Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

A tehetség magánya - Maár Gyuláról

Maár Gyula halálhírének bemondásakor feltűnő volt a média tökéletes tanácstalansága. Ki ez a Maár Gyula? Filmrendező? De mit csinált? Akkor nézzük a Wikipédiát. Filmcímek, nem túl sok, de egyiket se láttam – gondolhatták a fiatal szerkesztők, akik állandó nekrológfrászban élnek. Lőcsei fehér asszony – na ez jó, ezt már hallottam valahol. Meg azt is, hogy a Törőcsik Mari férje. Nagyjából erre alapozták a gyászhírt, én meg eltűnődtem, hogy ennyi egy alkotó ember halála? Ennyi egy alkotó ember élete? Amennyit a buta, a gyökértelen internetkultúrán élősködő médiaszerkesztők képesek átadni belőle ?
De vannak még – igaz, kevesen – akik tudják, hogy Maár Gyula egy eredeti, sőt egyedi, sokszínű tehetsége volt a magyar filmművészetnek – ami már szintén csak volt.
Maár Gyula későn került a filmszakmába, harmincévesen kezdte el a főiskolát. Előtte, történelem-magyar szakos tanár, kiadói lektor és szerkesztő volt. Műveltsége, érzékenysége kiemelte kortársai közül, mégsem vették volna fel a főiskolára, vélhetően polgári származása, gyanús „dekadens” műveltsége miatt. Ha Herskó János nem köt egy alkut („Felveszem a Szalkait – mondta a tekintélyes protektoroknak – , de csak ha a Maárt is felvehetem”) –, tán sose kerül a szakma közelébe. Első, még a Balázs Béla Stúdióban készített, a hatalom pszichológiáját elemző Prés című filmjén még erősen érződik Jancsó hatása. Később már szemben úszik az árral, mert bár a dokumentarizmus reneszánszakor, 1968-ban végzi el a főiskolát, s ekkor már a Balázs Béla Stúdió is a dokumentumfilmek lázában ég, ez nem az ő világa – jóllehet, diplomájában ez áll: „csak dokumentumfilmek készítésére alkalmas. „Kezdettől fogva izgatott, hogyan lehet a legjobb dokumentarista művek által megteremtett alapon, a hitelesség, a teljes őszinteség és érzékletes valóságosság talaján tovább építkezni; mélyebb ,összetettebb művészi konstrukciókat létrehozni.” – nyilatkozta 1974-ben, nagy sikert hozó Végül című filmjének elkészültekor. A Végül, amely egy munkásból kinevezett gyárigazgató nyugdíjazása utáni első másfél napjának a története, szerencsésen elegyíti a mikrorealizmust a stilizációval. A cselekmény szinte lényegtelen, az emberi viszonylatrendszerek, a pszichológiai állapotok megmutatására kerül a hangsúly. A film a nemzetközi fesztiváldíjak mellett a hazai filmkritikusok több díját is elnyeri.
Utána hamar leforgathatta a Déryné, hol van? című filmjét, amelyet leginkább Törőcsik Mari jutalomjátékaként szoktak emlegetni. Nem véletlenül, hiszen el is nyerte a cannes-i filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját. A film forgatókönyve Déryné naplója alapján készült, Pilinszky János közreműködésével, akiről Maár Gyula később portréfilmet is forgatott. Déryné alakja ürügy a korával, a biológiai öregedéssel, a divattal, a provincializmussal küzdő tehetséges ember megjelenítéséhez. Maár nagyon mélyen, belülről ismerte a színház és a színészek világát, hiszen Törőcsik Mari szinte minden előadását látta, ha nem is ülte azokat végig. S ez a mély anyagismeret, s a különböző karakterek mindegyikét élni, kibontakozni hagyó dramaturgia meghozta az eredményt. „Opálos fényű, csendes, halk remekmű a Déryné, hol van? Maár Gyula, Pilinszky János, Törőcsik Mari, Koltai Lajos rendkívüli összjátéka, a magyar filmtörténet egyik legnemesebb darabja. Az évtizedek mit sem ártottak neki, semmit sem kopott, szinte áll az időben.” – írta a filmről három évtized múlva Muhi Klára filmkritikus.
A Teketória, amit szintén egy válságba kerülő asszonysorsra, és Törőcsik Marira épített, erősen ironikus alkotás, viszont 1976-ban – bár a színésznő megkapta a legjobb női alakítás díját, ezúttal Taorminában – kudarc volt a kritika és a közönség előtt is.
Hatvanévesen mérleget készítve Maár Gyula úgy véli, a Teketóriával lezártnak tekinthető az első – stilizációval, artisztikummal és hermetizmussal jellemezhető, a sztorit, a cselekményt elutasító – korszaka. Hét évig nem forgat játékfilmet, majd a korábbinál narratívabb irányba keresi a kiutat. 1983-ban egy alig ismert Déry Tibor-novellából, a Pesti felhőjátékból készít igényes, szórakoztató filmet, egy polgári környezetben játszódó szerelmi sokszög történetet, a főszerepben Jiři Menzellel. S tévéjátékokat, megint csak igényes irodalmi adaptációkat. Legemlékezetesebb a Tersánszky Józsi Jenő kisregényéből készített Viszontlátásra, drága, Bánsági Ildikóval a főszerepben. „Mindennapos esemény beszélő elmondásával rád tudja fújni az örökkévalóságok leheletét” – írta Ignotus a regényről, s Maárnak is sikerült valami érvényeset csinálnia, amit nem kezd ki az idő, akárhányszor játssza is a retro-tv. A Malom a pokolban is erős, atmoszférikus, az ötvenes évek fojtogató kegyetlenségét sugározni képes film, 1986-ból.
Bestsellerekhez nyúl kevés színházi rendezésénél is (például Gázláng), de mindig visszafogottan, elegánsan. Ha úgy tetszik, második alkotói korszakában rehabilitálja a mesét, a cselekményt, s nem látja értelmét a művész és közönségfilm ellentétének.
1993-ban azután Simó Sándor megrendelésére ismét saját forgatókönyvet ír. A kötelezettség csak annyi, hogy egy vígjáték készüljön, Garas Dezső és Törőcsik Mari főszereplésével. Keserédes szatíra lesz inkább a Hoppá, a kor hőséről, a kisemberről, aki megint kimaradt valamiből, ezúttal a rendszerváltásból. 2006-ban forgatott utolsó nagyjátékfilmjében, a Töredékben visszatér „száz meg nem valósult terve” egyikéhez, amelyet még a hetvenes években írt. Ebben a visszatérésben némi szerepe Tarr Bélának is van, aki a TT Filmműhely beindításakor Maárt is felkérte, hogy hozzon forgatókönyvet, s aki egy frissen írt történetet adott. Tarr ezt így véleményezte: „Ez semmi, ez üres locsogás”. S akkor eszébe jutott a Prés után írt ,Simon Weil filozófiájára fűzött forgatókönyve, amit az esélytelenek nyugalmával írt, hiszen megvalósítására a szocializmusban politikai, a kapitalizmusban pénzügyi okok, vagyis a nézőszám miatt nem volt semmi esélye. Tarr Béla viszont, az esélytelen filmek fanatikusaként kapott rajta, s Medvigy Gábort ajánlotta operatőrnek.
A Töredék története egy katolikus kolostor zárt világában játszódik (azon a helyszínen, Majkon, ahol Maár az első filmjeit is forgatta). A háború utáni bizonytalanság a kolostor falain belül is izgalmat kelt. A kommunizmus, az új világrend kialakulására a kolostor lakói nem egyformán reagálnak. Van, aki az élvezetek világába menekül, van, aki abszurd módon a kommunista mozgalom megkeresztelésében látja a megoldást: „Bocsáss meg Uram, vétkeztem: katolikus vagyok és kommunista” – gyónja meg bűnét az egyik szerzetes. A történet fő alakja, a Simon Weil filozófiájának hatása alatt álló, Zsótér Sándor alakította szerzetes filozófiai, hitelméleti kérdésekkel birkózik, amelyek a szeretet lényegére, s a világ megértésére irányulnak. Zsótér Sándor figurája hitelesen közvetíti Simon Weil filozófiáját és hitét a kellően nyitott és érzékeny nézők felé. S most nincs értelme a kérdésnek, hogy hányan lehetnek ilyenek. Alkotótársai szerint Maár Gyula tudta, hogy ez lesz az utolsó játékfilmje. Most már bizonyosan tudjuk, hogy ezzel a minden szempontból alku nélküli filmmel zárta le életpályáját.


« vissza