Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A magyar katonatársadalom a második szabad választás küszöbén

 

I. A MAGYAR HONVÉDELEM ÚJ INTÉZMÉNYRENDSZERE

 

A KELET-EURÓPAI ÁTALAKULÁSOK és a hazai rendszerváltozás során kialakuló lehetőségek és kényszerek a védelmi szektorban az elsők között indították el azokat a lépéseket, amelyek a szervezeti átalakítás határozott végigvitelét célozták. Ennek során megtörtént:

(1) a honvédelem pártállami irányításának lebontása, a Magyar Honvédség beágyazása a parlamenti demokráciába — nem része, hanem eszköze a hatalomnak, nincs önálló politikai szerepe, hatékony politikai kontroll alatt áll, felelős kormányzati irányítás dominálja, alkotmányos garanciák védik a szűk pártérdekek nevében történő felhasználás ellen stb.;

(2) a katonai eszköz diplomáciai eszköz mögé sorolása, az ellenségkép törlése, az érvényes nemzetközi szerződéseknek megfelelő létszám és fegyverzeti keretek kialakítása, a hadsereg önálló nemzeti véderővé történő átépítése, illetve a szomszédokkal kötött kétoldalú szerződéseknek megfelelő elhelyezése;

(3) a védelmi költségvetés minimálszintre leszállítása, a védelmi ipar leépítése, a haditechnikai eszközparknak és a védelmi ipari kapacitásoknak az új védelmi ipari, fegyverzetpiaci és beszerzési orientáció kialakításáig a minimális működőképesség szintjére történő csökkentése;

(4) a „katona egyenruhás állampolgár” eszméjének megfelelően a katonai szolgálat, a katonai érdekképviselet intézményeinek kiépítése, valamint a hadsereg nemzeti jellegének helyreállítása, szimbólumainak lecserélése, a civil társadalomtól való elzárkózás feloldása, a nyilvánosság beengedése a védelmi szektor korábban elzárt területeire.

MINDEZEN LÉPÉSEK megtétele közben ügyelni kellett civil-katonai vonatkozásban a rendszerváltozás békéjére, a hadsereg hatalmi vetélkedésektől való távol tartására, a személyi állomány intaktságára. Fenn kellett tartani a honvédelem szervezeti szempontjából a védelmi erő hatékony alkalmazhatóságát, működőképességét. Gondoskodni kellett az átmenet válságainak helyi kezeléséről, a kvalifikált személyi állomány megtartásáról, ugyanakkor meg kellett kezdeni a hadsereg belső demokratizálását, a védelmi intézmények és struktúrák professzionálissá történő átépítését, és előkészülni a modern technikai felszerelés befogadására.

Ezen lépések nyomán:

(1) kialakult a honvédelem rendszerének új építkezési elve: eszerint a honvédelem perspektivikusan az ország védelmi igényeit tudatosan elfogadó társadalomra, a fegyveres erők és a lakosság anyagi szükségleteit kielégíteni képes gazdaságra, a védelemre felkészült és hadiállapotban is működőképes államszervezetre, a lakosság védelmét szolgáló polgári védelmi szervezetekre, valamint a fegyveres védelmet ellátni képes fegyveres erőkre (Honvédség és Határőrség) épül;

(2) kimunkálódtak a fegyveres erők irányításában szerepet játszó szervek: az Országgyűlés (rendelkező hatalom), a kormányzat (végrehajtó hatalom) és a köztársasági elnök (főparancsnok) illetékességi körei;

(3) elkülönültek a védelmi szektor kormányzati (a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium) és köz- igazgatási illetékességű szervezetei, illetve a fegyveres erők (Magyar Honvédség, Határőrség) szakmai felelősségű parancsnoksága;

(4) megváltozott az irányító centrumok személyi állományának létszáma és összetétele;

(5) változások történtek a Magyar Honvédség állományának létszámában és arányaiban: összességében 33,8%- os csökkenés következett be, ezen belül a tiszteknél 19,1%, a tiszthelyetteseknél 33,1%, a sorállománynál 44,4%, a polgári alkalmazottaknál pedig 22%.


 

II. A VÉDELMI KÖLTSÉGVETÉS ALAKULÁSA


 

A magyar katonai költségvetést hosszú idő óta a nominál (névleges) érték csekély növekedése és reálértékének radikális csökkenése jellemzi. A Magyar Néphadsereg költségvetése a 80-as években évi 700 millió dollár körül mozgott. Az egy lakosra jutó összeg 70 dollárt tett ki. 1992-ben ezzel szemben a katonai költségvetés 487 millió dollár, az egy főre jutó összeg 49 dollár volt. Ez a GDP 1,9%-ának felelt meg. Az 1993-as katonai költségvetési arány tovább romlott: csupán a GDP 1,83%-át teszi ki.

Az 1993-as katonai költségvetés mérvét, technikáját és megoszlását tekintve, miként 1988-tól minden évben, ún. válságköltségvetés. A fenntartás és a fejlesztés aránya a II. világháború óta még egyszer sem volt ilyen kedvezőtlen (92,4%/7,6%). Az 1993-as honvédelmi kiadások (64,5 Md Ft) belső megoszlása: 34% béralap, 14% tb.- járulék, 2% egyéb bérjellegű kiadás, 20% készletbeszerzés, 34% szolgáltatásvásárlás; 7% egyéb működési költség, 2% eszközbeszerzés, 4% felújítás, nagyjavítás, 4% kormányzati beruházás.

Az országot SÚJTÓ GAZDASÁGI NEHÉZSÉGEK következtében és az infláció miatt az 1993-as honvédelmi költségvetés reálértéke az 1989. évinek már csupán 55%-át tette ki. Ez csupán a Magyar Honvédség készletfelélő fenntartására elég, a fejlesztés ebből nem finanszírozható. A fejlesztésre rendelkezésre álló összeg csupán a legszükségesebb alkatrészbeszerzésekre elegendő. A beruházásra szánt összegek közel 70%-át a Központi Katonai Kórház rekonstrukciója viszi el. A kormányzat a parlament által elfogadott költségvetési politikája évek óta szűkíti a tárca pénzügyi forrásait. Ennek következtében a fejlesztések az amortizációs cseréket sem fedezik, a fenntartási kiadások pedig — noha kedvezőtlenül magas arányúak — paradox módon csak a hadsereg igen alacsony színvonalú működőképességét teszik lehetővé.

A honvédség az elmúlt öt évben a középtávú tervek kialakításakor figyelembe vett pénzügyi keretei reálértékének több mint egyharmadát elveszítette.

A költségfelhasználást az Állami Számvevőszék és a Pénzügyminisztérium mellett az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága is ellenőrzi. Ezáltal a törvényhozás és az államigazgatás nem csak elvi, hanem gyakorlati felelősséget is visel a haza védelméért, a honvédség állapotáért és hadrafoghatóságáért.


 

III. A MAGYAR KATONATÁRSADALOM VÁLTOZÁSA


 

A magyar katonatársadalomban fontos és gyakran fájdalmas belső átalakulási folyamat indult el. Ez jelenleg a második szakaszában tart.

Az első fázis 1989-től 1992 második feléig tartott, tartalmát a Magyar Honvédség szerkezeti újjászervezése és méretének csökkentése alkotta;

a második fázis 1992 második felében indult és (a jelenlegi hivatalos tervek szerint) 1995-ben fog befejeződni. Ennek célja a kialakult új struktúra stabilizálása és harmonizálása, valamint a hadsereg harci képességének (hadrafoghatóságának) fenntartása;

a tervezett harmadik fázis 1995 után veszi kezdetét azzal a szándékkal, hogy bevezesse az új technikai felszerelés és a modem fegyverzeti generációt az ország költségvetési teherbírásának függvényében, ezért valamikor a következő évszázad első dekádjában érne véget.

EZ IDŐ SZERINT az említett második fázisban a korábbi túlméretezett hazai haderő drasztikus csökkentésen ment keresztül, mintegy 30%-os arányban, több mint 150.000 főről nagyjából 100.000 főre. A korábbi Magyar Néphadseregnek ezen átalakulása — beleértve a régi elnevezés, a Honvédség visszahozását — már NÉMETH Miklós miniszterelnöksége idején, az úgynevezett reformkommunista kormányzat idején kezdődött, az utolsó kommunista védelmi miniszter, KÁRPÁTI Ferenc alatt, 1988-89-ben. Ám a katonai átmenet folyamata felerősödött és teljes körűvé vált az új, demokratikusan választott kormányzat érájában, ANTALL JÓZSEF miniszterelnöksége és FÜR Lajos honvédelmi minisztersége idején.

1992 végére Magyarországnak lett a legkisebb hadserege Kelet- és Közép-Európában, mind élőerejét, mind fegyverzetét tekintve (lehetséges, hogy a jelenleg felállítás alatt lévő Szlovák Hadsereg kisebb lesz tervezett, 46.700 fős létszámával; lásd a függeléket).

A különböző állománykategóriák számszerű csökkentéséről a Honvédelmi Minisztérium nemrég publikált adatokat. Ezek szerint a Honvédség 1993 végére 13.700 tisztből (az 1989-es 17.800 helyett), 8.500 tiszthelyettesből (a korábbi 12.700 helyett), 26.600 polgári köz- alkalmazottból (a korábbi 33.300 helyett) és 52.340 sorállományú katonából állott (lásd a függeléket).

A kötelező katonai szolgálat ideje 1990 októberében tizennyolc hónapról tizenkettőre csökkent, a fegyver nélküli (15 hónap) illetve a polgári szolgálat (22 hónap) választhatóságának bevezetése mellett.

1992 augusztusa óta, amikor a legutolsó kétéves, mintegy 25.000 főnyi sorállomány teljesített szolgálatot, a kétgyermekes fiatalok kötelező szolgálati idejét leszállították hat hónapra; a három gyermekeseket, illetve azokat, akik családfenntartónak minősültek családjukban, felmentik a katonai szolgálat alól.

A hivatalos adatok szerint a sorozóbizottságok évente 90.000-110.000 fiatalembert vizsgálnak meg, és átlagosan 25%-ukat alkalmatlannak találják a katonai szolgálatra. 1991-ben ez a szám 20% volt és ezen kívül még 4.500 katonát (az összes sorállományú 10%-át) idő előtt le kellett szerelni. Jelenleg 40% körül van azon fiatalemberek aránya, akiket egészségügyi vagy családi okból, továbbtanulási elfoglaltság vagy bűnöző előélet miatt nem tekintenek bevonultathatónak.

A honvédelmi miniszter szerint igen nagyszámú hátrányos helyzetű fiatalember van a sorkötelesek között, jelenleg mintegy 35%-uk munkanélküli. 1993 augusztusában a sorozottak 36%-a volt munkanélküli, és átlagos arányuk a hadseregben ugyanezen évben már 30%-os volt (azóta ez az arány tovább emelkedett). Következésképpen számos sorkatona kénytelen szembenézni leszerelését követően a folyamatos munkanélküliséggel.

A hivatásos állományról: amint említettük, a hivatásos állomány létszáma is csökkent; a tisztikaré 1992 végére az 1989-es 17.800-ból 13.700-ra, a tiszthelyetteseké 17.800-ról 8.500-ra. Ugyanezen időben egy radikális elit-csere is zajlott: a nyolcvankilenc tábornokból harmincöt maradt. Az első hullámban (egészen az új demokratikusan választott kormányzat hivatalokba lépéséig) a hivatásos állomány tagjai főként politikai okokból távoztak.

Ezzel szemben a második hullámban (az új kormányzat hivatalba lépését követően) a pályaelhagyás oka részint abban állt, hogy a honvédelmi miniszter 1990 decemberében az összes tiszt számára 55 éves korban maximálta az aktív szolgálati életkort (kivéve a jogászok és az orvosok esetében), illetve előnyös nyugdíjazási rendszer lépett életbe. A további pályaelhagyások okai alapvetően a hadseregbeni alacsony életszínvonal és a megnyíló civil gazdaság nyújtotta új lehetőségek.

CSUPÁN 1990. JANUÁR 1. ÉS 1992. AUGUSZTUS 31. KÖZÖTT mintegy 4.000 tiszt és több, mint 2.500 tiszthelyettes — nagyobb részük pályája elején és közepén járó -— került tartalékba vagy nyugdíjba. Míg sokan azért döntöttek a távozás mellett, mert az igen magas arányú áthelyezési folyamatban nem kívántak családjukkal elköltözni lakóhelyükről, a többség az alacsony illetmény, a hosszú munkaidő és a romló életszínvonal miatt távozott. Mindez a szakaszparancsnokok körében okozta a legnagyobb veszteséget (a pályaelhagyók 60%-a 30 év alatti volt). Ezzel összefüggésben a legsürgetőbb feladat a hadseregben a hivatásos állomány életszínvonalának javítása (ezidőszerint a tiszti családok több mint 25%-a, a tiszt- helyettesieknek 45%-a él a létminimum alatt). Az átlagos havi jövedelem 1992-ben a tisztek körében 37.300,- Ft (430 $) volt, 3.500 forinttal több, mint 1991-ben, a tiszthelyetteseké 25.490,- Ft (300 $), 2.200,- Ft-tal több mint két évvel korábban. Az 1993-ban végrehajtott illetménykarbantartás mértéke nem érte el a hivatalos inflációs rátát, s ráadásul az alacsonyabb kategóriák irányába eső progresszivitása tovább erősítette az illetményrendszer nyomottságát.

A sorállományúak által kapott átlagos havi illetmény ugyanezen időben 1.500,- Ft (20 $) volt, 150 forinttal több, mint 1991-ben.

Az alacsony életszínvonal legpregnánsabb mutatója, hogy a hivatásos katonák várható élettartama csak 58,9 év, szemben az átlagos magyar férfiak 64,9 várható évével.

A professzionális hadseregre történő átváltás lehetőségének is tekinthetjük az új, szerződéses katonai szolgálati rendszer bevezetését. Ugyanakkor azonban a kiképzés magas költsége ezt a lehetőséget 4.000 szakkatonai alkalmazottra korlátozta (többségük légvédelmi személyzet, jármű- és harckocsivezető, illetve technikai kiszolgáló feladatkörökbe volt tervezve). Jelenleg szerződési idejük kettő és tíz év közötti periódusra szólhat. Legutóbbi adataink szerint 1992 végéig még a célzott 2.000 fős szerződéses létszámot sem sikerült elérni. Ennek alapvető oka a csekély illetményekben és a nehezen vállalt kötöttségekben található.


 

IV. A FEGYELMI HELYZETBEVONULÁS UTÁNI DEVIANCIA


 

TÖMEGES ELSZEGÉNYEDÉS ÉS A GYORS PERSPEKTÍVAVESZTÉS Újratermeli a deviáns jelenségeket mutató csoportokat, és bővíti számukat. A fegyelmi statisztikák azt mutatják, hogy a bűnözés nem állítható meg a kaszárnyák kapujában. A devianciák legtöbbje, az alkoholizmus, a kábítószerélvezet megjelenik a katonaközösségekben. A fegyverhez jutás lehetősége különösen gyakorivá teszi az öngyilkossági kísérleteket, és a polgári életben többnyire csupán másságként értékelt „skinhead” és „sátánista” jelenségeket. A katonai szervezet korábbiakhoz képest megváltozott reagálása ezirányban kettős: egyfelől a lehetséges mértékben igyekszik kiszűrni a veszélyeztetetteket. (Büntetett előéletűeket, labilis személyiségű, személyiségzavarokkal küszködő fiatalokat, szenvedélybetegeket nem vonultat be, illetve haladéktalanul leszereli őket.) Másfelől támogatja a felderítő-kezelő funkcióval is felruházott ún. „humán szolgálat” kiépítését. Míg az első reagálástípus a szervezet elhárító magatartását jelzi és a létszámcsökkentés teremtette meg a lehetőségét, addig a második lényegében csatlakozás egy olyan kezelő programhoz, aminek ma még nincsenek szervezeti keretei.

A katonai szervezeten belül nagyjából a bűncselekmények társadalmi szaporodásához hasonló volt a rendkívüli események számának növekedése: az 1980-as 782-vel, illetve az 1985-ös 972-vel szemben 1988-ban 1275, 1989-ben 1506 és 1990-ben 1628 bűncselekményt jelentettek a Magyar Honvédségnél.

Érdekes módon, ha ezt összevetjük a függelmi viszonyokat sértő bűncselekmények alakulásával, akkor azt tapasztaljuk, hogy a deviáns viselkedés növekedése olyan viszonyok közepette következett be, amikor a hierarchia szintjei közötti normasértés csökkent, vagy stagnált. Ez azt jelenti, hogy nem a katonai hierarchia-szintek egymáshoz való viszonyulásában, hanem elsősorban a társadalom általánosabb — a hadsereg egészét érintő — viszonyrendszerében regisztrálható a késztetések döntő hányada.

A katonai szervezeten belül tapasztalható dezintegrációt leginkább kifejező „szolgálati és emberi kapcsolatok” körébe tartozó fegyelemsértések intézményes beavatkozástól (HM 029/1987. Parancs) kezdődően fokozatos csökkenést mutatnak, ami a rendszerváltás után is folytatódni látszik.

Az elkövetés módjából, illetve az elkövetők státusából adódó legközvetlenebb tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberi kapcsolatokat sértő bűncselekményeken belül még mindig dominál az erőszak és az elkövetők, valamint az érintettek döntő mértékben a sorállomány körében találhatóak.

Amennyiben hosszabb időszak összes függelemsértés/bűncselekmény arányának alakulását szemléljük, megállapíthatjuk, hogy az időben előremenve a normasértés csökkenő súlyú az elöljáró-beosztott viszonylatokban. A sajnálatos csupán az, hogy a látható csökkenés csak arányaiban regisztrálható, a bűncselekmények abszolút számai meglehetősen kitartó dinamikával emelkednek, s ezen belül a szóban forgó szolgálati-emberi viszonyban elkövetett bűncselekmények csekély hányadot képviselnek.

A katonai főügyész nyilatkozata szerint a hadseregen belül elbírált bűncselekmények 10%-kal nőttek 1991-ben az előző évihez viszonyítva, és ezen belül a katonai bűncselekmények 20%-os növekedését regisztrálták. A honvédség tagjai közül 1393 fő vétkességét állapították meg, 1257 sorkatonáét és 136 hivatásosét, de míg az előző arány 11%-os növekedést jelent, az utóbbi 20%-os csökkenést mutat. A katonák 1991-ben összesen 2257 bűncselekményt követtek el, ez több mint 5%-kal múlja felül az előző évit, s ezen belül több mint 16%-kal emelkedett a katonai bűnesetek száma. Eközben a szolgálattal összefüggésben elkövetett bűncselekmények aránya 7%-kal csökkent.

1992 első felében 14%-os csökkenésről számoltak be a katonai ügyészségen a hadsereg személyi állománya körében elkövetett bűncselekményeket illetően. 623-at az előző év (1991) 677 esetével szemben.

A bűncselekményeknél sokkal jobban reagálnak a helyzetre az apróbb fegyelemsértéseken belüli arányok: 1992-ben a sorállomány körében regisztrált fenyítések 40%-át hanyag parancsvégrehajtásért szabták ki (ez az arány a 80-as években folyamatosan 10% alatt volt).


 

V. A LAKOSSÁG VISZONYA A VÉDELMI SZEKTORHOZ


 

A Honvédelmi Minisztérium tevékenységi szerkezetén belül a lakosság a nyilvánosságpolitikát ismeri és méltányolja a leginkább (56%-uk szerint „közepes", „jó", „nagyon jó"), a személyzeti politikáról viszont — mint amitől elzárva érzi magát — a legkevésbé dicsérő a véleménye (csak 35% a „megfelelő" arány). Ez a tendencia azok álláspontját erősíti, akik a védelmi szektor társadalmi támogatottságának növelését a nyilvános „láttatástól" remélik, azokkal szemben, akik az elzárkózás misztikumától várják a katonai szervezet iránti respektus emelkedését (a nyilvánosságpolitikát a lakosság 12%-a, a személyzeti politikát 35%-a nem ismerte).

A hivatásos katonai szolgálat a korábbi presztízs- vizsgálatokkal megegyezően meglehetősen népszerűtlen: a lakosság 75%-a semmilyen körülmények között sem vállalna hivatásos katonai szolgálatot, 69%-a még polgári alkalmazottként sem állna munkába a Magyar Honvédséghez. A leginkább elzárkózóak éppen a magasan képzett és jó egzisztenciális helyzetű rétegek. A lakosság többsége nincs tisztában a hivatásos katonák fizetési viszonyaival, csupán 10%-uk tippelte a helyes összeget, több mint 60%-uk túlbecsülte.

Magyar Honvédség a legfontosabb társadalmi államhatalmi intézmények általános népszerűség-zuhanása (1992 végén a kormány 23, parlament 26 pontot kap egy 100 fokozatú skálán) közepette képes volt a rendszerváltozás során máig megőrizni a hozzá fűződő lakossági bizalmat (51 pont). E mögött a hadsereg nemzeti jellegének többségi elfogadottságát, a nemzeti jellegű honvédség legitimitásának stabilizálódását kell látnunk. A legélénkebb ellenszenvet éppen a magasan képzett rétegekben és a fiatalok körében találtuk, ami kétségtelenné teszi e tevékenységgel szemben támasztott magas igényszintet is.

A Magyar Honvédség védelmi képességét a lakosság elenyésző arányban tekinti teljes értékűnek. A zöm korlátozottan (50-53%), vagy egyáltalán nem (32-37%) tartja képesnek a jelenlegi véderőt az ország légterének és területének megvédésére. Ennek fényében nem meglepő, hogy a hadsereg szükségességét egyértelműen fontosnak tartják a jelenlegi (40%) vagy még ennél is nagyobb létszámmal (37%), ám a tekintetben megoszlanak a vélemények, hogy az önkéntes hivatásos forma (50%) vagy a jelenlegi sorozásos (46%) rendszer volna-e célszerűbb.

A lakosság védelmi költségekhez kapcsolódó vélekedései között szembetűnő, hogy mindössze 5%-uk ismeri (tippelte) a valóságos költségnagyságot, miközben 66%-uk kereken bevallja, hogy nem tudja. Emellett azonban a lakosság 60%-a stabilan a védelmi költségvetés növelése mellett foglal állást, annak ellenére, hogy számosán úgy vélik, nem megfelelő az adófizetők pénzével való gazdálkodás.

A lakosság veszélyeztetettség-érzete figyelemre méltó arányokat mutat a délszláv konfliktus esetleges eszkalációja (42%), illetve általában a szomszédos országok esetleges agressziója (38%) kapcsán, ám nem elhanyagolható a belső fegyveres konfliktust is lehetségesnek tartók aránya sem (31%). Ugyanakkor a lakosság egyértelműen elfogadja, hogy a biztonság legfőbb eszköze a diplomácia legyen, és bízik is annak hatékonyságában (78%). A rendszerváltozás óta folyamatos növekedés után most ('92 végén) a lakosság 74%-a úgy foglalt állást, hogy az ország NATO-tagsága növelné biztonságunkat.

A professzionalitás kiterjedésével egyre inkább számolnunk kell a női katonai szolgálat állampolgári jogon történő kiterjesztésével (hasonlóan a modern hadseregek tendenciáihoz). Ez idő szerint a lakosság csekélyebb arányban (22%) helyeselné e szolgálat-fajta ki- terjesztését, mint a katona állomány (egy csaknem azonos időben készült felmérés szerint a hivatásos állománynál ez az arány 47,5%). A fiatalok, a fegyveres testületeknél ismerőssel, hozzátartozóval bírók, a liberális pártszimpátiájúak, és a magasan képzettek körében lényegesen többen szimpatizálnak ezzel a lehetőséggel, mint az idősek, vidékiek, konzervatív pártszimpátiájúak, alacsonyan képzettek között.

A lakosság a hivatásos tiszt presztízsének szintjét a hasonló képzettséget igénylő és felelősséggel járó foglalkozások utolsó harmadában, de az összfoglalkozások középmezőnyében jelöli ki (58 pont egy 100 fokozatú skálán). Ennek oka, hogy hatalmát és jövedelmét magasabbnak (62-62) ítéli, mint szaktudását (57) és társadalmi hasznosságát (54). Ugyanakkor a lakosság a katonatiszt jelenleg meglévő presztízsét szívesen látná mintegy 30%-al magasabb szinten.

A hivatásos katonai pálya vonzását egy generációs választó- vonal mentén másként ítélik meg a 40 év felettiek (ők inkább vonzónak találják) és a 18-40 év közöttiek (ők nem találják vonzónak). Az utóbbiak rendkívül kiábrándult véleményével ugyanakkor szemben áll a 18 év alattiak pozitív vonzáselismerése, ami felhívja rájuk a pályára irányítók figyelmét.

A csoportos vallásgyakorlás hadseregen belüli biztosítását (a katonaállományhoz hasonló arányban) helyesli a lakosság (68 %). Ennél valamivel kevesebben (de még mindig a többség) szimpatizálnak a tábori lelkészi szolgálat bevezetésével (60 %). A hivatásos katonák pártokhoz való viszonya tekintetében átütő arányban (69 %) azt tekintik helyesnek, ha „semmilyen pártnak nem lehetnének tagjai" a hivatásos katonák.

Az alternatív katonai szolgálat bevezetése találkozik a lakosság támogatásával (66%), általában az érintettek körében (például fiataloknál) erőteljesebben. A szabályozásnak olyan kitételei, amelyek a fegyver nélküli katonai szolgálat, illetve a polgári szolgálat időtartamát a fegyveres szolgálatnál hosszabb időben határozzák meg, erős kritikát váltottak ki (szintén az érintettség arányában mutatva magasabb szinteket) a lakosság körében (65%).

CSAK A VÁLASZOLÓK 20%-a véli úgy, hogy a katonákkal túlságosan keményen bánnak, ennél többen vannak, akik a túlzott elnézést, az erélytelenséget kifogásolják (26%). Az általános megítélés szerint a hadsereg elsődleges feladata a katonafiatalok megfelelő kiképzése a haza védelmére (70%), azonban található bizonyos hányad (28%), akik a nevelést is fontosnak tartják.

A sorkatonai szolgálattal kapcsolatban még dominál a vállaló attitűd, ami szerint „a katonai szolgálat hazafias kötelesség" (81 %), a „katonai szolgálat elvesztegetett idő" vagy „szükséges rossz" megítélésekkel szemben. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy ma már a sorozásos rendszernek alig van több híve (51%) mint az önkéntes, zsoldos rendszerű szolgálatnak (47%). Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a „sorozás vagy önkéntesség"-vita a lakosságot elsősorban az „urbanizációs lejtő" mentén osztja meg.


 

VI. VITÁK ÉS PERSPEKTÍVÁK


 

Az ország szakmai körei és közvéleménye megegyeznek abban, hogy Magyarországnak olyan társadalmi-politikai rendszerre van szüksége, amely fegyveres erejét képes erős és hatékony kontroll alatt tartani és olyan fegyveres erőre, amely képes és akar is a szélesebb társadalom szolgálatának eleget tenni.

Jelenleg azonban ez a feladat nemcsak nálunk, de a régió országainak mindegyikében jelentős terhet jelent. Ezt akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy nem tehetünk valódi összevetést a nyugati és keleti típusú katonatársadalmak között anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk a kiinduló kondícióik között meglévő lényeges különbségeket.

Pontosan ismerjük a kiinduló kondíciók különbségeit. A nyugati típusú katonatársadalom esetében a hadsereg és az egész védelmi szektor intézményei egyre inkább a civil társadalom államba történő behatolásának eredményeként épültek ki.

EZZEL SZEMBEN A TRADICIONÁLIS keleti típusú katonatársadalom, a hadsereg és lényegében az egész védelmi szektor eszköz volt az állam kezében — egyebek között — a társadalomba történő behatolásához is. És ez a katonatársadalmi modell került exportálásra a korábbi Szovjetunió által valamennyi korábbi Varsói Szerződésbeli ország számára.

Ez a helyzet nem túl régen ért véget, egyebek között éppen a keleti típusú katonatársadalmak kudarcának köszönhetően. A régió átalakulás útján meginduló katonatársadalmak azonban nem képesek azonnal és automatikusan kompatibilissé válni a nyugati mintára szerveződő katonatársadalmakkal.

Ma Magyarország, mint a közép- és kelet-európai országok többsége, szeretné elfelejteni a keleti típusú katonatársadalmak örökségét, amely

megszüntette és kizárta a szakmai és személyi autonómiákat;

figyelmen kívül hagyta a fegyveres erők társadalmi legitimációjának hiányát;

jogon kívüli helyzetben tartotta a katonákat (fent teljhatalommal ruházott fel, lent jogfosztottságot rögzített);

a hadsereg intézményi jellegét integráns szimbólumokkal és ideológiákkal töltötte ki;

folyamatos inkonzisztenciát tartott fenn a katona deklarált társadalmi státusza és az ennek megfelelő életmódelemek között;

kivéve a katonai elitet, a katonai szolgálat járulékos terheit és a sokszor önkényes korlátozásokat csupán szimbolikus és ideologikus eszközökkel kompenzálta;

a professzionalitást csupán az ideológiai-politikai dominancia alatt tűrte meg stb.

Ugyanakkor a régió keleti dominancia alól kimozduló katonatársadalmai között a magyar védelmi szektor nemcsak felejteni akar, hanem újraépíteni orientációját saját hagyományai, illetve a nyugati típusú katona társadalmak modernizációs modelljei irányába, amely egyebek között

megőrzi a szakmai és személyi autonómiák lehetőségét;

a katonát egyenruhás állampolgárnak ismeri el;

érzékeny a társadalmi legitimációra;

a tradicionális intézményi elemeket funkcionálisan oldja meg (keveri) a modern foglalkozáselvűség és szervezetépítés elemeivel;

a deklarált társadalmi státusszal konzisztens életmódelemeket társít;

a professzionalitás értékei dominálják stb.

A legtöbb szakértő közös álláspontja szerint jelenleg még napirenden kell tartani a védelmi szektor bizonyos rövid távú ún. krízisintervenciós lépéseit, másfelől részben ezzel egyidőben hosszabb távú, a védelmi szektor újraépítését jelentő feladatok felvállalása sem hárítható el.

A legfontosabb rövid távú feladatokként kerülnek szóba:

1. Kialakítani a védelmi ipar és a fegyveres erők állományában a változáshoz való alkalmazkodás motivációit és képességeit.

2. Megtartani a magasan képzett szakértői rétegeket.

3. Megóvni a társadalmi békét a védelmi szektor átalakításának esetleges feszültségkeltő következményeitől.

Ezen túlmenően a hosszútávú feladatok lényege:

a politikai átmenet folyamatában megbízható demokratikus kontroll alá helyezni a védelmi szektor meghatározó mozzanatait (újrarekrutálni a védelmi ipar és a fegyveres erők elitjét a meghatározó pozíciókban, a biztonságpolitika új szemléletét meghonosítani, a haderőépítés új elveit és gyakorlatát kimunkálni stb);

a gazdasági átmenet folyamatában újrastruktúrálni a nemzeti védelmi ipari termelést és újrafogalmazni a fegyverzeti piaci orientációt (a privatizációs folyamat tudatos befolyásolása, új nemzetközi piaci orientációk, gazdasági elitváltás; új gazdaságpolitika az új védelmi ipari szektor támogatására stb.);

a társadalmi átmenetben kiépíteni az új modern (vagy más kifejezéssel nyugati típusú) védelmi intézményeket, az új katonatársadalmat (új civil-katonai relációkkal, új demokratikus kontrollal, a társadalom irányába nyitott

struktúrákkal, új katonai nyilvánossággal, új jogi és kompenzációs struktúrákkal stb.).



 

FÜGGELÉK

 

1. táblázat

A Magyar Köztársaság és szomszédainak főbb adatai az 1991-es év közepének védelmi gazdasági potenciáljáról

Ország

Mo.

Cseh és Szlovák

Románia

Jugoszlávia

Ausztria

Ukrajna

Népesség (millió fő)

10,6

15,7

23,4

23,9

7,5

52,0

1990-es GDP (billió $)

59,3

121,5

86,0

117,8

157,5

370,5

egy főre eső ($)

5.594

7.739

3.675

4.895

21.000

7.120

Védelmi költségvetés 1991. (billió $)

1,23

2,8

1,44

3,53

1,68

23,5

A GDP %-ában

2,08

2,3

1,67

2,99

1,07

6,3

egy főre eső ktg. ($)

116

178

61,5

147,3

244

451,9

Forrás: The Military Balance 1991-92; London: Brassey's for USS, Autumn 1991.

 

2. táblázat

A Magyar Köztársaság és szomszédainak főbb adatai az 1991-es év közepének katonai potenciáljáról

Ország

Mo.

Cseh és Szlovák

Románia

Jugoszlávia

Ausztria

Ukrajna

Hads. békelétsz. (ezer fő)

86,5

154,0

200,8

169,0

44,0

414,0

ebből soráll. (ezer fő)

45,9

87,0

127,0

95,0

22,4

-

ebből soráll. (%)

53

56

63

56

51

-

Hads. a népesség %-ban

0,81

0,98

0,86

0,71

0,59

0,80

Kiképzett tartalék (ezer fő)

210

485

626

510

242

1.000

Harckocsi

1.435

3.995

2.817

1.850

159

10,042

APCs

2.090

3.460

2.870

1.230

460

11.000

Tüzérségi eszköz 100 mm

1.084

3.685

3.803

4.900

494

10.182

Harci repülőgép

87

312

370

455

54

860

Harci helikopter

64

135

120

120

-

340

AD guns

158

575

400

2.920

774

-

SAM

110

210

160

242

-

120

Forrás: The Military Balance...


 

3. táblázat

A HM személyi állományának megoszlása

1989

1993

ív

 

 

 

 

 

%

%

Köztisztviselő

21,5

297

26,1

85

Tábornok

5,1

65

4,6

15

Tiszt

72,1

971

69,3

225

Tiszthelyettes

1,3

15

-

-

Összesen

100

1.348

100

325

=—

 

 

 

 

Forrás: Honvédelem '93; HM: Budapest, 1993.


4. táblázat

A Magyar Honvédség személyi állománya

 

 

1989

1990

1991

1992

1993

Sorozottak

91.900

81.000

65.300

51.500

52.340

%

59

57

54

51

52,3

Tisztek

17.800

17.300

16.800

14.400

13.700

%

11

12

14

14

13,7

Tiszthelyettesek

12.700

12.400

11.900

8.500

2017-08-05

 

%

8

9

10

8

8,3

Polgári alk.

33.300

32.500

27.600

26.000

25.660

 

%

22

22

22

27

25,7

Forrás: Honvédelem '93


 

Irodalom:

 

Kőszegvári, T: The Defence Policy and Armed Forces of Hungary. European Security Volume 1, Autumn 1992. No. 3. Honvédelem '92, National Defense '92. Budapest, Defense Ministry 1992.

Honvédelem '93, Honvédelmi Minisztérium, Budapest, 1993

Reisch, Alfréd A.: The Hungarian Army in Fransition. RFE esearch Report. Volume 2,10.5 March 1993.

Szabó, J.: Minorities and the Army Today's Hungary. US.Army Research Institute for Behavioral and Social patience. Washington. European comparative Project. 1992. (Manuscript)

Szabó, J. with dr. Héthy Lajos-Ungvár Gyula: Defence Conversion and Economic ransformation in Hungary. To NATO Defence Conversion Seminar. Bruxelles 20-22 May 1992.

Szabó, ].: The Defence Conversion and the Human Relationships of the Hungrin Armed Forces. D.R.I.: Defence Brochures 4/1992. Bzabó,}.: Civil Military relations in Today’s Hungary. Defence Research Institution 1992. (Manuscript) (It was lectured in Budapest, On The CeMiSS — D.R.I. conference 28-30 Sept.,1992.

Szabó, J.: Medium Term security role of the United States in Central Europe. Hungarian Institute of International own parts within it: Terms and condititons for defense conversion p. 35-39; Military aspects: Domestic political aspects of military policy, Foreign political aspects of military policy p.39-45.

Szabó, J.: The defence conversion impacts within the Hungaian labor force market. Hungarian Science 1992/9.

Szabó, J.: Human conversion of the Hungarian Defence Force. (Manuscript) It was lectured in Bruxelles on the NACC Him Conversion Seminar, 3-4 Dec., 1992.



« vissza