Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Szlovákiai választások - majdnem változások

 
Valóban véget ért-e a meciarizmus Fico mostani bukásával?

 
A június 12-i szlovákiai választások nyugati értékelése szinte egyöntetűen nagy örömmel üdvözölte a Robert Fico eddigi szlovák miniszterelnök kabinetjének bukásáról szóló híradást, új korszak kezdetéről tudósítottak, és a Frankfurter Allgemeine Zeitung a józanság győzelméről írt. A Fitsch Ratings – nemzetközi hitelminősítő, Londonból – a választások után több mint egy héttel, a várható jobbközép koalíció stabilitását és összetartó voltát vizionálta, amely majd képes lesz a költségvetési és szerkezeti reformokra, és ezzel összhangban elsőrendű külföldi adós osztályzatot adott az országnak. Mindezt annak ellenére, és e jelek szerint annak meglepő tudomásulvételével, hogy a miniszterelnök-jelölt, Iveta Radicova egyértelművé tette: a leendő szlovákiai kormány nem lesz hajlandó hozzájárulni sem a 110 milliárd eurós – az eurozóna országai által összeadandó – görög segélycsomaghoz, sem a görög válság ürügyével májusban elhatározott 750 milliárd eurónyi uniós segélyalap létrehozásához. Persze ez érthető, hiszen az ellenzék győzelméhez elsősorban éppen az járult hozzá, hogy a Fico-kormány gazdálkodásának sikerességét kétségessé tette a Szlovákiát is nehéz helyzetbe hozó világméretű pénz-hitel válság. Ugyanakkor központi kérdéssé vált a kampány során, hogy a görög segélycsomag szlovák befizetési kötelezettsége, amely hozzájárulástól a most leváltott koalíció nem tudott az uniós partnerekkel való egyeztetések során kitérni, Szlovákia számára irreális tehertétel: az ország központi költségvetésének 10%-át kitevő összeg.
A választók által most megbuktatott miniszterelnöknek, a SMER SD (ejtsd: „szmer” – irány, szociáldemokrácia 34,8%, 62 mandátum) párt vezetője, eddig is igen tehetséges populista volt. Ellenzékben sem eshet majd nehezére népszerű álláspontokra helyezkednie. Új nyilatkozatai szerint ellenfelei a kampány során „minden vízben halásztak, mindent megígértek, a marihuánától kezdve az egynemű partnerkapcsolatok legalizációjáig, a konzervatívoknak megígérték a lelkiismeret szabadságára vonatkozó törvényt, és most azt mondják, felejtsenek el mindent”. – Mindezzel párhuzamosan a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH 8,5%, 15 mandátum a 150 fős szlovák törvényhozásban) számára központi jelentőségű volt az koalíciós egyeztetéseken a Vatikánnal megkötendő alapszerződés kérdése, valamint azért kívánták az egészségügyi tárca ellenőrzését megszerezni, hogy az egyházi fenntartású kórházak továbbra se legyenek kötelezhetőek művi abortálás elvégzésére.
A sokféle ígéret nehezen jelenhet meg a majdani kormányprogram úgynevezett alaptéziseiben, egy olyan koalíció esetén, amelynek négy pártlistáján összesen hat párt osztozik, ideológiailag a keresztény konzervatív irányzattól egészen az ultralibertáriánusig terjedő spektrummal. A felálló koalíció legnagyobb pártja a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU 15,4%, 28 mandátum), amelynek korábbi vezetője Mikuláš Dzurinda kétszeres miniszterelnök a kampány bevezetőjében egy Fico által kirobbantott pártfinanszírozási botrány miatt volt kénytelen hátrább húzódni. Ő most megszerezheti a külügyminiszteri posztot. A választásokon második erőként egy új alakulat bukkant fel: a Szabadság és Szolidaritás (SaS 12,1%, 22 mandátum), amely alapvetően gazdasági liberális elképzeléseket képvisel technokrata programjában, amelyeket újbaloldali emberjogi aktivizmussal ötvözött, de javasolta az egyházak megadóztatását is a szociológiai értelemben konzervatív lakosságú Szlovákiában. Itt kell kiemelni, hogy a szlovák választási rendszer érdekes helyzeteket teremt, ha egy párt más párt jelöltjeit is elindítja a listáján – mivel az úgynevezett preferenciális szavazás miatt a listán hátrább szerepeltetett jelölteket a választópolgárok megjelölés útján előbbre sorolhatják, ezzel megváltoztatva a pártok közötti megegyezés alapján felállított sorrendet. Így esélytelen helyen szerepeltetett jelöltek is bejuthatnak a törvényhozásba. Az idei választásokon ez történt mind a SaS, mind pedig a Híd/Most (ejtsd: „moszt” – jelentése híd szlovákul – 8,1%, 14 mandátum) listája esetében. Így az az eredeti szándék, hogy a listákat felülbírálva a polgárok közvetlenül is szólhassanak bele, hogy ki képviselje őket, végső soron azzal az eredménnyel járt, hogy nem szándékolt aránytalanság érzékelhető az egyes megválasztott képviselők között. Amikor pártok szövetséget kötnek kisebb szervezetekkel, hogy támogatásukért cserébe jelöltjeiket felveszik a listájukra, akkor a kisebb szervezet jelöltjeit előresorolják, míg a nagyobb szervezet szavazói a szavazólapon bejutó helyen látva kedvenc jelöltjeiket, nincsen, akit előre rangsorolhassanak. A SaS esetében az történt, hogy ez a gazdasági liberális, új párt az Egyszerű Emberek elnevezésű csoporttal szövetkezett, és így 4 mandátumhoz is juttatta ezt a leegyszerűsített üzenetekkel operáló – például a romák elleni erőteljesebb fellépést sürgető – alakzatot. Őket listájuk utolsó négy helyéről hoztak előre, bejutó helyre a választók. Hasonló a helyzet a Híd/Most esetében, ahol a Polgári Konzervatív Párt (OKS) jelöltjei közül a megállapodás szerint 4 ismert szlovák liberális értelmiségi kapott bejutó helyet, azonban a szavazók három más, polgári konzervatív jelöltet is bejuttattak a szlovák parlamentbe. Így, miközben a legmértéktartóbb kalkulációk szerint a pártszövetséget választók legalább ¾-e volt magyar, a Híd 14 mandátumából hetet szlovák nemzetiségű értelmiségi nyert el. Mindennek demokratikus kockázata lehet, mint ahogy a négy Egyszerű Emberek-képviselőt máris megkeresték bizonyos „vállalkozói körök”, hogy ne szavazzák meg az új kormányt – lévén a leendő koalíció elvileg 79 mandátumos többsége e négy mandátum híján máris nem volna elegendő a kormányalakításhoz a 150 fős parlamentben. Ez is mutatja, milyen kevésen múlott, hogy a Fico-kabinet nem kapott a folytatáshoz lehetőséget a választóktól: kevesebb, mint 17 ezer szavazaton. Ennyi a 0,7% amivel Vladimir Mečiar pártja, a HZDS (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom) lecsúszott a parlamentbe jutásról a négy évvel ezelőttinél 4%-kal magasabb, 58,8%-os részvétellel lezajlott választáson. Ezzel az utóbbi időkben maga mellől mindenki mást elmaró, pártjában egyetlen ismert politikusként maradt öreg bokszoló talán politikai nyugdíjba vonult, bár nyilatkozatai szerint erről a realitásról még nem vesz tudomást. A mečiarizmusnak abban az értelemben mégsem szakadt vége, hogy a mostani választási eredménye kísértetiesen hasonlít a vele és általa többször is előállott helyzethez. A választásokat ő is sorozatosan megnyerte, de elegendő koalíciós partner híján mégis ellenzékben töltött el több ciklust. Fico Smerjének most egyedül van annyi mandátuma, hogy akár a legkisebb eddig ellenzéki párttal, vagy csak frakciójuk egy részével és az SNS-szel (Szlovák Nemzeti Párt 5,1% 9 mandátum) többséget alkothatna. Más kérdés, hogy a pragmatikus Bugár Bélának ezt nem kellett megfontolnia, hisz a Híd által bejutott szlovák képviselők soha sem volnának hajlandók Ficóval együttműködni. Ám másképpen van ez a Fico-féle kormányalakítási kísérlet során megkörnyékezett KDH-val: frakciójában lehet arra számítani, hogy a kampány során kialakított és képviselt politikája miatt nem aktuális összefogás idővel elképzelhetővé válik. Keményvonalas nemzeti elképzeléseik nem állnak olyan távol a leköszönő kormányzatétól, hogy a későbbiekben ne térhetnének vissza a most elutasított ajánlatra, amely tartalmazta a miniszterelnöki tisztséget és a tárcák felének elnyerését. A KDH elnökének, Jan Figelnek, az új kormány kibővített közlekedési tárcája várományosának, immáron leendő infrastrukturális és régiófejlesztési miniszterének ez az eshetőség a ciklus során nyitva marad, hiszen alelnökének, a belügybe tartó Daniel Lipsicnek és körének támogatása nélkül is lehetne annyi híve, hogy a hajszál híján a parlamenti küszöböt átlépett SNS-szel és Smerrel alakítsanak a mostani kabinet sikertelensége esetén alternatív kormányt. Elmondható, hogy Fico tulajdonképpen azért vesztette el a hatalmát, mert kormányzása alatt és a kampányban is kifogta a szelet koalíciós partnerei, a HZDS és a hírhedt Jan Slota SNS-ének vitorlájából. Soviniszta retorikájával elvette szavazóikat – összesen 200 ezerrel több szavazatot gyűjtött, mint négy éve. Fico és pártja népszerűségét jellemzi, hogy a délnyugati csücsök kivételével egész Szlovákia választási térképe a Smer színeit mutatja, Pozsonyon és a színmagyar körzeteken kívül mindenhol nyert, volt, ahol 50% feletti eredménnyel.
Mindezek alapján, tekintettel az aktuális erőviszonyokra, az elhúzódó válságra, a felálló koalíció tagoltságára, még korai jelentős változásokat várni a szlovák politikában, és temetni Fico és vele a Fico-féle meciarizmus, a nemzeti populizmus baloldali színezetű változatát.
A szlovákiai választás egy héttel Trianon 90. évfordulója után zajlott le, és éles polémiát váltottak ki a magyarországi intézkedések és törvények. Elsősorban a határon kívüli magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő elsöprő többségű magyar országgyűlési döntés keltett vihart. Fico és Slota pedig a magyar parlament döntése nélkül is ágált volna a várható és rövidesen bekövetkező intézkedés ellen, hiszen ez a győztesek programjában szerepelt, és ha nem a kormányalakítás előtt álló országgyűlési többség, akkor jó eséllyel más parlamenti erő kezdeményezte volna mielőbbi elfogadását. Közjogi érdekesség, hogy az ügyvivő Bajnai-kormány időszakában született ez a jogszabálymódosítás, de még érdekesebb az, hogy az időzítés bírálói figyelmen kívül hagyják, hogy ez még kínosabb lehetett volna a magyar szempontból bevallottan kívánatos szlovák kormányváltás idején. Az ismert és lényegében alig változott szlovákiai erő- és politikai viszonyok mellett a magyar törvénymódosítás árnyékot vethetett volna a két ország egyaránt új kormányainak kapcsolatára. Ha valami fölvethető, az az, hogy a Fidesz–KDNP nem készítette fel amúgy is szorongatott helyzetben levő ideológiai szövetségesét és európai néppárti partnerét, a Magyar Koalíció Pártját (MKP 4,3%) az így keletkező kommunikációs helyzet kezelésére. Így, bár formállogika szerint a kiéleződő magyar–szlovák viszony a karakteresebb magyar, illetve szlovák pártok eredményességét segíthette volna, egyik esetben sem lehet ezt állítani. Egyrészt Fico nem volt képes kormánya gazdasági teljesítményének megbicsaklását és a görög válsággal kapcsolatos szlovák finanszírozási kötelezettségről elterelni a figyelmet. Ugyanakkor eredményesen megfélemlítette az egyszerű magyar szavazópolgárokat azzal, hogy ha fel merészelnék venni a szlovák mellé a magyar állampolgárságot, azzal elveszítenék az előbbit.
A magyar politikusok nem ismerték fel ennek a jelentőségét, holott ők is élénken emlékezhetnek a hontalanság éveire, amikor 1945–47 között a felvidéki magyarság közvetlen tapasztalatokat szerzett arról, milyen a (cseh-)szlovák állampolgárság nélküli lét. A többség nem rendelkezik olyan jogi műveltséggel, hogy tudja: mindenképpen európai uniós állampolgársággal rendelkezne még egy ilyen szélsőséges esetben is, és nem kerülne veszélybe sem a nyugdíja, sem az egészségügyi ellátása, sem semmilyen más állami ellátása. Csupán némely politikai joga csorbulna.
Jól mutatja mégis, hogy a szlovákiai magyarság a két állam gyors egymás utáni intézkedéseire fenntartásokkal, távolságtartással és óvatos békülékenységgel reagált. A választások előtti utolsó közvélemény-kutatások szerint az MKP-t támogatta a magyarok 60%-a, és mintegy 40%-a a Hídat, de az utolsó néhány hétben megfordult ez az arány. A magyar állampolgárság megszerezhetőségéről szóló hírre egy bulvárfelmérés szerint a felföldi magyarok 40%-a vélte úgy, hogy végre teljesen magyarnak érezheti magát, míg a többség enélkül is így gondolta. Így hiába nyilatkozta korábban Bugár Béla, a Híd elnöke, hogy amennyiben az MKP egy piros–fehér–zöld szalagos macskát indítana, azt is megválasztanák. Az MKP-nak nagyon szegényes volt a kampánya, alig lehetett plakátjaival találkozni, míg a jelentős vállalkozókapcsolatokkal rendelkező Hídnak elegendő pénze volt, mindenhová jutott a reklámozásra. Érdekes, hogy az MKP korábbi elnöke új párttal lehetett sikeres, miközben a választók most büntették meg korábbi pártját a nem egészen sikeres kormányzati szerepvállalásáért. Azért, amelyre az ő pártelnöksége idején került sor. Az MKP akkor rendezni szerette volna a mezőgazdasági vidékeken a birtokviszonyokat, az eredeti, jogfosztott tulajdonosok javára, de ez éppen úgy nem valósult, meg, amint nem sikerült áttörést elérni a nyelvhasználati kérdésekben sem, illetve a közigazgatási beosztást sem tudták a magyarság számára kedvezőbbé tenni. Nem sikerült felpuhítani a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos álláspontot sem.
Az MKP elvesztette a negatív kampányt is a két magyar párt közötti rivalizálásban. A párt külső megítélése rendszeresen sorolta egy kategóriába szélsőségesnek azokkal, akikkel szemben kifejtette érdekvédelmi tevékenységét, kevés plakátja egynyelvű volt, hogy ezzel demonstratívan megsértse az ősz óta hatályos nyelvtörvényt – de ezt a választók a jelek szerint értelmetlen provokációnak tekintették.
Ezzel szemben a Híd kerülte a konfrontációt – nem is annyira magyar, mint szlovák–magyar kétnyelvű pártnak határozta meg magát, óriásplakátjai kétnyelvű üzeneteket küldtek a választók felé. Ez a politikai szakasz most lezárult: rövidesen gyökeres változásnak kell bekövetkeznie működésében, mivel egyetlen magyar pártként maradt parlamentben. Jövője továbbra is azon múlik, hogy sikeres lesz-e az érdekvédelemben. Ha nem, az önkormányzati és EU-s szinten erős pozíciókkal rendelkező MKP kiköszörülheti a csorbát, mert ugyancsak kevesebb mint 17 ezer szavazat hiányzott a parlamentbe jutásához – és ezt könnyen visszaszerezheti. A magyar szavazók egy része most megbüntette – de ez nem jelenti automatikusan azt, hogy tartósan is a Híd mögé állt. Figyelemre méltó, hogy a Csallóközben a Híd kerekedett felül, viszont a párkányi körzetben az MKP kapott több szavazatot. A már nem többségében magyar lakta rimaszombati és nagykürtösi körzetben a két magyar párt rivalizálásából az MKP került ki eredményesebben.
Egyelőre nem lehet megítélni, hogyan folytatódik a történet. Azt viszont már tudjuk, hogy a Híd képviselni fogja a magyarságot az összehívandó MÁÉRT-on (Magyar Állandó Értekezlet) és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán. Tudjuk azt is, hogy a Híd megszerezte az immáron hagyományosan magyarnak számító agrár-, illetve környezetvédelmi tárcákat, Bugár pedig a képviselőház alelnöki, országosan nagy népszerűségű pozícióját választotta, ezzel is kerülve a konfrontatív helyzeteket.


« vissza