Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Eszterházai új vigasság

Az egykor Eszterházának mondott, 1952-ben Süttörrel egyesített és Fertődre keresztelt, nemrég városi rangra emelt település kastélyát 1997 nyarán együtt látogatta meg két miniszter. A magyar kultúrát és az építésügyet képviselve, s az összes (?) panaszokat meghallgatva, úgy döntöttek, hogy az év végéig az épület és környéke együttesének jövőjét biztosító, a kormányzat elé terjeszthető javaslatot kell kidolgozni. Mire ez az írásom megjelenik, bizonyára már megszületett valamilyen, remélhetően helyes döntés. Mégis, mint aki közel 40 éven át aktívan közreműködtem a kastély folyamatos, s nehézségektől egyáltalán nem mentes rekonstrukciójában (a beruházást is részben irányító építési műszaki ellenőrként, illetve tanácsadóként), most az olvasóközönséget szeretném tájékoztatni a várható, vagy már meghozott döntést befolyásoló néhány alapvető körülményről és szempontról.

A kastély mai állapotában, a melléképületek nélkül, mintegy 61 000 ún. beépített légköbméter térfogat nagyságú. A kastélyok értékét nem térfogatra mérik, mégis szerencsés, hogy a nagyságrendben - Gödöllőt követően - második helyen álló hazai kastélyunk értékrendben is élen áll, s nem is valószínű, hogy ebben Gödöllő megelőzné. Történetéről több jeles tanulmány jelent meg, különösen érdekesek és új szempontot vetnek fel a Mőcsényi Mihály professzor kutatásait követő megállapítások.1 Érdemben a 16. századi vadászkastélyból a 18. század derekára alakult ki - több lépcsőben - a kastélyépület és környékének mai arculata. (Amint ez a kastély egyik termében egy makettsorozaton nyomon is követhető.) Ehhez a Mária Terézia-korhoz, Esterházy Fényes Miklós mecenátusságához és kulturális tevékenységéhez, amelyhez architektúra, zene, irodalom, színművészet és kertművészet egyaránt kötődik, tartozik a kastély életének fénykora, az eszterházai vigasságoknak is ideje. Hiszen épületeknek is van ifjúkoruk, vigasságuk, vannak csillagóráik, betegségeik, halálozásuk. A 19. század azután az eszterházai kastély életében szunnyadás volt, melyből a századvégi rekonstrukció ébresztette fel: a központi fűtés és az acélgerendás födémek jelzik e kor fiatalító kúráit. A beavatkozás nyomán a kastély ismét az Esterházy család életének központja lett, de még ha a két háború között rendeztek is itt néhány exkluzív vadászatot - immár vigasságok nélkül. A második világháború végnapjaiban azután súlyos pusztítás következett. Állítólag a nagyterem keretekből kivágott festményei, amiket - úgymond - „Nyugatra kívántak menteni” a vasútállomáson már elégtek egy vagonban. Talán a képtárból elszállított más festményekkel együtt. Még senki sem kutatott az után, igaz-e ez, s nem remélhetjük-e, hogy valahol a világban még felbukkannak a fényképekről is jól ismert festmények, melyeknek ma is bántó a hűlt helyük. A képek ismertek annak a fénykép-kollekciónak a révén, amit Diebold Károly, soproni mérnök-fényképészmester készített, miután 1938-ban engedélyt kapott a kastély külső és belső dokumentatív fényképezésére. (Diebold albuma az 1958-ban indult építészeti rekonstrukció egyik alapját képezte.2) A háború végén és azt követően az orosz csapatok hadikórháznak használták a kastélyt, ennek egyik emléke a fegyverterem falán máig díszelgő cirill betűs felirat, ez is hozzátartozik az érdemes épület történetéhez. A fegyvertárat széthordták, csakúgy, mint a kastély felbecsülhetetlen értékű kincseit. Úgy mondják, hogy akkoriban és még egy ideig, amíg ki nem derült, hogy ezek mennyit érnek, a faluban a tyúkok is kínai porcelánból csipegettek. Tulajdonjog terén rendet teremteni itt ma már aligha lehet, visszavásárolni egyet-mást talán még most sem lenne késő. Egy anekdota szerint a szovjet kórháznak kenyeret sütő egyik pék a számlájával a parancsnokhoz ment, de pénzt nem kapott. Végül egy barokk szekrényt elvihetett. A jogrendet tisztelő és az értéket becsülő mesterember ezt követően Budapesten találkozott az akkor még szabadlábon élő herceggel (vagy írt neki), s jelentette, hogy egy szekrényét megmentette. A herceg, akkori helyzetének reális ismeretében nem tehetett mást, mint a maga részéről is a péknek ajándékozta a bútort. Az anekdotázást félretéve, meg kell állapítani, hogy a kastélyból a bútorok egy része (bizonyára legálisan) a soproni múzeumba került, ám nagyobb része (nyilván illegális úton) Székesfehérvár környékére, ahová a kórházalakulatot helyezték. A kastélyban az eredeti bútorállományból ma mindössze 4 (!) antik bútor és 2 beépített konzolasztal van. A látogatók elé tárt, nem eredeti, hanem később beszerzett (részben ajándékként, „könyvjóváírással” kapott) rekvizitumok között - anyagi alap hiányában - eddig még nem sikerült rendet teremteni. 1959-ben a művelődésügyi tárca ugyan megvette a Szent Benedek-rendtől a kastély részére a Lónyay hercegi hagyatékból (az 1946-ban Csehszlovákiához csatolt) Oroszvár kastélyának néhány berendezési tárgyát, amelyben többek között egy érdekes (és lassan már értékes) belga neogót teremgarnitúra is van. Egyébként, a néhány értékes antik bútoron kívül - az 1960 körüli adományoknak köszönhetően - ma nagyrészt olyan tárgyakkal van berendezve a múzeum, amelyeket csak a tájékozatlan látogató hihet eredetinek, semmi közük nem lévén a kastélyhoz, csak jobb híján ezeket használták fel az üres termek kitöltéséhez. A polgári biedermeier darabjai sem illenek a főúri kastélyba. (Szinte botrányosnak ítélhető, hogy évtizedek óta a közönség elé tárjuk a Lingel bútorgyáros által a hírhedt Mágnás Elza részére gyártott, hivalkodó neobarokk hálószoba-garnitúrát.)

Mindezt azért tártam fel, hogy ellene szegüljek a mai közhiedelemnek, miszerint a kastély elsősorban állékonyságában veszélyeztetett. Valóban vannak gondok egyes épületszerkezetekkel is, mint ahogy erre még ki fogok térni, de a kastély egyik fő problémája (s félő, hogy ezt a miniszteri látogatók alig érzékelhették), hogy az épület bemutathatatlan egy ilyen rendű alkotás által vonzott közönségnek. Mondhatnám úgy is, hogy a fertődi kastély erkölcsileg áll a kultúrcsőd szélén. S ez összefügg a rendeltetés labilitásával is, amire majd ugyancsak utalni fogok még.

Vissza kell kanyarodnom a kastély történetére, s főleg annak a hatalmas változásnak az eseményeire, amelyek a kastély életét az elmúlt évtizedekben meghatározták. A második világháborút követően, amikor a csatazaj elült és a hadikórház is kivonult, a kastély kifosztva, sok helyütt beázásoknak kitéve maradt a csatamezőn. Egyik oldalszárnyába gazdasági iskola, másik szárnyába növénynemesítő kutatóállomás költözött. Földszintjén néhány lakást is kialakítottak. A kutatóintézet azért lett döntő hatású a további eseményekre, mert annak igazgatója, Porpáczy Aladár, a köztiszteletnek örvendő Kossuth-díjas gyümölcsnemesítő tudós volt. O az 1956-os forradalmat követően a mezőgazdasági kormányzattól (amelynek érdemben nem sok köze lett volna hazánk egyik legnagyobb építészeti műemlékének megmentéséhez) a helyreállítás megkezdéséhez anyagi támogatást tudott szerezni.3 Ezt követően ezt a támogatást a földművelésügyi tárca évtizedeken át biztosította még Porpáczy Aladár halálát követően is. Modern mecénássá válva, évente csurrantotta-csöppentette az obulusokat a munkák folyamatos végzéséhez. Ennek köszönhetően már az 1959. évi Haydn-ünnepségekre bemutatható volt a kastély ún. középső részében egy emeletnyi teremsor. Emlékezetes ebből az időből a Kodály Zoltán által vezényelt énekkarok fenséges produkciója az ugyancsak helyreállított homlokzattal a háttérben. Története során először a kastély nyilvánossá vált. A látogatók százezres számát tekintve az elmúlt 40 esztendőben több millió ember látogatta meg az épületet, járta végig a bemutatott termeket, sétált a parkban. Hazánk lakosságának mintegy harmada már járt itt. Úgy hiszem, ez a kultúrkormányzatra kötelességeket is ró. Anyagilag és erkölcsileg egyaránt.

Az anyagi szerkezeti helyzetet úgy tudnám összefoglalni, hogy 1957-től, amikor is a korábban négy kőművesből alakult Fertődi Építőipari Szövetkezet először kapott olyan nagy megbízást, hogy elnökükkel Budapestre kellett utaznom kisebb építőgépek vásárlására, s egy ügyes anyagbeszerző toborzására, aki aztán a heluani Nílus-hídhoz szánt acélgerendák feleslegéből szerezte meg az első födémtartókat a kastély részére. Ettől kezdve, 30 éven át, folyamatosan állítottuk helyre a kastélyt. Változtak a tervezők (Győri Tervező Vállalat, Vidra Aladár, Győr Megyei Tanácsi Tervező Iroda, Varga István - aki itteni munkásságáért részesült Ybl Miklós-díjban), változtak a kivitelezők, aszerint, hogy a Kádár-rezsim iparpolitikája mennyire liberalizálódott és ennek következtében az állami építőipar alkalmazása volt-e kötelező, vagy lehetett-e szövetkezethez fordulni. A munkák minőségét a történeti hűség tekintetében az 1960-as években az OMF (Országos Műemléki Felügyelőség) képviseletében páratlan precizitással és közvetlen egyszerűséggel dolgozó Rados Jenő professzor biztosította, akit akkor - az 1956-os forradalmat követően - bocsátottak el a műegyetem katedrájáról, és így ő egész energiáját a kastély helyreállításába vetette. A belső építészeti rekonstrukció lelke a győri festőművész Borsa Antal volt, aki virtuóz grafikájú tervrajzokon tárta a faszobrászok és a bronzöntők elé a faragandó és öntendő formákat. A kastély ügyének minden szinten lankadatlan szorgalmú harcos képviselője a mindig tevékeny Bak Jolán lett, akiben még ma, nyugdíjasként is, mindenki a kastély aktív gondnokát tiszteli.

A kastély 1957-ben megindult rekonstrukciója során, egy egészen kis oldalszárny-szakasz kivételével, a kastély összes fafödémjét masszív födémre (acélgerendás, illetve vasbetonszerkezetű födémre) cseréltük ki. Ezzel a kastély állagát érdemben biztosítottuk. Nem kevésbé jelentős a tetőszerkezet folyamatos javítása is (legutóbb, 1996 telén, a jelenlegi bérlő, a Műemlékek Állami Gondnoksága - a MÁG - révén is történt egy lépés e téren). A födémeken kívül a kőfaragómunka volt a helyreállítások súlypontja. A múzeumnak berendezett középső rész belső termeiben folyamatosan végeztünk rekonstrukciót: lambériákat, kínai freskókat, fafaragványokat rekonstruáltunk. A látogatóközönség részére olyan helyiségeket kellett építeni, illetve berendezni, amelyekre korábban nem volt szükség: jegyváltó-papucshúzó-terem, WC. Új központi fűtés épült, a víz- és csatornarendszert felújítottuk. A kastély homlokzata sima, színes meszelést kívánt a korhű műemléki megjelenéséhez; az 1959-1960. évben, a különleges francia import festékkel végzett munkák igen hosszú ideig jól tartották magukat. De itt Eszterházán is bebizonyosodott, hogy nem elég egy műemléket helyreállítani, azt fenn is kell tartani. A kastély nagysága építés-fenntartási vonatkozásban is többfős „csapatot” kívánt volna. És időszakosan még nagyjavítást is. Erre (az Esterházyak óta) eddig soha nem volt lehetőség (és ma sincs, mert erre egyelőre a MÁG nehézkes apparátusa sem képes). Ezért nem mindegy, hogy az állami tulajdonban levő kastély kinek a kezelésében marad. Az egykori Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium még 1983-ban átadta a Soproni Egyetemnek, mely szemmel láthatóan jól sáfárkodott a rendelkezésére álló javakkal. S tenné ezt bizonyára a jövőben is. Miután azonban az egyetem a kultusztárcához került, a kastély hovatartozása is kérdéses. Nagyságrendje miatt privatizáció, szerencsére, kizárt. Helyi, megyei és országos szervek jönnek szóba.

A leendő gazdának nem lesz könnyű dolga. Hiszen van némely adósság. így elsősorban a homlokzati ajtók-ablakok immár elkerülhetetlen rekonstrukciója, a villamos rendszer felújítása, a belső berendezés szakszerű rendbehozatala (az ország múzeumi hálózatában rendelkezésre álló bútorok állományából ésszerűen kiegészítve), a még mindig nem helyre állított kastélykápolna rekonstrukciója (mely most, külföldi támogatást remélve, megoldódni látszik). És végül, de nem utolsósorban a gombafertőzés veszélyének elhárítása”, a csatlakozó épületek (ún. kollégium, bábszínház) mindmáig nem meg kezdett rekonstrukciója, a park és a környék rendezése. Súlyos feladatok, költségük milliárdos tétel.

Mindez voltaképpen a súlyponti problémának azonban csak a bevezetője, a történeti és közelmúlt háttérismertetése volt. Az érdemi kérdés a kastély jövendő feladatának, vagyis funkciójának meghatározása, ennek ismeretében a kastély beillesztése az épülő magyar kultúréletbe. Ezen a téren is volt már több kezdeményezés, próbálkozás. Ismételten visszatért a kastélyszálló gondolata (már 1957-ben is felmerült). Nem hagyhatók figyelmen kívül az évek óta sikeres, nagy közönséget vonzó nyári hangversenyek. A kastély kedvező földrajzi pozíciója meghatározó lehet, hiszen Kismarton, az Esterházyak ma is élő központja majdhogynem idelátszik.

Ennek tudatában úgy hiszem, hogy az Esterházyak barokk kastélyának a régióban székelő intézmény felügyelete, illetve kezelése alatt kell maradnia, s állami támogatással a Haydn nevével fémjelzett kulturális központtá kell hogy fejlődjék. Ahol hazai és külföldi vendégek, zeneakadémiai hallgatók, alkotásra visszavonulók egyaránt megtalálhatják otthonukat. S a döntésnél-elhatározásnál latba kell esnie annak a több millió főt kitevő látogatónak, akiknek nagy száma önmagában is kötelez. Számukra kell egyértelműen élménnyé tenni a továbbra is várható látogatásokat. Ez önmagában is funkció. Ebből fakadjon az új eszterházai vigasság.

 


 

Jegyzetek:


 

1    Mőcsényi Mihály: Kritikus gondolatok és ismeretlen tények Eszterháza építéstörténetéhez. 1-11. Soproni Szemle LI. évf. (1997) 1. és 2. szám.

2    Diebold Károly fényképeinek negatívjait a Soproni Liszt Ferenc múzeum őrzi.

3    Három évtizeden át érdemben a mai földművelésügyi tárca elődje, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium volt a kastély finanszírozója, nem a kultusztárca és nem az Országos Műemléki Felügyelőség, amelyek azonban ugyancsak támogatták anyagilag és erkölcsileg a helyreállítást. A beépített pénz értéke ma nehezen valorizálható. Az 1957-1970 közötti két évtized idején akkori értékben évente mintegy 2-5 millió Ft-ot fordított a földművelésügy a fertődi kastély műemléki megmentésére.

4    A kastélyépület merilius lacriniaus (könnyező házigomba) fertőzése időszakonként kiújul, mert a födémek szintjén a falakban maradt hosszúfákat eltávolítani szinte lehetetlen volt. A hatósági intézkedésekre lelkiismeretesen végrehajtott fundis fertőtlenítések ellenére, a gombafertőzések felébredésével a jövőben is számolni kell.



« vissza