Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Az integrációról

Csáky Zoltán interjúalanya Mádl Ferenc

Csáky Zoltán: Két esztendővel a második évezred előtt a történelmi helyzet ismét lehetővé tette, hogy Magyarország szervezetileg is csatlakozzon ahhoz az Európához, ahová mindig is tartozott. Az Esti kérdés vendége Mádl Ferenc akadémikus. Professzor úr, mi légyen integrálódásunk koncepciója, hiszen nyilvánvaló, hogy Magyarországnak néhány területen újat kell hoznia, meg kell újulnia.
Mádl Ferenc: Milyen megújulásra van szükség ennek a történelmi kegyelmi pillanatnak a tényleges kiteljesedéséhez? Szükség van arra, hogy a magyar lakosságban megerősödjön az a hit, hogy az Európához tartozás tényleg fontos, hogy a magyar kultúra, a magyar biztonság, a magyar gazdaság, az egyes magyarok, a nemzetiségek és az egész ország számára valóban ez az az állapot, amelyre Magyarországnak a biztonsága, kultúrája fejlődése, gazdasági felemelkedése érdekében hosszú távon szüksége van. De szükséges a kultúra fontosságának a felismerése is. Az európai integráció kapcsán egy darabig csak gazdasági integrációról beszéltek. De az európai kultúra korábbi nagy személyiségei: Dante, Erasmus – aki legelőször beszélt európai egyesült államokról –, Thomas Mann és sokan mások, és később aztán Robert Schumann és nagyon sokan, az alapító atyák közül, akik az európai gazdasági integráció jogi rendszerét, a működőképes mechanizmusát megteremtették, meg voltak győződve arról, hogy Európa, az egységes Európa az európai kultúra egysége is. E nélkül a kohéziós erő nélkül nemigen tud létezni. Azóta a kiteljesedett európai integráció kiterjeszti tevékenységét a kultúra területére is. Ez azt jelenti, hogy a magyar integrációs filozófiában és koncepcióban is meg kell erősíteni a magyar kultúra súlyát és támogatottságát.
Cs. Z.: Az európai integrálódási folyamat során meg fog változni az identitás – a magyar identitás –, de gondolom az európai identitás is?
M. F.: Bizonyos értelemben meg fog változni, vagy meg kell változnia. Kialakul egy európai nemzettudat, ahogy ezt most hívják Nyugaton, de a magyar közélet nyelvében is megjelenik ez a fogalom. Az európai nemzettudat azt jelenti, hogy a nemzeti tudat, annak kulturális értékei, morális háttere, tartalma együtt jelenik meg egy Európa-tudattal és az európaiság tudatával. Más szóval az európai és a nemzeti törekvések, az elkötelezettségek, a morális értékrend egybeesnek, és bizonyos idő elteltével, nagy erőfeszítések után, ez így, együtt talán lényegesen javít Magyarország nemzeti öntudatán, kulturális, gazdasági, biztonsági helyzetén, és a közmorál területén is.
Cs. Z.: Úgy tűnik, hogy mi magyarok szégyenlősebbek vagyunk, mint a körülöttünk élő nemzetek, mondjuk, a szlovákok és a románok. Ön miként látja?
M. F.: Nehezen tudom megítélni, de kialakulhat egy ilyen kép az emberben. A nemzetközi média információ-áramoltatásának eredményeként nálunk talán gyengébb a nemzeti tudat, az önbizalom, a hit abban, hogy egy megújultabb Magyarország többre képes a gazdaságban, a kultúrában, az egyének lelki jóérzésében, az élet minőségének javításában. Ami valóban szükséges, hogy a nemzeti értékrend összhangban legyen az európai értékrenddel, de a kérdés a nemzeti, a magyar értékrend sajátosságaira irányult. Bele kell hogy tartozzon a magyar nyelv, az irodalom, a történelem, a művészetek, a népi kultúra, a népzene, a dráma, a gasztronómiai kultúra és így tovább, és ezeknek a határozottabb ápolása, megvallása a külföld felé.
Beletartozik természetesen a nemzeti múltnak, a kollektív emlékezetnek, kollektív nemzeti tudatnak, a magyar történelemnek a nagyobb megbecsülése és jobb megjelenítése is. Ma reggel például a magyar rádió 10 percet szánt annak a hírnek, hogy Amerikában most mutatták be Spielberg filmjét az amerikai négerség egyik lázadásáról, ami egyfajta apoteózissal végződik: a legfelsőbb bíróság 200 év múlva felmenti végül a lázadókat, akiket hajdan le akartak verni. Szóval Amerika nemzeti történeti tudatával belép a világtörténelembe, és azt közvetíti nekünk a mai világ információs csatornáin. Szomorú ellenpélda, hogy a honfoglalás millecentenáriuma idején nagyon kevés komoly erőfeszítés történt a méltó emlékművek létrehozására. A filmnél, a drámánál vagy az operánál maradva, az amerikai példával összehasonlítva: bizony elég nehezen ment keresztül a Honfoglalás című magyar film, jóformán semmi támogatást nem kapott a hivatalos köröktől. Ugyanez vonatkozik Szokolay Sándor és Nemeskürty István Szent Margit című operájára, amely fantasztikus nagy sikert ért el, annak ellenére, hogy a művészeknek maguknak kellett előteremteniük a feltételeket, hogy egyáltalán be tudják mutatni a darabot. Szóval jobban kell a nemzeti kultúrát támogatni, és ezáltal európai nemzetként részt venni a nagy integrációs folyamatban. Ez nem szégyen, az viszont szégyen, ha nem törődünk eleget történelmünk megvallásával.
Cs. Z.: Ön a beszélgetésünk elején történelmünk kegyelmi pillanatáról beszélt. Lehetőséget ad-e ez a politikai erők összefogására?
M. F.: Ha megtörténnek a szükséges fejlesztések és integrációs erőfeszítések, tehát ha bekövetkezne a gazdaság, a társadalom kiegyenlítettebb fejlődése, a társadalmi rétegződés kiegyenlítettebb alakulása, ha a közbiztonságot, a morált, a törvények tiszteletét, az általános biztonságot illetően előrelépnénk, ha bekövetkezik a kultúra európai igényű fejlesztése is, beleértve az oktatás, a tudomány fejlesztését, ahogy Széchenyi mondta a kiművelt emberfők komolyabb tiszteletét és nagyobb anyagi megbecsülését (ami az ember értékeit igazából jelentette mindig, és ami a gazdaság számára is meghozta a felemelkedést), ha a népünk látja, hogy ezeken a területen tényleg előrelépés történik, akkor mindenki úgy fogja érezni, hogy ez mind nemzeti ügy, az egyes ember és a közösség ügye. És akkor mindez nem úgy jelenik meg az emberek számára mint európai érdek, hanem mint saját érdekük. Tehát egybeesik a tudatukban, és ennek folytán a jelenleginél remélhetőleg nagyobb támogatottságot élvezhet az európai integráció ügye.
Amit én gondnak látok, és remélhetőleg nem vagyok ezzel egyedül, az az, hogy ha más történik, ha az egész integrációs folyamat a társadalom nagy részének az anyagi kárára következik be, ha az integráció nem felemelkedést hoz, hanem további romlást, az trauma és csalódás lesz a társadalomnak. A rendszerváltozás szükségképpen egyfajta válsággal járt, a nehézségek növekedéséhez vezetett, amit el kellett illetve kell viselni a társadalomnak – és el is akarta szenvedni, mert meg akart szabadulni a diktatórikus egypártrendszertől és attól az egész világtól, amelyben éltünk. Nehezen viselte ennek a nehézségeit, de viselte és talán egyre több megértéssel viseli, és talán valóban azért is, mert javul a helyzet az idővel. Ha, akár a kormány tárgyalási stratégiájának esetleges gyöngesége, akár a belső fejlődés kormányszintű előmozdításának és általános erőfeszítéseinek a gyöngeségei miatt nem sikerül úgy belépni az Európa Házba, hogy ott a társadalom nagy része jó érzéssel, javuló életminőséggel élhet, az traumatikus helyzethez vezethet. Ezt nagyon jól kell látni a politikai erőknek és mindenkinek, a társadalmi szervezeteknek, egyházaknak, sajtónak, az irodalomnak, a művészeteknek, az egyes embernek. De az az érzésem, hogy meg lehet teremteni néhány éven belül azokat a feltételeket a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális élet minden területén, amelyek mellett a mi európaiságunknak és nemzeti érdekeinknek ez a történelmi kiteljesedése, végül is mindenki javára, megvalósulhat.



« vissza