Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Szocialista szemmel a jom kippuri háborúról

Az 1973-as arab-izraeli háborút Izraelben napjainkig nemzeti traumának tekintik. Az engesztelés napjának előestéjén megindított egyiptomi-szíriai támadás miatt az akkor épp 25 éves államot a teljes megsemmisülés fenyegette. Az összehangolt offenzíva váratlanul érte az ünnepre készülő lakosságot, a katonai és politikai vezetésben pedig zűrzavar uralkodott az első napokban. A kiszolgáltatott helyzetbe került Izraeli Védelmi Hadsereg mozgósítása emiatt három napot vett igénybe, és csak az arab vezetés habozásának, illetve a légi hídon bejuttatott amerikai hadianyag-utánpótlásnak köszönhette, hogy ellentámadásba lendülve meg tudta állítani a támadást, és egy hét lefogása alatt vissza tudta szorítani az arab előrenyomulást.

A fegyveres összeütközés több szempontból is komoly befolyást gyakorolt a közel-keleti események későbbi alakulására. Az izraeli közvélemény, amely 1967-ben eufóriában ünnepelte a mindössze hat nap alatt kivívott elsöprő diadalt, most nem tudta megbocsátani a politikai és katonai elitjének az elbizakodottságát. Az utcára vonulva tüntettek, amiért a döntéshozók nem tettek semmilyen megelőző intézkedést annak ellenére, hogy egyértelmű jelek figyelmeztettek az egyiptomi és szír szándékokra az 1967-ben elveszített területeik visszaszerzésére. A társadalmi elégedetlenség Golda Meir kormányfő bukásához vezetett, és az izraeli Vaslady kénytelen volt benyújtani lemondását Móse Daján honvédelmi miniszterrel, valamint teljes kabinetjével egyetemben 1974. április 11-én. Vele ellentétben az egyiptomi vezető, Anvar asz-Szádát még a vereségből is előnyt tudott kovácsolni. Megnövekedett népszerűségét azonban nem a konfrontálódás fenntartására, hanem éppen annak megszüntetésére használta fel. Tárgyalásokat kezdeményezett Tel-Avivval, amely egy hosszú folyamat eredményeként végül a Camp David-i egyezmény létrejöttéhez vezetett 1979-ben.

A történelmi háttér felvázolása kapcsán felmerül: a szocialista államok – azon belül Magyarország – hogyan viszonyult eme meghatározó eseménysorozathoz. Az előzmények kapcsán elmondható, hogy a hatnapos háború nemcsak az érintett arab államok, hanem az őket támogató szocialista országok veresége is.1 A kudarc ellenére a keleti blokk államai, így Magyarország is folyamatosan támogatásáról biztosította az arab népeket, ami érvényes volt az 1973-as fegyveres konfliktust megelőzően, illetve annak lezajlása során is. Jelen kötet gondolatmenete mindvégig erre összpontosít. A szerzők részletes képet nyújtanak az egyiptomi-magyar és az egyiptomi-szovjet kapcsolatokról, amelyet elsősorban a vonatkozó magyar és arab források, magyarországi külügyi levéltári dokumentumok és jelentések, valamint az egyiptomi-magyar napi sajtó információinak feldolgozásával tettek meg.

A kötet szervesen illeszkedik a szerzőpáros kiemelkedő szakmai portfoliójába. Dr. J. Nagy László a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora és az MTA köztestületének tagja. Több évtizedes oktatói tevékenysége mellett több száz publikációt, 16 könyvet szentelt az arab országok modernkori történetének bemutatására. Munkásságában nagy hangsúlyt kapott a 19–20. századi Maghreb-térség, az euro-mediterrán partnerség, valamint az arab világ és a szocialista tömb, illetve Magyarország szerteágazó kapcsolatrendszerének elemzése, amelynek eredményei francia, olasz és arab nyelven is hozzáférhetőek.2 Szerzőtársa, dr. Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar is szakavatott ismerője a térség és hazánk kapcsolatrendszerének. Doktori disszertációját a két világháború közötti magyar-egyiptomi kapcsolatok feldolgozásáról védte meg kiváló eredménnyel a Szegedi Tudományegyetemen 2014-ben. Ő egyébként 2013 júniusától az Egyiptomi Tudományos Akadémia elnöki hivatalának és nemzetközi osztályának főmunkatársa. Jelenleg öt nemzetközi projekt vezető kutatója, és három másiknak tevékeny résztvevője. Kutatási tevékenysége mellett eddig számos tanulmánya, könyvfordítása és szerkesztett kötete jelent meg.3

A hiánypótló könyv két fő része az események történeti feldolgozása, illetve a releváns források közlése. Az első egység további két fejezetre osztható fel, amelyekben a szerzők előbb áttekintik az 1973-as háború előzményeit, különös tekintettel az egyiptomi-magyar és az egyiptomi-szovjet kapcsolatokra, majd részletesen olvashatunk a különféle fórumokon vallott magyar állásfoglalásról és az Egyiptomnak nyújtott támogatásokról a fegyveres konfliktus kirobbanását követően. A szerzők az események időrendi bemutatása helyett a sajtó és a diplomáciai élet véleményeinek értékeléseire helyezték a hangsúlyt, ami a hidegháborús viszonyok alaposabb megismerése mellett tovább árnyalja a háború kirobbanásához vezető körülményeket. Megtudhatjuk többek között, hogy az 1967-es arab-izraeli háborút követően az arab országok nyíltan hangoztatott támogatása ellenére nemcsak a magyar közvéleményben, hanem a politikai vezetésben is kétségek merültek fel. Habár a bizonytalanság Násszer elnök 1970 szeptemberében bekövetkezett halála, valamint az azt követő egyiptomi belpolitikai fejlemények miatt felerősödött, a változások nem voltak hatással az egyiptomi-magyar viszonyra. Nagyon érdekes arról olvasni, hogy ez az együttműködés a két ország között a gazdasági-kereskedelmi, a tudományos, illetve a pártkapcsolatok mellett kiterjedt a katonai vonalra is, amikor Magyarország aktívan bekapcsolódott Egyiptom újrafelfegyverzésébe 1969 és 1971 között. A fejezet gondolatmenete nem zárul le az 1973-as háborús konfliktussal, hanem az egyiptomi-magyar viszonyt egészen az évtized közepéig vizsgálja, annak elismerésre méltó vagy éppen kevésbé sikeresnek mondható oldalaival. Figyelemre méltó e tekintetben, hogy az egyiptomi kül- és belpolitikában mind markánsabban megmutatkozott fordulat, valamint a szocialista országoktól való elfordulás nem gyakorolt érdemi befolyást az egyiptomi-magyar kapcsolatokra. Az eseti jelleggel megmutatkozott politikai incidensek ellenére mindkét fél kölcsönös érdeke volt az együttműködés fenntartása, igaz, egyikük sem kezdeményezte annak elmélyítését. Ezzel szemben részletekbe menően ismerhetjük meg azt a folyamatot is, ami Szádát elnöksége alatt az addigi dinamikus egyiptomi-szovjet kapcsolatok elhidegüléséhez vezetett. Érdekes erről Szádát elnök véleményét is olvasni, aki a Moszkvától való eltávolodást előbb a háborúra való felkészülés akadályozásával, majd a mielőbbi tűzszünet egyoldalú követelésével indokolta a fegyveres konfliktus kirobbanását követően.

A Magyarország és az 1973-as arab-izraeli háború fejezetből kiderül, hogy a kairói magyar külügyi és követségi jelentések, valamint a magyar napilapok tudósításai alapján a magyar államvezetés és a közvélemény folyamatosan tájékozódhatott a közel-keleti háború fejleményeiről, illetve következményeiről. Magyarország harcukat nemcsak szavakban, hanem tettekkel is őszintén támogatni kívánta. Igen érdekes ennek egyik megnyilvánulásaként arról olvasni, hogy – a diplomáciai körökben már hetek óta várt – háború kitörését követően a Magyar Néphadsereg milyen gyors ütemben látott hozzá, hogy mielőbb vadászgépeket és harckocsikat, valamint rakétákat, páncéltörő lövedékeket és egyéb kiegészítő lőszereket tudjon leszállítani az arab államok fegyveres erőinek. Budapest emellett gondolt a fegyveres összecsapásokban megsebesült egyiptomi katonákra is, akik közül sokakat Magyarországon kezeltek a háborút követően. Olvashatunk az olajfegyver alkalmazásáról és annak hatásairól is. Végül bepillanthatunk abba is, hogy a magyar külügyi életben milyen vélemény alakult ki a háború okairól, valamint eredményeiről.

A kötet második részét a témához szervesen kapcsolódó források terjedelmes közlése alkotja. Az egység első felében a kairói nagykövetség eredeti, titkosítás alól feloldott jelentései olvashatóak. A teljes terjedelemben közölt korhű dokumentumok főleg az egyiptomi-magyar kétoldalú kapcsolatokra vonatkozó ismereteket bővítik. Emellett betekintést kaphatunk arról is, hogy milyen eltérő értékelések láttak napvilágot az EAK-szovjet kapcsolatokról az egyiptomi sajtóban a jom kippuri háború kitörése után.

A diplomáciai iratokat követően a magyar nyelvű sajtó releváns cikkei olvashatóak az 1973. október 7. és december 31. közötti időszakban. A Népszabadság, a Magyarország, az Új Szó, a Népszava, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap cikkeinek retorikája visszaadja a hidegháborús korszak hangulatát, azokat az 1967-es háború tudósításaihoz hasonlóan egyértelmű elfogultság jellemzi. A beszámolókban és a hírmagyarázatokban kizárólag az arab államok véleményei köszöntek vissza, miközben kizárólag az arab sikerekre összpontosítottak, a kedvezőtlen híreket pedig mellőzték. Kimondottan érdekes nyomon követni annak a gondolatmenetnek a változását, ami az első tudósításokban még izraeli katonai provokációkról számol be, majd az arab kezdeményezés hallgatólagos elismerése mellett a támadásokat „önvédelminek” és „igazságosnak” nyilvánította, amelyekért Tel-Avivra hárította a politikai felelősséget. Végül, a totális izraeli diadal elmaradása okán az arab feleket hirdette ki a háború győzteseinek. Mindezek a hidegháborús viszonyok között érthetőnek tekinthetőek, ugyanakkor emiatt fenntartásokkal és kritikus szemmel kell kezelni a tudósításokban foglaltakat.

A kötetről összefoglalóan megállapítható, hogy szerzői megfeleltek az általuk megfogalmazott célkitűzéseknek. J. Nagy László és Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar kivételesen magas szakmai színvonalon dolgozta fel a rendelkezésre állt bőséges forrásbázist, amiből egy rendkívül informatív, könnyen olvasható munka született. A hiánypótló könyv gondolatmenetét kiegyensúlyozottság jellemzi, mindvégig a témakör egészére összpontosít, gondolati kitérőkkel vagy a szerzők érdeklődéséhez esetleg közelebb álló részleteknek az indokoltnál behatóbb elemzésével nem terheli a mű szerkezetét. Ajánlott a könyv az egyetemi hallgatók mellett azon érdeklődők számára is, akik objektív képet szeretnének kapni arról, hogy a korabeli Magyarországon hogyan látták, értékelték a negyedik arab-izraeli háború hátterét és a fegyveres konfliktus által előidézett változásokat.

(J. Nagy László–Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar: Az 1973-as arab-izraeli háború. Sajtó- és külügyi jelentések. JATEPress Kiadó, 2020, Szeged, 206 oldal.)


 

Jegyzetek:

 

1 A szerzőpáros már korábban is jelentett meg kötetet az 1967-es arab-izraeli eseményeinek feldolgozásáról az újabban feltárt levéltári okmányok, a Magyar Szocialista Munkáspárt iratai és a magyar-egyiptomi napi sajtó korabeli cikkei alapján. Lásd: J. Nagy László–Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar: Magyarország és az 1967-es arab-izraeli háború. JATEPress, 2019, Szeged.

2 A magyar-arab kapcsolatokkal kapcsolatos monográfiák közül a teljesség igénye nélkül lásd: J. Nagy László: Magyarország és az arab térség: kapcsolatok, vélemények, álláspontok: 1947–1975. JATEPress, 2006, Szeged; J. Nagy László: Magyar-egyiptomi kapcsolatok a második világháború után, 1947–1970; JATEPress, 2015., Szeged; J. Nagy László: Magyarország és az arab világ: 1947–1989. JATEPress, 2017, Szeged.

3 Lásd például Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar–Szabó Viola: Magyarország és az 1948-as arab-izraeli háború. JATEPress, 2020, Szeged; Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar–Aly A. El-Sayed: Intercultural Relations between East and West 11th–21th Centuries. JATEPress, 2020, Szeged.


« vissza