Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Modernizmus és Bauhaus: lázadás az értékek meghatározásában

A 19. század második felének Európája olyan változásokkal kellett, hogy szembenézzen, amelyek a korábbi, sok évszázados keresztény felekezetek s a klasszikus európai világ kultúráját megkérdőjelezték. Ennek során nemcsak a világnézeti kérdések, hanem az építészeti és művészeti tradíció szimbolikájával is szembe helyezkedtek. Ez a fajta lázadás az 1789-es francia forradalom „gyújtópontját” követően, s az 1848-as európai forradalmak föllángolása után jelentkező átalakulások olyan gondolatokat hoztak felszínre, melyek korábban nem kaphattak volna lehetőséget nagyobb térnyerésre. A kommunista ideológia, a harmadik ipari forradalom (1871–1914) nagyarányú indusztrializálása, a társadalmi tömegek elégedetlensége és az 1871-es francia kommün katalizátorai voltak a lázadásoknak. E század végén kezdett el megjelenni egy újfajta kulturális gondolkodási irányzat, az úgynevezett modernizmus, amelyből később az avantgárd, a dadaizmus, a futurizmus és számos más új művészeti stílus bontakozott ki. Lényegük a formabontás, a szokatlan, az állandó mozgásban levés megnyilvánítása volt. Említésre érdemes ezen kívül Friedrich Wilhelm Nietzsche (1844–1900) német filozófus által képviselt nihilizmus is, mint befolyásoló tényező. Mindezek egyvelege a 20. században olyan irányt vett, amelyek hatása a jelenben is tapasztalható. A modernizmus lényegre törő bemutatása mellett a Bauhaus stílus, illetve ennek nemzetközi változatai egyaránt bemutatásra kerülnek.

A jelenkor kulturális működésének megértéséhez szükséges megfogalmazni, hogy a mindennapi nyelvben használt modern és modernizmus szavak pontosan mit takarnak.

Ezen kifejezések eredete a középkori latin modo, vagyis „éppen most” jelentésű határozószóra vezethetőek vissza. Ebből alakult ki a mai európai nyelvekben a „jelenlegi”, az „új”, a „divatos” jelentéstartalommal bíró modern szavunk. E szó jelentése határozza meg azt, hogy mint jelen, hogyan viszonyul a nem-jelenhez, valamint a múlthoz. Ezenkívül olyan fontos háttérjelentéssel is felruháztatott, miszerint az „új” többet és jobbat jelent az ónál, a réginél, egyfajta megbélyegzést alkalmazva a régebbi korokból származó értékekre. Ebből alakult ki a reneszánsz fölfogásban a jelenkor mint a „fény kora”, s a középkor mint a „sötétség kora” kulturális fölosztás. Ez a fajta szemlélet folytatódott a felvilágosodás során. A „megújítás” magában hordozza a technológiai átalakítást, az iparosodást, az egyházak és az állam szekularizációját, a korábbi életforma felbomlását. Mindemellett egy folyamatos összehasonlítási kényszer munkálkodik benne, melynek során megkülönböztetnek:

egy antik európai történelmet;

a krisztianizált nyugati kultúrát;

a keresztény Nyugaton kívüli kultúrákat, beleértve az ázsiai és amerikai népek világát is.

Ezen kívül egyfajta fejlődésbeli gyermek- és felnőttkort, amelynek során a jelenkor testesíti meg a felnőtté érést.

A tradíciótól, a hagyománytól, s a korokon átívelő értékek megőrzésétől ez különbözteti meg. A hagyományos kulturális ábrázolások mindig az örökkévalóságnak igyekeznek megőrizni egy ideális pillanatot, akár egy szakrális ábrázolás, vagy egy személy szobor formájában történő kidolgozása esetén. A modernizmusban úgy kívánják megörökíteni az adott jelent, ahogyan az érzelmileg és gondolatilag éppen leképeződik, tehát „nyers valójában”. Ebből a kifejezési koncepcióból alakult az esztétikai keretek – többek között a rímeléses verselés – szétverését, az egyéni individuum felszabadítását és a totális, újat nem adó nihilizmust megvalósítani kívánó dadaizmus, továbbá a múlt teljes megtagadását, a nagyvárosi, gépesített, felgyorsított életet követelő futurizmus.

A modernizmus ideológiájából kifejlődött Bauhaus építészetnek egyik legfontosabb képviselője Walter Adolph Georg Gropius (1883–1969) volt. Tanulmányait szülővárosában, Berlinben és Münchenben végezte az 1900-as évek első évtizedében. 1911-ben tervezete meg Peter Behrensszel a Fagus gyárat, valamint egy gyármodellt az 1914-es Werkbund kiállításra. Az általa létrehívott Bauhaus nemzetközileg elterjedtté vált, ezzel párhuzamosan az 1920-as évektől erős kritikákat kapott a német nacionalistáktól. Gropius a nemzetiszocializmus uralta Németországból Angliában keresett menedéket, ahol 1936-ban tervezte meg az The Impington College épületét. 1945-ben számos ifjú építésszel közösen megalapította az The Architect's Collaborative (TAC) nevű szervezetet, mely világszerte számos iskolaépület megtervezésében vett részt.

Gropius stílusa a művészetet, az iparművészetet és az ipari megoldásokat kívánja ötvözni, ezek által egy új formavilágot létrehívni. Ennek egyik legeklatánsabb példája a mai Szász-Anhalt tartománybeli Dessau városában található épületegyüttese, mely jelenleg az UNESCO világörökség részét képezi. Mivel a hitleri vezetés nem tűrte meg munkásságát, ezért svájci-német építésztársával, Hannes Meyerrel (1889–1954) együtt – aki szimpatizált a kommunista ideológiával – még inkább összeütközésbe kerültek a szélsőjobboldali hatalommal. Hozzá kell tenni, hogy a nácizmus szintén a modern építészeti stílust alkalmazta saját épületeinek megtervezésekor, azonban ez nem tradicionalizmusból, hanem egy mesterségesen kreált „náci szimbolista tradicionalizmusból” állt.

Európa és az Egyesült Államok mellett a világ számos pontján nagy hatással volt az új építészeti irányzat, amely így korábbi, sok évszázados ábrázolási formákat fölborított, megváltoztatva azt a saját elképzelései szerint. Ez Kínában úgyszintén bekövetkezett. Ennek képviselője Liang Sicheng volt (1901–1972), akit az amerikai Princeton University 1947-ben irodalmi doktorátussal tüntetett ki. Korábbi tanulmányait az University of Pennsylvania's Department of Architecture-ben végezte, ahol a francia Építészeti Akadémia szellemisége hatott rá, illetve az École des Beaux-Arts. Sicheng számára az volt az egyik legfontosabb kérdés, hogy az új nyugati építészeti iskolák tanításait hogyan lehetne átültetni hazájának világába. Amíg Európában már a középkor folyamán kialakultak művészeti iskolák, híres alkotókkal, addig Kínában hasonló nem létezett. Ott nem volt szokás a hivatásos mesteremberek, nagy alkotók emlékezetét megőrizni. A Sicheng által tervezett vagy restaurált épületek többsége hagyományos kínainak tűnhet, azonban mind modernkori újítás, melyeket ő alkotott meg. Ilyenek például a Wenyuan könyvtárépület a pekingi Tiltott Városban, vagy a Yangzhou-ban található Jianzhen Szerzetes Emlékház, mely 1963–1973 között épült.

Az Osztrák–Magyar Monarchia és a cári Oroszország az I. világháború pusztításait követően számos államra bomlottak föl. Így jött létre a mesterségesen létrehozott Csehszlovákia, a mai kiterjedésével rendelkező Magyar Királyság, Nagy-Románia, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Ausztria. A modern kulturális irányzatoknak ekkoriban az egyik elsődleges célpontja a szovjetizálódó Oroszország volt, melyről 1920-ban azt fogalmazta meg az 1919 novembere és 1920 decembere között zajlott Gläserne Kette – vagyis Kristálylánc –, ami korabeli avantgárd és egyéb modern művészek között zajlott, hogy tabula rasa számukra. Az újonnan megszülető Lengyelország, a csehszlovákok köztársasága és a területileg megcsonkított magyar állam, mindezek mellett pedig a kelet-európai orosz területek is komoly hagyományokkal rendelkeztek az épületek hagyományos szimbolikáját illetően. Az új lengyel nemesi köztársaság egyik híres monumentalista építésze Stanilaw Brukalski (1894–1967) volt. Ő tervezte a Lengyel Vezérkarnak a napjainkig is létező székhelyét 1928-ban, valamint a második lengyel elnök nyaralóját. A cseheknél nevezetes modern épület a csehszlovák állam 10 éves jubileumának ünnepén fölavatott prágai Vásárcsarnok. Ez 1928 szeptemberében funkcionalista stílusban épült.

Az Amerikai Egyesült Államokból kiinduló hippi mozgalom, valamint a modern filozófiai fölfogás között lényeges kapcsolat van: utóbbi állandóan a társadalmi hibákat akarja radikálisan orvosolni, szakítva a múltbéli szokásokkal. A hippik – a sztereotip vélekedéssel ellentétben, ami szerint csupán egy „anarchista boldogságot” keresnének, szembemenve a technológiai újításokkal – fontosnak tartották/tartják az egyéni önmegvalósítást, a személyes szabadságot, egyéni kreativitást és önkifejezést a legújabb technológiai vívmányokkal együttvéve. Ezek megvalósításához akár szövetségre is léptek a velük teljesen ellentétes, ám egyaránt a fennálló hatalommal szembe helyezkedő mozgalmakkal, így a szélsőbaloldali, afro-amerikai felsőbbrendűséget („black pride”) hirdető Black Panther Party-val. A hippiknek és utódaiknak hasznos eszközévé vált az internet, ugyanis a világháló segítségével nincsen szükség lépésről lépésre haladni követeléseik kiprovokálásában, hanem az „itt és most” elvét alkalmazva tudják kifejteni tevékenységüket. Híres képviselőjük Stewart Brand (1938–), a Standford University egykori hallgatója, akinek híres magazinja volt az 1968 és 1973 között megjelent Whole Earth Catalog, amely azoknak az embereknek nyújtott tanácsokat, akik teljes mértékben önellátó életmódot kívántak folytatni a természetben az ellenkulturalizmus jegyében.

A források alapján elmondható, hogy a jelenkor kulturális forradalmai, mozgalmai és életfelfogása nagyban függnek a modern gondolatok 19. századi túlburjánzásától. A jelenkorban gyakorlatilag nincsen olyan egyén, akinek gondolkodását ne hatná át valamilyen mértékben a modernizmus. Ez a folyamat jelenleg tovább folytatódik, és a történettudomány feladata, hogy az események közötti összefüggéseket kikutassa, ezáltal következtessen a jövő lehetséges kimeneteleire, s érthető formában továbbítsa a részben a múltból öröklődő értékeket az emberek számára, más tudományterületek közreműködésével.


 

Bibliográfia:


 

Alejandro M. Savio: The Spint of the New Tradition and Modernity in Modern Architecture. Roskilde University International Basic Studies in the Humanities 2006. https://core.ac.uk/download/pdf/12515931.pdf (Letöltés: 2020. november 5.)

Lawrence Rinder: Hippie Modernism. In: Complementary Modernisms in China and the United States. (Szerk.: 张謇 布鲁斯·罗伯逊Jian Zhang – Bruce Robertson. Punctum Books 2020. 511–519. https://www.jstor.org/stable/jxtv16zk03m.39 (Letöltés: 2020. november 2.)

Liu Chen: After the École des Beaux-Arts and Bauhaus:: Liang Sicheng and the Utopia of Modernism in Chinese Architecture of the Twentieth Century. In: Complementary Modernisms in China and the United States. (Szerk.: 张謇 布鲁斯·罗伯逊Jian Zhang – Bruce Robertson. Punctum Books 2020. 229–236. https://www.jstor.org/stable/jxtv16z-k03m.18 (Letöltés: 2020. november 5.)

Martin Kohlrausch: Modernity in Eastern Europe – East European Modernism? In: Brokers of Modernity. 2019. 31–56. https://www.jstor.org/stable/j.ctvcwnzhj.6 (Letöltés: 2020. november 5.)

Pertti Anttonen: Tradition through Modernity: Postmodernism and the Nation-State in Folklore Scholarship. Finnish Literature Society, University of Helsinki, Helsinki 2005. http://oa.finlit.fi/site/books/10.21435/sff.15/ (Letöltés: 2020. november 5).


« vissza