Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

A gyerekek figyelnek bennünket

Ha kisgyermekeim lennének, szinte kizárólag amerikai filmeket tudtam volna megnézni velük a nyári szünidőben, de azt sokat. Új filmet nem nagyon, hiszen szinte mindegyik sokadik bőr lenyúzása valamely klasszikusról. Az Alice Csodaországban remeke, Arthur Maltazár bosszúja folytatása Luc Besson korábbi filmjének. A Garfield és a zűrkommandót is el tudjuk képzelni, hisz mióta a képregényfigura filmsztárrá avanzsált, nem sokat fejlődött. A Marmaduke-Kutyakomédiát már igazán sokszor láttuk, hisz az amerikai család kutyát vesz és abból bonyodalmak támadnak, a témát szinte évente feldolgozzák és piacra dobják karácsony előtt. Amúgy többnyire az animációs kalandmesék – lásd 9 című film – is minimum 12 éven felülieknek sorolhatók, hiszen mi más történhetne bennük, mint hogy az emberiség és a gépek már elpusztították egymást, és különös bábukon a sor, hogy újrateremtsék a világot.
Humánum, humor és persze didakszis keveréke a Drágán add a rétedet című, amerikai családi mozi, amelyben az erdő apraja-nagyja közös erővel megvédi otthonát az ingatlan-spekulánsoktól. A magyar gyerekfilmet mindössze M. Tóth Géza animációs összeállítása, a tizenhárom epizódból álló Bogyó és Babóca (egyik csiga, másik katicabogár) képviseli, amelyet dicséretes módon a művészmozik mellett a plázák is műsorra tűztek. Ebben a barátság eszménye és az ismeretterjesztés remekül megfér egymás mellett – hat éven aluliaknak.
A közszolgálati televíziók szükségből erényt próbálnak kovácsolni, amikor a lassan nagyszülő korba érő fiatalok gyerekfilmjeit és műsorait, például az Abigélt vagy a Cimborát sugározzák. Dagadhat a keblünk, hogy bezzeg a mi időnkben még voltak rendes gyerekfilmek. Nem kellett hozzájuk tolmács, mert bizony ma igen sok gyerek-, sőt ifjúsági filmre kiírhatnák: Szülőknek csak gyerekek felügyelete mellett ajánljuk.
Nem mentes némi sematizmustól a Hogy állunk fiatalember című film sem (a Duna Televízióban vetítették), mégis jó volt látni, mennyire komolyan vették az ifjúságot, s következésképpen a számukra készített filmeket is az alkotók. A Somogyi Tóth Sándor regénye alapján született, a hatvanas évek elején játszódó történet egy kamasz fiú és apja kapcsolatáról szólt. Arról, hogy mennyire egymásra utaltak is vagyunk a gyerekeinkkel, milyen sokat is tanulhatnánk tőlük, ha figyelnénk rájuk.
Ilyen előtanulmányok után nagy várakozással kezdtem nézni az ORTT gyermek- és ifjúsági filmpályázatának elkészült filmjeit, de hamar felhagytam velük. Az Első című film, szinopszisa szerint – erre adják a támogatást – a felejthetetlen első szerelemről szól, egy átlagos gimnáziumi környezetben. Ezzel szemben egy művészeti szakközépiskolában egy negyedikes lány, aki tehetséges színész, már játszik egy tv-sorozatban is, ujja köré csavarja a fiúkat és a tanárokat egyaránt, s nevelőapjával is kétértelműen viselkedik. Házasságokat dúl föl, tanári pályákat siklat félre. Mindezt megsokallva féltékeny vetélytársnője, akit miatta „írtak ki” a sorozatból, és reménytelen szerelme a Dunába dobják. A történetet egy kicsit szaggatott krimi keretében tálalják, leginkább a Barátok közt stílusában. Mi köze mindennek az első szerelemhez? A világon semmi, de valahogy meg kellett szerezni a pénzt a filmre.
Ennek a csúfos kudarcnak a kapcsán eltűnődtem, milyen ifjúságnak szóló hazai filmekkel találkoztam az utóbbi években, s a végeredmény igazán lehangoló volt. Miközben az évek óta leforgatott Tüskevár Csipkerózsika-álmát alussza a rendező szekrényében, mert nincs pénz a befejezésre, készülnek az ifjúságot megcélzó mozifilmek, de ilyenkor még a kvalitásosabb alkotók is legrosszabb formájukat hozzák.
Sas Tamás, az ígéretes tehetségű operatőrből lett rendező az Apám beájulna című filmjében mélyen alulmúlja nemcsak saját képességeit, de a szakmai minimumokat is. Két kamasz lány vakációja keresztül Európán (görög turistaparadicsom, Barcelona, Róma). Nemhiába rendszerváltozás, Európai Unió, míg nekünk még az álmok netovábbja volt a Balaton szülők nélkül, ők onnan azonnal dobbantanak. Mert ha „hív a világ, menni kell”. Két elkényeztetett, jómódú lány kalandot és szerelmet keresve, szülőket átverve száguldozik a képeslaphelyszíneken. Ha olykor megállnak egy percre, Salinger Richard regényben is „cikis” mondataiból folytatnak „bölcs” párbeszédeket vagy belső monológokat a szerelemről, féltékenységről, barátságról. Közhelyesen irreális az egész, és ezt Ragályi Elemér operatőri képességei sem fedhetik el. A filmet kizárólag Gáspár Kata miatt néztem végig, hogy valóban jó színésznő lehet-e belőle, ha egyszer majd kap valami rendes szerepet.
N. Forgách Gábor Álom.netje az amerikai ifjúsági mozi egyik elterjedt típusát, a középiskolás sportcsapatok világában játszódó filmeket adaptálta. A baj csak az, hogy annyira életidegen nálunk ez a közeg, a középiskolába sportautókkal begördülő divatbabák világa, hogy csak kapkodjuk a fejünket, s eleinte reménykedünk, hogy talán egy pamflet lesz belőle. De nem. Barbi komoly fejlődésen megy keresztül. Miután kirúgják szeretett iskolájából, hogy miért, arra szót sem vesztegetnek, rövid hisztikorszak után, az új luxusiskolában is megszervezi a pom-pomcsapatot. Kiderül, hogy noha szőke és talpig rózsaszín, ő is arra vágyik, hogy befogadja a közösség s hogy szüzességét csak az igazinak adja… Futott még Fonyó Gergely Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmje, amelyben a pótvizsgára készülő gimnazista inkább álmai asszonyát, Gregor Bernadettet kergeti egy balatoni üdülőben, ahová büntetésből küldték szülei. E film mentségére sem tudnék felhozni semmit. De miért épp a nálunk mindig periférikusnak tartott ifjúsági film tudott volna jót produkálni a magyar filmgyártás egészének kaotikus, korrupt, legjobb esetben véletlenszerű, esetleges irányítása alatt?


« vissza