Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Épületek a Millennium idejéből – Az Ezredéves Kiállítás és más építészeti eredmények 125 évről visszatekintve

A Városliget volt a Millenniumi kiállítás fő színtere, ahova öt kapun keresztül lehetett belépni. A felépített pavilonok száma 240 volt. Ezek az épületek megjelenésükben az állandóságot hordozták, remekül elrejtve azt, hogy csak fél évig állnak itt. Két nagy csoportot alkottak. Az egyik a történelmi kiállítás 21 részes épületcsoportja, amelynek a célja a történelmi építészeti stílusok – romanika, gótika, reneszánsz és a barokk – hazai reprezentánsainak felidézése volt. A Történelmi Épületcsoport tervezője Alpár Ignác. Ezek a stílusok azt is megmutatták, hogy a kor építészete ezekben az építészeti világokban gondolkodott és alkotott. A történelmi épületeket nem bontották le a kiállítás végén, azonban a felhasznált építőanyagok miatt az állapotuk gyorsan romlott, ezért 1904 és 1908 között tartósabb építőanyagokból újjáépítették, megtartva azokat az utókor számára. A nagyszámú Jelenkori kiállítás építményei viszont mind lebontásra kerültek. Ezekről a lenyűgöző épületekről ma már csak a korabeli fotók és rajzok tanúskodnak, amelyekből egy szép válogatást láthattunk a Magyar Szemle előző, júniusi számában. Nem csoda, hogy az Ezredévi kiállítást becslések szerint 5,8 millió ember kereste fel a záróünnepélyig, 1896. november 3-ig.

Később a főkapu helyén épült fel a millenniumi emlékmű, amelyről a döntés már 1895-ben megszületett, a tervezésével a Műcsarnok építészét, Schickedanz Albertet bízták meg. Az emlékmű allegorikus szobrait Zala György mintázta, az uralkodók alakjait a kor kiváló művészei készítették el. Az építkezés 1898-ban kezdődött, a felavatására 1929. május 26-án került sor. A Feszty-körkép pavilonjának a helyére építették fel a Szépművészeti Múzeumot, amelynek létrehozásáról az 1896. évi VIII. törvénycikk rendelkezett. A pályázatot 1898-ban írták ki, amelyen Pete Samu tervét nyilvánították győztesnek, azonban a végső terv elkészítésével a második helyezett Schickedanz Albertet és Herzog Fülöpöt bízták meg, akik a művük átdolgozásakor beépítették Pete figyelemreméltó megoldásait. Így jöhetett létre a korábban megépített Műcsarnokkal együtt az az építészeti keret, amely a mai Hősök terét határolja.

A millenniumi ünnepségek lehetőséget adtak más fontos középületek felavatására is. Ezek között volt az új Parlament, amelynek a kupolacsarnokában 1896. június 8-án megtartották az első díszülést. A Steindl Imre által tervezett neogótikus épületet 1885-ben kezdték el, befejezésére csak 1904-ben került sor. Nem sokkal később, augusztus 15-én szentelték fel Schulek Frigyes főművét, a Mátyás-templomot.


 

Új hidak a Dunán


 

A kor nagy kihívása volt a modern közlekedés megszervezése és a hozzá tartozó infrastruktúra kiépítése. Ennek fontos elemei voltak a vasútállomások, a lóvasút, a Nagykörút és a sugárutak kiépítése. Széchenyi István egyik fontos célkitűzése a Dunán átívelő állandó híd létrehozása volt. Elsőként a Lánchíd épült meg, tervezője a skót William Tierney Clark, aki korának klasszicista építészeti elemeit jól láthatóan alkalmazta a híd tartópillérének diadalkapura hasonlító megtervezésével, a főpárkány antikos díszítésében, és az attika ráépítésével. Az 1849-ben felavatott hidat csak a kiegyezés után követte újabb. A Margit hidat Ernest Goüin francia mérnök tervezte és 1876-ban adták át. Szerepe jelentős, hiszen a kiépülő Nagykörút folytatása volt, illetve a budai Margit körúttal teremtett kapcsolatot és elősegítette Lipótváros északi terjeszkedését.

A fejlődő főváros számára a Lánchíd és a Margit híd mellett újabb hidakat kellett építeni, erről az 1893. XIV. törvénycikk rendelkezett. A két tervezett új hídra nemzetközi pályázatot írtak ki, amelyet a következő évben szintén nemzetközi összetételű bizottság bírált el. Elsőként a Ferenc József híd épült meg, majd 1898–1903 között az Erzsébet híd. Az uralkodó nevét viselő híd megépítése nagyon időszerű volt, hiszen a pesti oldalon már korábban megépült a Fővámház reprezentatív és monumentális neoreneszánsz épülete Ybl Miklós terve alapján, és a terület jelentőségét mutatja az is, hogy már Pete Samu terve alapján készült a Központi Vásárcsarnok, amelyet 1897-ben adtak át. A híd elősegítette a budai oldal fejlődését, ahol ekkor még csak a szerény megjelenésű Sárosfürdő épülete állt, amelyet a híd építése miatt bontottak le. A Gellért Szállót csak 1912-ben kezdték el építeni.

A Ferenc József híd felavatása az ezredévi ünnepség nagyszabású eseménye volt. Az október 4-én tartott avatóünnepség természetesen az uralkodó jelenlétében zajlott le. A hídra nemzetközi tervpályázatot írtak ki, amelyen legnagyobb számban amerikai építészek vettek részt, de egy magyar mérnök, Feketeházy János művét találta a zsűri a legjobbnak. Feketeházynak nem ez volt az első hídja, mert az ő terve alapján épült fel 1876-ban az első budapesti összekötő vasúti híd és később a szegedi, szolnoki és komáromi híd is. Feketeházy a zürichi műegyetemen szerzett diplomát, és hazatérése után a MÁV mérnöke volt. A hídtervezés mellett többek között az ő munkája a Keleti pályaudvar csarnokának, illetve az Operaháznak az acél tetőszerkezete.

A 19. században egyre hangsúlyosabbá vált a mérnöki építészet, a mérnökök önállóan is terveztek olyan műveket, például hidakat, amelyeket korábban építészek rajzoltak meg. Emellett a nagy fesztávolságú terek lefedésére olcsóbb és stabilabb szerkezetet lehetett létrehozni a hagyományos kő- vagy/és téglaboltozat helyett vas-acélból. Ezt az anyagot először az ipari építészet alkalmazta gyári és vasúti csarnokoknál, de olyan rangos épületnél is megjelent, mint az Operaház – ott teljesen elrejtve, míg a Keleti pályaudvar esetében ezt kívülről takarja ugyan a neoreneszánsz architektúra, de a vágánycsarnokban nyíltan megmutatkozik. A Keleti pályaudvar épületét Rochlite Gyula, míg a csarnok acélszerkezetét Feketeházy János tervezte. Ez jól jellemzi a mérnöki és építőművészeti munkamegosztást, mely a hidaknál kezdetben sajátos kettősséget jelentett, ahogyan a Lánchíd és a Margit híd esetében látjuk. A historizáló építészeti formák mellett a szobrászi díszek is jelen vannak, ahogyan az egy történelmi stílusokat idéző épületnél is megfigyelhető. A Ferenc József- (ma Szabadság-) híd szakított ezzel a hagyománnyal.

Építészeti szempontból a kapuzat képezi a híd legérdekesebb részét, amennyiben a kiképzés következetesen alkalmazkodik az anyag és szerkezet jellegéhez. A vasszerkezetű építmények részleteit eddig jobbára csak szerkezeti szükségletnek megfelelően alakították, a művészi kiképzésre való tekintet nélkül, vagy pedig eltagadva a szerkezetet”.1 A híd kapuzatainak kidolgozásában részt vett Nagy Virgil, a Műegyetem építésztanára, aki a két-két kaputorony artisztikus kialakításában kapott szerepet, azonban ez nem rejti el a szerkezetet.

Az építészetben bekövetkező változást az a feszültség, ellentmondás kényszerítette ki, amely az új anyagok használatában és új szerkezetek alkalmazásában, valamint a múlt tiszteletén alapuló hagyományos formák követésén alapult. Az építőművészet alkotásai egyszerre funkcionálisak és hordozzák koruk eszméit. Az eklektika a múlt eredményeinek tiszteletét, egyben azoknak a megoldásoknak, formáknak a leckeszerű felmondását jelenti, rejtve magában hordozza ugyanakkor a félelmet az újtól, ami kísérletezést igényel, ami kétes eredményű lehet, és egy közösségi műfaj esetében az elfogadtatása is nehézségekbe ütközik. „Minő lesz ezen törekvések eredménye nem tudhatni; a siker függ a művész erejétől, a viszonyoktól és attól, vajjon lesz-e tere művészetét kifejteni, találkozik-e az a közönség rokonszenvével és talál-e követőkre”2 – fogalmazta meg a neves építész, Czigler Győző.


 

Az Iparművészeti Múzeum és Iskola épülete


 

1896. október 25-én került sor az Iparművészeti Múzeum és Iskola felavatására az uralkodó részvételével (ekkor még a belső dekoráció nem volt teljesen kész, és ezért az épületet csak 1897. november 20-án adták át). Sajátos és szerencsés építészeti együttes, mert az épület egy részében helyezték el az 1872-ben alapított Iparművészeti Múzeum gyűjteményét és az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolát, amely 1880-ban jött létre a Mintarajziskola keretén belül. Először egy műfaragászati tanműhelyt hoztak létre, majd ezt követte a mintázás, az ötvösipar, fametszés, díszítő-festő és rézmetszési szakosztály és 1886-ban a kisplasztikai osztály. Az Andrássy úti épület azonban így szűkösnek bizonyult, és a gyarapodó iparművészeti gyűjtemény is önálló kiállítóhelyet igényelt. „A vallás- és közoktatásügyi minisztérium az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum és Iskola épületének terveire pályázatot hirdet”3 1891. május 15-i beadási határidővel. Az épület helyét az Üllői úton, a Kinizsi és a Rákos (ma Hőgyes Endre) utca határolta területen jelölték ki. Az Üllői út ekkor már Budapest egyik főútja volt, amely a Kálvin téren érte el kiskörutat, és innen a Vámházkörúton lehetett elérni az 1896-ban felavatott Ferenc József hidat.

A pályázati eredmény a következő év július 1-jén megtörtént, Lechner Ödön és Pártos Gyula »Keletre magyar« jeligével beadott művét hirdették ki győztesnek. A második díjas Tandor Ottó, a harmadik pedig Schickedanz Albert és Freund Vilmos terve volt.”4 Tandor Ottó terve, ha ez valósult volna meg, egy újabb neogótikus épülettel gyarapította volna a fővárost. Azonban a benyújtott nyertes terv sem volt tökéletes, ennek a szakértők javaslata alapján átdolgozott változatát 1893. június 30-án hagyta jóvá a közoktatásügyi miniszter, és ezután kezdődhetett el az építkezés.

Az épület szabálytalan négyszög alaprajzát a meglévő utcák határozták meg, főhomlokzata az Üllői útra néz. Ennek hangsúlyos eleme a nyolcszög alaprajzú középrizalit, amelynek a kupolája már a Nagyvárad tértől jól látható, az eredetileg rajta elhelyezett indiai pagodákra emlékeztető laterna pedig még feltűnőbbé tette. A törtvonalú kupola színes fedésű, amelyen a zöld és sárga cserepek sajátos rajzolatot adnak. Az egyéni megjelenéshez hozzájárulnak a változatos tetőformák és az élcserepek, valamint a szellőzőnyílások megjelenése. Ezeket a pirogránit elemeket a pécsi Zsolnay gyárban készítették. Alapvetően a színes cserép nem idegen a századforduló eklektikus építészetétől, mert a neogótikus épületeknél is szívesen alkalmazták, ahogyan az 1896-ban felszentelt Mátyás templomnál is láthatjuk. Az Iparművészeti Múzeum homlokzatának hármas tagolása is a kor divatos neoreneszánsz építészetéből ismerős. Ami egészen szokatlan, az ablakok formája, mert ezek a mór, a gótikus és a barokk építészetből ismerősek. A főpárkány vonalát megtörő síkokba dekoratív, a népművészetet idéző virágmotívumok kerültek. Stilizált, színes virágok fogadják a látogatót a bejárati csarnok mennyezetén és köszönnek vissza a két lépcsőkorlát hullámzó, térbeli formáiban is. A kapun belépve négyzetes előcsarnokból lehet az emeletre és a földszinti kiállítóterek felé tovább menni. A középrizalit áttört mennyezetén a kupolába is beláthatunk. Tovább haladva jutunk el a kiállítási csarnokba. A kétszintes, mór építészetet idéző, boltíves árkádokkal határolt tér fölött acélvázas-üvegtetős héjazat található. Az ipari építészet jellemző anyaga és szerkezeti megoldásai így váltak a műépítészet szerves részévé úgy, hogy ezt már az építész tervezte meg. A különös hangulatú épület megformálásában nagy szerepet kapott a keleti építészet és a népművészet, amely egy új stílus, a magyar szecesszió kezdetét is kijelölte. Czigler Győző idézett kérdésére, mely az új elfogadásának nehézségeit, feltételeit taglalja, így választ is kapunk, hiszen a következő évtized a követőknek köszönhetően a lechneri stílus látványos elterjedését hozta.

Engem – megvallom – az iparművészeti múzeum és iskola épületének architektúrájában megnyilvánuló törekvés – sőt nem csak a törekvés, hanem az eddig máris elért eredmény – lebilincsel. Nem tartom az architektúrát szépnek, de igen érdekesnek. A magyaros díszítmények pompásak [...]”5 – írta Fittler Kamill, aki az 1896-tól az Iparművészeti Iskola igazgatója volt.

Az Iparművészeti Múzeum és Iskola megnyitója a millenniumi ünnepségek záróeseménye volt. A városligeti épületek nagy részét lebontották, de a tárgyiasult emlékek megőrizték a magyar nemzet történelmének legnagyobb szabású kiállítását.


 

Jegyzetek:

 

1 Építő Ipar – Építő Művészet, 1896. február 26.

2 Czigler Győző: Műépítészet. In Matlekovits Sándor (szerk): Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezredéves fennállásakor. 9. kötet. 1898, Budapest.

3 Építő Ipar – Építő Művészet, 1890. november 23.

4 Építő Ipar – Építő Művészet, 1891. július 1.

5 Milléniumi emlékművek. In Fittler Kamill: Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Múzeum és Iskola épülete (1897).


« vissza