Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Merre tart Románia?

A ROMBOLÁSOK NÁLUNK JÓL ISMERT SÖTÉT KORSZAKAIT követően, amikor oly szűkösek az újjáépítés anyagi és szellemi forrásai - az újrakezdés kényszerében és az élni akarás jeleként is, jobb híján - hajlamosak vagyunk arra, hogy a leggyengébb reménysugár megjelenésekor újra meg újra elhiggyük, most fog megtörténni végre az oly régen várt nagy csoda. Mert megint csak azt érezzük, hogy „Az nem lehet, hogy annyi szív...” s ha föl is rémlik, mert elháríthatatlan a szüntelenül ismétlődő tapasztalat, „Maradj nyugodt”. Lehet, hogy a húszadik századi csodákat látott Márai lehangoló figyelmeztetését - mi sem természetesebb - igyekszünk magunkban eltemetni.

Romániával kapcsolatban ez a felfokozott várakozás hat év leforgása alatt már másodszor érinti meg nemcsak a hazai közvéleményt, és nem is jelentéktelen események nyomán. 1990-ben a marosvásárhelyi pogrom-szerű akció majd pedig a bukaresti bányászlátogatás hamar feledtette azt a diktátor erőszakos eltávolítását követő néhány hetet, amikor az idők jeleinek lelkesült kutatói azt hihették - hitték is sokan -, két sok viszályt megélt szomszéd nép megbékélésének küszöbére érkeztünk, hiszen a gerjesztett gyűlöletre építő zsarnoki rendszer kártyavárként összeomlott, az éggömb is már-már elfordulóban van a világ fölött, s íme az emberek egymás nyakába borulnak, s a románok az évtizedes nyomor sebeit viselő lakosságnak segítséget vivő magyar gépkocsikat a győzelem jelét formálva köszöntik az utak mentén

Másfél parlamenti ciklussal később, 1996 novemberében a parlamenti és elnökválasztáson - ismét váratlan fordulat - megbuktak a kommunista diktátor elleni államcsínyt megszervező és tettüket forradalmi díszletek közt végrehajtó utókommunista elit képviselői és helyettük a népakarat az egész Balkánon társnélküli, korszerű gondolkodású értelmiségi csoportot emelt a hatalomba. Az új kormány meghatározó személyiségei és a mögöttük álló szellemi tábor tagjai közül sokan Romániában teljesen szokatlan, a fejlett világ politikai és szellemi fórumain azonban jól érthető új nyelvet beszélnek és ilyen megfogalmazásban adják el<5 társadalmi és politikai programjaikat. Nem csoda, hogy a nagy változás a külvilágban az els<5 órákban némi zavart váltott ki. Az amerikai diplomácia például azt tartotta helyénvalónak, hogy a választások eredményhirdetésekor a vesztes Iliescut üdvözölje elsőként. (Hasonló helyzetmegítélésből és minden bizonnyal személyes politikai szimpátiából táplálkozhat az a már későbbi, ám sajnálatosan jellemző politikai gesztus, amit a magyar miniszterelnök tett román kollégája budapesti látogatása során, amikor közös sajtóértekezletükön Ion Iliescunak, a bukott elnöknek történelmi érdemeket tulajdonított a román-magyar közeledés előmozdításában.)

A MÚLT ÉV VÉGÉN HIVATALBA LÉPETT román kormányzat a bélés külpolitikát egyaránt érintő nagyszabású és átfogó reformprogramot jelentett be. Az elképzelések és az eddig megtett diplomáciai lépések együttesen készülőben lévő történelmi fordulat képét tárják elénk: a mély válságát élő és még mindig strukturális átalakítás előtt álló gazdaságban megteendő radikális lépéseken túl Románia a konfrontáció eddigi politikája helyett együttműködésre kíván lépni szomszédaival, Magyarországot, az eddigi ősellenséget egyenesen stratégiai partnernek tekintik, szabad utat ad a külföldi tőkének és elsők között hívja a felgyorsítandó privatizációban való részvételre a magyar üzletembereket, decentralizálja az ország hagyományosan hipercentralizált közigazgatását, megteremtik a vallásfelekezetek egyenlőségét, visszaszolgáltatja az egyházak jogtalanul elvett vagy használt ingatlanait (ami döntően a magyar kisebbségek történelmi egyházait érintené) és széleskörű lehetőségeket teremt a magyar kisebbség szükségleteinek megfelelő intézmények megteremtéséhez. A lista nem teljes, pusztán azt kívánja érzékeltetni, hogy egy ilyen program — megvalósulása esetén — Románia eddigi történelmi útján száznyolcvan fokos fordulathoz vezetne. Józan ítélettel mindezt a belátható lehetőségek birodalmán kívül kell helyezzük, hiszen a felsorolt programpontok külön-külön és még inkább együtt merőben ellentétesek az 1920 óta vezető román államalkotó elitek létérdekeivel, világképével, begyakorolt technikáival, mindennapi reflexeivel.

Nem véletlen tehát, hogy a vázolt platformnak történelmi gyökerei nincsenek. Iliu Maniu 1928 és 1930 közötti reformkormányzása érdemei ellenére sem tekinthető valamiféle szerves előzménynek. (Az erdélyi politikai múltú Maniu az erdélyi gyökerű Nemzeti Parasztpárt élén aratott elsöprő győzelmet, némi decentralizálással és egyéb intézkedésekkel javított a közigazgatás színvonalán, erőfeszítéseket tett az alkotmányos kormányzás érdekében, a román etnikai előnyöket biztosító társasági jogi szabályozás diszkriminatív elemeinek eltörlésével utat nyitott a külföldi befektetések előtt, igyekezett enyhíteni a román mezőgazdaság válságát stb. Alig kétéves kísérletét azonban meghiúsította a társadalmi közegellenállás és nyomtalanul eltemette a világgazdasági válság.)

A megfelelő hagyományok teljes hiányának egyik lényeges megnyilvánulása és egyben a nehézségeket tovább növelő körülmény az a tény, hogy az új politikai elit színrelépésének lehetőségét a román választók oldaláról egy gyenge többséget teremtő portest szavazás nyitotta meg. Belsőleg a helyzet így válik igazán ingataggá. Más szavakkal: a jelenlegi kormányzat legfeljebb a magyar szavazók részéről kapott megbízást radikális reformintézkedések megtételére, a román többségből aligha.

Ezen a ponton nehéz helyzetbe kerül a kommentátor: fel- oldhatóak-e az általa egybehordott egymást többszörösen kizáró ellentmondások, vagy netán a helyzetképbe csúszott elengedhetetlen hiba? Ne felejtsük el, az itt tárgyaltak színtere a Balkán, és a balkáni ember nem úgy éli át az eseményeket mint jobb sorsú társai tőle nyugatra, másképp hisz és mást is remél. Ezúttal csak két jellegzetes szempontra szeretnénk fölhívni a figyelmet. Románia története a modern kor sikertörténete, de helyzete mindig kényes és törékeny volt, kivált nagy világtörténelmi fordulatok idején és most éppen ennek vagyunk részesei valamennyien. Közelebbről Kelet és Nyugat új határainak kijelöléséről folyik a nagy alku ismét Európában és már hét hosszú esztendeje. És az olykor meleg hidegháború négy évtizede utáni elhúzódó béketárgyalások során Románia számára is felcsillant a remény, hogy a történelem által eddig kijelölt egyáltalán nem üdítő helyét talán jobbra, szebbre cserélheti, hogy végre megszabadulhat a keleti gyámkodás nyomasztóan ismétlődő terheitől és veszélyétől. Most úgy tűnik, hogy a döntés már közel van: Madrirdra készül és Madrirdra vár a régi és új román elit, és a magyarországi fanyalgós, felemás közvéleménnyel ellentétben a nagy pillanat drámáját zsigereiben éli át a román nép is. Ez ma a türelme fő forrása, mert még van remény.

Ami pedig a nagy reformokat, a társadalom átalakítását, a kisebbségek jogainak rendezését illeti, arra, ha tényleg kell még van néhány évtized, de meghirdetni, képviselőit hatalomba emelni most kellett s az eredmények azt mutatják érdekes volt.

Az első száz nap főbb eredményei: vonzó kormányprogram megszavazása, új, kulturált retorika, ígéretes nyilatkozatok, drasztikus áremelkedések és pénzromlás, a változásokkal szembeni ellenállás puhább (de időnként már keményebb) megnyilatkozásai, nagy visszhangot kiváltó felelősségre vonások. Nemzetközi színtéren óriási változás: a kezdő belpolitikai hangütés, a privatizációs elszántság meggyőző, a diplomáciai offenzíve érvrendszerét 400 román elitkatona fontos helyeken mély benyomást keltő albániai missziója is alátámasztja, a sajtó ünnepel, elemzők jósolgatnak, és egyre több jóslat a reményeket táplálja.

VAJON már CSAK AZ IDŐK SZAVÁRA drámai helyzetekben mindig oly érzékenyen reagáló román politika új nekilendülése hiányzik ahhoz, hogy a születőben lévő új Európa határait immár a Fekete tenger hullámai mossák? Bizony nem lenne rossz. De a mélyebbről jövő hangok nem ezt mondják, és mást mond a történelem. Pedig kitüntetett pillanat tanúi vagyunk, amikor egy döntés kapcsán a román politikai elit és a román nép érdekei mindenben találkoznak és először a történelem során Magyarország és Románia érdekei is egybeesnek. Csak tudjuk Magyarország húszadik századi története nem sikertörténet.



« vissza