Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

CD-piac

Adj' Isten! Messze van még ide Los Angeles?” Fogadj' Isten! Nem mondhatnám. Éppen itt van. S mire kimondom, még ittebb. Nem mi megyünk oda, az jön emide. Bebújik a tisztaszobába, bebújik az ágy alá, ing alá, hón alá. Az egyik hón alá. A másik alatt New York fészkel. Ott itatjuk minden reggel spréjjel. Magyarpalatka. Az messze van. Már innen. Mert a gigabájtos csizmával lépő már ott is hamar kap inni a saját spréjből. Kinek van még kedve kis rongyos csárdába izzadságból inni? Ki akar itt gyalog járni? Omnibuszon? Senki. Hacsak nem csakazértis. Cédét is lehet így kapni - csakazértis -, ha az ember kihúzza magát, s elballag az Országos Táncháztalálkozóra, vagy tüntetőn belép a kegyszerboltba ezüst feszületek között kotorászni, vagy Faustként űj tudást keres, bűbájosságot hallgat - csakazértis.


 

TÜKRÖS EGYÜTTES: MAGYAR NÉPZENE

(Korpás Éva ének; Halmos Attila hegedű; Árendás Péter brácsa; LIBER Endre cimbalom, brácsa; Lelkes András nagybőgő)

A REGÉNYESBŐL TUDHATJUK, milyen az, ha valaki nem tudottan is megismeri a maga fajtáját: az állatkerti farkas, az üvegházi uborka, az árvaházi gyerek megismeri soha nem látott szülőanyját. „A vér szava.” Képesek vagyunk-e erre mi is: állatkerti magyarok? Talán igen. Meg kell próbálni. Az első lecke ez: holdvilágban fésülködni. A második: csillagnak lenni, eget kerülni; aztán: Jóistent félni, búsulásba majd meghalni, mégis jókedvet mutatni. Megvan? Ugye, nem is nehéz: belénk van ez írva, csak le kell vakarni a ránk ragadt piszkot. Igen jó vakaró a Tükrös együttes. Meghallgatni egyszer, kétszer, sokszor. Addig, amíg megjön az íze; másképpen hangzik a másképpen hangozandó: „Nem úgy van most, mint volt régen, nem az a nap süt az égen”. Újra tanulni a magyarságot nem szégyen. Igi/ maradni szégyen. A Tükrös együttestől jó tanulni, mert bár egyszer ők is tanulták, már teljesen az övék, ők maguk az, amiről szó van: ilyen a magyar zene. A táncházi bandák két verembe eshetnek: a kevés fegyverűség meg a sok fegyverűség vermébe. Az egyik megtanul bánni a karikás ostorral, s azt pattogtatja mindig, ha kell, ha nem. A másiknak jobb kezében karikás, bal kezében fokos, övében pisztoly, kés a csizmaszárban, s egyszerre csap, vág, lő, szúr, s hozzá kurjongat; az ember alig győzi kapkodni a fejét. Az a betyár, aki a harcnak művésze, kiáll középre puszta kézzel, s csak a szemiből látni: fegyvere tömérdek. Nem is meri közelíteni senki. Ezt a betyáros pillantást tudják Tükrösék. Csak azt csinálják, ami éppen akkor, éppen ott szükséges, nem többet. Tudják; az úgy jó. És mi hiszünk nekik. (FONÓ)


 

MÁS RÉGI ÉNEK”

Kájoni János: Cantionale Catholicum - részletek

(A budai Szent Imre templom kórusa, vezényel: CSÁNYi Tamás)

Kájoni János a magyarok Nagy Szent Gergelye. Ferenc rendi szerzetes, a csíksomlyói klastrombán élt, ott gyűjtötte össze korának istenes énekeit - „nagy szorgalmatossággal egybeszedettek a Szent Ferenc zászlója alatt vitézkedő Kájoni Fráter János által”. Akkoriban a világ boldogabbik felében a Napkirály Versailles-t építi, Isaac Newton kiül az almafa alá, Le Notre megteremti a kertművészetet. Idehaza törökkel, Flabsburggal verekszünk, s Fráter Kájoni kinyomtatja művét maga alapította „nyomdácskájában”. Ez a Cantionale Catholicum. Nyolcszázhúsz ének szövege van benne latinul, magyarul. A verseket a hozzájuk való dallamokkal éppen háromszáz évvel később, 1976- ban Domokos Pál Péter párosította. A mi nemzeti kincsünk nem kőben van, ezen a tájon kő kövön nem maradt. A mi kincsünk a szívben van, oda megy be, s onnan jön elő mindaddig, amíg csak egy ember is akad, aki a szívét odaadja. Ily hazafias fölhevü- léssel, ünnepélyes hangulatban láttam hozzá a zenehallgatáshoz.

Hanem a kedv hamar megszegődött! Vérszegény hangocskák bújtak elő a hangszóróból; önnön maguktól megijedt, sápatag, soványka hangfiókák. Én is megijedtem: ezek a szegény kóristák talán csak nem betegek? Nyugtattam magam: hátira csak a szomszédban alszik valaki, azért kell lábujjhegyen járva énekelni. A baj persze nem jár egyedül; a lant és furulya sehogyan sem akar abba a hangmagasságba hangolódni, ahol hangzásuk illő is lenne, meg üdvös is, a gamba kezelője rendre hamarabb rajtol (Imádlak téged) - sportversenyen ilyenkor bizony újra kell indítani a futamot -, prozódiai hiba is be-becsúszik (Jer mi dicsirjük 2. versszak vége). A válogatás (21 nóta a 820-ból) sem a legszerencsésebb, hiszen elénekelnek olyat is, ami - hál' Istennek - benne van az általánosan használt énekeskönyvekben, míg kimarad például a Kájoni-énekek legkedveltebbike, a 727. számú Teremtett állatok. S szegény embert még az ág is húzza: az utolsó nóta „madrigálosítása” erősen ellenkezik a stílushűséggel. Az előadók úgy jártak, mint az a leányka, aki káprázatos báli ruhájában nem mer mutatkozni, otthon illegeti magát egy picit a tükör előtt, de elbotlik a selyemuszályba, elpirul, s szekrénybe rejti a ruhakölteményt. Szóval hiányzik a rátermettség, a fantázia, a merészség, a bizonyosság. Hiányzik a meggyőződés. Márpedig meggyőződés híján elmarad a meggyőzés is. Meg nem ártana kicsit alaposabb szakmai fölvértezettség (itt nem „profizmusra” gondolok, hanem az amatőröktől is elvárható, s el is várt ismeretekre). A hangzás oly unalmas, hogy a végén maguk az előadók is elunhatták; a lemezen rendelkezésre álló hatvan- egynéhány percből huszonegynéhányat üresen hagytak. (SZÍT)


 

AFTER CRYING: DE PROFUNDIS

(Egervári Gábor, Gacs László, Görgényi Tamás, Pejtsik Péter, Torma Ferenc, Winkler Balázs)

Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki, akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik” (Máté 25,29). Ez még az előző rész végszava; azért került mégis ide, mert itt meg mottó lesz belőle. Az adás-vétel tárgya pedig az önbizalom.

After Cryingék oly eltökéltséggel, csodálatot ébresztő vakmerőséggel, lenyűgözően biztos kézzel nyúlnak az útjukba kerülő hangokhoz, hogy az ember elbizonytalanodik: nem szemfényvesztéssel van-e dolga? Hang jön, megfogja, megforgatja, megcsavarja, eldobja; ide a következőt! Kendő suhan, pálca cikáz, cilinder leng, s mi csak lesünk, mi jön ki belőle: nyúl, galamb vagy hang? Persze hang jön, mi más jöhetne egy hangszóróból, de erre nem is gondolunk, mert olyan izgalmas a jelenet. A zene műfaja: haláltánc. Előzménye Berlioz, Liszt, Saint-Saéns, Rachmaninov rémlátomása. De itt rock-kövekből építkeznek, a zenének szerzője inkább Keith EMERSON emlőin nevelkedett. A zenei találékonyság kápráztató, a kiforratlanság feltűnő. Leginkább sikerültek a szóló részek: ritkán lehet ilyen jókedvű csellózást, zongorázást hallani. Az eszközök megválasztása, egy-egy zenei képlet megoldása néha esetlegesnek hat. A zene dramaturgiája mintha Phil Glas minimálprogramjával kacérkodna, ugyanakkor a korlátlan eszköztár biztosította lehetőségekről nem hajlandó lemondani. így aztán nem valósul meg a „nagyforma”; a zene nem jön valahonnan és nem megy valahová. Zeneszeletek következnek egymás után, önmagukban mind szépek és jók, de nem válnak közösséggé, nem bírják egymást erősíteni. A zeneszerzői, hangszerelői munka tehetségről, de bizonyítási kényszerről is tanúskodik: „nem olyan rockzenész vagyok, mint azok a bunkó rockzenészek, itt klasszikus alapok vannak kérem!” Ez a sznob alapállás a kifejezés rovására mehet (megy is); nem biztos, hogy az Apokalipszis ábrázolásához Kesztler Lőrinc összhangzattana a legalkalmasabb alap. Egykori tanárom mondogatta, mikor „kész” művészeket elküldött, míg szétszórt, fölületes tudású izgágákat fölfogadott: „a buja növényt meg lehet metszeni, de a kóróra nem lehet ágat növeszteni”. Valószínűleg jótékony hatással lenne a zenekarra egy alapos metszés; a vágyakat, ötleteket, csapongó gondolatokat visszanyesni az utolsó rügyig, aztán megvárni, mi nő belőle? Az elgondolkodásnak biztató jele, hogy a lemez húsz másodperc csönddel kezdődik. Remek! Most látom, amit eddig írtam, inkább lehangoló, mint felemelő. így nem igazságos. Mert ez a zene valóban nagyon izgalmas; tehetség burjánzik benne. Lehet, bennem van a hiba: „általános védelmi hiba”, ahogy a lemezen mondják. A szöveg hosszabb méltatást érdemelne, ám jobban jár az olvasó, ha eldúdol belőle néhány hexaméternyit:


 

Végre leállnak a metrók mind kialusznak a lámpák

Nem megy a taxi tovább, ég nyeli föld zsivaját

Éjszaka támad a földön mégsem rejt a sötétség

Eltelt kétezer év, eltelt százezer év

Jönnek a rút nyomorultak Abaddon hadseregében

Megtört esküszegők, meggyilkolt csecsemők

Jönnek a néma halottak a mélység gyászmenetében

Rabszolgák sora jő, rettenetes haderő

Várják csöndben a sáskák angyaluk ősi parancsát

Harsan a trombitaszó, csontba, velőbe ható

Mélybe vetik magukat keselyű orrú uzsorások

Pusztul a tőke a pénz, szétmegy az ördögi férc

Omlik a bank meg a gyár hova Mélység Angyala száll

Sok sunyi gép szedi szét önmaga szerkezetét

Dőlnek a tornyok a házak nincs hova bújni a széltől

 

Omlik a lúgos eső, mállik a gránit a kő Amszterdam, Kalifornia, New York, Sydney, Chicago Bécs, Boston, Budapest, Belfast, Bonn, Bukarest Mind odavan most már ez a füllesztő buja nyüzsgés Szétpukkan Hollywood, sztárok végszava búg Reszket ezernyi miniszter, gengszter, szajha, menedzser Nincs sürgős telefon, nincs jel a fővonalon Pusztul a fényűzés oda minden vége a dalnak Nem térül meg a bűn, sok teve izzad a tűn Burjánzó buta kígyókká alakulnak a drótok Lustán kúszik elő kobra fejű gumicső Hullnak a csontok az összes hullaszemű manökenből Csábos nyakcsigolyák - mállnak a Barbie babák Párzik a béka a lóval, nagy lihegés van a tóban Lágy Coca Cola a tó, árad a kóla folyó Ellepi végig a várost, hömpölyög át a világon Sűrű néma az ár, mélyén erjed a sár Úszik az édes lében nagy puha műanyag éden Néhány kis buborék jelzi hogy itt van a vég Béka király szeme dülled, „Sáskahadak hegedülnek”

Immár teljes a mű, borzasztó gyönyörű. (PERIFERIC RECORDS)



« vissza