Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Érték és irány 12.


SZABADSÁG ÉS TULAJDON

Ennek a konferenciának sokkal nagyobb a jelentősége, mint egy tisztes megemlékezés. Négy szempontot szeretnék a fontosságához kiemelni.

Először is, szükség van homályoszlatásra egy jövőbe látó és előre tekintő, önfeláldozó államférfi tevékenysége körül. Hozzásegít ez a rendezvény is, hogy a nemzet tagjai szemében a maga valóságában jelenjen meg a század legnagyobb államférfija, hogy bekerüljön a nemzet szeretett nagyjai közé, akinek kirakják a fényképét a tisztaszobákba és a dolgozószobákba, és aki bekerül a nemzeti mitológiába.

Másodszor, a politikai életnek van szüksége erre az áttekintésre, mert a politika válaszút előtt áll. A kérdés az, hogy a mérséklet és a realizmus, a felelősségteljesség, az alázat lesz-e érték az emberek számára, vagy az illúziókeltés, a handabandázás, a nagyotmondás és a rendezetlenség. E világos kérdésben meglehetősen jó eligazodást ad, ha megismerkedünk Antall József munkásságával.

Harmadszor, az MDF is válaszút előtt áll. Ebben a pártban az a kérdés, hogy az európai pártok családja számára világos utat követő, a néppártoknak megfelelő és az átlagembereknek bizalmat sugárzó politikai erő lesz-e, vagy végleg belesüllyed abba a lelkes, de zavaros, homályos, amorf alakzatba, ami a kezdetek kezdetén volt, s ami kevés kivétellel az összes pártot jellemzi.

Negyedszer, az a jelentősége, hogy sikerül-e megállítani a reális, megvalósítható és elfogadható politikai gondolkodás háttérbe szorítását, az „antalltalanítást”, ami fő jellemzője a „nagypolitika” szándékainak mind a jobb-, mind a baloldalon.

Mindezekhez van egy jó alap, ez pedig az, hogy Antall József népszerűsége emelkedőben van. Ma már még egyszer annyian tartják jobb miniszterelnöknek, mint a mostanit, annak ellenére, hogy célkitűzései, szándékai és tettei még mindig meglehetősen ismeretlenek az emberek előtt. A héten egy alföldi nagyvárosban nagyobb közösség előtt beszéltem gazdaságról, politikáról, s ott valaki megkérdezte, hogy gondolt-e egyáltalán Antall József a kisemberre, az átlagemberre, a miniszterelnök munkáját, feladatait végezve?

Lehet, hogy nem mondta el minden nap, hogy ő a kisemberek pártján van, de szeretném bemutatni, hogy gazdasági elképzelései és céljai az emberek felemelését, felemelkedésük lehetőségének megteremtését is szolgálták.

A szabadság és a tulajdon Kölcseytől választott jelszava az ő számára a gazdasági rendszer-átalakítás alapjait jelentette. Kifejezte hitét abban, hogy az önállóság és a felelősség az, ami az emberek tehetségét és erejét a felszínre hozza. Egy nemzet helytállását a nemzetek óriási versenyében csak az értékeiket felszínre hozni képes és azzal élni tudó emberek közössége teremti meg. Ez a jelszó kifejezi azt is, hogy a másra mutogatás, a sült galambra, vagy a felsőbb hatalomra várás rombol, gátol, fékez és a versenypálya szélére sodor. Erősen sugározza, hogy a korlátok felszámolása nélkül nincs olyan tér, amiben az egyének kibontakoztathatják mindazt, amit értékként hordoznak. Ezek együttese a szabadság és a tulajdon pedig olyan maga- biztosságot is kölcsönöz, amely jó alapul szolgálhat az együttérzéshez és a szolidaritáshoz.

ANTALL JÓZSEF ALAPELVEI KÖZÉ TARTOZOTT, hogy a politika attól méretik meg, hogy hogyan sáfárkodik az emberek összecsorgatott verejtékével. Ebből a szempontból nagyon káros politikai örökséggel kellett a szabadság és a tulajdon világának kereteit kialakítani, mert évtizedekig rosszul sáfárkodtak az emberek erejével. Az eredmény nem csak egy bukott politikai rendszer, bukott fél világrendszer — vagy félvilági rendszernek is mondhatnám —, bukott politikai elit és általában is elutasított politika volt, hanem szétzilált, megfoghatatlan tulajdonlás, versenyben alulmaradt gazdaság, a szabadság vágyának hiánya, az akolszellem és az önállótlanság, a leromlott egészség, és a hit, magabiztosság és tettrekészség hiánya.

Ahhoz, hogy éppen az ellenkező irányba induljanak el a dolgok, a konzervatív politikusok habitusától majdnem távol álló mechanizmusokat, kényszereket és beavatkozásokat kell végrehajtani a gazdaságban és a társadalom egészében. Paradox módon majdnem forradalmat kellett csinálni, legalábbis hatásában és következményeiben, még ha alkotmányosan, a jog talaján és a parlamentáris jogállam eszközeivel is.

Antall Józsefnek határozott képe volt a kialakítandó gazdaságról. E látomás alapelvei a következők voltak:

Meg kell teremteni a verseny kényszerét. Törekedni kell a versenykorlátozás megsemmisítésére, akár az állam égisze alatt történik az, akár monopolizált szerkezetek adják is az alapját.

Szélesíteni kell a lehetőségeket és olyan kereteket kell teremteni, ami a verseny kényszerét a feltételek oldaláról megteremti. Ne csak kevesek élhessenek a verseny helyzetével, mert az rövidesen újabb monopolizálódáshoz vezet és újratermelődik az egész silányság, ahogy Marx mondaná.

A lehetőség nemcsak jogi átalakulást kíván, hanem a tulajdon rendszerét kell alapvetően olyanná alakítani, ami az érdek és a kényszer, a lehetőség és a verseny alapján új mentalitást, új magatartást, a tulajdon védelmét és építését hozza meg.

Mindez megvalósíthatatlan a politikai tanítás végrehajtása nélkül, ami azt jelenti, hogy a hatalom ne „nyomja előre” a gazdaságban saját politikai elitjét és támogatását, ne kivételezzen és ne adjon menleveleket.

A zártság feloldása előfeltétele a felemelkedésnek, s ezt csak egy másik világrendhez való átkötés tud feltételeként megteremteni. Ez az öt, a szabadság és a tulajdon eszményéből következő alapelv vezette azt a gyakorlati politikát, ami bár a polgárok számára nem tette evidenciává annak helyességét, de ami gyökeresen és visszafordíthatatlanul a versengő magángazdaság, a szabad piacgazdálkodás rendszerét vezette be, annak minden előnyével és hátrányával.

Az általa irányított folyamatok olyan makacs következményűek, hogy az üres szócséplést, az ügyetlenséget és az érzéketlenséget leszámítva lényegében nem tudtak az utód politikai irányítók sem eltérni tőlük.

Egyetlen példán szeretném bemutatni azt a folyamatot, ami a szabadság és tulajdon rendszerének újjáéledéséhez, vagy inkább kiépüléséhez vezetett, mégpedig a tulajdon példáján.

A magántulajdon történelmileg rendkívül rövid idő alatt uralkodóvá vált. 1994 közepére a nem állami szektor adta a nemzet jövedelmének több mint 65%-át. Milyen eszközök és módszerek segítették ezt a robbanásszerű, ha úgy tetszik, „konzervatív forradalmi” átalakulást?

Antall József minden alapvető kérdésben összevont terápiát alkalmazott, amiben benne volt az egyének és gazdasági tényezők belső vezénylete, akarata, hajtóereje, a körülmények kényszere, a jog direktívái, illetve az intézmények segítsége.

A tulajdon alapvető átrendezését négy nagy képződmény valósította meg. A belső vállalkozási szabadság hatására felépülő új, kicsi és közepes magánszektor; a külföldiek szabad piacra lépése miatti új, a külföldiekkel vegyes tulajdonú, vagy külső tulajdoni szektor; az egyének vagy csoportok által megragadott és átvett korábbi közös, illetve állami tulajdon; végül a jogtalanság és törvénytelenségek évtizedes mulasztásának lezárása a kárpótlás révén.

Mindegyik nagy tulajdon-átalakító folyamat mélyén ott lapul a szereplők erős önérdeke, a külső kényszer, a jog parancsa és egy támogatási szándékkal létrehozott intézményi keret. Ezek egyenes hatása hozta a robbanásszerű átalakítást.

Még szűkítve a példa körét; nézzük meg kicsit közelebbről a föld-magántulajdon helyreállítását.

NEM HISZEM, HOGY BIZONYÍTÁSRA SZORUL az emberek elemi érdekeltsége abban, hogy elkonfiskált, vagy elbirtokolt javaikat visszakapják. Ha nem így lenne, nem lenne ma hatszázezer földtulajdonos Magyarországon. Ahhoz azonban, hogy vágyuknak, birtok utáni nosztalgiájuknak és vonzalmuknak meg lehessen felelni és a cselekvés terére lehessen terelni az indulatokat és óhajokat, alkalmazni kellett egyrészt a közvetett kényszert, másrészt a jog direkt parancsát és a dolgokat mederben tartó szabályozó szerepét. A kényszer részben az volt, hogy a szövetkezet típusú képződmények az állam direkt támogatására nem számíthattak, másrészt a félelem motiválta a cselekvést, hogy ha nem lépek én, lép más, és ő viszi el az én lehetőségemet. A jog a szövetkezeti törvénnyel és a kárpótlási törvényekkel cövekelte ki az utat, írta le a közlekedési szabályokat a magánosítás járatlan és úttalan útjain, végül az állam áldozott intézményekre (Kárpótlási Hivatal, Földhivatal), hogy az embereket segítse a cselekvésükben.

LEHET KÜLÖNFÉLE SZEMPONTOKBÓL BÍRÁLNI a föld magánosításának rohamos folyamatát, de három dolgot le kell szögezni.

Egy: nem volt olyan reális elképzelés, amelyik ennek ellent tudott volna állni. Kettő: nem volt olyan reális elképzelés, ami a vagyoni kárpótlásra más megvalósítható módszert javasolni tudott volna. Három: a földmagánosítás gyorsan és rendezetten lezajlott, és a mezőgazdasági termelés visszaesését nem lehet erre a folyamatra fogni, még ha a korábbi kiváltságos szektor ezt előszeretettel hajtogatja is. A végeredmény pedig a siker. Bizonyítéka, hogy a termőföld több mint 90%-a, az erdő több mint fele magánkézben van, megadva azt az alapot és hajtóerőt, ami nélkül a versenyben helytállni mezőgazdaság a világon sehol sem tud.

Sorra vehetném az állami szektor eladását, az önkormányzati tulajdonlás megteremtését, a külföldi tulajdonú új szektor létrejöttét, de e folyamatok a jelen, lényegre törő vizsgálódás kereteit meghaladják. A tények a szabadság és tulajdon jegyében magukért beszélnek. Több mint egymillió piaci szereplő van az országban. Félmilliónál több földtulajdonos, hatszázezer egyéni vállalkozó, kétszázezer társaság legalább egymillió tulajdonossal, kétszázezer dolgozói tulajdonos, tízezernél több vegyes vállalat, több mint nyolcmilliárd dollár pótlólagosan beáramlott friss tőke. Ezek együtt megállították a két évtizedes stagnálást, és alig két év után, 1993 közepétől egy egészséges növekedés pályájára állították a magyar gazdaságot.

Az előbb azt a kifejezést használtam, hogy a folyamat visszafordíthatatlan. Igen, a globális kép szempontjából feltétlenül az. De a politika a maga érdeke szerint tudja befolyásolni a dolgokat, ha akarja. S amiben letértek az egészséges gazdaság útjáról a szocialisták és a szabados demokraták, az éppen a gazdaság politikátlanításának visszafordítása. Csapatokat és egyéneket segítenek a versenyben előbbre jutni, kivételeznek és hatalmi erővel segítenek legyőzni a versenytársakat. Támogatják a verseny kiiktatását saját garnitúrájuknak, hogy politikájuk támasza legyen. Ez nem azért káros pusztán, mert erkölcstelen, hanem azért, mert a verseny csökkentése visszaveti a nemzeti teljesítményt, és így újra csökken az esélyünk a nemzetek versenyfutásában előbbre kerülni.

A politika megújítása elengedhetetlenné vált. Az erős, világos irányultságú, józan mérséklet politikája szükségesebb, mint valaha. Igen, az antallizmusra van szükség. Ennek megvalósítása azonban a politikai középerők összefogását, ha nem egyesítését követeli meg. Ha vannak, akik helyesnek tartották és tartják az antalli politikát, azoknak most az a feladatuk, hogy a középerők pártjának, az átlagember pártjának a megalkotásán munkálkodjanak, mert csak ilyen politikai erő képes az álmokat cselekvéssé változtatni.

Antall József emberként is csodálatos volt. Én — bár már túl voltam a rajongó ifjúkoron, amikor megismertem — nagyon megszerettem őt. Ez, mondhatnánk, nem okvetlenül közügy. Az viszont igen, hogy azóta sem találkoztam olyannal, aki új világot álmodni, annak megalkotásához csapatot összefogni és mindezt cselekvő akarattá, tettekké varázsolni képes lenne. Ha nem találunk ilyen, egy emberben koncentrált erőt, segítsünk legalább egy összefogott politikai tömböt megteremteni, ami tovább vinné Antall József konzervatív forradalmát.



« vissza