Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Antall József és az új Magyar Szemle

Elment ANTALL JÓZSEF. Távozása nemcsak megrázta, fölrázta a nemzetet, mondta búcsúztatójában SZABAD GYÖRGY. Hihetetlen és keserű: ismét bebizonyosodott, hogy mennyire igazak a világ együgyű, elkoptatott közmondásai a próféta-sorsról, a mártír-sorsról.

A búcsúztatók és a méltatások hetét élte meg az ország a halál és a temetés napja között. Olyan méltatásokét, amelyek javát hitetlenkedő fejcsóválással hallgatná, olvasná a méltatott. Nem azért, mert nem igazak. Hanem mert olyan változás történt e hét során, amely meghaladja talán még azt is, amit az ő esze és képzelete előre látott. Az átváltozás, amelyet halála hozott bennünk, meghaladja valamennyiünk érzékét a misztikumra és az abszurditásra, az övét is. Hiszen szerény ember volt. Büszke, de szerény. Most derült ki, hogy, miközben hallgattak, vagy éppenséggel az ellenkezőjét mondták, mennyien tudták: ki volt Antall József.

Nincsen elégtételérzet bennem, ezt leírom. Csak a kopár veszteség és a felemelő hála érzete — mint annyi honfitársamban. Antall József műve a halál pillanatában közösséget teremtett, és e közösségnek együtt kell maradnia, hogy az ő szellemében, a felülemelkedés szellemében dolgozzon tovább.

Halálában lett Antall József a nemzeté; a részvét hatalmas, beláthatatlan köre nyilvánvalóvá tette, hogy az eltávozott mindig az egészben, a teljességben gondolkodott. Ezért lett Európáé, a világé is; a gyászukat jelenlétükkel kifejező külföldi politikusok a temetésnek a protokoll előírásait messze felülmúló jelentőséget adtak. Részvét- megnyilvánulásaikban megrendítő, a politikában szokatlan személyességei nyilatkoztak meg.

Antall Józsefnek ez a teljességre nyíló, a szellem csúcsaira tekintő felülemelkedése bábáskodott az új Magyar Szemle megszületésénél is. A gondolatok, amelyekkel a folyóiratot 1992. novemberi beköszöntőmmel útnak indítottuk, az ő gondolatai is voltak. Tudta, hogy a kormányzati teendőkön túl olyan feladatokat is szolgálnunk kell, amelyeknek parancsa túllép egy parlamenti, kormányzati cikluson, túllép napi politikán, pártokon és politikusokon. Hogy aztán hozamukkal élhessenek ők is; hogy a politika ne vékony hártyaként borítsa az életet.

Felismertük, hogy szükség van egy — nemcsak egy — nyitott és felelős nemzetstratégiai fórumra, amely a szellemi újjáépítés feladatát szolgálja. Hogy hazaérkezzünk a világba, a 2000-ik esztendőbe. Mert az 1948 és 1988 közti kétszer húsz év nem kétszer olyan szakadékot nyitott a magyar történelemben, mint az 1848 és 1867 közötti. Kétszer akkora idő; több, mint kétszer annyi elfecsérelt emberi tehetség; és egy bizánci megszálló, akinek száz arcot viselő hazai segédcsapatai mellett Ferenc József Bach-huszárai marionett-figurákká sápadnak. A mostani újrakezdésnek szellemi, lelki értelemben akkora szakadékot kell átugornia, mint a SZÉCHENYI-KÖLCSEY nemzedékének kellett.

Antall József biztatásával, erkölcsi és szellemi támogatásával segítette útnak indulásunkat. A jövendő lap jellegére vonatkozó elképzeléseit megvitatta velem, s én is elmondtam neki a magam és társaim véleményét. De a létrehozott lap szerkesztésébe nem szólt bele, olvasta és szerette, de egyetlen bíráló megjegyzést nem tett soha, pedig ő határozott ízlésű, a műfajhoz értő értelmiségi is volt. Fontosnak tartotta, hogy a Magyar Szemle címet újítsuk meg; úgy vélte, hogy régi nagy folyóirataink közül az egykori Szemle az, amelyik a legnagyobb tágasságot, a vélemények legnagyobb változatosságát és szabadságát hagyományozza a folytatókra.

E kettős magatartásban — a részvételben és a be nem avatkozásban — Antall jellemének megannyi jellegzetessége mutatkozott meg: a nagyvonalúság, a bizalom a jószándék iránt, a szuverén gondolatok és szuverén emberek egyenrangúságának, az emberi változatosságnak és a különbözésnek a tisztelete és szeretete. Ezek pedig, tudjuk, nem pusztán vonzó emberi arculatának egyéni megnyilvánulásai voltak; különösen mostantól egy politikai és szellemi örökség meghatározó vonásainak kell tekintenünk őket.



« vissza