Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Dzsingisz kán kódexe: a Jasza. Egy alapvető jelentőségű keleti jogforrásról

Egyre többször vetődik fel a kérdés, hogy a nyugati, euro-atlanti jogrendszerek által uralt globális jogi kultúrában megtörténik-e az a váltás, a hatalmi súlypontok átrendeződése, ami a nemzetközi gazdaság vagy politika szintjén megfigyelhető a kilencvenes évek óta. Sokak szerint ez elkerülhetetlen, hiszen nem nehéz belátni azt a tendenciát, mely szerint az erőteljes gazdasági fejlődést a politikai súly megnövekedése követi, melynek felhasználásával minden állam törekszik a számára legkedvezőbb körülmények kialakítására, igénybe véve a jog eszközeit is. Az nyilvánvaló, hogy még ha nem változik is meg alapjaiban a globális jogrend, az adott civilizációk képviselői az egyes rendelkezéseket saját jogi kultúrájuk alapján interpretálják. Ebben alapvető jelentősége van a jogszemléletnek. Amint Szmodis Jenő e kategóriát körülírja: „A jogszemlélet az adott kultúra világszemléletében gyökerezik, és egyúttal ez az, ami a jogrendszer kiépülése során meghatározza a normákról alkotott vélekedéseket, azok tartalmát, és általában is az intézményeket.”1 A jogszemlélet tanulmányozásához elengedhetetlen az egyes kulturális régiók történelmének, korábbi jogrendszereinek vizsgálata, melyen mai jogszemléletük alapul. Dzsingisz kán kódexe, a Jasza meghatározó törvénykönyv volt a nagykánnak és utódainak birodalmaiban, és azok megszűnése után is jelentős hatással volt az ázsiai jogfejlődésre. Tetten érhetők benne mindazok az értékek, amelyek a megalkotását megelőző idők jogéletét meghatározták, és amelyek Kelet-Ázsia mai jogi gondolkodására többé-kevésbé a mai napig is hatással vannak.
A távol-keleti jogszemlélet élesen eltér a nyugatitól. Ennek részletes kifejtésére – elsősorban terjedelmi okokból – most nincs lehetőség, azonban azok közül a sajátosságok közül néhányat, melyek a mindenkori Kínára, és a vizsgálódás tárgyát képező Mongol Birodalomra egyaránt jellemzőek, Szmodis Jenő kutatásai, valamint a Jasza elemzése alapján érdemes bemutatni. Az első és legfontosabb különbség a hagyományos keleti jogrendszerek és az euro-atlanti között az, hogy a jog az egyéb társadalmi normáktól nem különül el élesen, hanem beépül a konvencionális szabályok, az illem, erkölcs vagy éppen a vallási parancsok által létrehozott normarendszerbe. E jelenség mai továbbéléseként értelmezendő, hogy a konfliktus rendezésnek a peres út nem evidens eszköze, ugyanis a pereskedés, bizonyos mértékig szégyenletes dolog. Annak a jele, hogy a felekben nem volt meg a szükséges belátás és bölcsesség vitájuk egymás közötti elrendezéséhez. A jogi és nem jogi szabályok több mint kétezer éves elválása után a nyugati gondolkodásmódnak bizonyos fokú nehézségeket okoz a Jasza olyan morális tartalmú rendelkezéseinek megértése, mint például, amelyik előírja, hogy mindenki köteles megosztani ételét az éhezővel2, ráadásul fejvesztés terhe mellett. Ebből is látszik, hogy a távol-keleti gondolkodásban a jognak a morálisan helyessel kell megegyeznie, és annak érvényesülését kell elősegítenie.
A Jasza magában hordozza a konfuciánus és legista értékek legjavát. A kollektivisztikus eszmék az egyenlő bánásmód, a javadalmazás tekintetében érhetők tetten, a morális indíttatású parancsok pedig el sem különülnek a hagyományosan jogi jellegűeknek tekintett rendelkezésektől. A tényállás központú gondolkodást az mutatja, hogy a „bíróságok” elsősorban a tényállás megállapítására összpontosítottak, eljárásjogi szabályok alig voltak, valamint a jogorvoslat lehetősége egyáltalán nem jellemző a Jaszára3. Elmondhatjuk továbbá, hogy a törvénykönyv kifejezés nem adja vissza a Jasza lényegét, hiszen egy olyan több részből álló műről van szó, melyben nemcsak jogi jellegű előírások, intelmek vannak, hanem a nyugati jogalkotástól eltérően nagyon erős filozófiai aspektussal is rendelkezik. Az itt tárgyalt törvényműnek természetesen sajátos helyzete van a keleti „jogfejlődés”-ben, tehát a szabályozás bizonyos archaikus vonásai aligha jellemzőek a mai keleti jogéletre. Hangsúlyozni kell azonban, hogy Keleten a jog „fejlődése”, szoros összefüggésben a társadalmi struktúrák viszonylagos stabilitásával – Henry Maine kifejezésével: stagnálásával – távolról sem alakult olyan dinamikusan, mint Nyugaton. A büntetések nyugati szemmel túl szigorú, olykor kíméletlen jellege tartósan, egészen a 20. századig, bizonyos elemeiben pedig napjainkig fennmaradt. Ez azonban nehezen elválasztható attól a közösségi ideáltól, amely mind a Jasza korát, mind pedig a modern keleti társadalmakat a Nyugattal való összevetésben ma is jellemzi.
 
 
A Jasza keletkezéséről,
szabályozási tárgyáról és jellegéről
 

A
Jasza létrejöttének közvetlen előzményeiről A mongolok titkos története című kötetben találhatunk részletet, mely szerint Dzsingisz kán az 1206-as kurultájon (népgyűlésen) a következő szavakat intézte Sigi-kutukuhoz: »Amikor az örökkévaló Ég pártfogásába fogadott, és az egész népet a hatalmam alá hajtottam, te szem voltál látásra, fül a hallásra. Oszd szét az egész népet, az anyának, nekünk öcsöknek, fiúknak… Szavadat ne merje megmásítani senki!« – Így rendelkezett, aztán megbízta Sigi-kutukut, bíráskodjék mindenki felett az egész népben: »Ha tolvajt találsz, fenyítsd meg, / Hazugságot hozz napvilágra, / Ítéld halálra azokat, kik halált érdemelnek, / fizettess váltságot azzal, ki azt érdemli!« Azután az egész nép részekre osztását és bíráskodási ügyeket írja be a Kék könyvbe. »Amit Sigi-kutuku velem egyetértésben meghatározott, s a Kék könyv fehér lapjain könyvbe foglalt, az ivadékok ivadékainak végezetéig meg ne másítsa senki! Azokat, akik megmásítják, meg kell büntetni.« Így rendelkezett.”4
A Jaszának nem maradt fenn egyetlen példánya sem épségben, ezért a törvénykönyv felosztása, rendszere sem rekonstruálható teljes bizonyossággal. A töredékek alapján azonban helyre lehetett állítani a valószínűsíthető kódexet, mely a mi vizsgálódásunkat is nagyban segíti. Ezt Vernadsky állította össze, elsősorban Juwaini, Bar Hebraeus, Rashid ad-Din és a két híres örmény történész, Magakaia és Vardan munkássága alapján, és ez az átláthatósága miatt a leginkább használható rekonstrukció.
Az első rész nemzetközi jogi és protokolláris előírásokat tartalmaz. A második csoportot közjogi jellegű jogintézmények alkotják, úgy mint a kánhoz, az államhoz, valamint a különböző típusú immunitásokhoz kötődő szabályozások. Itt található továbbá a Szolgálati, Hadászati és a Vadászati rendelet is. Ezt követik az állami adminisztrációról, adózásról szóló rendelkezések. A büntetőjog és magánjog és azon belül is a kereskedelmi jog alkotja a következő csoportot. Az igazságszolgáltatásra és a törvénykönyv betartatására vonatkozó kitételek zárják le a Jaszát. Természetesen ez az utólagos felosztás mesterséges, és erősen a saját, európai jogszemléletünket tükrözi, ám nagyban hozzájárul ahhoz, hogy átláthatóvá és könnyebben érthetővé tegye ezt a kora 13. századi kódexet. Annak érdekében, hogy képet kapjunk egy, a miénktől eltérő jogi gondolkodás természetéről, érdemes szemügyre vennünk a Jasza néhány konkrét rendelkezését, amelyek jellemző módon a mi fogalmaink szerinti közjog területére esnek.
 
 
A Jasza néhány fontos közjogi szabályáról
 

A Mongol Birodalomban a legfensőbb hatalom gyakorlója egyedül a kán, és ez az egyedüli cím is a birodalomban: „A mongolok nem fognak hangzatos rangokat és címeket adományozni királyaiknak és nemeseiknek, mint a többi országban. Aki a trónon ül, az a kán, és egyedül a kán címet veszi fel.”
5 Ennek az intézkedésnek több oka is van: elsősorban az, hogy a mongolok káni címe ezáltal is nagyobb erőt sugározzon, hiszen nincs senki a birodalomban, aki hatalmát bármi módon is hozzá mérhetné. A másik indok az, hogy Dzsingisz így akarta megelőzni – az egyébként így is létrejövő – nomád feudalisztikus arisztokrácia megerősödését.
A törvény szerint a mongol nép alkotja a mongol birodalmat, ám az ebből következő hatalom egyedül a kánválasztás során jelentkezik. Ha meghal az uralkodó, akkor a hivatalok vezető tisztségviselői, a hadsereg magasabb rangú tisztjei, a törzsek vénei és a családtagok összegyűlnek új királyt választani a nagy mongol nemzeti nagygyűlésen, a kurultájon. Az új kánnak feltétlenül Dzsingisz leszármazottjának és az uralkodóház tagjának kell lennie.
Nagy mennyiségben áll rendelkezésünkre információ a kurultájokról A mongolok titkos történetétől kezdve Juwaini munkásságán keresztül egészen Plano Carpiniig. Egy általános „nemzetgyűlés” gondolata még a törzsi és nemzetségi időkből származik, mivel a mongol törzsek mindegyike elvileg valamilyen szintű vérségi kapcsolatban áll Dzsingisz törzsével, így ők is részesei és érdekeltjei is egyben egy új, erős kán választásának. Ahogy a birodalom gyarapodott, egyre több törzs és népcsoport csatlakozhatott ehhez a központi gyűléshez.
A mongol birodalmat egy szigorú, mindenkire kiterjedő szolgálatrendszer alapján hozták létre, mivel a családban és a törzsekben egyértelműen ki van osztva minden feladat és felelősség, és a tagok azokat nem hagyhatják el. E feladatmegosztás és szigorú követelmények érvényesülnek állami szinten is. Mindenkinek megvan a szolgálati helye, melyet semmilyen körülmények között sem hagyhat el.6 Ez elsősorban természetesen a katonaságnál jelent meg teljes szigorral. Az egyéb foglalkozást betöltőknél nagyobb rugalmasságot tanúsított az állam, de náluk is megfigyelhető a „röghöz kötés”. Ilyen feljegyzéseket találhatunk például Bar Hebraeusnál: „Egy ezred, század, tized tagja sem hagyhatja el az egységét. Ha mégis megteszi, halállal lakol, és az is, aki befogadja.”7
A szolgálati időben, béke idején is tiltva van a tétlenkedés. Pétis de la Croix szerint „azért, hogy végleg felszámolja a semmittevést országában, Dzsingisz utasította összes alattvalóját, hogy szolgálják a köz javát valamilyen formában. Akit nem küldtek háborúba, az idénymunkát végez, középületet épít, de valamilyen formában szolgálja az államot.”8A felsőbb utasítás megkérdőjelezhetetlen: Dzsingisz parancsait feltétel nélkül kellett még a legmagasabb rangú katonai vezetőknek is betartani, még akkor is, ha benne a saját halálos ítéletük volt.9
További sajátossága a korabeli mongol jognak, hogy az általános szolgálati kötelezettség mellett megjelenik az egyenlő munkavégzés követelménye is. Ennek értelmében minden beosztottnak azonos mennyiségű munkát kellett végeznie. Ebből következik az egyenlőség az ételadagok kiosztásakor is. Erre kitűnő példa egy töredékből a Jasza egy rendelkezése, mely szerint: „tilos olyan valaki jelenlétében enni, aki előtt nincs étel anélkül, hogy sajátunkat megosztanánk vele.”10
Amint Juwaini tudósít: „Mikor épp nem hadakoznak a mongolok, a hajszával foglalják el magukat. Fiaikkal vadásznak, hogy tanuljanak meg ölni, hogy legyenek kitartóak, vérszomjasak, és úgy vessék rá magukat az ellenre, akár a véreb a zsákmányra.”11Részletes adatokkal is szolgál, és ezek alapján több törvényszerűséget lehet megfigyelni a mongolok legfőbb békeidőbeli elfoglaltságával, a vadászattal kapcsolatban. Dzsingisz kán a hajszákat tartotta a háború legjobb iskolájának, így ha nem folytattak épp hadjáratot, az egységek összegyűltek gyakorolni, mely akár több hónapig elhúzódó vállalkozást jelentett. A vadászatokat hadműveleti pontossággal tervezték meg, és voltak olyan esetek, melyekben több tumen vett részt, és olyan manőverekkel, melyek a hadgyakorlat szintjére emelték. Juwaini szerint „a vadászat célja, hogy a zsákmányt körbevegyék, és szabályozott sortüzekkel megtizedeljék. Ezt úgy érték el, hogy a hajtás legelején a katonaság jó részét a két szárnyon helyezték el, ők voltak a kezek. Addig közelít a két kéz, míg át nem ölelik a teljes területet, melyet aztán egyre inkább összeszűkítenek. A vadak felhajtása és bekerítése egytől akár három hónapig is eltarthat. A sortűz első nyilát a kán lövi ki, őt követik a hadvezérek, elöljárók, majd a katonaság többi része. A bekerített vadállományt nem lehetett teljesen leölni, hanem egy részét el kell engedni, hogy tudjanak tovább szaporodni.”12
Itt ismét egy korabeli keleti sajátosság jelenik meg: a semmittevéssel szembeni intolerancia a társadalom minden szintjén. A hadsereg katonái a közkatonától egészen a tumenvezérig valamilyen formában mindig elfoglalták magukat. Ha nem volt éppen hadjárat, akkor vadászaton voltak, ha az sem volt, akkor közmunkákat végeztek, mint például hídépítés vagy a városok tisztán tartása. A korabeli nyugati feudális államok hadseregeinek gerincét alkotó lovagi rend ettől élesen eltérő életmódot folytatott, hiszen az ő egyedüli kötelességük a harckészültségük fenntartása és az uralkodó iránti feltétlen hűség volt. Ezzel szemben a folyamatos együttélésből és közös munkából adódó fegyelem és szervezettség volt az egyik döntő különbség, mely lehetővé tette azon manőverek pontos végrehajtását, melyeknek a mongolok harcászati fölényüket köszönhették a korszak többi hadseregével szemben.
A béke és rend fenntartása, valamint a nép „jóra nevelése” az elsődleges feladata a belső adminisztrációnak. Ezt támasztja alá Mirkhawand töredéke is: „Ahogy a törzsek behódoltak Dzsingisznek, a kán elmondta alattvalóinak, mennyire elszomorítja az a sok bűn, melyet a mongolok egymás ellen elkövetnek, és melyeket ő nem tűr tovább. Új rendet hozott létre, a városok és utak már biztonságosak, így a kereskedők már nyugodtan utazhatnak arannyal megrakott szekereiken, nem eshet bántódásuk a birodalom egész területén.”13 Ez a rendelkezés gyakorlatilag a méltán híres Selyemút létrehozásának közvetlen előzménye, mely után zavartalanul zajlott a kereskedelem a mongolok által ellenőrzött területeken. Ezt az utat szegélyezik Dzsingisz másik nagy fejlesztéseként a birodalmi postaállomások, más néven yamok. Ezek a yamok (érdekesség, hogy ez az elnevezés a mai mongol nyelvben a megyeközpontokat jelöli) küldöncöknek, külföldi hatalmasságoknak és fontos kereskedőknek friss lovakat, ételt, szállást szolgáltattak. Ezt a rendszert az adminisztrációnak kellett kiépítenie és fenntartania, mely a katonai cenzusok alapján kéttumenenként tette kötelezővé az egyes állomások létrehozását és finanszírozását.14
A Jasza sorai közt további, a rendfenntartást segítő utasításokat is találhatunk: „Halál terhe mellett, ha valaki egy szökött rabszolgát talál, azt azonnal vissza kell szolgáltatnia annak jogos tulajdonosának.” „Állatok levágását mostantól szigorúan csak a mongol hagyományok szerint lehet végezni.”15Található ezen törvények közt egy olyan is, mely a mosásra és fürdésre vonatkozik a folyóvizekben. E mögött kettős ok áll. A hivatalos indoklás szerint az Égszellem tetszését kívánják elnyerni azáltal, hogy tisztán tartják az élet alkotóelemét, a vizet. A másik, gyakorlatiasabb indokot de la Croix véli felfedezni, ugyanis szerinte a törvény célja egyedül a mongolok távol tartása a vizektől villámlás és áradások idején.16
Az eredeti mongol államnak a térségre akkor jellemző naturális gazdálkodás miatt nem jelentett problémát az adóztatás, mely alacsony mértékű volt, és természetben kellett teljesíteni. Az elsődleges feladat mind a tisztek, mind a közkatonák számára önnön fegyverzetük, lovuk és ételük biztosítása volt. A hadjárat során nem voltak elhúzódó utánpótlási vonalak, melyek a hátország adóztatását követelték volna meg, hanem a hadsereg önfenntartó volt (pontosabban az elfoglalt területek látták el őket).
Az államapparátus, a terület és a kán körül egyre növekvő kíséret egy új adórendszer bevezetését tette szükségessé. Meg kell említeni itt is, hogy az adózás rendje és a hadi jellegű kötelezettségek rendszere teljesen fedi egymást. Juwaini foglalja ezt össze: „Ha egy területet a mongolok elfoglaltak, akkor egy cenzust állítottak fel, mely alapján az ott élőknek egy tizedet, századot, ezredet, vagy akár egy egész tument kellett kiállítaniuk. Ehhez járultak a postaszolgálathoz köthető szolgáltatások, az élő állat a hadsereghez, és a pénzben fizetendő adók.”17 Az Oroszország területén lévő fejedelemségek a mongol hódítás után, de még az azt követő időszakban is hasonló rendszert alkalmaztak a szolgáltatási kvóták megállapítására.
Az adózási rendszert tovább árnyalja egy részlet Bar Hebraeustól: „Minden évben a nép a kánhoz járul ajándékai átadására, melyben állatok és kincsek éppúgy benne foglaltatnak, mint az irhabunda a sereg melegen tartására.”18A pénzbeli és természetbeli juttatások mellett kötelezték továbbá az alattvalókat és a háborúból hazatérőket is közmunkák elvégzésére. A korábban már említett hadizsákmány is rendszeres bevételi forrásként jelent meg a mongol birodalmi gazdaságban a kezdeti időszakokban.
Maqrizi és Magakaia őrizte meg legteljesebben az utókor számára a Jasza büntetőjogi vonatkozású rendeleteit. Érdemes megjegyezni itt azt is, hogy „alighanem a konfuciánus és legista gondolkodásból ered, hogy a kínai jog fő hangsúlya hagyományosan a közjogon és a büntetőjogon van”.19 A kultúrák nyilvánvaló kölcsönhatása következtében ez a megállapítás ugyanígy igaz a mongol törvénykönyvre is, melyben a magánjog csak kis szerepet kap, annak szabályozását a törzsi szokásjogra hagyja.
A Jasza büntetőjogi céljai a következőképpen fogalmazhatóak meg Magakaia szerint: „szeressük egymást: ne legyünk házasságtörők, ne lopjunk, ne tanúsítsunk semmit, miről tudjuk, hogy hazugság, ne áruljuk el hazánkat, és tiszteljük az öreget, az elesettet – ki ezek valamelyikét megszegi, halálával fizet.”20 Ismét a keleti jogszemlélet egy iskolapéldáját látjuk Magakaia megfogalmazásában, ugyanis éppúgy egy rendelkezésben fedezhető fel az állam elleni bűncselekmények egy sajátos fajtája (hazaárulás), az egymással való harmóniára törekvés („szeressük egymást”) és egy nevelési célzatú tanács. Mindezek megszegése egy nagyon kemény, döntő többségében azonnal végrehajtott halálbüntetést vont maga után.
Mivel a Jasza nem tartalmazott egy egységes „büntetőtörvénykönyvet”, a felosztás a következőképp lehetséges:
1. egyház és erkölcsök elleni bűncselekmények 2. állam elleni bűncselekmények 3. magánszemély ellen elkövetett bűnök.
Az egyház és erkölcs védelmében a következő szabályokat hozták: mindenki, aki akadályozza bármely egyház szabadságát, bűnt követ el. A tudatos hazugságot (valószínűsíthetően a bíróságon, katonai jelentésben megfogalmazott hazugságok tartoztak ide) speciális büntetéssel torolták meg. Erkölcs elleni bűncselekmény volt továbbá a házasságtörés, a szodómia, az állatoknak a mongol hagyományoktól eltérő levágása, szent helyek és emberi maradványok megszentségtelenítése.21
Az állam elleni bűncselekmények túlnyomó részét a szolgálati rendelettel szembeni kihágások teszik ki. Pétis de la Croix írt egy érdekes szabályról, melyben halállal büntetik azt, aki egy szabad mongol embert háziszolgájává tesz.22 E rendelkezés mögött két magyarázat is húzódhat. A legkézenfekvőbb az, hogy a mongol emberek méltóságát akarták ezáltal megőrizni, de a lényegesebb az, hogy a vezetés mindenképp meg akarja védelmezni a hadsereg számára leginkább alkalmas mongol férfiakat. Ugyanebbe a csoportba tartozik továbbá a hivatali hatalommal való visszaélés, az engedetlenség és a Jasza rendelkezéseinek be nem tartása.23
A magánszemélyek ellen elkövethető bűntettek közé sorolható „más rabszolgájának az eltulajdonítása, rejtegetése”, „a ló- és szarvasmarha-tolvajlás”, „többszörös, felróható csődbejutás”.24 Gyilkosságnál aszerint szankcionáltak, hogy milyen származású embert ölt meg az elkövető. Általánosságban megfigyelhető, hogy a Jasza halálbüntetéssel szankcionálja a kihágások jelentős hányadát, annak elrettentő erejében bízva. Ez a tendencia az egész törvénykönyvben megfigyelhető: egészen az – európai szemmel – legkisebb kihágástól a hazaárulásig sújtották fejvesztéssel a szabályok megszegését. Természetesen a Jasza is ismerte a közösségből való kizárás büntetését, mely évezredek óta jelen van az emberiség történelmében, és azt alkalmazta is, elsősorban száműzetés, ritkább esetben szabadságvesztés útján.
Halálbüntetés jár a vallások ellen elkövetett atrocitásokért, a hagyományoknak, erkölcsnek ellentmondó viselkedésért, szinte az összes állam ellen elkövetett bűncselekményért, a harmadik csődbejutásért és lótolvajlásért, ha az elkövető nem tudta megfizetni az ezért járó büntetést.25 Mivel a mongol kultúrában a ló központi szerepet tölt be – tejet, húst és szükség esetén tápláló vért ad, és a lovak széles körű felhasználásának köszönhetik a mongolok hadászati fölényüket is – a kiszabott bírság elég magas volt, így általában a lótolvajt is kivégezték.
Száműzetés jár annak, ki a Jasza ellen tesz, és a kán nemzetségének tagja”26 – természetesen a kán közvetlen utódai más megítélés alá estek. Ritkán fordult elő ilyen eset, ugyanis sokan a nemzetségből vezető pozícióban álltak, és nekik rangjukhoz méltóan, példát mutatva kellett élniük.
A feladatait nem megfelelően ellátó katonatisztet lefokozták. Kisebb, a katonai fegyelem ellen elkövetett kihágásokért nagy fájdalommal járó fenyítést kaptak az elkövetők.27
Gyilkosság elkövetéséért bírságot kellett fizetni, mely mértékét az áldozat származása határozta meg. Mirk­ha­wand szerint egy muszlim ember gyilkosának 40 arany „balysh”-t, míg egy kínai ember gyilkosának egy szamarat vagy annak árát kellett megfizetnie. Ez egy újabb példája az alapjaiban különböző két jogszemléletnek. Európában már ekkor is nagyobb értékkel bírt az ember, és egy gyilkos nemcsak a kár megtérítésére, hanem annál keményebb szankciókra is számíthatott, míg a keleti kollektivista gondolkodásmódban gyökerező mongol jogrend szerint inkább egy dolgozó volt a sok közül. Azt az értéket, melyet a közösség számára képviselt, mindenképp meg kell téríteni, viszont az nem feltétlenül volt kívánatos, hogy a büntetésből kifolyólag még eggyel kevesebb dolgozója legyen a birodalomnak.
Dzsingisz a bírósági rendszer kiépítésénél szintén nem akarta alattvalóira erőltetni elgondolásait. A szokásjog mellett a nemzetségek, törzsek vénei, egyházak, különböző kereskedelmi egyesületek és helyi kormányzók hozták létre a mongol birodalomra jellemző kibogozhatatlan bírósági hálózatot. A kán klánjának öregjei alakították ki a Legfelsőbb Bíróságot, mely a Jasza törvényeinek betartását felügyelte. Ha Dzsingisz törzsének tagja megszegte valamelyik előírást, akkor megrovásban részesült, a második kihágást sem szankcionálták különösebben, viszont a harmadik esetén egy távoli helyre száműzték az elkövetőt. Ez természetesen csak a kisebb kihágásokra vonatkozott – súlyos bűncselekményért ugyanúgy lakolni kellett.
 
 
A Jasza utóélete és jelentősége
 

Dzsingisz kán meg akarta őrizni kódexét az utókor számára, ezért meghagyta, hogy csak a birodalom felbomlása esetén lehet eltérni a törvénykönyvtől. Csagatajt, második fiát jelölte meg a
Jasza Őrzőjeként, és ő apja akaratával összhangban nevezte ki Ögödejt nagykánná. Ennek egyik feltétele az volt, hogy Ögödej esküdjön fel a Jasza megtartására és védelmére. Ez a feltétel végig fennmaradt a kánok kinevezéséhez, és ők be is tartották azt. „Aki megszegi, a fejével fizet”28, szólt a híres mondása az Aranyhorda vezérének, Batu kánnak.
A továbbélés szempontjából érdemes még megemlíteni azt, hogy az utódállamok kialakulásával párhuzamosan megjelentek kisebb jelentőségű és csak helyi hatállyal rendelkező jaszák, mely a szó etimológiája (jasza = parancs, törvény) szempontjából logikusnak tűnik. Ám ezeken a területeken is fennmarad legfensőbb jogforrásként az eredeti Dzsingisz-törvénykönyv, a „Nagy Jasza”. A felbomló birodalom államaiban még több évszázadon keresztül a Jasza több rendelkezése formálisan is a jogrend része maradt, például az Aranyhorda államában, a perzsiai Ilkhanatéban, de hivatkoznak a Jaszára a Mamlúk Birodalmat modernizálni kívánó vezetők is.
Vernadsky cikkéig a témával foglalkozó kutatók úgy gondolták, hogy a Jasza nem volt más, csak az addig létrejött jogszokások kodifikációja. A töredékek behatóbb vizsgálata során azonban világossá vált, hogy a szokásjogi rendelkezések helyett inkább a Dzsingisz és a tanácsadói által létrehozott birodalmi jogról van szó, mely ugyanakkor nem fordult szembe a korábbi nemzetségi, törzsi normákkal és szabályokkal, hanem hallgatólagosan elfogadta azokat. Látható tehát, hogy a kán által létrehozott jogrend egy kevert rendszer, melynek célja egy birodalom alapjának létrehozása és a benne élők békés együttélésének lehetővé tétele.
 
 
 
 
Jegyzetek:
 


1
Szmodis Jenő: A nyugati jog alkonya?, Állam és Jogtudomány, 2007/1, 69. o., a továbbiakban: Szmodis: A nyugati jog Vö. uő: A jog és a vallás szükségszerű kapcsolatáról.Magyar Szemle, 2010. október 112–127. Figyelmet érdemel azonban, hogy a római jog is a vallás közegében fogant. Ld. Szmodis Jenő: A jog realitása. Az etruszk vallástól a posztmodern jogelméletekig. Kairosz. Budapest. 2005.
2 Taqi al-Din Ahmad ibn ‚Ali ibn ‚Abd al-Qadir ibn Muhammad al-Maqrizi (a továbbiakban: Maqrizi) 13. töredéke alapján írja George Vernadsky: The scope and contents of Chingis Khan’s Yasa, Harvard of Asiatic Studies, 1938. Vol 3, No. ¾, 348. A továbbiakban: Vernadsky: The scope
3 Vö. Szmodis: A nyugati jog
4 Anonymus: A mongolok titkos története. Fordította: Ligeti Lajos. Budapest, Gondolat Kiadó, 1962, 91–92. o., a továbbiakban: Anonymus.
5 Vernadsky: The scope 346.
6 A keleti nomád, ezen belül a mongol kultúrkörben tehát nem volt jelen a kiválasztási rendnek az a rugalmassága és polifóniája (politikai, illetve hivatalnoki kiválasztási rend választás, illetve kinevezés útján), amely Nyugaton fokozatosan kialakult. Vö. Szmodis Jenő: Kiválasztási rend és kiválasztási motiváció a közjog területén, Gazdaság és Társadalom, 1996. 3–4. 145–163.
7 Ata-Malik Juwaini, Mirza Muhammad: Tarikh-i Jahangushay-i, Gibb Memorial Series, vol. XVI, Leyden and London, 1912. 24.
8 Vernadsky: The scope 348.
9 Juwaini: Tarikh-i 20–23.
10 Vö. Valentin A. Riasanovsky: Fundamental Principles of Mongol Law, Tientsin, Telberg’s International Bookstores, 1937, a továbbiakban: Riasanovsky: Fundamental
11 Juwaini: Tarikh-i 23.
12 Juwaini: Tarikh-i 19–20.
13 Vernadsky: The scope 352.
14 Vö. Bar Hebraeus–E. A. Wallis Budge: The chronography of Gregory Abûl Faraj. London, Oxford University Press, H. Milford, 1932. 355.
15 Vernadsky: The scope 352.
16 Vö. Pétis de la Croix: The History of Genghizcan the Great, fordította: Penelope Auben, London, 1722.
17 Juwaini: Tarikh-i 20.
18 Bar Hebraeus: The chronography 355.
19 Szmodis: A nyugati jog 70.
20 Idézi Magakaiát Vernadsky: The scope 354.
21 Lásd még Riasanovsky Fundamental
22 Vö. de la Croix: The History
23 Juwaini: Tarikh-i 19–20.
24 Vernadsky: The Scope 355.
25 Vö. Riasanovsky: Fundamental
26 Riasanovsky: Mongolskoe Pravo, Preimushchestvenno Oby­chnoe,Harbin, N. E. Chinarev, 1931, 19. A továbbiakban: Riasa­nov­sky: Mongolskoe
27 Vö. Juwaini: Tarikh-i 19–20.
28 Vernadsky: The scope 359.


« vissza