Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Szabadon, szegényen - szerényen?

NEM VÉLETLEN, HOGY A RENDSZERVÁLTOZÁS polgári kezdeményezői felújították KÖLCSEY Ferenc egyik jelszavát: „Szabadság és tulajdon”. És nem véletlen az sem, hogy az 1994-es választások óta eltelt idő egyik jellegzetes megtorpanása az, ami az előző négy évben megindult tulajdonszerzési folyamatban következett be: az új kis- és középvállalkozók ellehetetlenülnek. Jellemző: ezt a nagy befékezést halálos csendbe béleli a kormányoldali sajtó.

Pedig megszűnt az előző Parlamentben megszavazott vállalkozásfejlesztő kezdemények egész sora: az E(egzisztencia)-hitel, a Start hitel, a munkavállalók részvényvásárlási programja (MRP) — a kárpótlás sorsáról pedig még a koalíciós újságírás által tájékoztatott állampolgár is tud, ha nem volna maga is kárvallottja.

Az intézkedésekből és fogadtatásukból kiderül, hogy a mai kormánykoalíció olyan Magyarországot akar, amelyben a társadalom alkalmazottakra, közhivatalnokokra és nagytőkésekre oszlik.

Amióta Kölcsey — a korban korántsem egyedül — összekötötte szabadság és tulajdon fogalmát, igazsága nőttön nőtt. A szabadság egyik legfőbb garanciája, amint azt JEFFERSON és TOCQUEVILLE vallották, a tisztes tulajdon. A jogállamiság védte tulajdon ad erőt és hátországot annak a középosztálynak, amely a közösség ügyeinek független és önzetlen képviseletében mindig is a leginkább kitűnt. Méltóságot és bátorságot a hatóság és mindenféle társadalmi túlerő túlkapásaival szemben. A kis- és középtőke ma is a hajtóereje az Egyesült Államok gazdaságának: a találmányok és újítások nagy része a rendszerint egygenerációs, újra-újraszülető kisvállalkozásokban jön létre.

A gazdaság és a technikai haladás e húzótényezőit egészítik ki a civil szférában a magánalapítványok, a modern közösségi kreativitás legfőbb színterei. Aki odafigyelt, láthatta, hogyan szikkasztották ki adótörvényekkel a magánalapítványok forrásait Magyarországon ugyanebben a két esztendőben. Ezzel — véletlenül? — azokat tették tönkre, akik a véleményalkotás és a kultúra változatosságát — a demokrácia legfontosabb táptalaját — tartották fenn önkéntesen.

A négy év alatt kibimbózott, küzdelmes de biztató kezdetek után így hervad el ismét társadalmunkban a kezdeményezés, az önállóság, a spontán közösségi fellépések — vagyis a szabadság kedve, ereje.

A sajtó adja ennek a folyamatos világos, félreérthetetlen látleletét. A sajtótulajdonlás koncentrációja, a sajtócsoportok és a reklámozók kapcsolata a kormányerőkkel, s a pszeudo tombolása a sajtóban, az álinformációké és az álvitáké. Főleg pedig mindaz, amit e sajtó szabad alkalmazottai nap nap után elhallgatnak. Nem pusztán a napi politikában — mert a közhittel ellentétben, nem csak az a fontos. A mélyebb elemzések, a gondolatok, az alkotók és a szellemi műhelyek agyonhallgatása legalább akkora bűn önismeretünk s a jövő szempontjából. Márpedig csak az juthat ma széles közönséghez, akit a kormánykliensi kör alkalmaz, illetve akit a kultúra újjáélesztett központi támogatási rendszere eltart.

Gyakorolhatja tehát a magyar polgár a szólásszabadságot — ha győzi pénzzel. S ha nem győzi, jön majd egy nagyon szabad szellem, aki elmondja róla a televízióban: hát persze, hogy nincsen pénze sajtóra, hiszen unalmas, amit mondana.

VAJON TÚLZÓ-E A FENTI LÁTLELET? A múlt év végén az Eurobarométer — az Európai Unió rendszeres véleménykutatása — úgy találta, hogy Magyarországon a polgárok 20%-a van megelégedve a demokrácia állapotával — annyi, mint Kazahsztánban.

Az értelmiség többsége ma úgy érzi, véleménye lassan csak annyit számít, mint a Kádár-rendszerben. Ha nem a Kölcsey-mondás szellemében halad az ország, a nyilvánosság a keveseké, a véleményszabadság magánügy marad.



« vissza