Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Teremtő fejlődés

Mik vagyunk hát, mi a jellemünk, ha nem születésünk óta megélt történetünk sűrített kivonata, sőt a születésünk előttié is, mert hisz prenatalis hajlamokat is hordunk magunkban? Az bizonyos, hogy múltunknak csak igen csekély részével gondolkozunk; de egész múltunkkal - ideértve eredeti lelki görbületünket -, az egész múlttal kívánunk, akarunk, cselekszünk. Múltunk tehát a maga teljességében, taszító ereje révén és hajlandóság formájában nyilatkozik meg bennünk, dacára, hogy csak egészen kis része jelenik meg képszerűen előttünk.

A múltnak e megmaradásából folyik annak a lehetetlensége, hogy valamely eszmélet kétszer menjen át ugyanazon az állapoton. Hasztalanul azonosak a körülmények, már nem ugyanarra a személyre hatnak, mert történetének már másik pillanatában érik. Személyiségünk, mely minden pillanatban a felgyűlt tapasztalatból épül, szüntelenül változik. És mert változik, nem engedi, hogy valamely állapot, ha még felületileg azonos is önmagával, mélységileg valaha is megismétlődhessék. Ezért megfordíthatatlan a tartalmuk. Egyetlen részecskéjét se tudnók újraélni, mert ehhez ki kellene törülni mindannak emlékét, ami utána jött. Szigorúan véve, eszünkből kitörölhetnők ugyan ezt az emléket, de akaratunkból sohasem.

Személyiségünk így sarjad, növekedik, érlelődik szakadatlanul. Minden pillanata valami új s hozzáadódik ahhoz, ami volt azelőtt. Mondjunk többet: nemcsak új, hanem előreláthatatlan. Igaz, hogy mostani állapotomat magyarázza az, ami az imént volt bennem és hatott rám. Nem találnék benne mást, ha elemezném. De még emberfölötti értelem se láthatta volna előre azt az egyszerű oszthatatlan formát, mely ezen egészen elvont elemek konkrét szerveződéséből származik. Mert előrelátni annyit tesz, mint a jövőbe vetíteni azt, amit a múltban észrevettünk, vagy annyit, mint későbbre képzelni már azelőtt észlelt elemeknek más rendezésű, új együttesét. De az, amit sohasem észleltünk s ami egyúttal egyszerű, az szükségképpen előrelát- hatatlan. Pedig éppen ez az eset áll fenn minden egyes állapotunkra nézve, ha azt mint gördülő történet pillanatát tekintjük: mindenik egyszerű és nem lehet, hogy már észrevettük volna, mert a maga osztatlanságában minden eddig észrevettet összesűrít azzal együtt, amit a jelen ad hozzá. Eredeti pillanata egy nem kevésbé eredeti történetnek.

A befejezett arcképet magyarázza a modell arca, a művész természete, a palettán feloldott színek; de ha előre ismerjük is mindazt, ami magyarázza, senki, még a művész maga sem láthatta volna pontosan előre, mi lesz az arckép, mert azt előre megmondani annyi lett volna, mint az arcképet elkészíteni, mielőtt készen volna. Képtelen föltevés, mely önmagát dönti meg. Ilyenek életünk pillanatai, melyeknek mesteremberei vagyunk. Mindenikük valami teremtésféle. És a festő tehetsége alakul vagy elváltozik, mindenesetre módosul, műveinek hatása alatt, úgy minden egyes állapotunk, amint kilép belőlünk, módosítja személyünket, mert ő az új forma, amit éppen most adtunk önmagunknak. Igazunk van tehát, mikor azt mondjuk, hogy amit teszünk, attól függ, hogy mik vagyunk: de hozzá kell tennünk, hogy egy bizonyos mértékben azok vagyunk, amit teszünk és hogy folytonosan teremtjük magunkat. Ez az önmagunk teremtése egyébként annál teljesebb, minél többet okoskodunk azon, amit teszünk. Mert az ész itt nem úgy jár el, mint a geometriában, ahol a premisszák egyszer s mindenkorra személytelenül adva vannak, és ahol az éppoly személytelen következtetés reánk kényszerül. Itt ugyanazok az okok más-más pillanatokban ugyanannak a személynek mélyen különböző, bár egyformán ésszerű tetteket diktálhatnának. Igazában ezek nem egészen ugyanazok az okok, mert nem ugyanannak a személynek s nem ugyanannak a pillanatnak művei. Ezért nem dolgozhatunk rajtuk kívülről, in abstracto, mint a geometriában, sem meg nem oldhatjuk mások életproblémáit. Mindenkinek belülről, a saját számlájára kell ezeket megoldani. De nem ezt kell most elmélyítenünk. Csak azt keressük, hogy pontosan mily értelmet ad eszméletünk a „lenni” szónak, és azt találjuk, hogy eszmélő lénynek lenni annyi, mint változni, változni annyi, mint érlelődni, érlelődni annyi, mint önmagunkat határtalanul teremteni.



« vissza