Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Az orosz hadügy – 1992–2020

"Amint a szíriai háború is bizonyította, a Szergyukov által kezdeményezett reform – még a költségvetési források váratlan, 2015-ös csökkentése ellenére is – a rendszerváltás utáni Oroszország első sikeres fegyverkezési programja. Eszközállomány tekintetében 2020-ig a NATO-ban általánosnak mondható 70 százalékos modern átfegyverzettségi szintjét a milliós orosz haderő majdnem elérte, hiszen a 2019 végén elért 67 százalékos szint nincs messze tőle."

Oroszország hadseregének létszáma nagyságrendileg ma ugyanakkora, mint a cári birodalomban volt, de az első világháborúig ez a világ legjelentősebb fegyveres erejének számított. Ma csak a második – az amerikai után.1

A második világháború során Németország legyőzésekor tizenegymillió szovjet katona állt fegyverben. Ugyanakkora volt ez a létszám, mint az Amerikai Egyesült Államoké, viszont az amerikaiak nemcsak Európában, hanem Délkelet-Ázsiában is harcoltak, ráadásul az amerikai hadsereget a háborút követően viharos gyorsasággal leszerelték, míg a Szovjetunió a leszerelést nem siette el. Európában a Szovjetunió katonai hatalma ekkor csak azért nem vált nyomasztóvá, mivel az amerikaiaknak 1945 nyara után még négy évig atommonopóliumuk volt. Valószínűleg csak ez akadályozta meg Moszkvát abban, hogy a nyugat-európai országokba is exportálja a forradalmat. Kisebbfajta létszámbeli hullámvölgyektől eltekintve – mint amilyen Hruscsov rakétatechnika iránti rajongása volt – a Szovjetunió több mint 4,5 milliós hadseregével a 20. század második felében a világ legjelentősebb szárazföldi haderejének számított. Ráadásul az 1970-es évektől nukleáris arzenálja előbb az amerikaihoz hasonló nagyságúra duzzadt, majd mennyiségét tekintve az évtized végére túl is szárnyalta azt. A Szovjetunió így aztán az Amerikai Egyesült Államok mellett a bipoláris rendszer másik pólusa, szuperhatalma lett. Ronald Reagan amerikai elnök zsenialitására volt szükség ahhoz, hogy a Szovjetuniót fegyverkezési versenyre kényszerítve, gazdasági eszközökkel belülről roppantsa össze.

A romokból Jelcin Oroszországa próbált feltápászkodni. Eközben a volt Szovjet Hadseregből 1992-ben az Oroszországi Föderáció összesen 2,9 millió katonát örökölt, az amerikaihoz hasonló nagyságú nukleáris arzenállal.2 Az orosz hadsereg létszáma az 1992-es 2,75 millióról 1993-ra 1,6 millióra csökkent.3

A köztársasági Oroszország évi 9 százalékos GDP-csökkenése az 1990-es években a hadsereget is sújtotta, hiszen a költségvetés a hadsereg tisztjeinek az illetményét sem tudta maradéktalanul fedezni, és nemcsak a haditechnika pótlása akadt el, hanem a fejlesztéseké is. Oroszország ezekben az években a felét költötte fegyverkezésre, mint korábban, a tizedét annak, amit az Amerikai Egyesült Államok és ötödét annak, amit Kína.4 Ráadásul az orosz hadseregről az első csecsen háborúban 1994 és 1996 között kiderült, hogy harcértéke – bizonyos körülmények között – kritikán aluli.

Az 1999-ben kibontakozó energiahordozó-konjunktúra egybeesett Putyin elnök hatalomra kerülésével, és az orosz hadügy – ennek köszönhetően – megkapta azokat a forrásokat, amelyek a normális működéséhez kellettek. Az oroszok, és így a 2001 márciusában kinevezett Szergej Ivanov védelmi minisztersége alatt (aki Putyin egykori KGB-s kollégája volt) hozzáfogtak a haderő béketámogató, különleges és terrorelhárító műveletekben való részvételre való felkészítéséhez. Az orosz haderő hadkiegészítési rendszerét központosították, és megjelent a szerződéses katonai szolgálat lehetősége is. Nekifogtak az illetményrendszer felülvizsgálatának, mivel egy moszkvai buszsofőr fizetése magasabb volt, mint egy pilótáé.5

Az általános hadkötelezettségen alapuló hadsereg azonban továbbra is túlméretezettnek és lomhának bizonyult. Érdekes módon a reformnak leginkább a tábornoki kar állt ellen.

 

Az orosz hadügy reformjának kezdete – 2006

 

2007 februárjában Putyin a védelmi tárca élére a közgazdasági végzettségű Anatolij Szergyukovot nevezte ki. Szergej Ivanov korábbi hadügyminiszter miniszterelnök-helyettesi pozícióban ettől kezdve a hadiipari ügyekért felelt. A nála majd tíz évvel fiatalabb, 1962-ben született Szergyukov kinevezésekor fiatalnak számított. A hadügyhöz annyi köze volt, hogy a kötelező katonai szolgálatot letöltötte, tehát katonai körökben legfeljebb „örömkatonaként” tekintettek rá. 2004-től az orosz Szövetségi Adóhatóság vezetője volt, és kifejezetten azért nevezték ki a védelmi tárca élére, hogy az orosz hadsereg ügyeit gazdasági-gazdaságossági, vagyis hatékonysági szempontból is rendbe tegye.6

2007 decemberében Putyint választották az Egységes Oroszország Párt elnökévé, és a duma-választások során pedig ismét „kiderült”, hogy ez a párt fogja dominálni az orosz törvényhozást. Putyin átalakította az orosz kormányzati struktúrát. Elnökjelöltje a szintén pétervári Dmitrij Medvegyev7 lett, akit tavasszal nagy többséggel elnökké választottak Oroszországban.

 

Grúzia mint katalizátor – 2008

 

2008. augusztus 7-én a grúz hadsereg támadást intézett az egyébként közjogilag Grúziához tartozó Dél-Oszétia visszafoglalása érdekében.8

A helyszínen állomásozó orosz békefenntartó erőket a támadás legalább annyira meglepte, mint Nyikolaj Makarovot, a frissen kinevezett orosz vezérkari főnököt. Az ötnapos háború során a 3000 fős orosz egység létszáma arra elegendőnek bizonyult, hogy a tervezett grúz villámháborút lefékezze. A moszkvai vezetés utasítása értelmében a Fekete-tengeri Flotta négyezer katonát tett partra Abháziában. így aztán hamarosan, a máshonnan érkező erősítések eredményeként 12 000 főre emelkedett a Dél-Oszétiában és 15 000 főre az Abháziában lévő orosz katonák létszáma. A grúz katonák a Roki-alagutat sem tudták elfoglalni, amely a Dél- és Észak-Oszétia közötti összeköttetést biztosítja. Az oroszok a 12 000–15 000 fős grúz hadsereget hamarosan blokád alá vonták. Orosz részről a gyalogság és a tüzérség együttműködése jó volt, a légierővel viszont akadozott a kapcsolat, miközben a hírszerzés és a felderítés pocsékul vizsgázott: az orosz repülőgépek olyan grúz repülőtereket is bombáztak, amelyeket már a szovjet időszakban sem használtak. Az orosz csapatok vezetése viszont jó volt: a harci egységek oszlop alakzatban támadtak, ennek köszönhetően látványos sikereket értek el. Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy ez ne járt volna jelentős veszteségekkel. Ahol viszont az orosz erők hasonló nagyságú grúz egységekkel találkoztak, ott pórul jártak,9 mivel harci eszközeik közül számos korszerűtlenebb volt, mint a grúzoké.10

Az oroszok tehát győztek, de a hadsereg bevetése során fény derült az orosz haderő gyenge pontjaira.11 A 2007-ben elindított haderőreformra a grúziai események katalizátorként hatottak. Annyira, hogy Szergyukov a haderőreformot 2008. október 15-én jelentette be hivatalosan.12 Ebben vállalta, hogy a hadsereg létszámát 2011-ig egymillió főre csökkenti, de ennél is fontosabb volt, hogy 205 000 tiszti beosztást, vagyis a tiszti állások 61 százalékát tervezte felszámolni. Az addigi hat stratégiai területi parancsnokságot négybe vonta össze, a katonák képzését pedig modern alapokra ígérte helyezni!13 Strukturálisan is be kívánt avatkozni: Szergyukov a hadosztály alapú rendszert dandár méretű egységekkel kívánta felváltani.14

Szergyukov elképzelései szerint 2012 és 2015 között rendezték volna a katonák bérviszonyait, 2016 és 2020 között pedig a hadsereg átfegyverzésére került volna sor. Munkájában aktívan támogatta az újonnan kinevezett vezérkari főnök, Nyikolaj Makarov. A reform eredményei már 2010-ben is megmutatkoztak. Medvegyev elnök végül 220 000 hivatásos tiszti, valamint 425 000 szerződéses katonai beosztást hagyott jóvá – a 300 000 fős sorállomány mellett –, ami azt jelenti, hogy az orosz hadsereg nagyobbik része ettől kezdve hivatásos hadseregnek tekinthető!15 A katonai reform következtében ugyan csökkent a légierő és a haditengerészet alakulatainak a száma, viszont sikerült az orosz hadsereget légideszant csapatokkal megerősíteni.

Előírták, hogy 2016-ig a hadsereg eszközeinek 30 százalékát a legmodernebbre cserélik.16 Ezt az elképzelést végül is siker koronázta.17

A szevasztopoli flottabázis orosz bérletének meghosszabbítása mellett az Ukrajna számára kiharcolt – a világpiacinál 30 százalékkal – alacsonyabb gázár 2010 áprilisában normalizálta az ukrán-orosz államközi kapcsolatokat.18 Az oroszbarát ukrán Viktor Janukovics győzelme egyébként egész Közép-Európában mérséklően hatott az oroszokkal nem rokonszenvezők táborára. Azóta az Északi Áramlat megépült, és 2011–2012 folyamán be is üzemelték. 2020 decemberétől pedig – egyéves szünetet követően – az oroszok nekiláttak az Északi Áramlat–2 földgázvezeték befejező munkálatainak is, amelynek köszönhetően majdnem teljesen kikerülhetővé vált az Ukrajnán és Belorusszián keresztül való gázszállítás.19

A taskentiek (1992-ben alakult katonai együttműködés a volt Szovjetunió tagköztársaságai között) 2009 februárjában Kollektív Operációs Reagáló Erő (KORE) felállítását fogadták el, amelyet a terrorizmus elleni akciókban kívántak felhasználni. Oroszország számára tanulságos lehetett, hogy a „taskenti országok” nem járultak hozzá Oroszország abháziai és dél-oszétiai katonai akcióinak a támogatásához, még a KORE ottani felhasználásához sem.20

Putyin 2008-tól kezdve miniszterelnökként irányította Oroszországot. A posztszovjet térség színes forradalmai Ukrajnában, Grúziában és Kirgizisztánban zavarták ugyan Moszkvát, de az energiafegyver bevetésére csak ukrán-orosz viszonylatban került sor, amire a szevasztopoli flottabázisról szóló egyezménnyel 2010 áprilisában egy időre sikerült pontot tenni.21

A Nemzeti Biztonsági Koncepció helyett 2009 tavaszára elkészült az új, aktuális helyzetnek megfelelő hosszú távú 2009. évi Nemzeti Biztonsági Stratégia, amelyet Dmitrij Medvegyev elnök 2009. május 12-én írt alá.22 A dokumentum elvi szinten a grúziai tapasztalatokból levonható tanulságokat is megfogalmazta, hiszen Oroszország biztonsági környezetét vizsgálva megállapította, hogy a Grúziának és Ukrajnának tett NATO-csatlakozási ígéret fenyegetést jelent Oroszország számára. Az Amerikai Egyesült Államok nevesítése nélkül ugyan, de elítélte az „egyoldalú konfliktuskezelés” gyakorlatát. Elfogadhatatlannak tartotta a NATO további keleti bővítését, és fontosnak az orosz hadsereg állandó készültségű alakulatai létszámának növelését. Az ENSZ BT-nek kívánt kulcsszerepet biztosítani a többpólusú világrendben, amelyben az atomfegyver-mentesség cél.23

Barack Obama 2009. júliusi moszkvai látogatása során a START-szerződés határidejének lejárata miatt is tárgyalt az oroszokkal. Abban sikerült megállapodniuk, hogy a két fél 2200-as atomrakéta-állományát harmadolni fogja. Az erről szóló hivatalos megállapodást 2010. április 8-án írta alá Prágában Dmitrij Medvegyev és Barack Obama.24

2009 augusztusában az elnök beterjesztette a parlament elé a törvényjavaslatot, amely szerint Oroszország hatékonyabb önvédelme érdekében, nemzeti érdekből az elnök engedélyt adhat a fegyveres erők számára Oroszország határain túl hadműveleti bevetésre. Miután a Duma és a Szövetségi Tanács októberben megtárgyalta, Medvegyev a törvényt novemberben ki is hirdette.25

A Medvegyev elnök által 2010. február 5-én jóváhagyott 2010. évi Katonai Doktrína összhangban volt a 2009. évi Nemzeti Biztonsági Stratégiával. Ha összességében értékeljük és a 2000-es orosz katonai doktrínával hasonlítjuk össze, le kell szögeznünk, hogy ez is alapvetően védelmi, bár kétségtelen, hogy 2010-ben ennek deklarálása elmaradt. A NATO keleti bővítését viszont most már nevesítették, és „külső katonai veszély”-ként említették. Leszögezték, egy potenciális háborúban az információs hadviselés szerepe megnőtt, a légtérben való hadviselés mellett pedig immár a világűr is fontos szerepet kap. A doktrína korszerűsített változata majd 2014 decemberében lát napvilágot, immár Putyin elnök aláírásával.26

2012 májusától Medvegyev és Putyin Oroszország élén helyet cseréltek: Medvegyev lett a miniszterelnök, Putyin pedig Oroszország elnöke. A védelmi minisztériumhoz tartozó egyik vállalatnál feltárt pénzügyi visszaélések miatt Anatolij Szergyukov ellen nyomozás indult, ezért Vlagyimir Putyin a védelmi minisztert 2012. november 6-án felmentette hivatalából. Szergyukov felmentéséhez valószínűleg hozzájárult a hadsereg vezetőivel folytatott tárgyalási stílusa, valamint az, hogy – Makarovval együtt, aki három nappal később mondott le – nem volt elégedett az orosz védelmi ipar termékeinek sem a minőségével, sem az árával, ezért nem egyszer javasolta az orosz védelmi fegyverzet importból származó korszerűsítését.

Putyin elnök Szergyukov védelmi miniszter utódjául Szergej Sojgut, új vezérkari főnökké pedig Valerij Geraszimov vezérezredest nevezte ki.27

A védelmi tárca élén bekövetkezett személycserék nem akasztották meg a hadügy reformját Oroszországban, jóllehet Sojgu tett néhány lépést a hadosztály-struktúra irányába, de ezt inkább korrekciónak lehet nevezni.28 Ezen kívül a Szergyukov által leszerelt tisztek közül 70 000-et visszahívott tiszthelyettesi funkcióba,29 viszont a mobilizációs képesség továbbra is kiemelt szempont maradt. 2010. december 31-én hirdették meg az Állami Fegyverzeti Programot, amelynek értelmében 2020-ig a hadsereg felszerelését 70 százalékban modern eszközökkel kellett pótolni. 2011 tavaszáig 98 500 lakást adtak át a hadsereg katonáinak. Pleszeckben űrrepülőteret létesítettek. Háromszorosára emelték a tisztek illetményét. A szerződéses állomány és a tisztek képzésében ettől kezdve napi 5 órányi idő a testnevelés. És, ami az oroszországi lakosságot tömegében érintette, két évről egy évre csökkentették a sorkatonaság szolgálati idejét.30

 

A Krím-félsziget annexiója – 2014

 

2013 novemberében Viktor Janukovics nem írta alá a társulási szerződést az Európai Unióval, mire távozását követelve Kijevben tömegtüntetések kezdődtek. Tekintve, hogy az ukrán biztonsági erők belelőttek a tömegbe és ennek halálos áldozatai is voltak, Janukovics széke megingott, annyira, hogy 2014 februárjában menekülésre kényszerült. Az Ukrajna-szerte kirobbant tüntetéssorozatra Putyin nagyszabású hadgyakorlattal válaszolt Ukrajna északkeleti, keleti határainál, valamint a Fekete-tenger mentén, amelyben a teljes keleti ukrán határ mentén összesen 150 000 orosz katona vett részt. A kijevi honatyák korántsem voltak biztosak abban, hogy az orosz csapatok nem indulnak meg akár egész Ukrajna ellen.

Ma már valószínűsíthető, hogy Moszkvában 2014 februárjának első napjaiban hozhatták meg a döntést a Krím Oroszországhoz csatolásáról. A korábbi államközi szerződés alapján Szevasztopolban hivatalosan tartózkodott ott a Fekete-tengeri Flotta helyőrsége – a város egy 10 000 fős önkéntes alakulatot állított ki. 2014. február 28-án a Fekete-tengeri Flotta az ukrán flotta kikötőjének bejáratánál elsüllyesztette a saját szolgálatból kivont cirkálóját, és így megakadályozta, hogy az ukrán haditengerészeti erők közbeléphessenek. Az ukrán laktanyákat bekerítették, a Kijevvel való kommunikációt lehetetlenné tették. Ugyanekkor felségjelzés nélküli zöld egyenruhások jelentek meg a Krím-félszigeten. Ellenőrzésük alá vonták a főútvonalakat, majd március közepén a Krím-félszigeten népszavazást tartottak a Krím és Szevasztopol hovatartozásáról. Ennek során a helyiek döntő többsége az Oroszországhoz való csatlakozásra szavazott.31 Ezt a döntést az Oroszországi Föderáció törvényhozása feltűnően rövid idő alatt jóvá is hagyta.32

Az összes korábbi orosz hadművelethez képest újdonság, hogy a Krím-félszigeten az ukrán hadsereg volt enyhe túlerőben, mégis puskalövés nélkül adta fel a félszigetet.33

Vlagyimir Putyin elnöki dekrétumban tette közzé: az orosz hadsereghez átálló ukrán katonák az orosz hadseregben is megőrzik katonai rangjukat, aminek a hatására 8 000 ukrán katona csatlakozott az orosz hadsereghez – az Ukrán Flotta 54 hadihajó parancsnokával egyetemben!34

Az önrendelkezési jogra hivatkozva az oroszok a Krím-félsziget elcsatolásakor, vagy Dél-Oszétia, de Abházia önállóságának elismerésekor, illetve Koszovó önállóságának el nem ismerésekor tulajdonképpen saját magukkal kerültek ellentmondásba.35 Ráadásul a Krím esetében területi annexióról, közvetlen Oroszországhoz csatolásról lehet beszélni. Ami a mondhatni párhuzamosan Donbaszban zajló eseményeket illeti, ott a helyzet korántsem alakult annyira zökkenőmentesen, mint a Krím-félszigeten. Egyrészt a polgárháborús állapot 2014 folyamán állandósult, ami nemcsak 2015-ig, hanem napjainkig fennáll.

Kétségtelen, hogy a Krím-félsziget annexiója Vlagyimir Putyin számára odahaza elképesztő, 80 százalék feletti népszerűséget biztosított, amely egészen 2017-ig majdnem töretlenül ki is tartott. De Ukrajnával – ezen kívül – a Donbasz miatt is, továbbra is igen feszült maradt a viszony – az ukrán hatóságok és a helyiek, valamint Oroszország és Ukrajna között is. Itt ugyanis a helyiek körében továbbra is népszerű az Oroszországgal való egyesülés gondolata. Az Oroszországgal szemben bevezetett embargós intézkedések nehezítették Putyin helyzetét.

 

Szíria az orosz politikában

 

A 2011-es arab tavasz eseményei sokkolták az orosz vezetést, hiszen a tömegmédiumok és a Facebook segítségével támogatott társadalmi mozgalmak révén több észak-afrikai és közel-keleti államban hol hatalomváltás, hol pedig polgárháború következett be. Ennek hatására vonta le az újfajta nem lineáris, másként nevezve: irreguláris vagy hibrid, azaz a hivatásos és a nem-hivatásos, katonai, illetve félkatonai erőkkel, akár terrorista különítmények akcióival kevert hadműveletek tanulságait esszéjében Valerij Geraszimov vezérkari főnök 2013. február 26-án.36 Magyarul kiváló összefoglalót olvashatunk róla.37

Az arab tavasz eseményei közül Oroszországot a legérzékenyebben a szíriai polgárháború érintette. A szíriai kormányerők, az Aszad-rezsim ugyanis harcban állt a területén alakult úgynevezett Iszlám Állammal, amelynek 2015 júniusában valamennyi oroszellenes észak-kaukázusi felkelő csoport hűséget fogadott. Oroszország ennek következtében háborúba került az Iszlám Állammal. Ráadásul az Aszad-rezsim korábban, 2006 és 2011 között 5,5 milliárd dollár értékben vásárolt fegyvereket Oroszországtól, ami a teljes szír fegyverimport 78 százalékát tette ki.38 Így aztán nem csoda, hogy az oroszok Szíriában 2015. szeptember 30-án, az Aszad-rendszer oldalán közvetlenül is beavatkoztak a harcokba. Az orosz katonai akció, amelyet a Földközi-tenger mellett a Kaszpi-tengerről vezéreltek, megmutatta, hogy Oroszország országhatárain túl is képes haderő bevetésére. Az orosz haditechnika és a katonai tudás jól „vizsgázott”. Az orosz lakosság számára – ennek ellenére – a szíriai háború mégsem volt népszerű. Ezzel magyarázható, hogy Oroszország háromszor is bejelentette, hogy haderejét kivonja Szíriából,39 de még ma is tartózkodnak orosz katonák a közel-keleti országban.40

Vlagyimir Putyin népszerűsége 2016–2017-re mérséklődött.41

Oroszország a posztszovjet térség európai részében továbbra is óvatos. Miközben Abháziát és Dél-Oszétiát elismerte önálló entitásnak, a Dnyeszter Menti Köztársaságot – nem.

 

Mire képes az orosz haderő – ma?

 

Oroszország nemcsak a térség, hanem Európa katonailag legerősebb állama. Technikai szempontból nem okozna számára problémát egész Novo-Rosszija, vagyis a Donbasztól a Dnyeszter Menti Köztársaságig terjedő terület elfoglalása, viszont ennek a lépésnek a megtételétől tartózkodik. A 2021 júniusában meghirdetett orosz katonai doktrína a 2014 decemberében immár Putyin aláírásával ellátott doktrínával azonos és ugyanúgy defenzív, mint az összes többi, amelyet 1992-t követően dolgoztak ki az Oroszországi Föderációban.42 Ami a haderőfejlesztést illeti (tekintve, hogy 2015-től a költségvetés szintjén is érzékelhetővé vált, hogy romlott Oroszország gazdasági teljesítménye), a 2020-as Állami Fegyverkezési Program eredeti flotta- és légierő-fejlesztési terveit mérsékelni kellett.43 A 2018 és 2027 közötti Állami Fegyverkezési Programban, amely hivatalosan 2020-ban indult, a szárazföldi, a légideszant egységek, valamint a nukleáris erők eszközállományának a korszerűsítése a hangsúlyos.44 A flottán belül pedig az atom-tengeralattjárók rakétatechnológiájának megújítása kapott zöld utat.45

Amint a szíriai háború is bizonyította, a Szergyukov által kezdeményezett reform – még a költségvetési források váratlan, 2015-ös csökkentése ellenére is – a rendszerváltás utáni Oroszország első sikeres fegyverkezési programja.

Eszközállomány tekintetében 2020-ig a NATO-ban általánosnak mondható 70 százalékos modern átfegyverzettségi szintjét a milliós orosz haderő majdnem elérte, hiszen a 2019 végén elért 67 százalékos szint46 nincs messze tőle. A hadsereg harmada sorozott katona, akikre harci cselekményekben korlátozottan lehet számítani, viszont nagyobbik része, a kétharmada – az egy évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest motivált és a csecsen háborúkkal ellentétben – használható, elit alakulataik is vannak. Míg 2008-ban a katonai egységek 13 százaléka volt csak harcra kész, addigra a helyzet ma már teljesen megváltozott. A milliós haderő ötöde tiszt, és valamivel több, mint harmada szerződéses katona. Ami a NATO-országokhoz képest további előny, Oroszország 900 000 főnyi kiképzett tartalékosra számíthat háború esetén. Igaz, ezek mozgósításában nincs meg a kellő rutin és a gyakorlat.47

2015-ben megalakították az Első Gárda Páncélos Hadsereget 750 tankkal és 1 000 gyalogsági szállítójárművel a Nyugati Katonai Körzetben, továbbá új hadosztályokat állítottak fel, lövész alegységekkel ellátva. De ez csak a hadsereg.

Viszont az utóbbi évtizedben a terrorizmus elleni harc jegyében fejlesztették a belbiztonsági erőket, amelyek közül a Roszgvargyija, az Orosz Nemzeti Gárda 2016. márciusi megalakítása talán a leginkább szembetűnő a maga 340 000 fős létszámával és a Nemzetbiztonsági Tanácsnak, tulajdonképpen az elnöknek való közvetlen alárendelésével. Ha ehhez hozzáadjuk az FSZB és a belügy különböző alakulatait, a bűnüldöző apparátusok létszámával együtt 3,2 milliós – azt lehet mondani, hadseregen kívüli kvázi katonai – operatív személyi állománnyal számolhatunk.48

 

 

Jegyzetek:

 

1 Létszámában a kínai hadsereg természetesen ma már a világ valamennyi hadseregét megelőzi, hiszen több mint kétmillió fős hadseregével a legtöbb katonát Kína tudhatja a magáénak, de nukleáris csapásmérő-képesség és felszereltség tekintetében még mindig elmarad az orosz és az amerikai mögött. Haderejének létszámát tekintve egyébként az indiai hadsereg is jelentősebb, mint az orosz, hiszen 1,4 milliós hadserege van, körülbelül akkora, mint az amerikai. Jelentős számú hadserege mellett haditechnikáját és nukleáris csapásmérő-képességét tekintve az amerikaiaké az elsőbbség, ami azért sem csoda, mert még ma is az Amerikai Egyesült Államok költi el a világ fegyverkezésre fordított összegeinek a felét. Lásd: https://www.portfolio.hu/global/20210320/nezzuk-melyik-most-a-vilag-10-legerosebb-hadserege-474864 (A hivatkozott letöltések ideje: 2021. október.)

2 Teljesen világos volt már 1992-ben, hogy az Orosz Köztársaság nem lesz képes egy ekkora hadsereget fenntartani. Lásd: https://ria.ru/20180507/1519924649.html

3 1991-ben a szovjet GDP 10,2 százalékát emésztette fel a hadi költségvetés, míg 1992-ben az orosz költségvetésnek már immár a 17 százalékát! Lásd: Jójárt Krisztián: Az orosz haderőreform értékelése I. – Megkésettség, átfogó reform. In Nemzet és Biztonság, 2017/2. szám, 43–53. (A továbbiakban: Jójárt–1.), 44–45.

4 Az orosz katonai költségvetésre vonatkozó adatok magától Putyin elnöktől származnak 1999 decemberéből, aki azt sem felejti el hozzátenni, hogy az orosz GDP a tíz évvel korábbinak ekkor a fele! Lásd: Deák Anita: Az orosz katonai gondolkodás átalakulása a 21. században az Oroszországi Föderáció katonai doktrínáinak tükrében. Doktori (PhD) értekezés. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi Doktori Iskola, 2018, Budapest (a továbbiakban: Deák 2018), 57.

5 Bár 2003 szeptemberétől az Egyesült Államok iraki szerepvállalása miatt fagyossá vált az orosz-amerikai viszony, Ivanov a terrorizmus elleni közös küzdelemben továbbra is komoly lehetőségeket látott. Lásd: Deák 2018, 89–91.

6 Ő is szentpétervári, mint oly sokan Putyin környezetében. Lásd Deák 2018, 101–102.

7 Dmitrij Medvegyev (1965) Leningrádban született, 2003 és 2005 között Putyin elnöki adminisztrációjának a vezetője volt, 2008 és 2012 között Oroszország elnöke. 2012 és 2020 között pedig Oroszország miniszterelnöke. Lásd Bába Iván: A putyini Oroszország bel- és gazdaságpolitikájának kialakulása és főbb elemei. In Külügyi Szemle, 2009/2., 17–18.

8 Dél-Oszétia nem sokkal Grúzia 1991-es függetlenségének kikiáltása után szintén kikiáltotta a saját függetlenségét. Oroszország 2008-ban a grúz támadás után arra hivatkozott, hogy a grúz hatóságok az oszétok megsemmisítésére, tehát népirtására törekszenek, ezért a hónap végén elismerte Dél-Oszétia függetlenségét. A Dél-Oszétiában élők közül sokaknak van orosz állampolgársága is. A területen a grúz államnak ma sincs semmilyen érdemi befolyása. A részletekről lásd: https://biztonsagpolitika.hu/egyeb/del-oszetia-egy-befagyott-konfliktus-felszinre-kerulese

9 A grúz hadsereg korszerűbb fegyverzetének köszönhetően például előfordult, hogy az orosz hadsereg 30 gépjárművéből a grúzok 25-öt kilőttek. Az oroszok jelentős túlerővel támadtak: 1200 páncélozott szállító harci eszközt, 200 repülőgépet és 40 helikoptert vetettek be. Előfordult, hogy az oroszok a halott grúz katonákról lecsatolták a sisakjaikat és a testpáncéljukat, hogy a saját túlélési esélyeiket növeljék. Lásd: Jójárt Krisztián: Az orosz haderőreform értékelése III. – Műveleti tapasztalatok. In Nemzet és Biztonság, 2017/5. szám, 79–110. (A továbbiakban: Jójárt–3), 87–91.

10 Rácz András szerinte a halálos áldozatok száma viszonylag alacsony, míg a haditechnikában bekövetkezett károk tetemesek voltak. Lásd: Rácz András: Az ötnapos háború – a grúziai konfliktus. In Nemzet és biztonság, 2008. szeptember, 52–57.

11 Rácz András szerint kevesebb orosz, mint grúz áldozat volt, míg Jójárt Krisztián arról ír, hogy az oroszoknak volt nagyobb az emberveszteségük. Tömösváry Zsigmond elmondása szerint viszont a hadviselő felek többnyire csak jóval a történtek után adnak reális tájékoztatást a tényleges veszteségeikről.

12 Lásd: Jójárt Krisztián: Az orosz haderőreform értékelése II. Szervezet, személyi állomány, fegyverzet. In Nemzet és biztonság, 2017/3. szám, 54–68. (A továbbiakban: Jójárt–2), 58.

13 A cél egy állandó készenlétben lévő, professzionális, gyorsan bevethető, kisebb létszámú hadsereg létrehozása volt. Lásd: Jójárt–1, 47.

14 A dandár (brigada) a hadosztály (gyivizija) létszámának körülbelül kétharmada-fele, amely 15–20–25 000 fős lehet. A dandárok – méretükből adódóan – nagyobb mozgékonyságúknak köszönhetően kisebb, inkább helyi háborúk megvívására, míg a hadosztályok a nagyobb méretű háborúkéra alkalmasabbak. (Tömösváry Zsigmond szíves közlése.) Jójárt Krisztián 4–5 000 főben adja meg egy dandár létszámát, amelyben részletesen leírja, hány harckocsi, páncélozott szállító harcjármű (pszh), rakéta-sorozatvető és más harceszköz szerepelt. Az 1890 hadosztályból összesen 172 dandárt alakítottak. Lásd: Jójárt–2, 59.

15 Lásd: Deák 2018, 104–105.

16 A 2007 és 2015 közötti időszakra pedig Állami Fegyverzeti Programot fogadtak el úgy, hogy az az átalakított hadsereg szükségleteinek feleljen meg. Lásd Deák 2018, 106.

17 2006-ban a NATO-országok fegyverzetének 70 százaléka számított korszerűnek, miközben ez az arány Oroszországban 20 százalék volt! Lásd: Jójárt–2, 64–65.

18 http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/kulhon/janukovics-alairta-az-uj-ukran-orosz-flottamegallapo-dast.html. E lépéssel egyébként legalább három évtizedre tárgytalanná tették Ukrajna NATO-csatlakozását is.

19 Az egyéves szünet az amerikai kormány nyomásgyakorlásának volt „köszönhető”, amely a 9,5 milliárd eurós projektet ellenezte, és embargóval fenyegette meg a vezeték megépítésében közreműködő cégeket. Erre az oroszok orosz cégeket mozgósítottak. Lásd: https://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/az-oroszok-ujra-epitik-az-eszaki-aramlat-2-t.719427.html

20 Lukasenka felhívta Medvegyev figyelmét, hogy a belorusz alkotmány értelmében a KORE külföldi felhasználásához nem adhat hozzájárulást, csupán belorusz területen járulhat hozzá akcióikhoz, vagyis az eredetihez képest korlátozottabb belorusz hozzájárulásról van szó. Lásd: Janusz Bugajski: Georgian Lessons. Conflicting Russian and Western Interest in the Wider Europe. A Report of the CSIS New European Democracies Project and the Lavrentis Lavrentiadis Chair in Southeast European Studies. Washington D. C., 2010. (A továbbiakban: Bugajski 2010), 20–21.

21 2010. április 21-én írta alá az erről szóló egyezményt Harkovban Medvegyev orosz és Janukovics ukrán elnök, amelyet még ugyanebben a hónapban mind Moszkvában, mind Kijevben ratifikáltak is. A megállapodás arról szól, hogy Ukrajna olcsóbban jut gázhoz, a szevasztopoli bázis használatáért pedig Oroszország fizet, viszont pont ezért pénzmozgás nincs. Természetesen ez azt is jelenti, hogy amíg az orosz flotta Szevasztopolban állomásozik, addig Ukrajna NATO-tagsága sem lehetséges. Lásd Rácz András összefoglalóját. In Honvédelem, 2010. május: http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/racz_andras-a_fekete_tengeri_flottarol_szolo_orosz_ukran_megallapodas_margojara.pdf

22 Az 537/2009. számú elnöki rendelet a 2020-ig terjedő időszakra szólt. Lásd: Deák 2018, 108.

23 Lásd Deák 2018, 110–117.

24 SORT-nak nevezik a megállapodást, amely a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről szóló szerződés angol kezdőbetűinek rövidítése: Strategic Offensive Reduction Treaty. Lásd: Bugajski 2010, 70.

25 2010-es becslések alapján Grúziában 179 000, Transznisztriában 100 000, Azerbajdzsánban 160 000, Örményországban 114 000, és csak a Krím-félszigeten 100 000 orosz állampolgárságú személy élt. Lásd: Bugajski 2010, 24.

26 Oroszország katonai doktrínáját 2014 végén Putyin fogja aktualizálni! Lásd: Deák 2018, 118–129. Továbbá lásd magát a 2014. december 25-i dokumentumot: https://docs.cntd.ru/document/420246589. 2021 júniusában szintén ebből indulnak majd ki! Lásd: https://znanium.com/catalog/document?id=362115

27 Lásd: Deák 2018, 130. Valerij Vasziljevics Geraszimov (1955–) hadseregtábornok 2012 óta folyamatosan látja el az orosz vezérkari főnök feladatait, miként Szergej Sojgu védelmi miniszter – a védelmi tárca miniszteri teendőit – szintén közel egy évtizede! Ezt megelőzően ő a rendkívüli helyzetek minisztere volt. (G. G.)

28 Lásd: Jójárt–1, 48. A hadosztályi struktúra – a katonai szakértők szerint – a totális háborúk megvívásához alkalmasabb. (G. G.)

29 Szergyukov 2010-ig 180 000 tisztet bocsátott el a hadsereg kötelékéből, vagyis az állomány több mint felét. Lásd: Jójárt–2, 57.

30 A hadügyi reformról Putyin elnök 2013. február 27-én a Védelmi Minisztérium kibővített kollégiumi ülésén évértékelő és feladatszabó értekezletet is tartott. Lásd Deák 2018, 132–135.

31 Nyugati kutatók közül sokan – így például Alexander Motyl és Timothy Snyder – Putyint ezért Hitlerrel hasonlították össze, az analógiát pedig a Szudétaföld és Ausztria Németországhoz csatolásában fedezték fel. Lásd: Marlene Laruelle: Russian Nationalism. Imaginaries, Doctrines, and Political Battlefields. Routledge. Taylor and Francis Group, London–New York, 2019, 4.

32 2014. március 18-án. A részletekről, a „hibrid-hadviselésről” lásd Holecz József tanulmányát a Hadtudományi Szemle 2018. (XI. évf.) 3. számában (68–85.): A Krím-félsziget 2014. évi elfoglalásának kronológiája. Internetes elérhetősége: https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/hsz/article/view/3824/3094

33 20–25 000 ukrán katona tartózkodott a krími helyőrségekben, 14–15 000 orosz katona volt főként Szevasztopolban, illetve a Krímben, és csak 2–3 000 „zöld ember” érkezett. Ezek voltak az erőviszonyok. (Tömösváry Zsigmond szíves közlése.) A Krím orosz birtokbavételének csupán két halálos áldozata volt. Jójárt Krisztián 10 000 orosz és 20 000 ukrán katonát említ.

34 A kis zöld embereket az orosz médiumok „vezslivije avtomatcsiki”-nak, vagyis „udvarias gépkarabélyosoknak” nevezték, akik egyéni titkosított rádió adó-vevőkkel, újfajta Pecsenyeg gépfegyverrel és Ratnyik lövedékálló sisakkal, illetve mellénnyel voltak felszerelve. Lásd: Jójárt–3, 93–97.

35 Az észtországi Tartui Egyetem tanárát, Lauri Malksoot pont ez az ellentmondás „ihlette”, hogy könyvet írjon arról, hogy milyen a nemzetközi jog orosz értelmezése a 19. századtól kezdődően. Lásd: Lauri Malksoo: Russian Approaches to International Law. Oxford University Press, 2015, New York.

36 Tanulmányának címe, amely a Vojenno-promislennij kurjer hetilapban (Hadiipari Közlöny) jelent meg: Cennoszty nauki v predvigyenyiji, magyarul: A tudomány értéke az előrelátásban. Ebben Geraszimov megállapítja, hogy a háború és béke közötti határvonal elmosódott. A hadviselésben a nem katonai eszközök szerepe felértékelődött annyira, hogy néha felül is múlta a fegyverek erejét a politikai és stratégiai célok elérésében! Előtérbe került a katonai eszközök rejtett alkalmazása. Az erőszak nyílt használata – gyakran békefenntartás ürügyén – csak a művelet bizonyos szakaszára jellemzően leginkább a végső siker kivívására korlátozódik. Lásd: https://vpk-news.ru/articles/14632

37 „A hibrid hadviselés [...] egy elsősorban nem katonai eszközökkel végrehajtott, koordinált stratégia annak érdekében, hogy az ellenség gyengeségeit feltérképezve és kihasználva megtörjük a célország ellenállását, hogy azután a reguláris erők alkalmazásával vagy az azzal való fenyegetőzéssel átvegyük az adott terület feletti irányítást.” Lásd: Jójárt–3, 93.

38 Az Iszlám Állam egyébként több állam területére terjed ki, de főként Szíriában és Irakban 2014-ben alakult meg. Lásd: Selján Péter: Oroszország és a szíriai polgárháború. In Nemzet és Biztonság, 2016/5. szám (14–30.), 19–20.

39 2016 márciusában, 2017 januárjában, illetve 2017 decemberében. Lásd: Jójárt–3, 103., illetve a Kitekintő 2017. december 11-i száma. Lásd: https://kitekinto.hu/2017/12/11/europan-kivul/oroszorszag-megkezdi-a-csapatkivonast-sziriabol/121617/

40 Egyébként ugyanez a helyzet az amerikaiakkal: Trump még 2018 decemberében jelentette be, hogy kivonja az amerikai katonákat a háború színteréről, mire az Iszlám Állam támadásba lendült és az amerikai katonák maradtak. Lásd: https://444.hu/2018/12/22/ellentamadasba-kezdett-az-iszlam-allam-miutan-trump-bejelentette-a-teljes-sziriai-kivonulast

41 Ennek okaival is foglalkozott Deák András György és Jójárt Krisztián 2020 decemberében az orosz hatalmi képességekről szóló közös előadásukban. 2012-től mérséklődött Putyin népszerűsége, a Krím elfoglalása után viszont 80 százalék fölé emelkedett és 2017 tavaszán ismét csökkent, mint ahogy 2020-ban is. Lásd: https://www.facebook.com/honvedkulturaliskozpont/videos/688090411838215/

43 Azt azért nem szabad számításon kívül hagyni, hogy a haditengerészet 25 százalékkal, a légierő 24 százalékkal a legtöbbet kapta. A szárazföldi erőkre 15 százalék, a légvédelemre 17 százalék, a stratégiai rakétaerőkre 5 százalék, és a többfunkciós fegyverekre 14 százalék jutott. The Future of the Russian Military. Russia's Ground Combat Capabilities and Implications for U.S. – Russia Competition. RAND Corporation, Santa Monica, California, 2019. (A továbbiakban: RAND 2019), 34.

44 Ebbe beletartozik például a levegőből indítható rakéták cseréje is. Lásd: RAND 2019, 36.

45 Az angolszász terminológiában SAP 2020-nak nevezik a 2011 és 2020 közötti orosz fegyverzetfej – lesztési programot, illetve SAP 2027-nek a 2018 és 2027 közöttit. (State Armament Programme = SAP). A gyalogság modern eszközökkel való ellátásának a dróntechnológia és az elektronikus védelmi rendszerek fejlesztése is a részét képezi. Részletesen Dmitry Gorenburg foglalta össze írásában. Lásd: Dmitry Gorenburg: Russia's Military Modernization Plans: 2018–2027. In: https://www.ponarseurasia.org/russia-s-military-modernization-plans-2018-2027/

46 Az Európa Parlament 2021-es összefoglalójában igen szép összefoglalót olvashatunk erről. Lásd: https://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/BRIE/2021/689370/EPRS_BRI(2021)689370_EN.pdf

47 2010 óta nem találták ki, miként lehetne a pénzügyi fedezetet is megteremteni a hatékony mozgósításukhoz. A területvédelem, a civil és a katonai szervezetek becsatornázása sem megoldott. Lásd: RAND 2019, 41–42.

48 Ezt az erőt utcai tüntetések során is „használni lehet”. A személyi állományra vonatkozó adatok a 2017-es esztendőre vonatkoznak. Lásd: RAND 2019, 62–66


« vissza