Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Még egyszer az európai kisebbségekről

 
Szakolczai György írása kapcsán
 

Szakolczai György valóban friss szemmel, az ortodox (nyugat-)európai gondolkodás kliséivel bátran szembeszállva kommentálja Scruton esszéjét és attól inspirált hozzászólásainkat. Írása végén fölveti, hogy a mai európai határok maguk is hozzájárulnak létező vagy elfojtott, de könnyen föléledő nemzeti alapú konfliktusokhoz, s hogy a vezető hatalmaknak „Nincs joguk arra, hogy természetesnek nem minősíthető, sőt teljességgel természetellenes határok vagy alakulatok fenntartásához ragaszkodjanak”. Láttuk, hogy a Balkánon a 20. század elején önkényesen meghúzott külső, de a Tito által kitalált belső határokhoz is mennyire ragaszkodtak Jugoszlávia megakadályozhatatlannak bizonyult felbomlása során. A közhittel ellentétben a koszovói albánok nem előbb passzív, majd fegyveresbe átcsapó ellenállással érték el a függetlenséget, hanem az ellenük a világ által elfogadhatatlan módszerekkel (tömeges erőszakos kiűzéssel) föllépő szerb politika vezetett el a nemzetközi beavatkozáshoz, majd a végeredményhez. Ugyanakkor egy ésszerűnek tűnő szerb-koszovói határkiigazításról (Mitrovica–Presovo-völgy) „a világ”, azaz annak vezető hatalmai, már hallani sem akartak – elsősorban félve a precedenstől, hasonló kiigazítási követelések sorától. Ennek tudatában, a kisebbségellenes türelmetlenség megszüntetése érdekében kell komolyan fölvetni a nemzeti kisebbségi jogok kiterjesztését, s ezen belül az autonómiát.
A belső önrendelkezés előnyeit a jelenlegi európai példák is igazolják. Nyugat-Európában a II. világháború óta a legtöbb ország rátért a decentralizáció, a hatalom alsóbb szintekre vitelének útjára. E folyamat vitathatatlanul jelentős politikai és gazdasági előnyökkel járt: csökkentek a regionális - részben etnikai és történelmi alapú – feszültségek, és a belső önállóság birtokában sok, korábban hátrányos helyzetű térség gazdaságilag fellendült. Erre Belgium flamand területei jelentik az egyik leglátványosabb, noha ritkán emlegetett példát. Franco diktatúrája idején a spanyolországi katalánok és a baszkok még nyelvüket sem használhatták, ezért a kormányzat esküdt ellenfelei voltak, de a demokratikus fordulat nyomán elnyert helyi önállóság nagyban csökkentette a régi ellentéteket, és az állami egységét megőrző Hispánia addig elmaradott tartományaiban is páratlan fellendülés bontakozott ki. Megállapítható, hogy Európa nyugati felében a különféle szintű önkormányzatok jellemzővé váltak, ezért ott joggal beszélhetünk a régiók és autonómiák Európájáról. Ezért is fájdalmas és ésszerűtlen, hogy a szubszidiaritást alapelvvé tévő Európai Unió az Európa keleti felében élő nemzeti kisebbségek esetében egyetlen lépést sem hajlandó tenni saját elve érvényesítése érdekében.
Az autonómia célja a fogyás, a romlás, a kétségbeesés megállítása, a szülőföldön történő maradás és boldogulás előmozdítása, vagyis a béke és a nyugalom megőrzése. Ez egyaránt szolgálja a többség és a kisebbség érdekeit. Mi, magyarok, sorolni tudjuk a példákat a jól működő autonómiákról: Aland-szigetek, Dél-Tirol, Katalónia, legújabban pedig Wales. Vannak még kisebb csoportokat érintő, kevésbé ismert példák is, mint a belgiumi vagy dániai pár tízezer német autonómiája. Kanada esete azt is mutatja, hogy az angol és a francia etnikum különválasztása, francia-Quebec tartományi autonómiája tudja a leginkább egyben tartani az országot. Még kézenfekvőbb a svájci kantonális rendszer, amely évszázadok óta biztosítja a svájci konföderációban élő németek, franciák, olaszok és rétorománok békés és sikeres együttélését.
A Balkán mai helyzete is bizonyítja az autonómia szükségességét. Arnold Toynbee, a múlt század nagy történetfilozófusa 1915-ben túlságosan is jó jósnak bizonyult, amikor azt mondta, hogy a primitív népek kiirtják kisebbségeiket, míg a civilizált népek gyűjtik a kisebbségek elégedettségének jeleit. Hogyan vizsgáztak Közép- és Délkelet-Európa országai Toynbee kritériumai szerint?
Délkelet-Európa etnikai mozaikja számára elfogadhatatlan a magát nemzetinek deklaráló centralizált állam. A megoldás egy olyan Európa, ahol a határok nyitottak, szabad a kereskedelem, szabadon áramlik a tőke, de megmaradnak a nemzetek, akár nyolc országban szétosztva. Nekünk, magyarok számára ez látszik az egyetlen megoldásnak, de az anyaországukon kívül élő albánok, szerbek, horvátok, románok számára is csak vonzó lehet egy ilyen berendezkedés. Kérdés azonban, hogy az anyaországok mikor lesznek készek saját belső kisebbségeiknek megadni azt, amit határaikon kívül élő nemzettársaik számára követelnek? Ebben segíthetne az Európai Unió, sőt kötelessége lenne segíteni. Csak így valósulhat meg az elégedett nemzetek Európája.


« vissza