Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Lengyel írók a 210 éve született Liszt Ferencről és zenéjéről

Chopin életműve hozzávetőleg mintegy 60 magyar irodalmi alkotást inspirált, Liszt művészete ennél jóval kevesebb lengyel verses és prózai művet ihletett, de nem maradt visszhangtalanul. Egy varsói folyóirat már 1886-ban, Liszt halálának évében tanulmányt közölt ottani költőkkel kialakított kapcsolatáról, 1936-ban pedig egy másik szerző Lisztnek a „romantikus Lengyelországban” aratott diadaláról értekezett. Ezeket Jerzy Pośpiech elemezte.1

A budapesti Lengyelország című folyóirat 1956. októberi számában jelent meg az ekkoriban a varsói magyar tanszéket vezető Csapláros István Zenei ihletések a két nép költészetében című tanulmányának első része, a Liszt lengyelországi diadalútja 1843-ban – éppen akkor, amikorra a lengyeleknél is megváltozott a politikai légkör és lezajlottak a magyaroknak példát adó ottani, szintén tragikus események. A tanulmány hangsúlyozza: Liszt Ferencet (mint Chopin barátját) nemcsak koncertjeinek köszönhetően fogadták lelkesen, hanem „azért is, mert a lengyel földeken ez idő tájt egy új szabadságharc készülődik, amely igen szoros összefüggésben lesz majd az 1848-as magyar szabadságharccal.”2 Ismeretes, hogy a lengyeleknek a 18. század végétől 1918-ig nem volt saját államuk: Varsót és Lublint Oroszország birtokolta, Krakkó és Lemberg, azaz Lwów, a későbbi Lvov, a mai ukrajnai Lviv vidékét az osztrákok, Poznan a poroszoké, majd az egyesült Németországé volt.

Csapláros adja közre a 18–19. század fordulójának klasszicista poétikáján felnőtt Franciszek Wężyk (1785–1862) krakkói költő Liszt című ódáját, amely (az egyik ottani koncert hatására) a romantikus zongoraművész rendkívül lelkes dicsérete: „Miért-e bűvös hangok, ujjad alól szállva?/ Most madár szól – majd tört szív zendül panaszára – / Harang kondul – vihar zúg – dőlnek ősi fák. / Fergeteg ront a hegyre, homokkal tapodja – / Tűz tépte fellegekből villám fénye vág – / Állj meg!. sok egy kebelnek ennyi élmény sodra –” (Ford. Pákozdy Ferenc). A kutató hasonlóan lelkes, Liszt egyik varsói koncertjéről szóló véleményt idéz a sajtóból: „Ma Varsó először erősítette meg tapsorkánnal azt, amit Európa Liszt talentumáról megállapított, s nem félünk túl sokat írni a nagy művészről [...] Liszt a zenei tökéletességnek utolsó nagy kifejezője.”

E hangverseny után varsói írók, köztük a romantika második nemzedékének, a varsói bohémek elnevezésű költőcsoportnak tagjai, Roman Zmorski (1822–1867) és Włodzimierz Wolski (1824– 1882) köszönték meg a zongoravirtuóz játékát. Wolski át is adta neki Liszt. Fantazja című terjedelmes versét, amelynek első versszaka a romantikus művészet találó jellemzése: „Hangod a menny és hangod a pokol, / A Nap aranya és a hold ezüstje! / Művedben őrült vágy dörög, dalol – / S ha lelked átadod a bűvöletnek, / Ez szívedet fájón lobbantja tűzre.” A zongorajáték méltatásán kívül, bár a cári rendőrség nyilván képviseltette magát, a függetlenség eszméje is kifejeződik benne: „Hangodban gúnyt kacag a kétség néma vádja: / A rab dalolgat így a rács mögött, / Midőn a távoli hegyormot látja, / A távoli virágot és mezőt. // Míg halkan csobbanó víz járja táncát, / Egyszerre megszólal egy furulya – / S az ő szeme fellángol! Tépi láncát, / Közben a szabadság dalát fújja: // Honi rétekről és honi erdőkről, / Az otthoni égboltról szól az ének. / Csörrenve visszahull a lánc a kőről, / S véresre zúzódott keze szegénynek.” (Ford. Radó György.) Az ifjúkori szervezkedésben való részvétele miatt már börtönviselt Wolski első műve Madziar. Szkic z XVI wieku (1842) című, Báthori István lengyel király évszázadából témát merítő „vázlata”, elbeszélése,3 de – a másik két említett költőhöz hasonlóan – nem ápolt kapcsolatokat magyarokkal, tehát Liszt iránti érdeklődésük nem magyarbarátságuknak köszönhető.

Csaplárostól tudjuk, hogy Zmorski később német földön élve súlyosan megbetegedett, és baráti viszonyuknak köszönhetően a magyar zeneszerzőtől kapott támogatást, valamint hogy egyik varsói hangversenyén Liszt Chopin-etűdöket és mazurkákat is játszott, és egy újság szerint ezzel „megcáfolta azt a megállapítást, hogy csak lengyel tud mazurkát alkotni és mazurkát előadni”. A magyar kutató csak említi Zmorski Liszt játékát dicsérő versét, de Pośpiech tanulmányában ennek „Tisztelet Neked.” kezdetű két sorát is olvashatjuk. A lengyel kutató idézi Lisztnek a lelkes fogadtatást viszonzó hasonló szavait: „Szeretem Lengyelországot – Szopent, szeretlek titeket is, mindnyájatokat!”4

Az 1847-ban Lwówban adott egyik koncertjén Liszt azzal váltotta ki a közönség lelkesedését, hogy tósztot mondott Chopin tiszteletére, aki szerinte olyan nagyság a zenében, mint Byron a költészetben – írja Pośpiech. A hangversenyen részt vevő írók között viszont akadt, aki a zeneszerző szalonokba való finom modorát hiányolta, sőt társaságbeli viselkedését közönségesnek tartotta, illetve játékából hiányolta az érzelmeket. Ez utóbbi, Henryk Rzewuski (1791–1866) mágnáscsaládból származott, de oroszpárti lett. Egy szentpétervári újságban baljóslatú magyar üstököst említett, aki arra vetemedett, hogy homályba borítson egy hazai (?), épp csak kibontakozó szláv tehetséget, akit egyébként teljesen elfelejtettek. Az első romantikus nemzedékhez tartozó, az előbbieknél rangosabb költőnek számító Wincenty Pol (1809–1872) ugyancsak közönségesnek és hatásvadásznak látta Lisztet, akinek hangja és mozgása olyan, mint a plebejusoké. Ennek ellenére írt Do Franciszka Liszta (Liszt Ferenchez) című dicsőítő verset.

Stanislaw Andrzej Sochacki Liszt Ferenc és a lengyelek című könyve (1963, Budapest) ma már nem tesz hozzá témánkhoz, mert Stanislaw Dybowski először 1986-ban nagy anyagot feldolgozó monográfiát jelentetett meg Liszt munkásságáról, Lengyelországhoz és a lengyelekhez fűződő viszonyáról. Részletesen tárgyalja Lisztnek a poroszországi Cieszynben és Poznańban, valamint Krakkóban és Varsóban adott koncertjeit. Dybowski szerint a magyar igazi világfiként viselkedett, előre küldte titkárát a szállodába, ahol egész lakosztályt bérelt, elegáns fogattal érkezett. A szerző több mint 80 lengyelt említ, akikkel Liszt megismerkedett.5 Közöttük van bő tucatnyi író, köztük olyanok, akik a legnagyobbak közé tartoztak, mint Cyprian Kamil Norwid (1821–1883).

Norwid Poznańskie (Poznań vidéke, 1861) című tárcája arról szól, hogy Európában az emberek, főleg a nők készek abban hinni, amit gyakran hallanak, illetve nekik parancsolnak. „Egy olyan virtuóz, mint pl. Liszt zongorahangversenyt ad – nem az ő műveiből –, és egész városok mozdulnak meg, és emberek ezrei visznek neki koszorúkat. A nemzet díszkardot küld neki, nagy Dámák arra vetemednek, hogy megigyák a maradék vizet, melyet a zongoráján lévő pohárban hagyott.” Norwid levelei irodalmi értékűek. Egyik 1846-ban Brüsszelből küldött levelét érdekes, pletykának bizonyuló hírrel fejezi be: „Liszt házasságra lépett egy prágai aranyműves lányával és az arannyal. Ennek az embernek mindig kell valami rendkívülit tennie – aranylakodalom az ő korában kétségtelenül rendkívüli.” A hír azért érdekelte, mert nem sokkal korábban német földön valószínűleg megismerkedett Liszttel, akit kétszer le is rajzolt, és akiről sokat hallhatott a levél címzettjétől. 1874-ben írta Párizsból: „[...] egyáltalán nem csodálkozom, hogy a magyarok teremtő szelleme olyan rendkívüli módon járt el Liszttel. A magyarok more-antiquo [ősi szokás szerint] kardot adományoztak neki. Bizonyára nem egy ember esztétikai érzékét lepte meg Európában, de a magyarok egyáltalán nem kérdezték, szokás-e kardot adományozni vagy nem. És éppen ez okból az ilyen adományozásban a nemzet és a férfi is igaz érzelemmel viseltettek egymás iránt, és ez szép dolog maradt. Úgy vélem, felesleges lenne ehhez a bizonyos tekintetben egyszerű szokáshoz kapcsolni azt a szabályt: anélkül, hogy adnánk magunkból valamit, semmilyen ajándékot nem szabad elfogadni anélkül, hogy magunkból adnánk valamit.” (Ford. D. Molnár I.)6

Zenéről szóló szépirodalmi műveit viszont Chopin és zenéje inspirálta. Liszt lengyelföldi diadalútjának fontos dokumentuma Pospiech szerint Stanislaw Wasylewski (1885–1953) Chopinről szóló tárcája, a Triumfy Liszta w Polsce romantycznej (Liszt diadalai a romantikus Lengyelországban): „Liszt személye által fejezték ki hódolatukat Chopinnek.”7

Těšínben, az I. világháború után Lengyelországtól elvett Cieszyn város Csehszlovákiának ítélt részében 1953-ban jelent meg az ott élő lengyel Paweł Kubisz (1907–1968) elbeszélő költeménye, a szocialista realizmus érdekes terméke, a Rapsod o Oszeldzie (Rapszódia Oszeldáról). Paweł Oszelda nevű sziléziai takács valóban élt, a mű történelmi alapja a takácsok 1844-es felkelése, amelynek az anyagi természetű követelések mellett célja volt az idegen megszállók elleni küzdelem is. 1846-ban a mágnási birtokot igazgató osztrák vagy német von Kalchberg – Kubisz alkotásában Liszt volt osztálytársa – kérésére a magyar művész koncerteket adott a környéken. Meghívót kaptak rá munkások és parasztok is, köztük Oszelda. Ő feltehetően megismerkedett Liszttel, majd forradalmár lett, ami miatt börtönbe is került, utána pedig Bécsbe ment, ahol orvosi diplomát szerzett. Évek múlva az osztrák fővárosban ismét találkozott a magyar zeneszerzővel.

A mű IV., Liszt Mester koncertje című részében Kalchberg nemcsak azért küldet meghívót ezeknek az embereknek, hogy körükben a kultúrát terjessze, hanem hogy megfigyeljék őket, és kiirtsák a fejekből a kommunizmust és a lengyelséget is. A Transzcendens etűdök hatást tesz Oszeldára és a többiekre, ami megrémítette Kalchberget: „Szól a zene – hangjaiban rejtett fenyegetéssel! /.Kalchberg elsápadt, hallgatja; furcsa rettegés.” A szerző nem tudja, és ez a kor ideológiáját tekintve sokat levont költeménye értékéből, hogy Lenin nagyra értékelte Lisztnek ezt a művét. Ez a zene „felgyújtja a világot, forradalmat fütyöl”, csakhogy az ő számára ez a kommunisták világforradalma. Oszelda nem ezt akarta. A VI., Paweł Oszelda levele Bécsből című részből kiderül, miért ment a birodalom fővárosába: „Életet tanulni, nehéz, hosszú harcot!”8

Małgorzata Gamrat tanulmánya szerint Kubisz szoros összefüggést látott Liszt nézetei és társadalmi beállítottságú zenéje között, olyan erőt találva benne, ami megrettentheti a zsarnokot. Az 1950-es évek atmoszféráját figyelembe véve érthető túlzással állítja, hogy az etűd a szabadságért és a jobb jövőért vívott harc megtestesítője, ami erőt ad Oszeldának, akinek tehát Liszt mutatott utat.9

Liszt zenéje természetesen mindenekelőtt nemzeti érzelmeket ébreszt, különösen, amikor a függetlenség nagy veszélyben van. Zeneszerzőnk művei több, 1956-ban keletkezett lengyel vers létrejöttében szerepet játszottak, amelyekben a magyarok iránti együttérzés és aggodalom fejeződik ki. Két ilyen lírai műnek a címe is ezt bizonyítja: Jerzy Hordyńskinak (1919–1998) és Franciszek Fenikowskinak (1922–1982) egyaránt van, nyelvünkre fordítva is, Magyar rapszódia című verse. Hordyński művében ismét a legnagyobb lengyel zeneszerző említése vezet el Lisztig: „Budapest minden hullámhosszon / Budapest kér segítséget, / nincs idő most Chopin etűdjére / s nincs, ki holtakat gyászoljon.” (Ford. Kovács István.) Fenikowski művének befejezése, főleg pedig utolsó szava igazolja fentebbi állításunkat: „dicsőség a szájnak, melyet gipsz fojtott/ és szájpecek és a hangosbeszélők bömbölése, / és amely a bombák dörejében is / kimondta / a szót, / [...] – Függetlenség.” (Ford. Zsille Gábor.) Marian Osnialowski (1920–1966) November című versének első strófája így hangzik: „Az álmos napok sötétbe hullnak. / Mind hitvány, kurta, meddő, szürke. / De éjszaka felcsendül álmunkban / az »Ungarische Rapsodie«„. (Ford. Zsille Gábor.) – utal a költő Liszt Magyar rapszódiáira.10

Zeneszerzőnk Kubisznál a hősök egyike, igaz, példa és eszmény is a társadalmi szabadságért vívott harcában. A más intellektuális közegben nevelkedett Jaroslaw Iwaszkiewicz (1894–1980) érdeklődésében a zene és hatása játszik meghatározó szerepet. Az 1918 utáni lengyel irodalom egyik legjelentősebb költőjének, próza- és drámaírójának Mefisto-Walc (1964) című elbeszélését vagy inkább kisregényét Liszt Első Mefisztó-keringője inspirálta (1860), amelynek létrejötte az egyébként hazánkban is hosszú ideig élő osztrák Nikolaus Lenau Faust (1836) című drámai költeményének köszönhető. Iwaszkiewicznek és Kubisznak Liszt zenéjéhez fűződő viszonyát tárgyaló tanulmányában Małgorzata Gamrat joggal állapítja meg, hogy a zeneszerzőt Faustnál jobban érdekelte Mefisztó alakja, az emberben lévő gonosz, a rossz megtestesítője, ami miatt kortársai „abbénak öltözött Mefisztónak” nevezték.

Iwaszkiewicz alkotása a Liszt-mű kivételes értelmezése. Cselekménye egy kisvárosban kezdődik. A II. világháborúban, a Szovjetunióba hurcolt férje után özvegyen maradt Klara asszony a zeneiskola tanára. Szinte anyaként törődik a rendkívül tehetséges zongoristának tartott Michałlal, akit egy vasutas és felesége neveltek fel, akik nem pártolják a fiatalember művészi ambícióját. A tanfelügyelőként odalátogató Feliks Pietrusiński, a tehetségeket kereső varsói zenetanár meghallgatja Michał játékát, aki több zeneszerző művei, végül egy Chopin-ballada után a Mefisztó-keringőt adja elő. A fiatalember számára Mefisztó a Sátán, a játékát túl gyorsnak találó tanár szerint „a kísértés démona.”11 „Nálad nem volt semmi a démoniságból” – mondja Michałnak, és ezt tanácsolja, így érvelve: „Ennek olyan érzékinek és nyugtalanítónak kell lennie [...]. Liszt szalonlovag volt, de emellett a démonok megszállottja. Tudta, mi az ördögi.” Feliks felajánlja, hogy magával viszi a fővárosba, saját lakásába, és felkészíti a zeneakadémiai felvételre. A fiatalember örül a lehetőségnek, és izgalmában nem is figyel arra, amit elutazása előtt barátja, Karol elmond, és arra sem, hogy Klara lánya, Lusia szerelmet vallott neki. Pietrusinski néha pénzt ad neki, de egyébként nem foglalkozik vele. Varsóban idegennek, magányosnak érzi magát. Megismerkedik a nagyvilági, őt lenéző Bohdannal, aki szövegeket szerez vagy maga is ír a „professzornak”. Kiderül, hogy ez utóbbi abból él, hogy álnéven táncdalokat és kuplékat komponál egy hírhedt mulatónak. Bohdan elviszi oda Michałt, akinek megtetszik a szerzeményeket éneklő, asztaltársaságából odahívott Dżulia. A nő társasága fizetés nélkül távozik, a fiataloknak nincs pénzük. A mulató tulajdonosa rendőrt hív, de elengedi Michałt, mert az írásban megígéri, hogy Feliks majd fizet. Dżulia meghívja magához éjszakára a fiatalembereket, Michał szenvedélyesen beleszeret, és hozzájuk hasonló életet próbál élni.

A cselekmény a kisvárosban folytatódik. A fiatalember éjszaka megjelenik Klaránál, egyre több italt kér, már olyan részeg, hogy az őt anyjaként segítő asszonyhoz mint nőhöz is közeledni próbál. Közben bevallja, hogy rövidesen érte jön a rendőrség, mert pénzszerzés reményében, társaival együtt megölte Pietrusińskit, bár csak süketté akarta tenni.

A zenész fiókjában csupán egy Chopin-levelet és előtte a Mefisztó-keringő kottáját találták, mert jazzváltozatot akart írni a műből. „[...] ami leginkább idegesített abban, amit az mondott [...], ami az őrületbe kergetett, még itt, és amit egyáltalán nem tudtam elviselni Varsóban [...], amit a Mefisztó-keringőről mondott.” Hogy Liszt könnyelmű életet élt, száz évvel ezelőtt, de „nekünk most nem kellenek ilyen művészek, [...] a mi korunkban az ilyen démonizmus nem imponál. Láttunk rosszabb dolgokat.” Klara mindent megtanított neki, amit lehetett, kivéve a démonok tiszteletét – mondja, de szemére veti az asszonynak, hogy elengedte Varsóba ahhoz a „tökkelütötthöz”, olyan emberhez, aki – a korra jellemzően – „lealjasodott, a pénzért, a karrierért”. Magáról ezt mondja Klarának: „Chopin balladája [...] a rémület és borzalom országa. Valami, ami megfelel nekem, valami, amit el tudok játszani [...] – Hát mit mondhatott nekem a Mefisztó-keringő? [...] Hiszen ma léteznek démonok [...]. Különben mindig léteztek [...] kivéve egyet: a rettegés démonát. Lehet-e félni ettől a Liszttől, ha mi tudjuk, amit tudunk?”

A Dżulia iránti szenvedélyes szereleméhez hasonlót nem ismerő asszonnyal próbálja megértetni, milyen a teljes birtokbavétel és birtoklás rettenetes gyönyörűsége: „Nem, ez nem nappalra, hanem az éjszakára való szerelem”, az előbbi csak illúzió. Ezután beszél a Varsóba utazása előtt a bele szerelmes Lusiával és az igaz barátjának hitt Karollal folytatott beszélgetésekről, amelyek döntően befolyásolták további, tragikus és reménytelen sorsát. Tőlük tudta meg, zsidó, a szüleit Auschwitzban megölték, és az általa nem szeretett vasutasék nevelték fel saját fiukként. Karol a zenetanárt is igyekezett befeketíteni, aki alighanem származása miatt talán viszolygott is Michałtól. Hiába tudja, hogy zsidóságának nincs jelentősége, „De másnak bizonyultam, mint az, akinek tartottam magamat”. Ennek tudatában „aljasság” volt Varsóba menni. Képtelen volt és nem is akart visszatérni Pietrusińskihez, hogy pénzt kérjen tőle. Klara kivételével mindenkit meggyűlölt, a fővárost is, ahol magányos maradt, a félvilági énekesnő iránti szerelméig, aki a történtek után azonnal másképp kezdett el pénzt keresni saját magának és púpos nővérének. „Mindez egy lánc volt, az az iskola, az a Feliks, az a zene, azok a skálázások [...]. Egyszer megpróbáltam szétszakítani a láncot és megtetszett.” Bűnére nem keres mentséget, és nem reménykedik abban, hogy a börtönből szabadulva majd megtisztul.

Iwaszkiewicz műve Klarának lányához írt levelével fejeződik be. Az asszonyt sokáig furdalta lelkiismeret, mert elengedte az őt mindig nyugtalanító fiatalembert Varsóba, de végül meggyőzte magát: „Az, ahogy Michal olyan hétköznapian játszotta el, kicsit túl gyorsan és felületesen, abszolút semmit nem tárva fel abból, ami ebben a műben rejlik.”

Félig-meddig tudatosan” mégis megismertette az ifjú tehetséget Liszt művével, hogy próbára tegye. De feltételezi, hogy „[...] ha itt maradt volna, ha valamire törekedett volna, aztán pedig a mi életünk apró rácsai között – talán akkor jól játszotta volna el azt a Mefisztót?”12 A lánya nevében is írja, hogy nem értették meg a fiatalembert.

A cselekmény részletes ismertetése azért célszerű, mert így fogadható el teljes egészében Gamrat véleménye: a Mefisto-Walc „annyiban érdekes, hogy Liszt ilyen című művének alapját irodalmi szöveg képezi. Tehát a zenével mint egy irodalmi mű intertextjével van dolgunk, de egy másik művel is, amely intertext a zene számára, amely általa válik egyidejűleg másodfokú intertextté Iwaszkiewicz alkotása szempontjából.”13 Liszt műve négyszer szerepel a lengyel szerző szövegében: 1. a 7. ütem kottája; 2. Michal előadása; 3. a Pietrusinski halála pillanatában a zeneműnek a pianínóján látható partitúrája, amelyet dzsesszesíteni akar; és 4. A Mefisztó-keringő, mint sajátos leitmotiv a döntő momentumokban. A fordulatot a következő kérdés jelenti: „Te egyáltalán tisztában vagy azzal, ki volt Mefisztó?” Feliks ekkor tanácsolja, hogy „Ennek olyan érzékinek és nyugtalanítónak kell lennie.” Az irodalmi alkotás teljes megértése akkor lehetséges, ha „az érzékiség összefonódik és összekötődik a démonisággal”. Tegyük hozzá: akárcsak Lisztnek ebben a művében. 1969-es első megjelenése után egy évtizeddel rádiójáték készült belőle.14

Iwaszkiewiczet már korábban érdekelte a magyar zeneszerző személye is. A magyarra lefordított Villa d'Este először 1959-ben volt olvasható lengyelül,15 címében is utalva Liszt A Villa d'Este szökőkútjai (1877) című zongoradarabjára. (A „mesebeli” 16. századi főúri villa a Rómához közeli Tivoli város látványossága.) Liszt már a 19. század közepén gyakran járt az épületben, az 1870-es években pedig, a papi rend felszentelés nélküli tagjaként, többször volt Gustaw Hohenlohe bíboros vendége.16 Iwaszkiewicz novelláját Liszt műve inspirálta, a művészt öregkorában, szerelmeire vissza már nehezen emlékező remeteként ábrázolta.

Jerzy Stefan Stawiński (1921) már 1956-ban megjelent elbeszéléskötetének egyik darabjában magyar hősöket szerepeltetett, sőt nem sokkal később forgatókönyveket írt belőle a legnevesebb filmrendezők számára.17 Lehetséges, hogy az 1956-ban Magyarországra irányuló figyelme vált tartós érdeklődéssé Pasje Franciszka Liszta. Nowele filmowe (1982, Liszt Ferenc kedvtelései. Filnovellák) című kötetében, amely 13 műből áll. Kettőnek már a címéből kiderül, hogy a zeneszerző első szerelméről és az általa meghódított első hölgyről, három másik pedig két legnagyobb szerelméről, elvált asszonyokról, a férfi gyermekeinek anyjáról szól. A Marie d' Agoult, a Polka (A lengyel nő), valamint ez utóbbival kötendő házasságnak a pápa általi engedélyezését és visszavonását tárgyaló novella. A francia írónő, férje után grófnő, a későbbi, a mai Ukrajna területén adott koncerten megismert Karolina Say-Wittgenstein pedig lengyel volt.18 A novellaciklus főhőse Liszt, a cselekmény az 1823–1886 közötti, a magyar reformkorral kezdődő európai nemzeti mozgalmak és függetlenségi harcok, elsősorban a magyar és lengyel küzdelmek idején játszódik. A zeneszerző szerelmi kalandjai és állandó utazásait taglaló írások inkább egy szórakoztató filmsorozat vázlatai, mintsem irodalmi alkotások – de a filmek nem készültek el.

Liszt és Chopin részben dokumentált kapcsolata egyben a két nemzet barátságának jelképe. Ennek hangsúlyozása néha didaktikusan hangzik alakjai szájából. A magyar zeneszerzőt Chopin emlékezteti származására és hazájára: „Szükséged van rá [...]. Az életedhez is, a komponáláshoz is! Szippantasz abból a levegőből, amely minden művész számára nélkülözhetetlen, végre megtalálod a hazádat!”19 – mondja – éppen Párizsban. A megjelenő magyar közéleti személyiségek és költők némelyikének szerepe van abban, hogy Liszt felkeresi szülőföldjét. Az írót nem a zene érdekli, hanem a zeneszerző fogadtatása. Hihetővé tudja tenni azt a jelenetet, amelyben Vörösmarty felolvassa Liszt Ferenchez című versét, amelyet a néhány évvel korábban kiadott magyar költészeti antológiából ismerhetett meg.20 A színhelyek, köztük a magyarországiak száma (Doborján, Pest-Buda többször, Sopron, Esztergom) olyan nagy, hogy azokon Lisztet csak a filmváltozatban lehetne bemutatni. A zeneszerző hazai tevékenységének talán minden állomásáról értesülünk. Stawiński, a deheroizáláshoz közelítve, Lisztet gyengéivel együtt igyekszik rendkívüli egyéniségnek láttatni. A Pasje Franciszka Liszta című könyv, a nagy szerelmeket megörökítő részei alapján két, 1981-ben bemutatott rádiójáték készült: Franciszek i Maria (Ferenc és Mária) és Karolina.21

A Liszt zenéje iránti költői érdeklődésre is találtunk példákat: a német lágereket megjárt, emigrációban élő Jerzy Niemojowskinál (1918–1989) és Krzysztof Andrzej Jeżewskinél (1939–). Az előbbi W odlocie (Induláskor) című verse a háború idején keletkezhetett. Hazája elvesztésének és a magyar zeneszerző alkotásainak hangulatát érzi hasonlónak: „Gyűlöletesek, de hiszen csend van, / Feleslegesek, de hisz kristályként csillognak; / Elrejtik őket nagyságok és kicsinységek, / Mint a szenvedés a Liszt-rapszódiákban / [...] Elrejti őket keblünk, mint a kristályt, / Mint a szenvedést a Liszt-rapszódiákban.”22 Az 1970 óta Franciaországban élő Jezewski zenekritikus is, különösen érdeklődik a zene filozófiája és metafizikája, valamint a költészethez fűződő kapcsolata iránt. Az 1991-ben párizsi lengyel folyóiratban olvasható Magyar szvit. 1. „tételének” címe Liszt (Sonata h-moll), a következő kettő pedig Bartók és Ligeti György egy-egy műve, amelyek hallgatása a költő szerint hatalmas erejű élmény.23

Minket érdeklő 21. századi alkotást nem találtunk, talán azért sem, mert még nincsenek az alkotói életművek új adatait tartalmazó kiadványok. Szerencsés, hogy a Liszt-témájúnak nevezhető versek és elbeszélések többsége a 20. század második feléből valók. Emellett a magyar zeneszerző életműve iránt érdeklődő lengyel irodalomkedvelők olyan Chopin-életrajzokat is olvashatnak, amelyekben sok hely jut Lisztről szóló ismereteknek. Jerzy Broszkiewicz (1922–1993) Chopin élete című, levelek és dokumentumok alapján, ám nyelvünkre részben „szépirodalmiasított” könyve az eredeti rövidített változata. Szó esik benne arról, hogy még az 1830-as évek első felében „a pokolian büszke és szenvedélyesen becsületes Liszt pedig Chopin játékát hallva, két hétre elrejtőzött emberi szemek elől, félt, hogy elárulja meglepetését, [...] irigységgel vegyes behódolását [...].” Vagy: „Azt kérdezte – miért éppen scherzo? [...] Nem kapott magyarázatot. [...] Beszélt, kiabált – csaknem sírt. Ez a lobbanékony lélek bámulatosan értette a zenét, s hinni lehetett őszinteségének. Mikor azt mondta, hogy a Scherzo nagy mű, hogy játszani akarja, hogy csak ő tudná igazán eljátszani, Fryderyk halántékában lüktetni kezdett a vér. Oka volt hitelt adni Liszt lelkesedésének.” Már az 1840-es években „Fryderyk egyik régebbi koncertjéről maga Liszt írt beszámolót. Ez a kritika a nagy Liszt hódolatadása volt a nagy Chopinnek.”24

Igaza volt a korábban említett tárca szerzőjének, amikor így fogalmazott: a lengyelek „Liszt személye által fejezték ki hódolatukat Chopinnek”.


 

Jegyzetek:

 

1 Niewiarowski, Aleksander: Liszt i poeci polscy w Warszawie. In Wiek, 1886, nr 176.; Wasylewski, Stanislaw: Triumfy Liszta w Polsce romantycznej. In Tygodnik Ilustrowany, 1936, z. II, nr 6. Ezekről ld.: Pośpiech, Jerzy: Stanislaw Wasylewski – „opolanin z wyboru” o Fryderyku Chopinie. In Kwartalnik Opolski, 2012, nr 2/3. 223–228., 230–237.

2 Csapláros István: A felvilágosodástól a felszabadulásig. Tanulmányok a magyar-lengyel irodalmi kapcsolatok köréből, 1977, Budapest, 264. A további idézetek: 256–257., 258–262.

3 Dawni pisarze polscy od poczatków piśmiennictwa do Młodej Polski. Przewodnik biograficzny i bibliograficzny. T. 5., 2004, Warszawa, 97.

4 Pośpiech, 230–231., 234.

5 Dybowski, Stanisław: Franciszek Liszt przyjaciel Polski i Polaków, 2018, Warszawa, 86–133, 253–452.

6 Norwid, Cyprian Kamil: Pisma wybrane. 4. Proza. 471.; Pisma wybrane. 5. Listy, 59–61., 604–605. Mindkettő: 1868, Warszawa.

7 Pośpiech, 223.

8 Kubisz, Pawel: Rapsod o Oszeldzie, 1953, Cieszyn Czeski, 25–27.

9 Gamrat, Małgorzata: Liszt w ujęciu Jaroslawa Iwaszkiewicza i Pawła Kubisza. In Folia Litteraria Polonica, 1 (15), 2012, 164, 171–176.

10 D. Molnár István (vál., szerk. és bev.): Lengyel tollal a magyar Októberről. Antológia, 2006, Budapest, 40–43, 47–49.

11 Jaroslaw Iwaszkiewicz... Mefisto-Walc.pdf, 12. A további idézetek helye: 26., 27–31., 34., 38.

12 Iwaszkiewicz, 44–45.

13 Gamrat, 164. A következő idézetek: 165–168.

14 Współczesni... T. 3., 1994, 325.

15 Nagyvilág, 1980/9. 321–324.; Współczesni... T. 3., 323.

17 D. Molnár I.: A magyarság a modern lengyel irodalomban 1919–1989, 1995, Debrecen, 71.; Współczesni... T. 7., 453.

18 Współczesni... T. 7., 2001. 455.; https://hu.wikipedia.org./Liszt_Ferenc

19 Stawiński, J. S.: Pasje Franciszka Liszta. Nowele filmowe, 1982, Warszawa, 66.

20 Do Ferenca Liszta (ford. Nowak, Tadeusz). In Csapláros, Kerényi, Grácia, Sieroszewski, Andrzej (vál. és szerk.): Antologia poezji węgierskiej, 1975, Warszawa, 147–150.

21 Współczesni... T. 7., 455.

22 Niemojowski, J.: Wiersze wczesne wybrane, 1982, Warszawa; Drozdowski, Bohdan, Urbankowski, Bohdan (red.): Od Staffa do Wojaczka. T. 1., 1988, Łódź, 525–526.

23 https://pl.wikipedia.org > Wiki > Krzysztof_Andrzej_Jezewski; Kontakt (Párizs), 1991/3–4. 32–33.

24 Broszkiewicz, J.: Chopin élete. Ford. Sebők Éva, 1966, Budapest, 178–179., 217–218., 255. Az eredeti mű: Kształt miłości, 1952, Warszawa.


« vissza