkori a Zelazowa Wola is, amit az ottani Chopin-múzeumban tett látogatása nyomán született.23 Kiss Dénes Chopin g-moll balladája versével saját szülőfaluját és gyermekkorát idézte fel.24

Rónay György minket érdeklő verseire Peremiczky nem figyelt fel. A költő derűs hangulattal indítja a Chopin címűt: „Nohant-ban szép a nyár. De a benti nyarak többnyire szebbek. / A gyermekkori Visztulák fölött az ég, / amelyre nincs, csak egyetlen hasonlat: / kék, mint az álom.” Mesterien sűrítve jut el Chopin halálának közeledtéig: „Varsói nyár, nohant-i nyár, párizsi nyár: / mind egyformák, mert mind mulandó, mind kegyetlen – / koporsókék nyarak, szirmukat ejtő koszorúkkal.” Halálos betegségét így írja le: „milyen kékek / a tudatban utolszor földerengő/ varsói lámpák? milyenek a légszomj / végső görcsében vonagló mazurkák – [...] mikor már semmi más nincs, csupán a benti nyár / fekete ragyogása, még egy pillanatra, mindenen túl, / mielőtt megszólal (b-moll szonáta negyedik / tétel) létentúli hullámveréssel / a Titokzatos tenger?” A varsói Szent Kereszt templom című versében (1965) írja: „1945. október 17-e óta / újra itt pihen Chopin szíve [...] A tábla mögött a szív. / Alatta egy cserép virág [...] Párizsban a Pére Lachais-ban is / mindig van virág Chopin sírján. // Mi marad egy testből száz év után? [...] Egy lemezjátszón forogni kezd / az f-moll zongoraverseny.” Zene című versében Chopin „homlokát tenyerébe hajtja, / s hallgatja hosszan Konstanza Gladkowska semmibe pergő / gyöngy kacagását.”25 Konstancja Gladkowska énekesnő Chopin varsói szerelme volt. Rónay Szürke élet című kisregénye először folytatásokban jelent meg (1966–1967). Főhőse Varsóban élő, lengyel szakot végzett magyar nő. Csodálja Chopin hatalmas szobrát, és járt szülőházában is. Az ottani zeneakadémiára hívja tanulni öccsét, aki játszani „legjobban Chopint és Schumannt szereti.”26

Sebők Éva a lengyel irodalom neves fordítója. Lengyel teakeverék (1978) című könyvében van egy fejezet, a Fortepian, azaz: zongora, amely a Chopin szülőfalujában lévő múzeumról és életének varsói helyszíneiről, nyomairól szól.27 Székely Dezső is járt a zeneszerző szülőhelyén és a lengyel fővárosban. Sorok egy Chopin-melódiához című verséből idézünk: „Chopin-melódiák; / Könnyű-lebegők, mint varsói szelek, / S mint Zelazowa-Wola pillangói, / Tiszták, mint a Visztula habjai [...] – Búval telített magányom poharát / Emeld ajkadhoz, élő muzsika.”28

Tandori Dezső Egy talált tárgy megtisztítása című terjedelmes költeményében szó esik „hosszúra nyúlt W.-i tartózkodásáról”, megjelennek utcanevek, köztük a „Szopena utca”. Járt a tazienki parkban, az ottani Chopin-emlékműnél. Visszatér, amin a karácsonyfa állt című versében annak a zongorának bizarr történetét meséli el, amelyet a háború után szülei nehezen tudtak megvenni, aztán „rakodófelületté vált”. Végül elajándékozták, a karácsonyfa pedig elijesztette kedvenc madaraikat. A befejezés hangja már komoly: a zongora helyére villanyhangszer került, „mely nem foglal / nagy helyet, és nekik valami fantasztikusan szól. Ülnek / vállamon, fejemen, rászállnak karomra, ahogy egy kis Chopint/ játszva, vagy Herbie Hancuckot, Chik Koreát, vagy Beethovent. / Ők heten képviselik a tökéletességet.”29

Tandori formakísérletei nagy hatással voltak az újabb nemzedékek alkotásmódjára. Petri György halála (1999) előtt egy évvel megjelent kötetében írta az élete végén járó Chopinről: „Minden olyan könnyű! / Minden olyan illatos, mint a méz! / Csak a tüdőm rohad szét, / csak a szívem elég nehéz. / De jó lett volna élni. / szomorú valcer és elegáns menüett. / Sajnálom, hívnak már. / Mennem kell. / Nem lehet. / Sietek.”30

Századunkban akadtak olyan költők is, akik tudatában vannak ugyan a lengyel zeneszerző művészetének értékeivel, de ezt mintha nem mernék vagy akarnák bevallani, elismerni. Az erdélyi Cseke Gábor Fejemben Chopin (2006) című versében „[...] a szomszéd ízekre szedve sulykolta be / agyamba minden idegembe milyen a chopini zene / hányszor ébredtem reggelente etűdök gyors futamain / és chopin szárnyalt szökellt indulók ütemére dübörgött / hallgattam sose szóltam reméltem elviszi az ördög / [...] s bár régen elhagytam már gyerekkorom szagos hodályát / s szomszédom is magával vitte chopin varázslatos muzsikáját / [...] azóta sem tágít a fejemből és harsogva morajlik.”31

Mohácsi Árpád Chopin és a vacsora című versével (2015) provokál. Egy versszak is sok belőle: „Éppen a vacsoránál tartott chopin, / Mondta, hogy most egy kicsit szórakozna, / Kezében cupák, liba, George combja, / Vállán pedig a varázs koncertköpeny.”32 Az Erdélyből való Muszka Sándor öregotthonban dolgozva gyűjtötte össze köteteinek anyagát, és „mintegy kiokádta magából” – írta Miklósi Szabó István, majd így folytatta: „Ez a kötet maga a szégyen.” Muszka leépülő emberről írja: „Chopinnel kezdte / fél deci kevert / az asztalra szórta nyugtatóit / ez szilva / ez körte / az barack / ez málna / ez virágoskert / ez a gyerekkorom.”33

A lengyel költészetet fordító Zsille Gábor Chopin a zongorához ül (2006) című művének első szakaszából érdemes idézni: „az ujjak a hangszer / a vékony ujjak elindulnak a billentyűkön / a kézfejen folyókká duzzadnak az erek / [...] a billentyűk ütemre préselik a vért / a billentyűk ütemre préselik a hangot / a sápadt körmű, vékony ujjak / tökéletes ütemben végigkocognak /a fekete-fehér csonttengeren”. Vermuth Attila miniatűrje, a Chopin éjszakája (2015) a betegséggel küzdő zeneszerzőt láttatja: „Talán évek óta esik, de hajnalra / az égzengés keringővé, a selyeming / vörös foltja pedig barnává szelidül.”34

Korunkban fontos értéket talál Chopin Prelude (2013) című versében az eddig szóba hozott legfiatalabb költő, Nagypál István (1987): „ha teljesen önkéntelenül és előzetes indok / nélkül képes vagyok a rettenetes napoknak – / munkahelyi elidegenedés, általános boldog- / talanság, anyám, anyám – ellentmondani, / az általános leépülés helyett visszapillantani, / csupán a kényszer kedvéért, az érdemem / nélküli hajnalokért, akkor érezni fogom, hogy / nem volt hiábavaló a hosszas időzés az ágyam / mellett, ülve és gondolkodva, miképpen / a hangszóróból Chopin prelűdje hullámzik, / minden egyszeri hang leüt bennem egy újat.”35

é. Szabó Márta Akinek a madarak is Chopint énekelnek (2018) című könyve mély átéléssel megírt élet- és családtörténet. Fia a nemzetközi hírű vak zongoraművész, Érdi Tamás. Játékáról írva olyan műveket említ, mint a cisz-moll noktürn, az f-moll és az e-moll zongoraverseny, a Forradalmi etűd és – többször – a g-moll ballada. A Varsó, a Chopin-szobor című fejezetben az olvasók tudomására hozza: az orosz uralom elleni felkelés (1863–1864) bukása után a cár olyan veszélyesnek találta a francia földön élő Chopin zenéjét, hogy nemcsak műveinek nyilvános előadását tiltotta meg, hanem katonái azt a zongorát is ledobták az emeletről, amelyen még csodagyerekként játszott. Fontosnak látja megírni, hogy a II. világháború idején a megszálló németek is érezték a zeneszerző művészetének erejét, ezért robbantották fel az egykori királyi parkban álló monumentális szobrot. Mellette 1958 óta nyaranta vasárnap koncertekkel emlékeznek Chopinre. „A lengyelek úgy jönnek a szobor köré Chopin muzsikáját hallgatni, mintha istentiszteleten vennének részt” – olvassuk a helyszínről, ahol Érdi Tamás játszott.36 Fiáról szóló egyik posztjában a tárgyalt vagy csak említett költők és prózaírók többségére is vonatkoztatható gondolatot fogalmazott meg: „Nagy ajándék, ha valaki nem lengyel, mégis így érzi Chopint.”

A talált irodalmi alkotások száma a hatvanhoz közelít, a versek száma nem sokkal kevesebb félszáznál. Ezek felének a címében szerepel egy-egy Chopin-műfaj, sőt bő tucatnyi ihletője a zeneszerző egy-egy műve. Nem kell bizonygatnunk, hogy a költészet és a zene gyakran van kölcsönhatásban egymással, és ez a II. világháború előtti prózára is áll.

A lengyel szerelmes versek antológiájának előszavában olvassuk: „Az egyik barátom állandóan Varsóba vagy Krakkóba szaladgál. Amikor egyszer éppen friss élményeit mesélte nagy lelkesen, hirtelen közbevágtam: – Mondj egyetlen festőt! Lengyelt, természetesen. – Csak nézett rám értetlenül. – Akkor költőt [...]! – Megsajnáltam: Beérem zeneszerzővel is. – Chopin! – kiáltotta diadalmasan. [...] Boldog vagyok, hogy a lengyel és a magyar két jóbarát. [...] Ám egymás kultúrájáról se feledkezzenek meg.”37

 

Jegyzetek:

 

1 Szegedy-Maszák Mihály–Veress András (szerk.): A magyar irodalom történetei 1800-tól 1919-ig. 2007, Budapest, 616.; további hivatkozások a könyvből: 613–614, 618–619, 622–624.

2 Frankenburg Adolf: Őszinte vallomások. I. kötet. 1861, Budapest, további hivatkozás a könyvből: 188.

3 Csapláros István: A felvilágosodástól a felszabadulásig. Tanulmányok... 1977, Budapest, 267., 269.; további hivatkozások a könyvből: 271–273, 277., 281–285.

4 Pásztor Árpád: A Muzi. 1931, Budapest. Rózsa tanár úr nádpálcája című fejezet.

5 Áprily Lajos: Falusi elégia. 1921, Cluj–Kolozsvár.

7 Olosz Lajos: Versek. 1968, Bukarest.

8 Kallós Oszkár: Kihunyt csillagok. 1928, Budapest.

9 Molnár Ákos: Gyereknek lenni. 1927, Budapest.

10 Mészáros Sándor: Az én hazám. 1945, Temesvár.

11 Gáldi László: A szomjúság balladája. 1934, Arad.

12 Harsányi Zsolt: Magyar rapszódia. 1986, Budapest. 238–241, 244–245, 256–257, 260, 270, 274, 284–85, 352, 375, 405–406, 498, 510, 526, 528, 530, 605.

13 Falu Tamás: Vidéki állomások. Összegyűjtött versek (1910–1974). 1974, Budapest.

14 vitéz Zerinváry Szilárd–Orosz Iván (szerk.): Körösparti költők antológiája. 1937, Szarvas.

15 Lang Ida: Tündöklő híd nyomában. 1944, Békéscsaba.

16 Laurisin Lajos: Magam panaszát hallgatva. 2. kiadás, Pápa, é. n.

17 Marconnay Tibor: Világtükör. 1936, Budapest.

18 Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek. 2018, Budapest. 29, 39–40, 71, 77, 122–123, 241.

19 Vas István: Válogatott versek. 2009, Budapest.

20 In Irodalmi Újság, 1955. február 26.

21 Balogh László: A kilencedik vízesés. 1977, Budapest.

22 Várnai Zseni: Vers és virág. Versek 1945–1972. 1973, Budapest.

23 Somlyó György: Ami élni segít. 88 szonett. 1960, Budapest.

24 Kiss Dénes: Porba rajzolt szobafalak. 1962, Budapest.

25 Rónay György: Szérű. Összegyűjtött versek. 1981, Budapest.

26 Uő.: Szürke élet. In Vigília, 1966/11–1967/7. 321.

27 Sebők Éva: Lengyel teakeverék. 1978, Budapest.

28 Székely Dezső: Füstoszlopok. 1964, Budapest.

29 Tandori Dezső: Válogatott versei. 2009, Budapest, Celsius. Digitális Irodalmi Akadémia–Petőfi Irodalmi Múzeum.

30 Petri György: Amíg lehet. 1999, Budapest.

31 Cseke Gábor: Lírai tőzsde – Fontos versek. 2006, Arad.

32 Mohácsi Árpád: Chopin és a vacsora. In Kalligram, 2015/7–8.

33 https://eirodalom.ro/konyvekrol/item/3955-muszka-sandor-szegyen-c-koteterol (2018), Muszka Sándor: Szégyen, 2017, Budapest.

34 In Műhely, 2015/4.

35 In Műút, 2012/36. szám, 32.

36 É. Szabó Márta: Akinek a madarak is Chopint énekelnek. 2018, Budapest. 281.

37 Baranyi Ferenc (szerk.): Hű maradok hozzád. Lengyel szerelmes versek. 2007, Budapest. 5–6.


« vissza