Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A politika értelmezése spirituális távlatból

A JÓ KORMÁNYZÁS MŰVÉSZETE akkor valósítható meg, ha az emberekben tudatossá válnak a minden élet alapját képező spirituális elvek. A politikai intézmények a lelkeink tükröződései. Más szavakkal, a politikai intézmények az adott korszak embereinek a bölcsességét fejezik ki és testesítik meg. Ha az emberek nem bölcsek, akkor az intézmények is tükrözik a bölcsesség hiányát. Bölcsességünk helyzete és lelkünk állapota szorosan összefügg.

Ha a lelkünk nem működik, akkor az intézményeink sem. Spirituális mételyünk kihat egyéni életünkre és intézményeinkre. Nem lehetnek jó politikai intézményeink, ha szűklátókörűén gondolkodunk. Csak bölcsességünk megnövekedése és lelkünk kiteljesedése vezethet jó politikai és társadalmi intézményekhez. Ez az egyetlen út, nem létezik másik.

Műszaki teljesítményünk elképesztő, eszközeink káprázatosak. Azonban politikai intézményeket nem lehel pusztán technikai eszközként fölfogni. A tökéletes eszközök gyakran érzéketlenek az emberi szükségletek iránt. A bölcs politikai döntések többet igényelnek jó műszaki eszközöknél. Szükség van az együttérzésre és saját belső sóvárgásaink megértésére.

Mi lehet tehát jó módszer egy politikai rendszer fölépítésére vagy átalakítására? Nem elég azokat javítgatni, valamivel jobban működtetni, hanem bölcsességre és látóterünk kiszélesítésére van szükség. Akkor, és csak akkor fognak valóban működni az intézményeink.

Nos, itt a bökkenő. Minden ember számára az egyik legnehezebb dolog azt belátni, hogy az intézmények a lelkünk kicsinysége miatt nem működnek. Általában ügy vélik, hogy azok rajtunk kívül állanak - holott azok belőlünk erednek.

A saját helyzetünk, boldogtalanságunk miatt az intézményeinket vádoljuk. Miért? Mert nehéz beismernünk, hogy megérdemeljük azokat, mi vagyunk a felelősek értük, azok a mi énünket, értékünket tükrözik. Az ilyen megállapításokat senki sem szereti, azokat mint zavaróakat semmibe vesszük, mert túl sok kihívást tartalmaznak a számunkra. Nem vádolhatunk mást, hanem csak magunkat. Nem bújhatunk el. Felkészültél-e arra, hogy megváltozol? Nem. Akkor ne reméld, hogy az intézmények megváltoznak. Azok csak téged tükröznek, a nemtörődömségedet, a felelőtlenségedet, a „manana”-magatartást, a Godot-ra várásodat. (Manana kb.: majd valamikor).

Ne várd, hogy a politikusok vagy a politológusok segítenek rajtad, mivel őket teljesen meghatározza a múlt és korunk közös ostobasága/oktalansága. Azt gondolják, ha a kicsinység szerepét osztják ki rád, abban jól érzed magad. Hadd idézzük GOETHÉT: „Ha úgy bánunk az emberrel, amilyen - lealázzuk. Ha úgy bánunk az emberrel, amilyennek lennie kellene: naggyá tesszük”.

A politikusok s a társadalomtudósok úgy bánnak velünk, amilyenek vagyunk, folyamatosan kicsivé tesznek bennünket. Tudjuk, hogy meglehetősen közönségesek vagyunk. De ne kezeljük így emberi mivoltunkat, hanem aszerint, hogy mi a legjobb bennünk, hogy mivé válhatunk, hogy mivé kellene válnunk. Ha gondozzuk a legmélyebb emberségünket, akkor mutathatjuk meg, hogy valóban mik vagyunk.

A társadalomtudósok mostanában a mérések megszállottjai. De mit mérnek ők: a fogyasztó magatartásunkban kifejezésre jutó korlátoltságunkat? Ehhez nem kell tudományos megerősítés. Ez inkább a tudományos tudat szomorú fegyverletétele, annak érdekében, hogy csökkentsék az ember lehetőségeit. Ha az előnyünket szolgálnák, akkor az intézményeknek, akár a nagy vallásos eszméknek, a vágyaink felé kellene vezetniük bennünket. És miután vágyunk valamire, ebben a folyamatban megváltoztathatjuk magunkat. A politikai intézmények viszont az emberek alacsonyabb rendű énjét követik.

Ahhoz, hogy megtörjük ezt a circulus vitiosust, magasabb távlatokra kell eljutnunk, egy spirituális távlathoz, ahonnan a dolgokat világosabban és mélyebben látjuk és érijük. Ezért látnunk kell, hogy az elégedettség és a boldogság a lélek belső terét és táplálását is jelenti. Sokan allergiásak a „lélek” szóra. Ne hagyjuk azonban, hogy a szavak tévútra vezessenek. Egyszerűen csak annyit mondunk, hogy van bennünk egy fizikán és biológián túli emberi mag, amelynek vannak szükségletei és igényei, s ezek kielégítése éppen annyira fontos életünk értelméhez, mint amennyire a tüdőnknek kell az oxigén. Jól ismerjük ezt az igazságot.

Nos, ez az emberségünk lényege, amit hagyományosan léleknek nevezünk, ez olyasmi, ami nélkül az egyedi emberi voltunk elsorvad. Társadalmi és politikai intézményeknek kell védelmezniük létünket. Ha ezek az intézmények semmibe veszik a belső valónkat, vagy összeütközésben vannak azzal, akkor elsorvadunk. Az ilyen intézmények nem támogatnak bennünket.

Intézményeink világi jellegűek, világi társadalomban élünk; a spirituális vagy belső életünk nem korlátozható a vallásos életre és a vallásos intézményekre. Az állam és az egyház, a polgári és a vallásos intézmények szétválasztása nem jelentheti a belső életünk semmibe vételét, a belső élet, a spirituális keresés, belső lényegünk megsemmisítését. A spiritualitást és a vallást azonban nem lehel egymással összekeverni. Ha a csillagokat csodáljuk a mindenség hatalmas templomában, nem igényeljük a papokat, a templomokat vagy a vallást.

Az úgynevezett anyagi haladást szolgáló világi társadalom vajon jelentheti-e az emberi élet olyan elrendezését, amely elősegíti és nem akadályozza az élet kibontakozódását? Vagy abban a társadalomban az „ember embernek farkasa”, s egyre növekszik az erőszak az utcán és a családban, a növekvő igazságtalanság tanúi vagyunk, a szegény egyre szegényebb lesz? Nos, ha így van, akkor mély lélegzetet kell vennünk és meg kell kérdeznünk: mindez nem lelkünk betegségének a tünete-e? Ha az értelmünk folyamatosan megtéveszt bennünket és tévútra vezet, akkor jobban be kell hatolnunk a bölcsességünk alapjaiba és a lelkünk állapotába. Súlyosabb betegségeink forrásai gyakran ott vannak.

Annyira hozzászoktunk ahhoz a gondolathoz, hogy a politika az önzés, kapzsiság és telhetetlenség arénája, hogy elfeledkezünk azokról a példákról, melyek az ellenkező lehetőséget bizonyítják. Ezek a példák azt mutatják, hogy számos esetben nemes, önzetlen, magas szellemiségű és idealista emberek is voltak politikusok. Sokat tanulhatunk a példájukból. Még fontosabb, hogy lehetséges olyan politika, amely a lélek hatalmát gyakorolja és ha így művelik, akkor jelentős és pozitív eredményekre vezet.

A RÉGI IDŐKBEN ÉLT KÍNÁBAN A BÖLCS KUNG-FU-CSE, akinek a nevét Nyugaton Confuciusra egyszerűsítették (Kr. e. 551-479). Híres volt a bölcsessége, pártatlansága, igazságossága és azon képessége miatt, hogy képes volt átlátni az emberi cselekedetek távoli következményeit. Lu tartomány királyától meghívást kapott, hogy kormányozza a királyságot. 12 éven át uralkodott a király megelégedésére és a nép boldogságát növelve, megmutatva, hogy mit képes tenni a következetesen alkalmazott bölcsesség, a társadalmi-politikai ügyekben. Confucius uralkodása annyira eredményes volt, hogy növekedvén az emberek jóléte, a meglepődött szomszéd királyságokban megirigyelték azt. Világosan bizonyítást nyert, hogy a politika mindenki számára jótékony nemes művészet lehet.

Akkor a szomszéd királyok egyike valahogy megvesztegette Lu királyát és azt javasolta, hogy küldje Confuciust egy évre szabadságra. El is ment. Nem gyilkolták meg s nem halt meg gyalázatban. De sosem tért vissza, hogy ismét uralkodjon, bár ezt szerette volna.

CONFUCIUS PÉLDAKÉPE a vezető és a rendezett társadalom közötti összhang volt, amelynek az alapja az öt alapvető kölcsönös erkölcsi kötelezettség: az uralkodó és a miniszter, az apa és fia, az idősebb és fiatalabb fivér, a férj és a feleség, az egyik és a másik barát között. Kormányozni csak az uralkodó erkölcsi példája révén lehet. A különbség a feljebbvaló és az alattvaló között annyi, hogy az előbbi számára az uralkodás erkölcsi alapelv.

Következtetéseink egyike az, hogy érett spiritualitásra van szükségünk ahhoz, hogy olyan emberek létezzenek, mint Confucius; meg kell engednünk nekik, hogy bemutassák az uralkodás művészetét. A jelen kormányokat kevéssé bölcs és gyakran önző emberek vezetik, de az őket megválasztó emberek ugyancsak kevéssé okosak, nem tudnak jobbat. Confucius tanításai fennmaradtak több mint kétezer éven át és ma is hatnak az emberekre. Valójában érdektelen, hogy Confucius kínai volt és a tanításai inkább a kínai, mint a nyugati lelkülettel vannak összhangban. Fontos, hogy ő olyan filozófus ragyogó példája, aki a bölcseleti rendszerét spirituális elvekre építette és mégis képes volt azokat alkalmazni a gyakorlati és politikai ügyekben, mégpedig akkora sikerrel, hogy méltán nevezhetjük a filozófusok királyának.

Nem vonhatunk le olyan elhamarkodott következtetést, hogy Confucius halálával megszűnt volna a politikai befolyása. Mostanában egyes ázsiai nemzetek kifáradva a „modernségként” rájuk kényszerített amerikai uralomtól és nyugati dekadenciától, visszatérnek a confucianus tanításhoz, azzal a céllal, hogy megküzdjenek az általuk ideológiai imperalizmusnak nevezett folyamattal. Olyan helyen, mint Szingapúr, de másutt is, a hagyományos confucianus értékek tisztelete a társadalmi összetartás gerince, mert szemben áll a nyugati elidegenedéssel és széttöredezéssel. Tehát Confucius politikai öröksége életében van és igen fenntarthatónak látszik. Miért? Azért, mert a politikai manipulációra alkalmas eszközöknél mélyebbek az alapjai.

ASÓKA indiai király volt, a Kr. előtti 3. században (269-232) uralkodott. Rendkívüli erővel, fizikai és spirituális hatalommal megáldott ember volt. Katonai zsenialitása révén meghódította a szomszédos királyságokat és egyesítette Indiát. És egyszer egy napon, egy nagy csata után, látván a vérfolyamokat, rádöbbent arra, hogy rossz úton jár. A buddhizmus együtt érző és erőszakmentes hitvallásának a követője lett. Nem mondott le a királyságról. Nem vonult vissza bűnbánóan egy hegyi barlangba. Ehelyett mint spirituális vezető uralkodott. Uralma és teljesítménye figyelemreméltó.

Először 84.000 sztúpát (buddhista kápolnát, illetve emlékoszlopot) építtetett India összes településén, illetve városában. Mindegyiken volt egy látható parancs arról, hogy az együttérzés, társadalmi igazság és az erőszak- mentesség a társadalom alapja. Azután sziklákba vésette híres kiáltványait (ediktumait), kinyilvánítva, hogy a társadalmi és politikai életnek az igazságosság és együttérzés kell, hogy a spirituális alapja legyen.

CSAK A 19. SZÁZADBAN KEZDTÜK ÚJRA FÖLFEDEZNI Asóka híres rendeletéit. Mostanáig több mint negyvenet találtunk meg. Nem tudjuk, hogy mennyi van még eltemetve a dzsungelekben vagy a föld alatt. De amit eddig fölfedeztünk, az igen nagy hatású. A sziklák olyan távol vannak egymástól, mint Pakisztán és Burma, mintegy két és félezer kilométernyire. A kapcsolat és a közlekedés nem volt könnyű abban az időben, még ma sem Indiában. Mégis, jelentős akarattal Asóka belevitte országát egy, a buddhista bölcseletén alapuló politikai szervezetbe.

Nem hozott létre szerzetesek által vezetett vallásos államot, bár egy időben buddhista szerzetesnek tekintette saját magát. Valóban fölvilágosodott uralkodó volt. Megbízottjai szerteszét vitték birodalmában az üzeneteit és ellenőrizték az igazságosságot és erőszakmentességet. Bár szívében buddhista volt, mégis üzeneteinek és rendeletéinek a nyelve gyakran nem buddhista nyelv volt. Az országban még a hindu brahminok uralkodtak, különösen a távoli falvakban és ezt nem lehetett ellensúlyozni. Mégis, Asóka többet tett a buddhizmus indiai elterjesztésében, mint az összes buddhista szerzetes együttvéve.

Figyelemreméltó, hogy Asóka célja nem vallásos térítés volt. Azt tűzte ki célul, hogy az igazságosság és erőszakmentesség elvein alapuló jó kormányzást alapozzon meg. Mindkettőben sikeres volt: mind a jó kormány megteremtésében, mind a buddhista elveken alapuló mély spirituális tudatnak az emberek közötti terjesztésében.

Asóka (és Confucius) esete TÖBBET MOND, mint gondolnánk. Nem arról van csak szó, hogy volt két bölcs ember, akik véletlenül rábukkantak a jó alapelvekre és azok segítettek nekik uralkodni. A spirituális elvek és a jó kormány egymás szerves alkotórészei. Ha a spirituális tudatosság terjed és azt elfogadja a lakosság, a jó kormányzás lehetségessé sőt elkerülhetetlenné válik. Itt egy fontos következtetés: az emberekért és az emberekkel együtt való kormányzás művészete akkor lehetséges, ha az emberekben tudatosodnak a minden élet alapját képező, mély spirituális alapelvek és a kormányzás fenntartó formái.

Fordította: György Lajos



« vissza