Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Két vagy három kultúra?

 

Tudomány és bölcsesség — néhány gondolat Vizi E. Szilveszter akadémikus írásához

 

 

Where is the Life we have lost in living?

Where is the wisdom we have lost in knowledge?

Where is the knowledge we have lost in information?

 

Hol az Élet, mely életünkben elveszett?

Hol a bölcsesség, mely tudásunkban elveszett?

Hol a tudás, mely ismeretünkben elveszett?

T. S. Eliot: Choruses From The Rock

(Ferencz Győző fordítása)

 

Hamvas Béla: „Az emberiségnek sohasem volt technikája. Kínaiak, hinduk, babilóniaiak, görögök mind elérték azt a szellemi magaslatot, hogy technikát csinálhattak volna. De nem akarták felszabadítani az alvilági erőket — sőt azon voltak, hogy megkötözzék, megfékezzék őket minden, az ember rendelkezésére álló módon. A görögök Prométheuszt, a titánt, a feltalálót, a tűz elrablóját megláncolták. A középkori kereszténység számára a feltalálás varázslat volt, az ördög műve. Az emberiség tudta, ma is tudja, hogy ami itt felszabadul, az az emberi élet ellensége. A titánok közömbösek az ember értékeivel szemben. Morálisan érdektelenek. Ami bennük van: szellemi indifferencia, több: lélekelleniség, több: életrombolás. Ezért tartották a görögök a titánokat Zeusz fennhatósága alatt az alvilágban. Ezért üldözték a középkoriak a varázslókat, Diabolos híveit. Csak az újkori ember, aki lényegében negatív, lázadó, felforgató, démoni: életromboló: — ez csinálhatott technikát.” [Természettudományos mitológia, 1934.]

VIZI E. SZILVESZTER barátom alapvető kérdéseket vet föl gondolatébresztő tanulmányában. írása elején indokolni igyekszik a tudományellenes hangulatot, amiben szerinte szerepet játszik, hogy az ismeretek növekedésével egyre nehezebb a tudomány hatásának fölmérése s ez bizonytalanság érzetét kelti. Kifejti, hogy a tudomány megkönnyíti életünket, de a tudománynak köszönhető az atombomba, a Contergan okozta torzképződések, az ózonlyuk, az emberen végzett kísérletek és az aggasztó genetikai beavatkozások is. Az általa fölsorolt tényekből is egyre nyilvánvalóbb lehet a számunkra T. S. Eliot igazsága: tudásunk növekedésével mind jobban csökken bölcsességünk...

A tudományellenesség gyakorta megkérdőjelezi a tudomány (gyors) fejlődését, mert nagy árat kell fizetnünk érte. Sokan, annak idején Hamvas Béla is, a „scientizmus”, a tudományok magabiztossága ellen emeltek szót. A „tudományvallás” hívei minden bajt, a tudomány által létrehozottakat is a tudomány, műszaki eljárások révén akarják megoldani. A gyógyszerek „mellékhatásain” más gyógyszerekkel a síkvidéki vízlépcsők okozta bajokon újabb és újabb, kiszámíthatatlan következményű mérnöki megoldásokkal kívánnak segíteni. Javasolják, hogy a légkör fölmelegedése ellen juttassunk föl óriási tükröt földkörüli pályára (visszaverendő a Nap sugarait) és ha ritkul az ózonréteg, töltsük meg ózonnal mesterségesen a „lyukakat” (Ezek nem fantasztikus elbeszélésekben olvashatók, hanem tudományos szaklapokban.)

Az emberi megismerés történelmében gyakoriak az ugrásszerű növekedések; büszkén emlegetik a különféle „forradalmakat”, amelyek föl-föl borították az elmúlt korok békésebb életét: a mezőgazda- sági, az ipari, s mostanában a tudományos forradalmat, a „második és harmadik tűzgyújtást”. Valamikor ettünk a tudás fájának gyümölcséből, s attól megittasulva uralkodni akartunk a világ felett. Elfeledtük azt a bölcsességet, amelyet a Tao, a többi keleti vallás, vagy az evangéliumok sugalltak — a szerény, egyszerű élet bölcsességét, a természettel való egységet, ki akartuk terjeszteni uralmunkat mindenre. Ezért ugyan nem a természettudomány a felelős, bár az adott pusztító eszközöket a kezünkbe.

AZ ÉRTEKEZÉS ÓHATATLANUL ESZEMBE JUTTATTA C. P. SNOW 1959-ben írott fejtegetéseit a „két kultúráról”. Ezen kettő — a természettudomány és a szellemtudományok (irodalom, filozófia) — között űr van, mert a két kultúra nem érti meg egymást, művelőik képtelenek beszélni egymással, „nincs olyan hely, ahol a kultúrák találkoznának”. Snow sajnálkozott is emiatt, mert két tan, két kultúra ütközési pontján teremtő lehetőségek vannak. „A szellemi tevékenység területén ezeken a helyeken jönnek létre az áttörések” írta. A természettudományok művelői gyakran lenézik a másik kultúrát, Vizi E. Szilveszter, a természettudós, azonban egyáltalán nem. Egységesnek tartja a természettudósok és a filoszok közös kultúráját és mintha éppen az utóbbiak segítségét, vezetését várná: „óriási a felelőssége a gondolatok, eszmék gazdáinak, a betűvetőknek, az írástudóknak, a filozófusoknak, a képben és hangban gondolkodóknak, a filmrendezőknek... a filoszoknak általában”. Ez munkájának szerintem — igen nagy értéke. A két kultúra találkozási pontjain lévő természettudós-filozófusok (pl. Niels Bohr, Teilhard de Hardin, a fizikus Fritjof Capra stb.) voltak képesek leginkább elősegíteni súlyos gondjaink megértését, s egy, a maitól eltérő, de mégsem teljesen újfajta gondolkodásmód kialakulását.

VIZI E. Szilveszter tudatában van annak, hogy „a szellemieket elsodorja az anyagi javak inváziója” és arról ír, hogy „korunk civilizációjának nem alakult ki érték- és jogi rendszere, valamint etikai szabályai, a hagyományok nem nyújtanak segítséget”.

Dolgozata más helyén arról olvashatunk, hogy tudomány adott értékrendet a világban. Ezeken a pontokon vitába szeretnék szállni vele. Az értékrendet, az erkölcsöt szerintem sosem a tudomány adta. Kisebb részben már belé volt/van programozva genetikus állományunkba és sok százezer éven át, amikor őseink a fennmaradást, a természettel való együttélést gyakorolták, kialakultak azok az értékek, erkölcsi szabályok, amelyek előbb a törzsi vallásokban, majd a nagy vallási-filozófiai rendszerekben kristályosodtak ki. A hagyományok biztos segítséget nyújtanak. Nem új erkölcsre van szükségünk, hanem a hagyományos értékrendet kell megőrizni, feltámasztani. A régi erkölcsök alapján is el kell ítélni mindazt a rosszat, amiről e tanulmányban olvashatunk. (Ne tévesszen meg senkit, hogy a vallások nevében gyakran jártak el erkölcstelenül, nekünk a tanításokhoz kell visszanyúlnunk.)

Vizi E. Szilveszter utolsó bekezdésével egyetértek („Bízom, hogy korunk legnagyobb kihívása, önmagunk feltárása, az agyunk működésének, az ember igazi énjének, legalább részleges felfedezése segítséget nyújt a tömegtermelés, a társadalmat uniformizáló törekvések, totalitárius rendszerek felszámolásához és segítséget ad az emberközpontú, individuális különbözőségen alapuló és azt tiszteletben tartó társadalmak létrehozásában.”). Mint fentebb írtam, egyetértek. De minek alapján bízik abban, hogy a „vox humana mindig hangosabb lesz”? Ez magától nem megy, ezért keményen meg kell küzdenünk. Érdemes lett volna bővebben is kifejteni, hogy miként jött létre korunk válsága, a mindjobban kibontakozó ökológiai katasztrófa. A két kultúra egyikét sem okolhatjuk ezért, hanem egy harmadikat. Snow is említi munkájában, hogy „Vannak félreértések a két kultúrával kapcsolatban. Maga a kifejezés túlegyszerűsítést jelent, lehetne beszélni több, legalább három kultúráról. A 2-es szám veszélyes, a dialektika veszélyes folyamat. Azt a kísérletet, hogy a dolgokat kétfelé osszuk, azt gyanakodva kellene fogadnunk.” [Érdekes, hogy Hamvas Béla is erre a gondolatra jutott. Szerinte a dolgok sosem kétfélék, hanem sokfélék. „Ellentétek a valóságban nincsenek. Mi az, ami a valóságban van? Egyetlen szóval: különbség. A világ jellege nem az ellentétekben, hanem a különbségekben van.” (Scientia Sacra).]

NEM AKAROM FÖLMENTENI AZ ÍRÁSTUDÓKAT, ők sem mindig követik az ősi erkölcsöket. A természettudósok azonban elfojtották szerénységünket és alázatunkat, olyasmit adtak a kezünkbe, amely óhatatlanul azt a hitet ébresztette bennünk, hogy uralkodhatunk a természet felett, meghódíthatjuk a Földet, sőt netán a Kozmoszt is. Ezt a hitet sokan a saját anyagi hasznuk érdekében igyekeztek és igyekeznek kihasználni, s ma bolygónk természeti kincsei, vize és levegője, termelése, fogyasztása, kereskedelme néhány nemzetek feletti vállalat kezében van. A tudósok már régen nem önállóak, a természettudósok azt teszik, a filoszok azt mondják, amit anyagi érdekeik diktálnak — (mindkét kultúra kivételes egyéniségeinek tisztelettel adózunk). A tömegtájékoztatás a nemzetek feletti

cégek birtokában van, s azok csupán a fogyasztás, az „élj a mának” eszméjét hirdetik. Erkölcsről szó se essék, legfeljebb éjjel vagy kora reggel, amikor senki sem nézi vagy hallgatja a műsoraikat. Az erkölcsi tanok hatására netán ki akarnának szállni a mókuskerékből, s nem szolgálnák őket. A világcégek mondják meg — a tömegtájékoztató eszközök által — hogy miket vásároljunk, hogyan éljünk, ők igyekeznek kialakítani egy egységes földi „kultúrát”, mindent központosítva, elnyomva minden egyéni sajátságot, sokféleséget, különbözőséget. Ez a harmadik „kultúra”, a fogyasztás eszménye, amitől megszabadulva juthatunk el azokhoz a nemes célokhoz, amelyeket Vizi E. Szilveszter záró mondataiban említ. Bízni fel- és megszabadulásunkban, az erkölcs érvényesülésében azonban nem elég, hanem tanulni, tanítani és cselekedni kell.



« vissza