Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

A rendszeren kívül


Érzek egy kis lelkiismeret-furdalást, hogy egy nyári filmsikerről télen számolok be, de utánanéztem: a júliusban, a Karlov Vary-i fesztiválon fődíjat kapott film, Hajdú Szabolcs
Ernelláék Farkaséknál című, szeptemberben bemutatott munkája novemberben még több moziban látható. Úgy látszik, nemcsak a film gyártása egyedi – állami támogatás nélkül, Hajdú Szabolcs „gründolta” össze a rendkívül alacsony költségvetést –, de a forgalmazása is, hiszen a magyar filmek többsége manapság két-három hét alatt kikopik a mozikból.

Hajdú Szabolcs a rendszerváltozás után bemutatkozó filmes generáció egyik legígéretesebb tehetsége, jóllehet a Színház- és Filmművészeti Főiskolát harmadévben abbahagyta. A 2006-ban rendezett, életrajzi ihletésű Fehér tenyér eddigi talán leghibátlanabb és legkomolyabb munkája. Szikár realizmusa, már-már dokumentarizmusa gyökeresen eltér pályakezdő munkáinak – Macerás ügyek, Tamara – olykor szürreális, a filmi kifejezőeszközök határait feszegető, könnyed, játékos stílusától. A 2010-ben bemutatott Bibliotheque Pascal is lenyűgöző mesterségbeli tudást mutat, bár kissé eklektikus. A siker itthon és külföldön sem maradt el. Nincs két egyforma filmje, vállalásai merészségről, kísérletezőkedvről tanúskodnak.

A filmes rendszerváltás (miután a Magyar Mozgókép Alapítványt felváltotta az Andy Wajna vezette, amerikai szisztémán alapuló Nemzeti Filmalap) mérlege ugyan még korántsem készült el, de Hajdú Szabolcsot e váltás legnagyobb vesztesének nevezték egy cikkben, amikor Tar Sándor Ház a térkép szélén című novellája alapján készült, s a Mozgókép Alapítvány által már elfogadott forgatókönyvét a Nemzeti Filmalapnál volt kénytelen folytatni. A társadalmi drámából műfaji film lett – western! –, s a főszereplő egy idegenlégiós focista lett, akinek bundázás miatt menekülnie kell, s eltéved a tanyavilágban. Hogy ráismerne-e valaki a Tar Sándor-i gyökerekre a filmből, azt nem hiszem, de hogy Hajdúnak nem sikerült beilleszkedni az új, műfaji filmeket forszírozó gyártási szisztémába, azt a film kudarca bizonyítja. A film kalandos történetéből nyomon lehetne követni azokat a nemzeti filmgyártástól tökéletesen idegen módszereket, amelyek lényegében a magyar film identitásvesztéséhez vezettek. „A Délibáb idején az alkotó energiáim nem arra mentek el, amerre kellett volna. Hülyeségekre mentek el… Teljesen értelmetlen szkanderozások, pitiáner dominanciaharcok mindenféle csoportokkal és emberekkel. A rendszeren kívül is van élet.”

A rendező levonta a tanulságot, és szakított a Nemzeti Filmalappal. Készített egy igazi low-budget filmet úgymond a saját szakállára. Talán nem is helyes az „úgymond”, hisz valóban a saját bőrét és a családjáét vitte a vásárra, amikor a lakásukban, saját családjával a főszerepekben forgatott egy filmet egy családi konfliktusról.

Egy fiatal házaspár már épp lefeküdni készül egy késői órán, amikor csengetnek, s bőröndökkel a kezükben megjelenik az asszony nővérének családja. Skóciából érkeztek váratlanul haza, s kérnek szállást. Maradhatnak természetesen. A néhány napig összezárt testvérek és sógorok között hamar felszínre törnek a korábbi, felszínes érintkezések során szőnyeg alá söpört problémák. Ernelláék ugyan csak egy évig voltak távol, de a rokonok kapcsolatában évtizedes repedések vannak, amelyeknek keletkezéséről egyszerűen nem vettek tudomást. A vendéglátók tágas, szép lakásában a vendégek amolyan hajótörötteknek tűnnek. Hogy mikor vesztették el lábuk alól a talajt, vagy épp annak hiánya miatt próbálkoztak idegenben munkát vállalni, az nem derül ki pontosan. Ők a kapkodó, sodródó „lúzerek” a viszonylagos jómódban, stabilitásban élő értelmiségi család mellett.

De ahogy óhatatlanul vizsgálódnak, kérdéseket tesznek fel, vagy éppen feltörő vallomásokat hallgatnak meg a másik életében, a magukéba is egyre inkább belelátnak. A fő feszültség a „mintacsaládban” épp a gyerek. A kisfiú a fejükre nőtt, nem következetesek vele, az apa komolyabb fegyelmezést várna el a laissez faire módszert követő anyától, s ez napi konfliktusokhoz vezet, rombolja kettejük kapcsolatát is. „Ezt a gyerekdolgot nem tudtuk megugrani. A kettőből nem lett három”– diagnosztizál pontosan az asszony. A vendégek nagyobbacska, kiskamasz lánya a bizonytalanságtól, szülei ad hoc döntéseitől, pénztelenségétől szenved, s a maga módján segíteni is akar: elveszi a háziasszony komódon hagyott borítékjából a pénzt. Persze bevallja, mielőtt elvadulna a helyzet. „Nektek akartam segíteni” – mondja szüleinek, hisz tudja, hogy egy forint nélkül jöttek vissza Skóciából.

A lányok gyerekkori konfliktusokat, rivalizálásokat boncolnak, apjuk szeretetén civakodnak, s persze az apanázs is szóba kerül, ki és miért kapott többet a szülőktől. Közben a házigazda döbbenten hallgatja sógora – aki sosem állt közel hozzá, kicsit le is nézte – bizalmas vallomását, hogy felesége kint megcsalta egy „taknyossal”, a munkahelyükön, egy lovarda tulajdonosának fiával. „Te mit csinálnál, ha megtudnád, hogy a feleséged…” A higgadt, okos Farkas, aki mindenkinek imponál, magából kikelve részletezi, hogy milyen képeket tenne föl az internetre, ha hűtlenségen kapná asszonyát. Ez az élveboncolás egyetlen helyszínen, a lakás különböző zugaiban zajlik, hol kettesben, hol együtt. S a kimondott szónak mintha varázsereje lenne, nem meggyűlölik, inkább figyelni s érteni kezdik egymást.

Kik vagyunk, milyen minőségűek az emberi kapcsolataink – ilyen egyszerű alapkérdéseket feszeget a film fesztelenül, könnyedén, de mégis mélységeket is felvillantva, hasonlóan Reisz Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjéhez, amely szintén minimalista eszközökkel ábrázolt emberi viszonyokat és érzelmeket, bár tágabb miliőben. Érdekes, de az is a rendszeren kívül készült, a költségvetés nagyobb hányada a baráti összefogás volt.

Bár vannak filmes előzményei, kétségtelenül kockázatos egy egész estés filmet egyetlen lakásban forgatni. Ráadásul itt fokozottan fenyegetett a teatralitás veszélye, hiszen korábban, ugyanők ezt a történetet színházban már előadták.

Ez a történet, és a történet az minket különösebben nem érdekel. Minket a színészek, a jó helyzetek és az izgalmas filmnyelvi megoldások érdekelnek, és ha ezen keresztül sikerül még a történetet is elmesélni, akkor azt mondjuk, hogy ügyesek vagyunk”– nyilatkozta Hajdú Szabolcs, talán nem is erről a filmről, de mondatai itt is tökéletesen megállják a helyüket. Hiszen itt sincs történet a szó klasszikus értelmében. Ezt a záró képsorok is sokat sejtetően érzékeltetik. Semminek nincs vége, a két család mindkettejük számára izgalmas, tanulságos találkozása folytatódik. Most éppen egy vacsorával, ahová az apát is meghívta a háziasszony. Mindenki elszántan készülődik, megfelelni vágyva, csak Eszter ül, rezignáltan szeletelve a szalvétákat, egy érzelmes slágert hallgatva. Béke lesz-e, vagy újra kiborul a bili? Minden megtörténhet.

Ebben a filmben valóban minden a színészeken múlik. S bár Hajdú Szabolcs kapta Karlovy Varyban a legjobb színésznek járó díjat is, a rendezésért kapott Arany Glóbusz mellett, kaphatta volna Török Illyés Orsolya is. De ne legyünk igazságtalanok, Tankó Erika és Szabó Domokos remek partnerek. És mit mondjunk a 13 operatőrről, akik a rendező tanítványai? Ki volt a legjobb közülük? Szerencsére szétszálazhatatlan. Ez egy csapatmunka!

Mint minden film, amely a rendszeren kívül készül. Bennünket mindig sokkal jobban megvisel, ha nem dolgozhatunk a saját értékrendünk szerint, mint az, ha mindent gyakorlatilag önerőből kell megoldani.” Szerencsére nem Hajdúék az egyetlenek, akik így gondolják. Lényegében így készült Pálfi György Szabadesés című, Karlovy Varyban szintén díjazott filmje, Reisz Gábor már említett munkája, és már befejeződött Buvári Tamás veszprémi színészekkel, Janku Laura Szeretföld című regénye alapján forgatott filmje. Ám az ideális mégiscsak az lenne, ha a magyar filmgyártás rendszere lenne olyan, hogy segítségével a saját értékrendjük szerint készíthetnék filmjeiket a rendezők.



« vissza