Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Közelítések a közösség-szolidaritás eszméjéhez

A 21. század mindennapi életében azt tapasztaljuk, hogy a közösségszolidaritás eszméje nem tartozik az általánosan elfogadott és gyakorolt életcélok közé. Az sem biztos, hogy a jelen nemzedék ismeri ennek a két eszmének magyarázatát. Milyen célkitűzések, életviteli törekvések jellemzik a magyar és európai társadalmat a 21. században? Erre a kérdésre nagyon röviden két forrásból szeretnék válaszolni. Először Buda László pszichológus, másodszor Hans Schaller német teológus és lelkész gondolataiból.

Buda László Úton a neurózistól a lelki egyensúlyig című elemzésében gyógyító tapasztalatai alapján ezt állapítja meg: „Ha körbenézünk és megfigyeljük az embereket magunk körül, az utcákon, a munkahelyeken, sok komor, gondterhelt, aggodalmas arcot láthatunk. Alig-alig bukkan fel egy derűs, mosolygó, barátságos ábrázat. A mi kultúránkban mintha lenne valami »mérgező«, valami járványos lelki betegség, amely annyira elterjedt, hogy szinte már normálisnak tűnik. Nietzsche »beteg állatnak« nevezte kultúránk emberét, aki egész életében többé-kevésbé szenved a maga által létrehozott környezettől, erkölcsi szabályrendszerektől, társadalmi elvárásoktól, és egyfolytában keresi saját boldogságát, mintha elveszett volna. Keresi önmagát, azt a valakit, aki talán lehetne, ha valahogy meg tudna szabadulni mindattól, amit magára aggatott az évek során.”1

Hans Schaller a következő tényezőket említi: hűség, modernség, elkötelezettség. A hűségről ezt írja: „A hűség megkönnyíti az emberi kommunikációt és együttműködést. Mindenki tudja, milyen értékes egy megbízható munkatárs; hálásak vagyunk annak a barátnak, aki a szükség idején sem hagy el bennünket, s nagyra becsüljük a betartott hűségígéretet.”2 Ugyanakkor felsorolja azokat a tényezőket, amelyek a hűség betartását akadályozzák: a túlzott elvárás, a társadalmi légkör, a szavak súlytalansága, sőt az a kérdés is felvetődik, hogy szükség van-e a hűségre. Ehhez kapcsolódik a modern szellemiség. Ez nem csak azt jelenti, hogy a múlt nem érvényes, hanem azt: „A gondolkodás attól lesz modern, hogy változás eredménye, illetve változás a célja. A másként gondolkodás, a szellem mobilitása, a körülmények felülvizsgálata, a változás már önmagában értékek, becsesnek és kívánatosnak minősülnek függetlenül attól, hogy eközben jobb vagy rosszabb irányban való változásról van-e szó.”3 Elkötelezettség pedig egyrészt azért nem vállalható, mert előre nem látott kellemetlenséget okozhat, másrészt elzár bennünket jövő lehetőségektől. Schaller idézetet közöl Gabriel Marcel filozófus megjegyzéseiből a hűséggel kapcsolatban: „Magatartásomat teljesen az az elhatározásom fogja befolyásolni, hogy vállalt elkötelezettségemet nem lehet kétségbe vonni. A felmerülő akadályok vagy a hűtlenség ezzel a kísértés kategóriájába kerül.”4


 

Közösség mint szolidaritás: kereszténység, középkor


 

A kereszténység közösségi-szolidaritás eszméjét az Újszövetség könyvei több kapcsolatban fejtik ki. Lukács evangéliumában az irgalmas szamaritánusról közölt példabeszéd így szól: „Egy ember lement Jeruzsálemből Jerikóba. Rablók kezére került, azok kifosztották, véresre verték és félholtan otthagyták. Egy pap jött lefelé az úton, észrevette, de továbbment. Később egy levita jött arra, meglátta, de ő is elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Mikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire és bekötözte azokat. Aztán föltette teherhordó állatára, szállásra vitte és gondját viselte. Másnap reggel elővett két dénárt, és a gazdának adta e szavakkal: Viseld gondját. Amivel többet költesz rá, megadom neked, amikor visszatérek. Mit gondolsz, e három közül melyik a felebarátja annak, aki a rablók kezére került? Aki irgalmasságot cselekedett vele, felelte az. Jézus így szólt hozzá: Menj és tégy hasonlóképpen.”5

Röviden tekintsük át a kereszténység terjedését a középkori Európában. Az egyház létrehozta első püspökségeket, szerzetesrendeket. Az egyházközségek alkották a hívek közösségét. A bencés szerzetesrend egy különálló közösséget hozott létre. A bencés rendházak kulcsszerepet játszottak a keresztény szellemiség, vallás, egyházi irodalom, a latin nyelv, a liturgia oktatásában. Bencés szerzetesek a középkori monarchiák közigazgatási rendszerében is vezető szerepet játszottak. A középkori társadalmakban meghatározó szerepe volt a közösségi-korporatív rendszernek. A falu, az egyházközség, a céh, a város, az egyetem, az egyházi szervezet különálló közösségeket képeztek. A 13. században alapított ferences rend regulája a közösség eszméje alapján határozta meg a rend célkitűzéseit. A rend alappillérei között kiemelt helyen szerepel a fraternitás vagy testvéries élet. Ezt így fogalmazza meg a ferences rendtartomány: „A ferences közösségek olyan testvérekből állnak, akik más-más alapról indultak, neveltetésük, tudásuk és műveltségük különböző, nem feltétlenül jó barátok, nem választották egymást, mégis Isten ajándékai egymás számára. Egy család tagjai, olyan családé, ahol az otthon légköre megtapasztalható. Egymást tisztelik, gondozzák és elfogadják, egymással szemben a kiengesztelődést és megbocsátást gyakorolják.”6

A különböző közösségek között az egyház, a céh, a város és az egyetem voltak azok, amelyek függetlenségük fenntartása alapján, a középkort követő modern társadalomban is megtartották társadalmi szerepüket. A városok saját önkormányzati rendszer alapján szerveződtek. A városi polgárság alkotta a modern korszakban kialakuló társadalom önálló gazdasági, társadalmi és politikai csoportját. Az egyetemek hasonlóképpen önkormányzati alapon működtek és az évszázadok folyamán megőrizték az oktatás és kutatás szabadságát, melyet alapító kiváltságlevelük biztosított. Amint Karl Jaspers, német filozófus, a hitleri diktatúra után megfogalmazta: „Az egyetemet meghatározó testület közvetlenül a középkorban alkotott önkormányzat alapján működik. Az egyetem alapeszméje az igazság közlése olyan kutatók által, akik egyúttal tanítók is. Az egyetem feladata a tudományok művelése és fejlesztése.”7


 

Közösség a modern társadalomban


 

A modern társadalom fokozatosan alakult ki a 15. század utáni évszázadokban. Számos társadalmi, politikai, gazdasági, egyházi, tudományos és filozófiai tényező alakította a modern társadalom eszméjét és magvalósulását. Az egyik meghatározó, egész Európát érintő átalakulás az egyház hanyatlása mint vallási és társadalmi tényező, amely azt eredményezte, hogy jelentősen elveszítette az európai egységet képviselő szerepét. Ennek következtében az előzőleg is fennálló nemzeti monarchiák fokozatosan megerősítették politikai hatáskörüket és átvették az európai politikai rendszer hatékony irányítását. Ezt a folyamatot a reformáció és a reneszánsz is tovább fokozta. A reformáció megszüntette az egyház egységét és nemzeti alapon szerveződő egyházakat hozott létre Angliában, Skóciában, Németországban, Hollandiában, a skandináv országokban, Svájcban, kisebb mértékben Magyarországon. A reneszánsz eredetileg az újjászületést jelentette és mint kulturális áramlat alapvetően átalakította a középkor szemléletét, gondolkodását és világképét. Jelentős újításokat vezetett be az európai művészet, pedagógia, történeti ismeretek, sőt a természettudományok területein. Ami a nemzeti államokat illeti, a reneszánsz határozottan erősítette a nemzeti egység és nemzeti érdek érvényesítését. A nemzeti uralkodók befogadták és támogatták a reneszánsz tudósok tevékenységét a nyelvtudomány, művészet, oktatás, különösen az egyes országok történetének ismertetése területén. A latin nyelv továbbra is az elfogadott közös nyelv maradt, azonban a nemzeti nyelv fejlődése és hasznosítása elkezdődött. Ezek az újítások jelentősen erősítették a nemzeti államok egységét, nemzeti hagyományait és a nemzeti uralkodók hatalmát, az európai országok gazdasági, társadalmi, politikai és tudományos fejlődését. Politikai szempontból két megoldás született: az állam elsődleges politikai hatalmát a király központosított, abszolút kormányzata képviselte, ez volt a rendszer Franciaországban, Spanyolországban, a német tartományokban, a Habsburg Monarchiában. Angliában, a 17. századi polgárháború következtében létrejött egy másik rendszer, amely a központi országgyűlés törvényalkotó jogait és az uralkodó alkotmányosan elfogadott hatáskörét egyaránt elfogadta. Mindkét politikai rendszer esetében létrejött olyan politikai, gazdasági és szellemi fejlődés, amely megalapozta a 18. század európai társadalmát.

A politikai, gazdasági, társadalmi tényezőkön kívül meghatározó szerepe volt a világnézet átalakulásának, mely a reneszánsz szemléletéhez köthető. A korszak tudományainak központjai a fennálló egyetemek voltak. Több ismert tudós ezeken az egyetemeken nyerte képzését és tudományos elkötelezettségét. Számos új egyetemet alapítottak a 15. században, például Németországban 14-et. Azonban a 16. század a vallási ellentétek százada volt és a tudományos elméletek csak fokozatosan, a következő évszázadban alakultak ki. Több matematikával és fizikával foglalkozó tudós vett részt ebben a folyamatban: Mikolaj Kopernik, Johann Kepler, Francis Bacon, René Descartes, Galileo Galilei és Isaac Newton. Isaac Newton 1687-ben megjelent művében mutatta be a 17. század tudományos eredményeit. Ez a műve foglalta össze a 18. század természettudományi és társadalmi gondolkodásának alapelveit. Ez volt a 18. század tudományos oktatásának forrása, melyet a korszak magyar középiskoláiban, valamint az 1635-ben alapított jezsuita nagyszombati egyetemen is tanítottak.

Felvetődik az a kérdés: mit jelentett a közösség-szolidaritás a kialakuló modern társadalomban, melynek kezdeteit az előző oldalakon ismertettem? Az egyik közösségi intézmény az egyház. Azonban ennek egysége megszűnt, számos felekezet jött létre a latin egyház területein. Az egyházközség továbbra is egy potenciális közösséget jelentett, például a hagyományos katolikus társadalmakban vagy az észak-amerikai puritán közösségekben. A 18. században még nem jött létre az általános vallási tolerancia, tehát nem minden vallásfelekezet működhetett szabadon. Az említett társadalmi, világnézeti átalakulás következtében az egyház elvesztette híveinek felsőbb rétegeit. A város továbbra is fennállt, azonban a nemzeti monarchiák központosító, államszervezeti, bürokratikus rendszerében, valamint az államilag irányított gazdaságpolitika keretében nem érvényesíthették előző önkormányzati jogaikat. A jelentős városok számottevő fejlődésnek indultak, lakosságuk százezres száma már nem tette lehetővé a közösség szerepének vállalását. A céhek szintén léteztek, azonban az ipari fejlesztés során létrejött kapitalista rendszerben elvesztették jogosultságukat. Maradt tehát az iskola, az egyházközség és az egyetem mint közösség. Politikai és társadalmi szempontból a nemzeti monarchia, a nemzetállam vállalta fel elméletileg az állampolgárok identitását, azonban a gyakorlatban nem tudta teljesíteni az eredeti közösség-gondolat ápolásának és terjesztésének feladatát.


 

Társadalomtudományi koncepciók


 

Annak érdekében, hogy ezeket a felmerült kérdéseket a 20. század társadalomtudománya szempontjából értékeljük, ismertetni szeretném korszakunk egyik eminens, elismert társadalomtudósának gondolatait a modern társadalomról. Ralph Dahrendorf Németországban született, tudományos munkáját a hitleri diktatúra összeomlása után több nyugat-európai országban végezte. Édesapja 1933-ban a német országgyűlés szocialista párti képviselője volt. Megtagadta Hitler kormányzati kinevezését, ezért letartóztatták, de túlélte a Hitler-korszakot. Ralph Dahrendorf a második világháború után végezte egyetemi tanulmányait. Kutatásaiban a modern társadalommal, különösen a modern korszak társadalmi konfliktusaival foglalkozott. Dahrendorf felfogása, gondolatmenete hitelesen képviseli a 20. században elfogadott és elismert társadalomelméletet.

Egyik közismert tanulmányának címe: A modern társadalmi konfliktus.8 Könyvét így jellemezte: „Kísérlet a modern társadalmakban működő erők megértésére és a jövő remények megfogalmazására.” Elsősorban az európai forradalmakkal, a modern társadalom kialakulásával, alapvető meghatározásával, a 20. századi diktatúrák keletkezésével foglalkozik.

Első, „A modern világ forradalmai” című fejezetében, több megfontolt véleményt mond a forradalmakról: „A forradalmak a történelem lehangoló pillanatai. A rövid életű reménysugár alámerül a nyomorúságba és kiábrándultságba.”9 Elsősorban a francia és orosz forradalmakra gondol. A francia forradalom értékelésében azt fejti ki, hogy a valódi átalakulás nem egy forradalom hatásával jön létre, hanem egy folyamat eredménye. Az angol ipari forradalom és technológia volt a folyamat, azonban ennek feltétele az volt, hogy a polgári jogok érvényesüljenek az angol társadalomban. Társadalmi elismerésre és politikai szerepre volt szükség a vállalkozók részéről. Ez Angliában megtörtént a 18. század folyamán. A francia forradalomról viszont ezt mondja: „A francia politikai forradalom semmilyen értelemben nem szabadított fel nagy gazdasági erőket. Ellenkezőleg: gátolta Franciaország modern gazdasági fejlődésének folyamatát.”10

A hagyományos európai társadalmi rendszer felbomlásának folyamatát és következményeit így jellemzi, idézve 19. századi szerzők gondolatait: „Amikor az arisztokraták által támogatott királyi hatalom kormányozta Európa nemzeteit, a társadalom, minden nyomorúsága ellenére, a boldogság több fajtáját élvezte, amelyeket ma nehéz megérteni vagy értékelni. [...] De miközben megszabadultunk őseink szociális helyzetétől, és hátunk mögé hajítottuk intézményeiket, eszméit és erkölcseit, mivel helyettesítettük? Minden rögzített, mélyhűtött viszony, az összes ősi és tiszteletre méltó előítélettel elsepertetett, minden új megformálású már antik lett, mielőtt megcsontosodott volna. Minden, ami szilárd, elolvad a szélben, minden, ami szent, profánná válik. A vallás emberei a szabadság ellen harcolnak és a szabadság szerelmesei támadják a vallást, mialatt alacsonyrendű szolgai fők dicsőítik a függetlenséget, mialatt hazafiság vagy erkölcsök nélküli emberek tolják fel magukat a civilizáció és felvilágosodás apostolaivá.”11

Miről szól Dahrendorf fejtegetése? Erről a kérdésről: „Mi tömte be a rést, amikor a lovagiasság, lojalitás, kölcsönösség összeomlott az új érdekek súlya alatt?” Válaszát a modern társadalom fogalmával, illetve ennek kialakulásával fejti ki. Arra a kérdésre, hogy valójában mit értünk modern társadalom alatt, nem ad közvetlen választ, azonban felsorolja azokat a társadalmi folyamatokat, melyek a modern társadalom létrejöttét meghatározták.

Az egyik ilyen folyamatot abban látja, hogy a modern társadalom megváltoztatta a jogosultságok korlátait: „A modern társadalmakban az a valószínűség, hogy a jogosultságok nem a kaszt vagy a birtokos változathoz tartoznak. Ehelyett olyan korlátokat látunk, amelyeket nem kell lerombolni ahhoz, hogy áthelyezzük őket. Attól kezdve, hogy a modernitás forradalma megtörtént, a jogosultságok is elvben megkérdőjelezhetőkké válnak.”12

Egy másik alapvető folyamat a civil társadalom kialakulása. Ennek történeti fejlődése hosszú folyamat volt, mely egyrészt társadalmi konfliktusok, forradalmak alapján jött létre, másrészt társadalmi gondolkodók írásaiban fejeződött ki. Elsősorban John Locke, Adam Ferguson és Alexis de Tocqueville fogalmazták meg a civil társadalom alapelveit. Dahrendorf így foglalja össze álláspontját: „A civil társadalmak egytől egyig modernek; nem szükségszerűen kapitalisták, bár ha ki akarják érdemelni a nevet, lehetőséget kell nyújtaniuk a kezdeményezésre és a gyarapodásra; demokratikusak abban az értelemben, hogy mindenki számára biztosítják az alapvető jogokat. Mindenekfelett nem létezhet szabadság a civil társadalom feltételei nélkül.”13

Amint a társadalom különböző rétegei részvételt nyertek az államhatalomban, elindult az a folyamat, mely a szabadság és jogegyenlőség alapelveihez vezetett. Ez volt a civil társadalom harmadik jellemzője: „A polgári jog a modern világ kulcsa. Magában foglalja a törvény uralmának alapelemeit, a törvény előtti egyenlőséget és a helyes eljárást. A hierarchia vége a polgári jogok kezdetét jelenti. Senki sem áll a törvény felett, az mindenkire érvényes. A törvény kordába szorítja a hatalmat és birtokosait, ugyanakkor az időleges vagy állandó kisebbségi pozícióban lévők számára a sértetlenség menedékét nyújtja.”14

Dahrendorf felfogása lényegében egyeztethető a modern európai társadalom folyamataival. A kérdés a következő: hogyan értékeli vagy ismerteti a szerző a közösség szerepét ebben a folyamatban? Sajnos azt kell válaszolnom, hogy ezzel a kérdéssel egyáltalán nem foglalkozik. Egyedül a nemzetállamot említi, amelynek szerepét a modern társadalomban kialakult jogrendszer és társadalmi átalakulás biztosításában látja. Elismeri a nemzetiségi ellentétek létezését, azonban nem foglalkozik a nacionalizmussal, mint az államok közötti konfliktusoknak meghatározó tényezőjével. A társadalmi szervezetek között említi a szakszervezeteket és munkaadók szervezetét, azonban nem tér ki olyan érdekvédelmi, közösségi szervezetekre, melyek jelentős szerepet játszanak a modern demokratikus társadalmakban. Még demokratikus társadalmakban is vannak példák arra, hogy az egyéni jogok, a szabad sajtó jogai, a közoktatás jogosultságai sérülnek. Ezekben az esetekben szükség van érdekvédelmi egyesületek működésére.

A szerző részletesen foglalkozik Max Weber német szociológus és közgazdász elméleteivel a bürokrácia szerepével kapcsolatban. Weber részletesen vizsgálta a bürokrácia társadalmi-politikai szerepét. Szerinte a bürokrácia akadályozza, sőt ellenzi a demokrácia működését, megbéníthatja, befolyásolhatja a parlament önálló tevékenységét. Weber a következő kérdést tette fel: miként kombinálható a demokrácia és a megújhodás a bürokrácia növekvő fenyegetésével szemben? Erre a kérdésre, mely a demokratikus rendszer alapvető problémája, így válaszol Dahrendorf: „A szabadság alkotmányának kell megválaszolnia ezt a problémát.”15 Ez a válasz természetesen helytelen és elégtelen, azonban igazolja azt a megállapításomat, hogy a szerző nem ismerte fel a közösségek, egyesületek szerepét a demokrácia működésében.


 

A közösség válsága az irodalomban


 

Az irodalomban elsősorban az első világháborút követően találkozunk a közösség válságának kérdésével. A háború által kiváltott pusztítás, rombolás, ellenségeskedés az irodalom és az írók szempontjából az európai kultúra pusztítását, összeomlását, értékvesztését jelentette. Ez a szemlélet a különböző európai írók munkáiban fejeződött ki, beleértve nyugat-európai és magyar írókat egyaránt. Legradikálisabb módon T. S. Eliot, angol költő és drámaíró fejezte ki ezt a hangulatot The Waste Land (Átokföldje) versében, amely 1922-ben jelent meg. A vers kezdő sorait idézem:16


 

A halottak temetése

Április a kegyetlen, kihajtja

Az orgonát a holt földből, beoltja

Az emléket a vágyba, felkavarja

Esőjével a tompa gyökeret,

Tél melengetett minket, eltakarva

Felejtő hóval a földet, kitartva

Egy kis életet elszáradt gumókkal

Nyár tört ránk, átkelt a Starnbergersee-n

Záporzuhogással.

Nem mondhatod, nem sejted, mást sem ismersz

Csak egy csomó tört képet, ahol a tikkatt nap

S a holt fa menhelyet nem ad, tücsök sem enyhülést,

S a száraz kő se csörgedező vizet.

Csupán

E vörös szikla alatt van árnyék,

E vörös szikla alá jöjj, itt az árnyék,

És mutatok neked valamit, ami egészen más,

Mint árnyad, amely reggel lép mögötted,

Vagy árnyad, amely este kél előtted:

Egy marék porban az iszonyatot megmutatom neked.

(Vas István fordítása)


 

Babits Mihály 1924-ben megjelent Régen elzengtek Sappho napjai című versében17 ezt olvassuk:


 

Kinek szólsz, lélek? Mondják, milliók

Nyögését nyögd ma, testvérek vagyunk

S mit ér a szó, amely csupán tiéd?

De istenem, hát testvér az,

aki nem hallja meg testvére panaszát

ha nem övé is. Önző világ: csak

közös ínség, közös láz, közös zavar

dadog – a többi csönd és magány

A líra meghal, és a szerelem,

mint a galambok csókja, hangtalan.


 

Hermann Hesse a világháború kitörése idején nyilvánosan elítélte a háborút és a háború folyamán több írásban ismételte álláspontját. Ez a fellépése rendkívüli kritikát, felháborodást váltott ki a német sajtóban, mely a háború végéig, sőt utána is folytatódott. Mindez azonban nem változtatta álláspontját. 1914 októberében jelent meg Friede című verse.18

Hesse legismertebb alkotása a Demian című regénye, mely a háború alatt íródott és 1919-ben jelent meg.19 Ebben nem csak a háborút ítéli el, hanem saját ifjúságának lélektani fejlődését mutatja be, amint a regény alcíme is jelzi: „Emil Sinclair ifjúságának története.” A regény C. G. Jung, svájci pszichológus hatása alatt készült. Három különböző témakört érint: a szerző önmagának felismerését, a Selbst-werdung folyamatát, az egyén és baráti kapcsolat szerepét, valamint a közösség válságát. Miután a regény ismerteti az ifjú lázadását a szülői értékek ellen és elveti az örökölt vallás tanítását, a következő önvallomást teszi: „felnőtt lettem, mégis teljesen gyámoltalan és céltalan maradtam. Csak egy volt biztos: a belső hang, az álomkép. Éreztem: feladatom, hogy vakon kövessem. Tehernek éreztem, és naponta fellázadtam ellene. Gyakran arra gondoltam, talán őrült vagyok, talán nem vagyok olyan, mint a többi ember. Hiszen én csak azt akartam megélni, amit belső törvényem követelt. Miért volt ez olyan nehéz?”20

Ez az a kérdés, amelyre az író keresi a választ, a megoldást. A történet következő lépése egy olyan baráti találkozás és kapcsolat, amely elindítja a Selbst-werdungot, önmaga felismerését. Barátja, tanácsadója, segítőtársa ezt így indítja el: „Azt, amit látunk ugyanaz, mint ami bennünk van. Nincs más valóság, csak az, amit önmagunkban hordozunk. Azért él az emberek zöme olyan valószerűtlenül, mert a külső képeket tartják valóságosnak, és a belső világukat egyáltalán nem engedik szóhoz jutni. Akár boldogok is lehetnek így.”21

Amint elindul az önmaga felismerésnek folyamata, a baráti kapcsolat, amely ezt elindította, megszakad: „Lassan kialakult bennem egy érzés, amely nem engedte, hogy fenntartás nélkül a vezetőmnek fogadjam el a barátomat. Ifjúkorom legfontosabb hónapjainak élményét az ő barátsága, tanácsai, vigasza, közelsége jelentette. Rajta keresztül Isten szólt hozzám. Szavaival álmaim tisztán, érthetően tértek vissza hozzám. Bátorságot adott ahhoz, hogy önmagammá váljak. Most azonban lassan nőtt bennem az ellenállás vele szemben.”22

Ezek a lépések határozzák meg a közösség válságát meghatározó felfogást, melyet Demian, osztálytársa, valójában a szerző, így fejez ki: „A közösség szép dolog. De ami körülöttünk mindenütt burjánzik, az nem. Az igazi közösség még nem létezik, de majd létrejön, mégpedig azáltal, hogy az emberek kölcsönösen odafigyelnek egymásra, s ez a közösség alakítja a világot. Amit most közösségnek neveznek, az csak horda. Az emberek egymáshoz menekülnek, mert félnek egymástól... S hogy miért félnek? Az ember csak akkor fél, ha nincs harmóniában önmagával. Az emberek most azért félnek, mert sohasem tettek hitet önmaguk mellett. Mindannyian érzik, hogy életük törvényei már nem érvényesek, elavult törvénytáblák szerint élnek, hogy sem vallásaik, sem erkölcseik nem arra irányítják őket, amerre haladniuk kellene.”23

A világháborút pedig így értelmezi a szerző: „Mert a világ ugyan ragaszkodott a háborúhoz és a hősiességhez, a becsülethez és más régi ideálokhoz, bár egyre távolibbak és hihetetlenebbek voltak a látszólagos emberség hangjai, mindez akkor is csak a felszín maradt, éppúgy, ahogyan a háború külső, politikai céljai is csak a felszínt jelentették. A mélyben készült valami. Valamiféle új emberiség. Az ősérzések, még a legvadabbak is, nem az ellenségnek szóltak. Vérengzésük csak a lélek kisugárzása volt, a meghasadt léleké, amely őrjöngeni és ölni, pusztítani és pusztulni akart, hogy újra megszülethessen.”24


 

Új irányzatok


 

Több társadalomtudós egy alternatív koncepciót javasolt a közösség társadalmi-gazdasági szerepének meghatározására. Az egyik legismertebb Amitai Eteioni, izraeli-amerikai szociológus. Németországban született 1929-ben. Ötéves korában szüleivel együtt, kalandos körülmények között elhagyta szülőföldjét, menekülve a hitleri diktatúra várható üldözése elől. Palesztinában élt és tanult, a jeruzsálemi Hebrew University-n kezdte egyetemi tanulmányait. Utána a Kaliforniai Egyetemen fejezte be doktori diplomáját szociológiában, Seymour Martin Lipset, amerikai szociológus irányításával. Kutatásai és tanulmányai azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogyan egyeztethető össze a modern jogrendszer a közösség szerepével, illetve milyen szerepe van a közösségeknek a modern politikai-gazdasági folyamatokban. Felfogását az úgynevezett Communitarian Network keretében fejtette ki, mely mint szociológiai irányzat erkölcsi, társadalmi, politikai tényezők figyelembevételével alakítja ki javaslatait. Egyik meghatározó műve: The Moral Dimension. Toward a New Economics.25 Ebben egy alternatív megközelítést javasol a közösség társadalmi-gazdasági szerepének meghatározására.

A szerző abból a feltevésből indul ki, hogy egy adott társadalom és kultúra keretében alakul ki a közösség szerepe. Ez a szerep szervesen kapcsolódik a társadalmi, gazdasági, jogi rendszerekhez. Ennek a felfogásnak értelmében három különböző társadalmi rendszert, ahogy ő nevezi, paradigma-típust különböztet meg.

Az első paradigmát így nevezi: konzervatív, felülről irányított, rendszerteremtő, hierarchikus, amely megfelel a középkorban kialakult társadalmi rendszernek. Ennek alapvető elvei: az egyház és monarchia által irányított társadalmi és filozófiai értékrend, társadalmi és gazdasági intézmények.

A második paradigma az a társadalmi, gazdasági jogrendszer, amely a 18. század folyamán jött létre. Ennek alapelvei: egyéni jogokat biztosító jogrendszer, utilitarizmus, racionalitás, egyéni és piaci érdekek alapján működő gazdasági rendszer. Hiányzik a közösség szerepe.

A harmadik paradigma az, amit Eteioni javasol. Ezt úgy nevezi, hogy responsive community, magyar fordításban visszajelző közösség. Ez a rendszer a következő alapelvek szerint működne: elismeri az egyéni jogok biztosítását, azonban közösségek keretében és érdekei szerint határozza meg a társadalmi, politikai, gazdasági alapelveket.

Ezt a paradigmát így ismerteti: „Szabadon gondolkodó személyek közösségek keretében fejtik ki tevékenységüket, mivel ilyen közösségek szolgáltatják azt a szükséges társadalmi és pszichikai támaszt, amely az önálló döntéshozást lehetővé teszi. A modern társadalmakban működő erők, médiák és szónokok hatását ilyen önálló közösségek tudják ellensúlyozni. Ezen kívül, az egyéni személyek nem szabadúszó atomok a társadalmi és gazdasági rendszerben, ellenkezőleg minden állampolgár közösségek keretében fejti ki gondolatait és tevékenységét.”26

Eteioni életére és tudományos gondolkodására hatással volt menekülése a hitleri diktatúrából és ennek a diktatúrának győzelme, erőszakos politikai rendszere Németországban. A közösség szerepének felvetését részben ez a tényező határozta meg. Ezt a felfogását a következő érvelésében fejezte ki: „Pszichológiai és szociológiai elemzések azt fejtik ki, hogy olyan személyek, akik elszigetelten élnek, nem tudnak szabadon cselekedni, ugyanakkor azok, akik stabil kapcsolatokkal rendelkeznek és közösségekhez tartoznak, szabad döntéseket hoznak és önállóan gondolkoznak. Az egyéni személyek elszigeteltsége, közösségek hatalmi eszközökkel való átformálása olyan állapotokat eredményezett, melyek kedveztek a totalitárius mozgalmak és kormányzatok felemelkedésének. A diktatúrák elleni legjobb védekezés a pluralista társadalom, közösségek és önkéntes egyesületek.”27

Eteioni a következő folyamatot javasolja a harmadik paradigma, a responsive community létrehozására: a fő feladat a második és a harmadik paradigma egyesítése. Először meg kell állapítani a két paradigma közötti különbségeket. Másodszor ezeket a különbségeket elemezni kell a társadalmi pszichológia, etika, ismeretelmélet, történettudomány és metodológia szempontjai szerint. Harmadszor következik a két paradigma egyesítése.28

Dahrendorf és Eteioni kutatásai és javaslatai tisztázzák azokat a társadalmi hiányosságokat, melyek a 20. században a diktatúrák felemelkedéséhez vezettek. Dahrendorf tanulmányai még a 19. századi társadalomtudományi trendeket erősítették meg és nem vizsgálták azoknak társadalmi és politikai korlátait. Eteioni azonban, részben személyes tapasztalatai alapján, felismerte a társadalomtudományok hiányosságait és a közösségi intézmények hangsúlyozásával lefektette egy megújított, reális és konstruktív társadalomtudományi szemlélet alapelveit.


 

Befejező következtetések


 

Az ismertetett folyamatok arra irányítják figyelmünket, hogy a modern társadalomban kialakult hiányosságok határozták meg a 19–21. században tapasztalt konfliktusok, háborúk, forradalmak, diktatúrák megjelenését és az emberi életek, jogok tömeges megsértését. A következő társadalmi és intézményes rendszerek keretében azonosíthatjuk ezeket a hiányosságokat: a keresztény egyházak, a modern nemzeti állam, a modern társadalmi szemlélet, a modern politikai vezetőség és a modern társadalmi-filozófiai tudományok területein. Nem tartom feladatomnak ezeknek a hiányosságoknak felsorolását és elemzését. Alapvető célom az volt, hogy ismertessem a szolidaritás-közösség-eszmék történeti hátterét és azokat a történeti folyamatokat, melyek a modern társadalom hiányosságait előidézték.

(Az írás a hévízi Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság 2019-es konferenciáján elhangzott előadás végleges, szerkesztett szövege. Köszönöm Tar Ferenc elnök úr hozzájárulását a módosított szöveg közléséhez.)


 

Jegyzetek:

 

1 Buda László: Úton a neurózistól a lelki egyensúlyig. In Az egyensúlyvesztéstől az új egyensúlyig. Kulcslyuk Kiadó, 2018, Budapest, 119.

2 Hans Schaller: Hit, hűség, hivatás. Korda Kiadó, 2001, Kecskemét, 15.

3 Uo. 21.

4 Uo. 34.

5 Lukács Evangéliuma, 10,30–37.

6 A ferencesség és a ferences lelkiség. Ferences Rendtartomány, 2008, Budapest, 13–14.

7 Karl Jaspers: „Volk und Universitat”, in Uő.: Lebensfragen der deutschen Politik. Deutscher Taschenbuch-Verlag, 1963, München, 126.

8 Ralph Dahrendorf: A modern társadalmi konfliktus. Gondolat Kiadó, 1994, Budapest.

9 Uo. 23.

10 Uo. 30.

11 Uo. 49–50.

12 Uo. 53.

13 Uo. 57.

14 Uo. 76–77.

15 Uo. 108.

16 T. S. Eliot: Válogatott versek/Gyilkosság a székesegyházban. Európa Kiadó, 1966, Budapest, 59–60.

17 In Hét évszázad magyar versei. III. 1954, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 627.

18 Hugo Ball: Hermann Hesse. Sein Leben und sein Werk. Suhrkamp, 1963, Berlin–Frankfurt, 133.

19 Hermann Hesse: Demian. Emil Sinclair ifjúságának története. Tericum, 1994, Budapest.

20 Uo. 109–110.

21 Uo. 130.

22 Uo. 142–143.

23 Uo. 157.

24 Uo. 189.

25 Amitai Eteioni: The Moral Dimension. Toward a New Economics. The Free Press, 1988, New York.

26 Uo. XI–XII.

27 Uo. 10.

28 Uo. XI–5.


« vissza