Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Lechner Jenő és Füredi Richárd közös munkái

Egy művész pályája szerencsésnek mondható, ha maradandó alkotásokat hagy hátra. A köztéri szobrászat és az építészet olyan támogatást igényel, amelyet nem minden kor tud nyújtani. Ferenczy István tragikus kiábrándultsága és elvonulása is annak köszönhető, hogy bár oly sok munkát ígértek neki, ámde ezt nem tudták számára biztosítani. Kismarty-Lechner Jenő viszont szerencsés időszakban, 1878-ban született, mert ez a kor a kibontakozó és sikeres magyar művészet ideje volt, amelynek a Nagy Háború vetett véget. Számos köztéri szobor született ekkor, és az építészek számára úgy tűnt, hogy a megrendelői igények felülmúlják a teljesítőképességüket. Városaink, így a főváros arculatára a mai napig ez az a korszak, amely meghatározó vonásokat rajzolt fel. Elég csak a budai várbeli építkezésekre gondolni, de a színházak, múzeumok és pályaudvarok jelentős része is ekkor épült. A háború után jelentősebb építészeti feladatok csak a húszas évek végén adódtak, ezt példázzák Lechner Jenő műegyetemi építész alkotásai is.

Az építészeti alkotás a kezdetektől szervezte és irányította a társművészeteket, és ez a kapcsolat a funkcionalista építészet megjelenéséig szoros maradt. Az épületek esetében a szobrászat és festészet alárendelődött az építészeti struktúrának. Ez a viszony azonban a köztéri emlékműszobrászatban megfordult, mert ott az építész által tervezett posztamens kisebb hangsúlyt kapott, mint a rajta álló szobor. Kismarty-Lechner Jenő is tervezett talapzatokat, azonban abban a szerencsés helyzetben volt, hogy társa Füredi Richárd szobrászművész volt, és együtt jelentős szereppel bíró emlékműveket terveztek. Azonban, bár a szobrokat az időtlenségnek szánják, néha a szándékot átírja a történelem. Ezt láthatjuk Lechner és Füredi több közös alkotása esetében is. Ilyen művük volt a budapesti Szabadság téri Ereklyés Országzászló, amelyet 1928. augusztus 20-án avattak fel. A posztamens építészeti terveit Lechner Jenő, míg a szobrászi díszítést Füredi Richárd készítette. Az emlékmű avatásakor, délben negyed óráig megszólalt az ország összes templomának harangja. A beszédet Urmánczy Nándor, az Országzászló Mozgalom elindítója tartotta. Az emlékművet aztán 1945-ben lebontották, a helyén épült fel az 1945. május elsején felavatott szovjet hősi emlékmű.

Hasonló sorsra jutott a budapesti Vértanúk terén felállított Nemzeti Vértanúk emlékműve. A megbízás és a tervezés 1929-ben elkezdődött. Az építészeti része már 1930-ban felépült, míg a szobrok csak három év múlva készültek el. A művet 1934. március 18-án leplezték le. A monumentális talapzat tetejét kőszarkofág zárja le. A posztamens Parlament felé néző rövidebb oldalán a Magyarországot megszemélyesítő méltóságteljes Hungária alakja állt, fején a magyar Szent Koronával. A másfélszeres életnagyságú szobor talapzatán olvasható szöveg – „A nemzet vértanúinak 1918–1919” – az emlékmű születésének indokát fogalmazta meg. A másik végén egy sárkánnyal küzdő meztelen férfi alakja látható. Itt is helyet kapott egy rövid felirat. „A Fehér Ház1 kezdeményezésére kegyelettel emelte a magyar nemzet”. Oldalán 497 név volt olvasható, azoknak a nevei, „akik 1918–19-ben a bolsevizmus áldozatai lettek”, ahogyan egy korabeli újság beszámolójában olvasható. A Nemzeti Vértanúk emlékműve 1945 szeptemberében áldozatul esett az úgynevezett spontán szobordöntögetéseknek. A földre zuhanó szobrok feje letört, a darabokat később elszállították. Az emlékművet 2019-ben állították újra.

A síremlékek szerencsésebb alkotások, itt kevesebb művet pusztítottak el. Jókai Mórnak a Kerepesi úti temetőben felállított síremléke szintén Lechner és Füredi közös alkotása. A nagy írót 1904. május 9-én temették el. Síremlékére gyűjtést indítottak, azonban az csak 1928-ban készült el. Egyedi alkotás, mert a kör formában elhelyezett nyolc pillért felül gerendák kötik össze. Így építészeti alkotás, amely azonban nem építmény, hiszen felfelé nyitott: egyszerre nagyon ősi, mert a megalitikus építészet cromlecheit idézi, és ugyanakkor Lechner Jenő felvidéki pártázatos reneszánsz stílusát is megjeleníti a pillérek közé elhelyezett stilizált, plasztikus, fát és virágot is idéző díszeivel. A Jókai-síremlék harmonikus alkotás, ahol az építészeti formák dominálnak és a szobrászi hozzájárulás díszítő szerepet kap.

A felvidéki reneszánsz felidézése Lechner Jenő építészeti elgondolása volt. Rá is hatással volt nagybátyjának, Lechner Ödönnek a művészi programja, amelyben a nagy építész megfogalmazta a nemzeti stílus megteremtésének az igényét. Tudjuk, hogy Lechner ebben nem volt egyedül, de amit ő létrehozott a magyar építészetben, az valóban egyedi és összetéveszthetetlen volt. A nemzeti stílus a reformkortól foglalkoztatta a művészeket és ennek egyik lehetséges variációja volt Kismarty-Lechner elképzelése, ebben a szellemben tervezte meg a Sárospatakon felépített és 1912-ben átadott Tanítóképző Intézet épületét. (Az értelmezések sokféleségét bővítette a Kós Károly, aki a magyar népi építészet archaikus megoldásaira támaszkodott és így tervezte meg a zebegényi Havas Boldogasszony-templomot és Wekerle-telep egyik, azóta róla elnevezett kapuépítményét.)

Lechner Jenő monumentális térbeli alkotásokat is tervezett. Az 1912-ben megépült sárospataki műve után azonban sok idő telt el a következő jelentős építészeti művének megvalósulásáig. Az építész egyik feladata, az emlékművek építészeti keretének megalkotása, a szobrászathoz áll közel, még akkor is, ha építészeti elemeket, formákat alkalmaz. Az épületek tervezésénél az építészek teret határolnak le, amely Hegel szerint „a művészet által szépséggé alakított körülfogás.”

A főváros gyarapodó népessége miatt új templomokra is szükség volt. A Tisztviselőtelep új templomára már 1900-ban elkezdődött a gyűjtés. 1913-ban pályázatot írtak ki, s tárgyát Ferenc József-emléktemplomnak neveztek el, az uralkodó akkoriban betöltött nyolcvanadik születésnapjára utalva, aki maga is támogatta az új templom építését. A pályázatbíráló bizottság 1914. január 26-án ült össze először, és 38 pályatervet tanulmányozott át. Az első díjat Lechner Ödönnek ítélték oda. „Ez a mű szép, legszebb az összes pályatervek között, de nem Lechner Ödön műve. Ez a mű nem az ő megcsodált, körülrajongott lelkének inspirációja [...] ez a mű egy szép bizánci és francia román műemlékek részleteiből kompilált mesteri tömegcsoportozat.”2

A háború miatt a templom nem épült meg, 1914-ben Lechner Ödön meghalt. A következő zártkörű tervpályázatot csak 1927-ben írták ki, tíz építészt kérve fel a részvételre. A kiírás feltételében fontos változás volt, hogy az épület olyan stílusban épüljön meg, amely József nádor korát idézi. Tehát az előző stiláris elvárást megváltoztatva, amely a romanika világát helyezte előtérbe, most a magyar klasszicista stílust tartotta követendőnek. Nem véletlenül választották ennek a korszaknak az építészetét előképnek, mert a reformkor a magyar nemzeti megújhodás és újjászületés időszaka volt, és ekkor bontakozott ki az európai szinten alkotó magyar építőművészet.

Lechner Jenő megmutatta művével, hogy otthonos a »Palatinus«-stílusban, de azt is, hogy ebben is erős egyéniséggel sok újat alakított. Lechner tervében a »Palatinus«-korszak szinte ösztönös átérzéssel jut érvényre, egyéni átgondolással”3 – méltatta Rerrich Béla a győztes tervet. Rerrich kiváló építész volt, ő tervezte a szegedi Dóm teret. A pályázaton részt vett Árkay Aladár, aki már az első pályázaton is szerepelt, az ő terve az esztergomi bazilikát idézte. Árkay terve alapján kezdték el 1931-ben a Városmajori plébániatemplomot építeni.

A Ferenc József-emléktemplom alapkőletétele már 1924. november végén megtörtént, azonban az első kapavágást 1929. június 23-án ejtették, az akkori X. kerületi Rezső téren. A felszentelésére 1931 októberében került sor. „A jövő vasárnap délelőtt szenteli fel ünnepélyes keretek között Serédi Jusztinián”4 – írta a Nemzeti Újság, s a templom névadójához, a Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez igazodva szentelték fel. (Ezt az ünnepet Vaszary Kolos esztergomi érsek kérésére 1896-ban, a millennium évében XIII. Leó pápa engedélyezte, amelyet ekkor már október 8-án ünnepeltek.)

Kívülről határozott mértani formák utalnak a tiszta és áttekinthető építészeti ideál követésére. A hatoszlopos portikusz antik és reneszánsz előképekre utal, szerencsés azonban a timpanon elhagyása, mert így a kupola az előbbre nyúló előcsarnok ellenére is jól érvényesül. Erős hangsúlyozása az emberi alkotásnak, ahogyan a horizontalitásból felnő a templom tömege, melyet finoman old a négy sarokban elhelyezett, levágott sarkú négy kis torony. A centrális tér felett oszlopos tamburon félgömb kupola, mint az éggömb szimbóluma zárja le a földi világból kinövő épületet. A formák változatossága és ötletessége, amely a belső tér burkolatát széppé alakítja.

A belső térben is az áttekinthetőség uralkodik. A kereszt száraiban megismétlődnek a külső oszlopok nemes és egyszerű formái, amelyek fölött helyezkednek el a karzatok. Felső boltozásuk a római bazilikák félköríves szerkezetét követi, és a díszítésükben is ezt a kort idézik. Az erkélyek korlátainak díszítő motívumaiban a bejárati ajtók fém díszei köszönnek vissza, amelyek ősi, honfoglalás kori díszítmények stilizált formái. Ezzel Lechner Jenő a nagybátyja művészete előtt is kifejezte tiszteletét. A központi tér fölött magasodó, jól megvilágított kupola uralja a belső teret, azonban ez a magasság nem egyezik meg a külső kupolamagassággal, annál alacsonyabb, és így a világítónyílások a kupoladobon levő ablakok. A templom belső díszítése visszafogott. A szószéket és a négy evangélistát ábrázoló domborműveket, valamint a Szent József- és a Jézus Szíve kápolnában levő szobrokat Füredi Richárd készítette. A templomnévadó Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló szobor Jankovics Ferenc klasszikus szépségű alkotása.

A templom mellett áll Pest egyik legrégebbi kőből faragott feszülete, amely temetői kereszt lehetett, 1796-os dátummal feliratozva. A templom külső falán látható a Golgota térről száműzött, lebontott stáció 1. és 14. domborműve. Ezeket beillesztették az új stációdomborművek sorozatába. A töredékesen megmaradt 8. stáció, amely a Keresztvitel ábrázolása, az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlása áldozatainak emlékére felavatott emléktábla képes része, s amelyet 2008-ban avattak fel. A Golgota téren állt egykor Grantner Jenő 1941-ben felállított Kálvária-szoborcsoportja, amely a háborúban megsérült. Ennek pótlására az új művet szintén Grantnertől rendelték meg, és ezt 1971-ben a templom szentélye mögött állították fel. Így gazdagodott a templomon kívüli tér is olyan alkotásokkal, amelyek az építészet és a szobrászat harmonikus kapcsolatát jeleníti meg.


 

Jegyzetek:

 

1 A Fehérház Bajtársi Egyesület (elnöke Friedrich István), mely 1919-ben a Peidl-kormány eltávolításában jelentékeny szerepet játszott.

2 Építő Ipar–Építő Művészet, 1914. 8. szám.

3 Magyar Építőművészet, 1927. 10-12. szám.

4 Nemzeti Újság, 1931. 09. 27.


« vissza