Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Keressük az új nyelvet

HAVI FOLYÓIRATNAK a napi történésekről ritkán szükséges véleményt mondania. Akkor is inkább a maga módján; a pillanat reagálásainak múltán, de mindenképpen rajtuk felülemelkedve.

A felülemelkedésre egy hónap aligha elegendő. Különösen nem most, amikor még minden kusza és kialakulatlan az újabb fordulat után, amelyet az 1994-es választások hoztak. Fordulat? Nem tudjuk. A szándékok és a lehetőségek, a nagypolitika felszíni hullámverései és a mélyáramok csak pillanatokra szoktak egybeesni egy társadalom, egy nemzet életében.

Véleményt, vélekedést persze hallani eleget. A választás konjunktúratéma lett, természetesen. De a nyelv, a gondolkodásmód egyelőre maradt a régi. A kész minősítések nem az új valóságról adnak jelzést. Az 1994-ben értelmezhetetlen úriságtól kezdve a csaknem értelmezhetetlen népiségig, az átértékelhetetlen, tisztázatlan bal- és jobboldaliságig, jobbára a négyéves és még régebbről örökölt fogalmak felemlegetésének vagyunk tanúi a miértek nagy árverésén. Egyszóval tovább folyik a négyéves politikai minősítgetés az oknyomozás ürügyén. Alig olvasható elmélyült elemzés arról, hogy mi is történt s mi várható.

Tisztességgel ezt valószínűleg nem is lehet most megtenni, még ha elő is bukkannak itt-ott azok a pontos sejtések, amelyekből igazabb, vagy talán az igaz kép majd össze lesz rakható.

Alighanem GYURGYÁK JÁNOS egyik mondata mutat a helyes irányba, miszerint a választások eredménye azt mutatta meg, hogy a KÁDÁR-korszak a társadalom életében nem ért még véget. Minél többet forgatjuk ezt a mondatot, annál több fér bele az említett sejtésekből. Csak a jövő elmélyedt vizsgálódása és az elkövetkező események mondják majd meg, hogy mennyi minden. De tegyük hozzá: a politikában ANTALL-korszakot éltünk. És hogy ilyen kettős a magyar valóság: e fölött sokat érzelgősködni nem érdemes. Azon kell lenni, hogy a jövőt e két pólus, a Kádár-korszak és az Antall-korszak, a társadalmi mentalitás beidegződései és a politikai demokrácia keretei közti feszültség oldódása alakítsa. Ami mozdult, tovább kell haladjon, s meg kell teremtse — el kell sajátítsa — az új valóság új fogalmait.

A nemzeti mentalitás változásai nagyon lassúak, és politikai katarzisok is csak kicsit tudnak módosítani irányukon, gyorsítani sebességükön. Ezért mondta bizonyossággal Antall József 1990-ben, hogy a kormányzás vállalása a vereséget hozza majd koalíciója számára a második demokratikus választáson.

Most, 1994 nyarán már története van ennek a jóslatnak, négyéves története; s a feladat az, hogy türelmesen szétbontsuk szálait, még hátrább követve őket az időben visszafelé, 1990-en túl, akár a második vagy az első világháborúig, hogy aztán megfontolva ismét a jelenbe érjünk, és előre tudjunk tekinteni.

Csak így érthetjük meg mi történt 1990, 1988 óta Magyarországon; 1981, 1968, 1956 óta, s azt, ami történni fog. A felszín önmagából nem magyarázható meg. Pusztán az érzelmekre és előítéletekre hagyatkozva senki nem értheti meg az országot. A politika nyertesei nem a programjukkal és a kampányukkal nyertek s a vesztesek nem, nem elsősorban négyéves teljesítményük vagy a programjuk miatt vesztettek.

Közös érdek tehát az a tisztánlátás, amely egyedül a környezet pontos ismeretéből fakadhat és világos önismeretből. Érdeke a politikai nyerteseknek és a politikai veszteseknek. Legfőképpen pedig mindnyájunk érdeke, az egész társadalomé. A Magyar Szemle, új és régi hagyománya szellemében, nem tehet többet, mint hogy ehhez az önismerethez, ehhez a környezetismerethez igyekszik adalékokat adni az elkövetkezendő években.

Kormányok mehetnek és jöhetnek. De nem mindegy, milyen gyakran, s mekkora fordulat szándékával. Ezek a váltakozások és fordulatok, a választási inga érzelmi kilengései csak akkor egyenlítődnek ki, lassulhatnak normális mértékűvé idővel, ha a felismert körvonalakból kialakulnak s társadalmi célokká válnak egy hosszabb távú nemzeti stratégia részletei. Ez eddig nem történt meg. 1989 világtörténeti fordulatához nem kevéssel járult hozzá Magyar- ország; de ma már világos, hogy a fordulat léptéke, sebessége, jelentősége mindannyiunkat, a legtevékenyebb szereplőket, a fordulat legbuzgóbb előkészítőit is meglepte, és felkészületlenül érte külföldön is, nem szólva a magyar társadalom többségéről. Az új politikai elit az elmúlt négy évben olyan házat épített, amelyre nem volt végleges, előzetes tervrajz. A terveket menet közben kellett átalakítani, s úgy építkezni, hogy bent — amennyire lehet — normálisan folyhasson az élet. S ez nem történhetett másként; a történelem nem mindig ad gondolkodási időt a szereplőknek, mint az edzőknek a kosárlabdameccseken, hogy rendezhessék a sorokat.

HA AZ ALKOTMÁNYOS demokrácia és a nyitott, integratív külpolitika teremtette tér, a szabadság még jórészt kitöltetlen tere, továbbra is nyitva marad az elkövetkező években, nyílik idő a visszatekintésre és a tervezésre mindenki számára, minden oldalon. S erre nagy szükség van; erre elengedhetetlen szüksége lesz azoknak is, akik a napi politika küzdőterén folytatják a meccset. Amikor lelassulnak a történések, amikor (ha) eljönnek az áhított unalmas hétköznapok, nem lesz többé mentség az improvizálásra, ha nem biztos tudáson, pontos halláson alapszik. Élnie kell a megszólalatlan zene folyamatának szívben és fülben ahhoz, hogy szabatosan mondhassuk ki a ránk jutó hangokat.

Keressük hát a belső dallamokat, amelyek, meglehet korszerűen érdesek. Keressük meg az új nyelvet, amelyik rólunk szól, itt és most, és lehetőleg ezután is. Amelyikkel el tudjuk képzelni az utat, legalább egy darabig.



« vissza