Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Európa részeinek koherenciája (A távközlési preferencia-mutatók)


A SZOCIOLÓGIAI TÉRKÉPRŐL


 

A FÖLDRAJZ A VILÁGOT FIZIKAI ÉS POLITIKAI TÉRKÉPEKEN KÉPEZI LE. Az ún. fizikai térképek objektíven mutatják be a hegyláncokat, vízfelületeket, szigeteket, félszigeteket, — főleg a földgömbön, domborműben. A politikai térkép a „papírformán” független államokat és szövetségeiket tünteti fel, amelyek közjogi értelemben a nemzetközi élet cselekvő alanyai. (Például a svájci kantonok vagy az Európai Unió jelenleg csak nagyon korlátolt mértékben azok.)

Ez az első látszatra értéksemleges, tárgyilagos térképészmunka azonban, már azáltal, hogy többféleképpen lehet Földgolyónkat síkba vetíteni és a képet ívekre vágni, doktrinális manipuláció eszközévé válhat. Gondoljunk csak a közelmúltunk iskolai térképeinek közepén lévő ún. „Béketábor” nagy, vérvörös foltjára. A fizikai térképen azonban megjelennek a (felfedezés és más) történések adta elnevezések is, amelyeket nem a puszta valóság kényszerít a megfigyelésre. Ennek kapcsán többé-kevésbé önkényes részekre lesz felosztva a Föld. A választott, sokszor nagyon szuggesztív terminusok — mint Perzsa-öböl, Németalföld — is befolyásolják világképünket. Ezért is toboroznak a politikai mozgalmak geográfusokat a különítményeikbe .

A nemzetközi élettel foglalkozó szociológust az érdekli, hogy a térképekre felrajzolt és címkézett egységek közül melyik takar kohézióban és megkülönböztetett együttműködésben megnyilvánuló társadalmi valóságot. Mint másutt már utaltunk rá1, szinte nevetséges egyes politológusok részéről Ázsia viselkedéséről beszélni, amikor Hindusztán, a muzulmán és a kínai világ közt legalább annyi az „írásbeli”, faji és megélhetésmódbeli különbség mint akármelyikük és Európa között.

Ha mármost kétségbe vonjuk a világ azon geográfiai beosztásának relevanciáját, amelyet a nemzetközi élet számos avatott megfigyelője és nyomukban szereplői2 általában elfogadnak, azt nem azért és úgy akarjuk megtenni, hogy egy másik, számunkra rokonszenvesebb, de nem kevésbé szubjektív kategorizálást csempésszünk be a helyébe, hanem hogy egy tárgyiasabb alapokon álló sémát találjunk. Ezért a „Globális Kommunikáció — Egyetemes Civilizáció nélkül” elnevezésű, különböző civilizációkhoz tartozó csoportokat összehangoló kutatásban nem névleges egységek feltételezett összetartozásából, mint hipotézisekből indulunk ki, hanem fordítva járunk el.

A társadalmakon belüli és közötti — „nemzetközi” — összetartásnak, együttműködésnek, szolidaritásnak3 elengedhetetlen feltétele a kapcsolattartás adta koherencia. Minden társadalmi egység vagy (állam)szövetség szociológiai szubsztrátuma az alanyai közti élénk kommunikáció. A kommunikáció a társadalmi létnek olyannyira tárgyi alapja, hogy minden látszat ellenére szociológiailag az egy kocsmában egymással „késeléssel kommunikáló” török vendégmunkások jobban összetartoznak egymással, mint az őket „észrevétlen” figyelő német polgárral.

KUTATÁSUNK KERETÉBEN TEHÁT NEM ELVÁRÁSOKAT, mint hipotéziseket akarunk bizonyítani, hanem az összes elemek — egyének vagy államok — közti kommunikációt. Feltérképezzük, melyik az a — jelen esetben távközlési — viszony, amely a lehetséges kapcsolatok összességéből a legfrekventáltabb, legkihasználtabb. A valószínűségszámítás ugyanis megadja, hogy véletlenszerű, „össze-vissza” telefonálgatások esetén a hívások hogyan oszlanának meg Európában az „előfizető-párok” közt. Az ettől való jelentős, szisztematikus eltérés bizonyos vidékeken belül létező elsődleges koherenciát árul el, s így objektíve utal létező kohéziókra. Európa ezen feltérképezéséhez tehát nem kell előre figyelembe venni, hol van az Európai Unió, az EFTA vagy az ex-KGST határa, mert — az ún. „principal component analysis” statisztikai technikája révén — a regionális államhálózatok szociológiai léte jogi-politikai képzeteken tűi, önállóan, kapcsolataik révén lesz meghatározva. így a tényleges egységek utólag bontakoznak majd ki, preferenciás kapcsolataik révén.

A megkülönböztetett kapcsolattartás az összetartozás szociológiai előfeltétele. így válik a távközlési preferencia Európa kohéziójának egyik ismertető jelévé. Természetesen, amikor majd következtetéseinket levonjuk, nem tévesztjük szem elől, hogy a távközlés az emberi kommunikációnak csak egyik formája, mondhatni „kilúgozott” formája. Az egymásnak — esetleg utazás révén való felkeresésével elért — jelenlét-kommunikáció kiteljesedettebb forma4. Ám a modem távközlés az egész földkerekségre kiterjeszti az azonnali kommunikálás lehetőségét. Jelentősége természetesen a rendelkezésre álló eszközöktől függ: minél szegényebb egy ország, annál kevésbé tud telefonálni, annál inkább látogatásra és levelezésre van utalva.

A modern ökonomista ideológus mindjárt él is a gyanúperrel, mondván: az országok közti hívássűrűség egyszerűen az állomások számának és a távolságtól függő díjszabásnak függvénye. Ezen észrevételek azonban nem érintik preferencia-indikátorra épülő vizsgálatunkat. Mutatónknak éppen az a sajátossága, hogy kiszűri, semlegesíti az országok különböző hívási lehetőségek hatását.


 

HOGYAN MUTASSUK KI AZ EURÓPAI ORSZÁGOK KÖZTI TÁVBESZÉLÉSI PREFERENCIÁKAT?5


 

Ha ki-ki válogatás nélkül véletlenül hívna FEL Európában egy számot, a nemzetközi hívások megoszlása híven tükrözné az állomások számának országonkénti megoszlását. A tényleges megoszlásnak ettől való eltérése fejezi ki a preferenciákat. Mint már utaltunk rá, a valószínűségszámítás elmélete alapján e két adathalmaz értelemszerű összevetéséből kvantifikálható az egyes ország-párok — és hálózatuk — közti viszonylagos preferencia, a rendelkezésre álló hálózat kihasználási foka.

Az eljárás a következő: egy ország állomásszámainak egy másik meghatározott országéival való szorzata e két ország közti lehetséges partnerválasztások számát adja; míg a vizsgált ország telefonállomásainak számát megszorozva a világ összes többi állomásainak számával, megkapjuk az összes lehetséges hívások számát. A két érték hányadosa (a) adja annak tisztán számtani valószínűségét, hogy véletlenül éppen a két szóban forgó ország között folyik-e a beszélgetés.

Mármost a vizsgált országnak a másik meghatározott országgal folyó tényleges telefonbeszélgetéseit elosztva az összes többi országgal folytatott tényleges beszélgetéssel (b), a fenti véletlen szerinti megoszlásból adódó arányszámtól eltérő értéket adhat, jelezve, hogy egyik ország egy másikat előnyben részesít, vagy elhanyagol.

Az eltérés viszonylagos nagyságát az adja meg, ha az utóbbi arányszámát elosztjuk a fentebbivel (a/b). Az így nyert (összetett, „emeletes”) viszonyszám a preferencia-indukátorunk, amely mutatja az országpáronkénti távközlési koherencia fokát.

Mivel preferencia-mutatónk semlegesíti az országok nagyságának és telefon-ellátottságának befolyását, e paraméterektől független összehasonlítást enged meg. A mutató egyébként értelemszerűen alkalmazható a kapcsolattartás más kétoldalú formáinak elemzésére is, mint a levelezés, e-mail, látogatás. Mint arra idézett könyvünkben (1991, 23-5.1.) kitértünk, a tömegközlési eszközök szórása is jellemzi a nemzetközi koherenciát, de ezen egyoldalú (összefüggés már más eszközökkel mérhető.


 

MILYEN TÁVKÖZLÉSI ADATOKKAL RENDELKEZÜNK?


 

A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok számára legkívánatosabb adatokat igen ritkán lehet úgy fellelni, hogy azok, egységes elvek szerint, hiánytalanul összegyűjtöttek és egyformán megbízhatóak legyenek. Viszont új, a céloknak leginkább megfelelő adatok előteremtése, a globális kutatás területén különösen költséges és sokszor lehetetlen. A távközlés területén is nehéz térben és időben egységesen szabványosított adatokat találni6. A genfi International Telecommunication Union (ITU) minden országnak szétküldi szabványosított kérdőíveit, de nem kényszerítheti az államokat a kérdések egységes és időbeni megválaszolására. Egy, az egész világra kiterjedő vizsgálat, nemcsak avval a nehézséggel találja szemben magát, hogy a létfenntartással küszködő államok számára a megbízható adatszolgáltatás elhanyagolható feladatnak tűnik, hanem közelebbi házunk táján, Európában regionális nagyhatalmak — mint Németország és Franciaország is — elhanyagolják az ITU számára történő rendszeres adatszolgáltatást, s így az ITU-nak becslésekre kell támaszkodnia. Nagy-Britannia viszont az Írországot illető adatokat nem kezeli teljesen „nemzeti”-ként. E problémákat az egyes országpárok tárgyalásánál külön vesszük figyelembe.

AZ ADATÖSSZEÁLLÍTÁS KAPCSÁN váratlan megfigyelésekre is szert tehetünk. Magának az ITU-nak összeállítási rendszerében is eurocentrikus diszkrimináció állapítható meg. Tény és való, hogy a világ népességének csak 15%-át kitevő Európa a telefonállomások 40%-át birtokolja, s az „angolszász Amerikával” együttesen a világ telefonállomásainak 2/3-át. A nemzetközi forgalom java részét is Európa bonyolítja le7, míg a világ összforgalmának fele az észak-atlanti térségre összpontosul. Mármost, a világot az ITU 11 zónára osztja, amelyből az észak-atlanti-európai az 1-3. zóna. Mivel ezen övezeteknek sajátos túlterhelési problémáik vannak, érthető, hogy a forgalmat nemcsak percekben, hanem kapacitás-kihasználtságban, erlangban is mérik. Az azonban már indokolatlan, hogy az ITU a 11 övezet összes lehetséges viszonyai közül a többinek is csak az 1-3.-hoz való viszonyát adja meg táblázataiban, holott például 1987 óta másutt, nevezetesen Kelet-Ázsiában zajlik le a legnagyobb forgalomnövekedés8. De ez az adatösszesítés, diszkrimináció bizonyos értelemben csak az eurocentrizmus valóságos posztkoloniális fennmaradásának vetülete. Ugyanis például számos afrikai állam között a forgalom ma is angliai, francia, olasz, spanyol vagy portugál telefonközpontokon keresztül bonyolódik le. (Mellesleg ugyanez a kizárólagos észak-atlanti ellenőrzés-közvetítés jelentkezik az új műholdas távközlés terén is.)

Ezen, a kutatás számára tanulságos észrevétel után, térjünk vissza itteni eredeti kérdésünkhöz: milyen használható adatokkal rendelkezünk?

Legcélszerűbb az lenne, ha a hálózatot illetően a főállomások számát használnánk, a forgalmat pedig a kétoldalú hívások számával mérnénk, mert ez utóbbi kevésbé függ a tarifától. (A pontosság kedvéért meg kell jegyezni, hogy míg a gazdagabb országok egymást kölcsönösen közel egyező számban hívják, addig a szegényebb országok vonatkozásában ez nem érvényes. így a kétirányú hívások számát össze kell adni és megfelezni.)

Meg kell azonban alkudnunk. Jóllehet, az ITU adatbankjának állománya egyes államok és magánvállalatok publikációiból kiegészíthető, az adatok elengedhetetlen nemzetközi összehasonlíthatósága nem lenne többé biztosítható. Az empirikus kutatásnak alkalmazkodnia kell az adatállag hiányosságai adta szükséghelyzethez, természetesen szem előtt tartva ennek a következtetések megbízhatóságára és általánosíthatóságára gyakorolt esetleges kihatásait.

Mindezt összevetve, az adatok egységességét és maximális teljességét biztosítandó, preferencia-mutatónk számításában egyrészt a főállomásoknak az európai államok közti megoszlását és az 1992-ben lefolytatott nemzetközi beszélgetések9 percekben összeadott tartalmát használjuk fel.

Mik az elsődleges távbeszélés-kapcsolatok Európában és hogyan csatlakozik ezekhez hazánk?

Az adatok alapján gráfban feltérképeztük azt, hogy Európában a preferencia-indikátorunk nyomán mely országpárok, s — ha létezik — hálózatuk mutat elsődleges kapcsolatot. Minden egyes ország esetében rangsoroltuk az összes többit aszerint, hogy melyekkel van elsődleges kapcsolatban. (Elsődlegességen itt azt értjük, hogy az illető ország figyelembe nem vett kapcsolatainak preferencia-mutatója legalább 50%-kal alacsonyabb az elsődlegesekként figyelembe vetteknél.)

E FELMÉRÉS AZ ADATBANK TELJESSÉGÉNEK HATÁRAI KÖZÖTT egy tényállást rögzít, s független mindenféle magyarázattól. Mint tudjuk, az államhatárok nem esnek egybe a nemzet(iség)ekével, amint a nyelvek, sőt még az írásmódok határaival sem, mint például a cirill és latin írásmód a Balkánon vagy a Kárpátalján (Kárpát-ukrajnában). így a részletesebb vizsgálat kiderítheti, hogy két ország intenzív kapcsolata tulajdonképpen csak azok egynyelvű vidékeinek élénk kapcsolatát jelenti. A két ország lakossága közti erős távbeszélő-kapcsolat az őshonos lakosság helyett a neonomád nyaralók vagy idénymunkások (pl. dinnyések, vendéglátóipari dolgozók) útját is jelezheti, amit viszont — az adatok évszaki bontásában mutatkozó sajátos ingadozásként — fel lehet ismerni.

Vizsgálatunk Európában négy intenzív hálózatgócot tudott kimutatni, Európa részleges gráfjaiként:

1. Belgium, Luxemburg és Hollandia az az államcsoport, ahol az egymás felé irányuló viszonos kapcsolatok elsődlegessége a legerősebb. Mondhatjuk tehát, hogy az 1947-ben létrehozott Benelux-államszövetség nemcsak nemzetközi-jogilag, hanem szociológiailag is hitelesíthető valóság. (Gondoljunk itt például összehasonlításképpen más, csak megsárgult jogi dokumentumokban létező államszövetségekre, amelyeket pl. Líbia hozott létre Egyiptommal, Szíriával, majd Szudánnal.) A tények továbbmennek a jogi viszonyok megerősítésében: a Benelux háromszögön belül is Belgiumnak szorosabb a kapcsolata Luxemburggal, amellyel 1922 óta pénzügyi uniót is képez, mint Hollandiával. Ami a csoporton kívüli, „outgroup” kapcsolatokat illeti, a nagyszámú, francia anyanyelvű vallon kisebbséggel rendelkező Belgium Benelux-partnerei után a szomszédos Franciaországhoz fordul, míg a Németalföld Németországhoz. A parányi Luxemburgi Hercegséget másodlagos külkapcsolatai Portugáliához és Svájchoz kötik. Ezt valószínűleg arra lehet visszavezetni, hogy egyrészt sok portugál vendégmunkás dolgozik Luxemburgban, másrészt Svájc és Luxemburg két kivételezett pénzügyi testvércentrum.

2. A másik erősen koherens hálózatot az 1953-ban létrehozott Északi Tanács (ET) vagy Finn-Skandinávia államai képezik. Ezen belül is a Svédország és volt koronatartománya, Finnország — ahol ma is népes svéd kisebbség él — közötti viszony a legerősebb. Norvégiának is skandináviai kapcsolatai a legélénkebbek; elsősorban az ET azon államaival, amelyekkel évszázadokon keresztül — váltakozva — egy korona alatt élt, így Svédországgal, a Dán Királysággal és Izlanddal. Izland oldaláról is kifejezett e három skandináv partner előnyben részesítése. Dánia is — amelynek népe az Európai Unióban való részvételt elsőként szavazta meg ebből a régióból — kifejezetten megőrzi a skandináv kapcsolatok elsőbbségét, s csak a magas adók ellen is menedékhelyül szolgáló Luxemburggal és Svájccal van még aránylag intenzív távközlési külkapcsolata.

3. A felfedezés erejével hat az a ténymegállapítás, hogy a harmadik legerősebb távközlési koherencia az európai távbeszélés gráftérképén Közép-Európa országait köti össze. E hálózatok mögött, a hosszú orosz megszállás10 ellenére, nem a vasfüggöny körvonalai rajzolódnak ki, hanem a volt Magyar Királyság és a volt Osztrák-Magyar Monarchia határai. Magyarország a régiónak egyetlen olyan országa, amelyet minden viszonzásos preferenciás távközlése azokhoz a szomszédaihoz köt, amelyekkel a Versailles-i békeszerződésig részben egy államot alkotott. A preferenciás indikátor kihámozta tények azt mutatják, hogy nemcsak hazánknak előnyben részesített európai beszédpartnere Ausztria, hanem Ausztria esetében is, a Magyarországhoz vezető vonalak intenzívebben vannak kihasználva, mint a másik — méghozzá semleges — szomszédhoz, Svájchoz vezető szálak. Magyarországot másodsorban Romániához11, és az azóta szétesett Csehszlovákiához kötik egyezően erős szálak. Ez mindkét részről viszonzásra is talál, mert Románia telefonvonalai is hazánk irányában vannak leginkább kihasználva. S a volt Csehszlovákiáról, amelynek pedig Ausztria is szomszédja, ugyanez állapítható meg. így anélkül, hogy erre törekedtünk vagy számítottunk volna vizsgálatunk elindításakor, hazánkat objektíve egy közép-európai nemzetközi gócpontnak tüntetik fel a tények.

A MAGYAR MEGFIGYELŐ hajolhat arra a földrajzi magyarázatra, hogy hazánk a Kárpát-medence szíve: hiszen a Kárpátok, akárcsak a Göncölszekér az égen, a „Magyar tengerrel” egyetemben, minden légifelvételen az európai helységek legtermészetesebb tájolója. Pontosabban azt kell mondanunk, hogy valójában e gócpont nemzetközi jellege a tragikus trianoni békediktátum kifejezője. (A körkép teljessége kedvéért hozzá kell fűzni, hogy a bomlásban lévő Jugoszlávia és a Szovjetunió — tehát a Kárpátalja és a Vajdaság — adatai hiányoznak az összehasonlításból.)

Ami a másodlagos, „outgroup” kapcsolatokat illeti, Ausztria Magyarország után német nyelvű szomszédaival keres „Anschlusst”, míg (a volt) Csehszlovákia — Magyarország után — Ausztriával és sokkal kevésbé Lengyelországgal. (Várható, hogy a szétesett Csehszlovákiának csak a volt Magyar Királysághoz tartozó része, vagyis Szlovákia őrzi meg hazánkat mint preferált távbeszélőtársat). Románia sokkal kevésbé használja ki Görögországhoz és Ausztriához vezető vonalait, mint a Magyarországhoz vezetőket.

4. A Római Birodalom nosztalgiájából ránk maradt, kissé romantikus történelemszemlélet szinte arra kényszerít, hogy a Mare Nostrum északi partjával, Dél-Európával — hivatalból — mint egy külön egységgel foglalkozzunk. F. Braudel — akinek történész hírnevét La Méditerranée et le monde méditerranée a l'époque de Philippe II. című doktori értekezése alapozta meg — iskolája nagyban hozzájárul e szemlélet túléléséhez. Egyes eurokrata körök nem átallják ezt Európa földrajzi eltorzítására felhasználni, teljes párhuzamot vonva az Európai Uniónak Európa keleti részéhez és az egész Földközi-tengeri vidékhez való viszonya között, mintha csak Maghreb, Mashriq — a volt arab angol és francia gyarmatok — és Izrael éppúgy Európa részei lennének, mint maga Közép-Európa. MANUEL Martin, a fejlesztéssel foglalkozó brüsszeli komisszár múlt októberi jelentése egyszerűen mint alternatív piacokat közli Kelet-Európát és Észak-Afrikát valamint Ázsia nyugati csücskét, akárcsak a segélyezésben, ahol a Kelet-Európának juttatott 1,1 milliárd ECU-t az utóbbiaknak járó 492 millióval egyensúlyozta ki.

VALÓJÁBAN MAGÁNAK A DÉL-EURÓPAI, NAGY, jórészt „latin”-testvériségnek létét semmiféle intenzívebb távközlési kapcsolat nem támasztja alá. A centrifugális erők fölülmúlják a koherenciát, s inkább egy erős antigráfot produkálnak. A Földközi tenger nagyhatalma, Franciaország, sokkal intenzívebben távbeszél Belgiummal és Svájccal, ahová a francia nyelvterület átnyúlik, mint a Pireneusok túloldalán elhelyezkedő Spanyolországgal. S a telefonkapcsolat Olaszországgal még kevésbé van kihasználva. Franciaországnak az európai kontinentális nagyhatalomhoz, Németországhoz fűződő újkeletű fegyverbarátsága sem fejeződik ki aránylag intenzív távközlésben. S Németország is elsősorban német ajkú szomszédait, Ausztriát és Svájcot választja partnernek.

Európa déli részén is, mint másutt, azt a megállapítást támasztja alá a telefonvonalak intenzív kihasználása, hogy a nemzetközi beszélgetések elsősorban ott élénkülnek meg, ahol a „nemzeti” országhatárok nem esnek egybe a nyelvterületi határokkal. Görögország aránylag sokat telefonál Ciprusra és Albániába, ahol görögök élnek. S a kis kapacitású albán telefonhálózat leginkább görögországi, és kisebb mértékben az Adriai-tenger túlpartján lévő, albán bevándorlókat befogadott, itáliai telefonálással van megterhelve, amely újra a nyelvi kisebbségek létével indokolható. Általában a balkáni országokat összekötő vonalak tapasztalható intenzív kihasználása az etnikai határokat nem követő államhatárokból ered.

Az Ibériai-félsziget két országának viszont egyértelműen erős a távközlési koherenciája. Nemhiába: a Pireneusok volt Európa történetében a legstabilabb határvonal. E képpel csak az interferál, hogy — főleg Portugália esetében — a távbeszélés preferencia-indikátora jelzi, mely északibb országban van aránylag sok portugál vendégmunkás.

Az ibériai góc, amelyben Portugália nem is földközi-tengeri ország, és a balkáni kapcsolatok is mutatják, hogy a Braudel geopolitikai tanulmányaiban kultivált „Dél- ill. Földközi-tengeri Európa” nosztalgikus és turisztikai kép, amelyet bizonyos politikai érdekek szolgálatában bizonyos — régebben gyarmatosító — körök tovább fogalmaznak. Mindenesetre távközlési preferencia-indikátorunk dél-európai koherenciának nem találta nyomát; inkább egy délkelet- és délnyugat-európai megosztásra utaló antigráfot.


 

VÉGKÖVETKEZTETÉSEK


 

TANULMÁNYUNK, AZ EURÓPÁN BELÜLI TELEFONÁLÁSI LEHETŐSÉGEK relatív kihasználási fokára építve, az ITU 1992-es adatai alapján kutatta fel, hol mutatkoznak viszonylag erős kapcsoltság, koherencia jelei. A módszer maga a világ más vidékeire és a kapcsolattartás más formáira — mint egymásnak utazással való felkeresésére — is alkalmazható. Tágabb kutatási tervünk keretében erre sor is fog kerülni, amennyiben erre a rendelkezésre álló adatok módot adnak. Azok hiányossága és megbízhatatlansága nagyban korlátozza a használt, egyébként nagyon kifejező mutatók alapján levonható következtetések horderejét.

Indikátorunk statisztikailag semlegesítette a telefonhálózat sűrűségének, mint paraméternek, befolyását. Ennek ellenére a hálózat relatív sűrűsége minőségileg kihathat arra, hogy a teljes belföldi és nemzetközi kommunikációs folyamatban a távközlés milyen fontos helyet foglal el. Ahol kevés és „kurblis” telefon12 van, az emberek bizonyára inkább átlátogatnak a szomszéd községbe, mintsem megkíséreljék, hogy a postahivatalból áttelefonáljanak, nem is beszélve arról, hogy a jelenlét-kommunikáció gazdagabb és időtartamát a költségesség sem korlátozza. Mivel a gyenge telefonhálózattal rendelkező országokban gyakran a távolsági közlekedés is akadozó, az utazási lehetőség alig árnyékolja be a távközlés jelentőségét, inkább a nemzetközi kapcsolatok szükségessége. S ha az írástudatlanok száma nem magas, inkább a levelezés jelent konkurenciát.

Ezen korlátokon belül arra a következtetésre juthatunk, hogy sem az újabb politikai formációk — mint az Európai Közösség vagy az EFTA — sem a földközi-tengeri „latin-Európa” szociológiai léte egyelőre nem domborodott ki az Európa távközlési koherenciáit mutató gráftérképen, mert azon csak a Benelux-államszövetség, az Északi Tanács, a volt K.u.K. Monarchia és az Ibériai félsziget alkotnak gócokat. Kapcsolattartás ott jelentkezett markánsan, ahol a nyelvterületek átnyúltak a — sokszor nemrég, sebtében létrehozott — nemzetállamok határain, amelyek önkényesen szétválasztottak régi birodalmi együttélés által összekeveredett népeket. Minden kétnyelvűségen és fordítási lehetőségen tűi, a közös nyelv képez elsődleges koherenciát1 az egyszerű, mélyen megérthető kommunikáció révén.

A közös anyanyelven tűi14, s másodsorban az egymás nyelvét könnyen megértő nyelvrokonok között jelentkezett kommunikációs koherencia, mint az Skandináviában és az Ibériai-félszigeten vagy a Beneluxok nagy részénél megállapítható.

 

 

Jegyzetek:

 

(1) Ankerl G.: Európa sajátossága és kisajátítása — magyar szemmel. In: Valóság 1994. 8. 80-91. o. — Ankerl G.: A NATO együttélése a többi civilizációval. In: Magyar Szemle, 1994. április, 422-437.

(2) Például az ENSZ számára a világ politikailag öt részes (kelet-, nyugat-, észak-, dél- és közép-) Afrikára, négy részes (karibi, közép, mérsékelt klímájú és trópusi) Latin-Amerikára, egyrészes, Észak-Amerikára három részes (kínai, japán és más), Kelet-Ázsiára, háromrészes (kelet, közép és nyugat), Dél-Ázsiára, Óceániára, FÁK-ra és a négyrészes (kelet, nyugat, észak és dél) Európára osztható fel. Izrael ebben a Dél-Európához tartozik. (U. N. Pattems of Urban and Rural Population Growth. New York, 1980, 11. és 146. o.)

(3) Alexander J. C.: Core Solidarity, Ethnic Outgroup and Social Differentation. In. Dofny J. szerk.: National and Ethnic Movements. Beverly Hills CA, 1980. Ankerl G.: Towards a Social Contract on a World-Wide Scale. ILO, Genf, 1980, 2-11. o. Durand Y.: Les solidarités dans les sociétés humaines. Párizs, 1987.

(4) Ankerl Géza. Kommunikáció és építészet. Műszaki Kiadó, Budapest, 1991 13-31. o.

(5) Ankerl G. és Pereboom D.: The Relatíve Social Coherence or Connectednes in Europe Measured by a Preference Indicator ofTelecommunication. INU Working paper, Geneva, 1993. írásunk e munka magyar nyelvű összefoglalója.

(6) Staple G. C. és Mullins M.: Telecom Traffic Statistics — MIT Matter. In: Telecommunications Policy 1989, június. 105-128. (lásd 107. o.) A londoni International Institute of Telecommunication-nek The Global Telecommunications — Traffic Report — évenkénti jelentései.

(7) Michael Minges szerk.: European Telecommunication Indicators. ITU, Genf, 1991. IX. 1.

(8) Asghar M.: Evolution du volume de traffic, du nombre des circuits téléphoniques et des supports de transmission. In: Journal des Télécommunications (IUT), 1988, július, 463-72, különösen 464-5. o. és I. táblázat.

(9) Köztudott, hogy a telefonon folyó „hangtalan” transzmissziók mint a fax (távmásolás) is a távbeszélgetésekhez adódnak.

(10) Nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak Magyarország volt megszállva, de a II. világháborúban győztes hatalmak által 1955-ig Ausztria is.

(11) Erdélyre vonatkozólag nincsenek külön adataink.

(12) A nemzetközi statisztikák azt elhanyagolják, ha két ország közötti forgalom nem éri el az évi félmillió percet. Továbbá megjegyzendő, hogy míg Franciaországban 1991-ben csak 0,6%-a a hívásoknak hiúsul meg és a nem működő főállomások száma mindössze 9%, addig az Európai Unió egy másik országában, Portugáliában e számok 50% és 64%-ra rúgnak, tehát rosszabb mint hazánkban (44,9% és 55%/1990). Gyenge vigasz, hogy Romániában (70% és 97%) és Bulgáriában (75% és 50%) a helyzet még rosszabb. (European Telecommunication Indicators ITU, Genf, 1992,111 és 23.o.

(13) Ezt alátámasztja egy korábbi (1970) vizsgálatunk. Az egységes díjszabású Nagy-Montreálon belül, ahol egyes negyedeket jellegzetesen francia (pl. Outremont), másikakat (pl. Westmount) jórészt angol nyelvűek lakják, az este hét óra utáni beszélgetések preferenciális elosztása alapján felrajzolható a város „nyelv(járás)i” térképe; ugyanis rátaláltunk ezen városnegyedek határaira azáltal, hogy ott a beszélgetések sűrűsége megritkult.

(14) Ankerl G.: Az anyanyelv és a többi — a nyelvhasználat egy „keveredéses” világban. In: Család, Gyermek, Ifjúság. 1994. július, 11-15.



« vissza