Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Egy melegszívű „hidegháborús harcos” halálára

Előttem van a gyászjelentés: Reisch Alfréd, született 1931. jún. 17. Voorburg (Hollandia), meghalt 2013. május 17. Kassa. Nyugvóhelye: Hardicsa (a régi Zemplén megyében), a mai Szlovákiában. Ha nem is Magyarországon született, de ez az ország volt a hazája, nemcsak a mai, hanem a történelmi ország is. Választott végső nyughelye is ezt jelzi. Tartozom azzal e nagy tudású, de rendkívül szerény politikai szakértőnek, sokat megélt, élete utolsó percéig alkotó, végtelenül korrekt,  nálam tíz évvel idősebb barátomnak, aki külföldön jobban ismert és jobban megbecsült volt, mint itthon, hogy e hozzá annyira közel álló folyóiratban emlékezzek meg Róla.
Sorsa ha nem is tipikus, de jellegzetes 20. századi magyar sors. Apja a magyar konzuli szolgálat tagja volt, a II. világháború idején Genfben képviselte hazánkat, de a kommunistává váló Magyarországra nem tért vissza. Frédi, ahogy barátai nevezték, tanulmányai során számos országot és nyelvet megismert: Genf, Párizs, Kanada, az Egyesült Államok voltak élete első állomáshelyei, majd Németországban szolgált az amerikai hadseregben. Számos egyetemen tanított hosszabb-rövidebb ideig: New York, Manhattan College, majd a Columbia University, a washingtoni Georgetown Egyetem világhírű diplomataképzője, Heidelberg, Izmir, Palo Alto (Stanford) és számos NATO oktatási központ (Oberammergau, Ankara, Liptószentmiklós). A lista még hosszú, ahol a nemzetközi politikáról és a közelmúlt történelméről beszélt őt sokra értékelő hallgatóságának. Nyelvtudása impozáns volt: magyar anyanyelvén kívül magas szinten beszélte az angol, a francia és a német nyelvet, középszinten a spanyolt, az olaszt és a törököt, de értett románul és hollandul is. Az aktuális nemzetközi politika kutatója és elemzője volt a kaliforniai Hoover Intézetben, majd a müncheni Szabad Európa Rádió munkatársa lett, annak kutató osztályát vezette 1981-től egészen annak 1995-ös feloszlatásáig, amikor onnan nyugdíjba vonult és Magyarországra költözött. Én is Münchenben ismertem meg 1988-ban, akkor és később is több interjút készített velem, ezek hasznos források készülő munkáimban.
Frédi számára is meghatározó élmény volt a hidegháború egyik legdrámaibb eseménye, az 1956-os magyar forradalom. A magyar menekültekkel készített több, mint 2000 interjúja digitalizálva megtalálható a budapesti Open Society Archive-ban. Ő nem tudott belenyugodni abba, hogy hazája egy embertelen, elnyomó rendszer áldozata maradjon, de azt is megértette, hogy a kommunizmus megdöntése csak belülről indulhat ki. Ezt szolgálta a „fellazítás”, a pártállam ideológiai monopóliumának a megtörése, a tiltott gondolatok becsempészése a Vasfüggönyön túli világba. Az amerikai hírszerzés, a CIA anyagi támogatásával indult meg az az akció, hogy Nyugaton megjelent könyveket juttassanak el postai úton, személyes ajándékként a szovjet tömb országaiban élő értelmiséghez. A rendszert nyíltan bíráló termékeket a postai cenzúra kiszúrta és elkobozta, de a tudományos munkák és a kulturális irodalom többsége átjutott a szűrőn. A nagy könyvkiadók szívesen adták át remittendájukat e célra, mi pedig kitörő örömmel fogadtuk, amikor a posta e könyveket címünkre kikézbesítette. Könyvtáram számos értékes darabja így került a birtokomba. A neveket – és bizonyára a címeket is – a Szabad Európa Rádió kutatószolgálata gyűjtötte össze. Ahogy az 1960-as évektől az utazási korlátozások enyhültek, az európai fővárosokban emigránsok és egy-egy könyvesbolt vált olyan könyvlerakattá, ahol már „meredekebb” könyveket és emigráns folyóiratokat is föl lehetett venni. A XX. század valódi történelmét bemutató külföldi szakirodalom mellett az Új Látóhatár, a „Magyar Füzetek”, a Katolikus Szemle, de a Nemzetőr is így került hazai kezekbe. Az már az utazó felelőssége volt, hogyan juttatja ezeket át a határon. Mert a vámosok csomagjainkban ugyan előszeretettel keresték a könyveket, de ha megtalálták, sok esetben meg lehetett győzni őket, hogy csak ártalmatlan tudományos munkák vannak nálunk. Vámosaink szerencsére nemigen ismerték az idegen nyelveket…
Reisch részese volt ennek az évtizedeken át tartó akciónak, de fő tevékenységét nem ez alkotta, hanem a SZER müncheni központjában gyűjtött dokumentumok alapján készülő elemzések megszervezése és elkészítése. Ezek javát megkapták a fontosabb egyetemek és könyvtárak. (1984-ben, vendégtanárként kijutva az Egyesült Államokba, magam is nagy örömmel és haszonnal olvastam a rendszeres, a kommunista rendszer valódi arcát hitelesen bemutató jelentéseket.)
Reisch Alfréd politológus megpihen a zempléni hantok alatt címen meleg szavakkal foglalta össze ezt a gazdag életművet Balassa Zoltán, kassai magyar történész a Felvidék mahonlapon. Mi, Frédi hazai barátai tudtuk, amiről hivatalos életrajza sem szólt, hogy a Rádió megszűnte után és nyugalomba vonulva 1995-ben a Szentendrei-szigeten, Szigetmonostoron telepedett le, ahol utolsó, kassai magyar színésznő felesége oldalán késői boldogságot lelt. Tudásával, tapasztalataival az újjászülető Magyarországot akarta és tudta szolgálni. Számos magyar intézmény fizetést nem kapó, de nagyon is érdemi munkát végző önkéntese lett. Mint az amerikai-magyar szövetség elkötelezettje, a Magyar Atlanti Tanács munkáját segítette, részt vállalt az atlanti gondolat terjesztésében, majd a remek eredményt hozó népszavazási kampányban. Ugyancsak dolgozott a Stratégiai és Védelmi Kutató Intézet számára, jó tíz éven át. Ő állította össze a 2006-ban megszüntetett Határontúli Magyarok Hivatala angol nyelvű éves országjelentéseit is.
Örülök, hogy tanácsomra, jóval hetven fölött, megpályázta és elnyerte az Magyar Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alap támogatását, így a Hoover Intézetben fel tudta dolgozni a könyvakció hatalmas dokumentációját, sőt még találkozott annak néhány kulcsszereplőjével is. Ebből született meg egy ötszáz oldalas, rendkívül alapos és tárgyilagos könyv, a Hot Books in the Cold War. (Central European University Press, 2013.). Ez a munka is bizonyítja, hogy a könyvküldési akció milyen jelentős mértékben járult hozzá az európai kommunista rendszer összeomlásához.
Az utolsó években a teleket felesége (és Márai) városában, Kassán töltötte, de onnan is gyakran jött fel Budapestre. Itt járva nem mulasztotta el, hogy telefonon vagy személyesen ne jelentkezzen nálam, és ilyenkor nagy egyetértéssel beszéltük meg az ország és a világ dolgait. Engem is lesújtott rákbetegségének a híre, ugyanakkor reám is átragadt a kedélyéből is fakadó optimizmusa, bíztam a kemoterápia sikerében. Az 1995 és 1998 között általam vezetett Magyar Atlanti Tanács megalapításának 20. évfordulójáról, 2012 októberében írta nekem: „A MAT teljesítette a főfeladatát, de ma van egy új, fontos feladata, megvédeni itthon az atlanti gondolatot és értékeket a szélsőjobb képviselőinek nyílt és leplezett támadásaitól. Remélem, nem én vagyok az egyedüli MAT-tag, aki így gondolkodik.”
80. születésnapja után, 2012. november 8-án még tele volt energiával: „Jókívánságaidat sokszor köszönöm. Továbbra is optimista vagyok es bízom benne, hogy Irénkével együtt megnyerjük ezt a csatát. Október 26-án egy sikeres előadást tartottam Tallinnban a januárban megjelenő könyvemről (akkor rendez a CEU Press Pesten egy bemutatót). Jelenleg észt, lett és litván történészek, levéltárosok és könyvtárosok segítségével egy balti monográfián dolgozom. Ugyanis 1957 és 1970 között mindhárom akkor még szovjet köztársaságba is küldtünk nagyon sok nyugati és emigráns könyvet. Tehát aktív maradok és egy normális életet akarok élni. […] Ha jól érzem magam, lehet, hogy dec.10-én Varsóba megyek egy SZER konferenciára.”
A betegség látszólag erősebb volt, valójában azonban Frédi volt a győztes, mert megírta azt a könyvet, sok tekintetben saját életműve összegezését, amely bizonyítja, hogy az emberi szellem, a szabadság- és a tudásvágy erősebb volt a diktatúránál és egy kedvező történelmi pillanatot kihasználva összedöntötte az egész, erőszakon és félelmen alapuló építményt.
Reisch Frédi, az írógéppel küzdő hidegháborús harcos, kivette a részét abban, hogy ma a Kárpát-medence felszabadult földjében nyugodhat.


« vissza