Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Európába(n), botladozva

Túl a NATO-népszavazáson (ahol igencsak visszatetsző módon sikerült összekeverni az Európai Unióhoz csatlakozást és az észak-atlanti katonai együttműködésben való részvételt) mintha kevesebb szó esnék arról, hogy ez mit is jelent. Ahogyan erről korábban sem volt szokás sokat beszélni. Aki tudta, mit jelent, azért nem szólt; aki meg nem, az azért. Eközben - ahogy mondani szokás - a csapból is Európa folyt, a jelszavak szintjén olyan kötelező tétellé vált az emlegetése, mint egykor az, hogy felépítjük a kommunizmust. Kezdetben, éppen ezekkel a szlogenekkel szemben Európa azt jelentette: ki a zónából: szabadságot, integritást, autonómiát. Volt, akinek Moszkvics helyett Volkswagent, olcsó videót, hifitornyot. Hússzor nagyobb termelékenységről, annak feltételeiről, azt lehetővé tevő infrastruktúráról nem esett szó. Európa azt jelentette, mint Eldorádó. Vagy Utópia.

Pedig lehet, hogy Atlantisz. A magyar történelem számára mindig inkább az volt. Másnak tartottuk, mint amilyen a valóságban volt, s valahányszor csalódtunk, mindig magunkban kerestük a hibát. Elérhetetlen, reménytelen szerelem volt ez, ami attól olyan lángoló, hogy nem valósul meg sohasem?

Árpád apánk kihozott minket Ázsiából, de, úgy látszik, egy lábunk még ott maradt: illő, hogy még ezzel is lépjünk egészen a civilizáló Európába” - mondta 1833 februárjában Széchenyi gróf a tudósító közlése szerint. Hogy Európa egy bő századdal később miként barbarizálja magát, arról semmit sem tudhatott. Ahogyan arról sem, hogy miként jön, nyúl majd utánunk Ázsia, ahonnan - bocsássuk meg, de ne hagyjuk észrevétlen a legnagyobb magyar szónoki túlkapását - nem Árpád hozta ki a magyarságot. Ne felejtsük el, hogy nemcsak az Etelköz, hanem Levédia is Európa volt - ahol a pogány magyarság már találkozhatott a kereszténységgel. (Igaz, az is vele. S a találkozásnak eme oldala volt a megrendítőbb.)

Meg azt se felejtsük el, hogy földrajzi értelemben Európa, s különösen a nyugati része, melyet nagy előszeretettel szokás az egész kontinenssel azonosítani, csak jól tagolt félszigete Eurázsiának.

Magyarország ezen a félszigeten fekszik. Lehet, hogy népének sorsa, mint állítólag Sztálin mondotta volt, csak vagonkérdés. De a Pannon-medence minden körülmények között itt marad, és a területén létrejött állam annak a világnak része, amit Európának neveznek. És az is mindegy, milyen jelző társul elé: Kelet, Közép, Közép- Kelet, Kelet-Közép vagy Köztes-Európa végső soron ugyanazt jelenti. Nyugat-Balkán vagy Majdnem-Európa hasonlóképpen. Állapotot jelent és feladatot. Mert járni, haladni csak úgy lehet, hogy a még hátul maradt láb az elöl lévő elé kerül. De ebben a nagy igyekezetben, amit oly tudós arccal gyakorlunk, mint a járni tanuló kisgyermek, azért ne legyünk egészen gyermetegek. Mert botladozásaink között is tudnunk kell, Európába nekünk nem integrálódni, hanem reintegrálódni szükségeltetik.



« vissza