Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Vírus

Az ezredforduló közeledtével egyre nő azoknak a tudományos kutatóknak, elemzőknek és filmrendezőknek a száma, akik műveikben a nyugati civilizáció pusztulását prognosztizálják. Mivel a belpolitikai szemle műfaja nem alkalmas az elmélyült filozófiai gondolatok elemzésére, a bestsellerek pedig nem tartoznak látókörébe, talán megbocsátható, ha a vírust csupán metaforaként használjuk egy hasonlóképp terjedő és feltehetően hasonlóképp veszélyes társadalmi és politikai jelenséggel kapcsolatban.

Az elmúlt hónap politikai bestsellerlistájának egyik éllovasa kétségkívül a Xénia-láz politikai összefonódásairól és etikailag kifogásolható gazdasági tevékenységéről, valamint a végtelennek tetsző perekről szóló történet. Mondhatni ? Xénia-sztori unalomig ismert és állandóan fel-felbukkan a magyar közéletben. Hogy mégsem haszontalan foglalkozni vele, azt pont az elmúlt hetek eseményei mutatják. Az olyan apróságok, miszerint állami hatóság állapította meg, hogy az eredetileg iskolai osztályzatjavító mozgalom által forgalmazott IQ-energiaitalnak sem az intelligenciához, sem az energiához semmi köze, hogy a kereskedelmi marketing eszközeivel a közoktatás intézményeiben dolgozik egy ifjúsági mozgalom, hogy ennek keretében olyan, az élet valamennyi területét felölelő kérdőívet töltettek ki a gyerekekkel, melyet az adatvédelmi biztos alkotmányellenesnek ítélt, s hogy végül a választások előtt négy hónappal az apolitikus diákmozgalom összeolvad a pártállam ifjúsági szervezetével, az Úttörőszövetséggel, mindez a jelek szerint csak néhány mániákust zavar.

Egy ilyen sokat ígérő felsorolás után persze még az elemző is elgyengül, s nem tud ellenállni néhány további mellékkörülmény megemlítésének. Nevezetesen, hogy a jelek szerint az IQ- italt gyártó céget szocialista pénztárnokok privatizálták, illetve, hogy a lázmozgalmat irányító fiatal menedzserek között az átlagoshoz képest lényegesen felülreprezentáltak az egyik kommunista ifjúsági szervezetnek (a BIT-ről van szó) a vezető egyéniségei. (Ha a kedves olvasó visszaemlékszik a 90-es választási kampányra, emlékezhet rá, hogy ezek a baloldali tinédzserek imigyen buzdították a népet: „Én sem megyek el szavazni!”. Négy év múlva pedig, amikor inkább a magas részvételi arány volt kedvező az anyautódpártnak, már választási szövetséget kötöttek a szocialistákkal. Ott is ülnek vagy harminchármán a parlamenti padsorokban.)

A legtöbb elemző, ha az események és tények ilyen hihetetlen egybevágásával találkozik, tudományos szempontból végzetes hibát követ el. Pontosabb persze, ha nem tudományos szempontokról, hanem inkább a politikai publicisztika kanonizált normáinak áthágásáról beszélünk. A lényeg szempontjából azonban ez indifferens. Ha tehát a gyanútlan elemző logikus kronológiai rendbe teszi az eseményeket, s levonja a legvalószínűbb következtetéseket, majd ezeket publikálja, máris egy újabb összeesküvés-elmélet vegyes hírnévnek örvendő szerzőjének tudhatja magát. Több órán keresztül is ünnepelt sztár lehet az ilyen alkalmakra szervezett közönségtalálkozókon, ám ezeken a rendezvényeken a média csatornáit kezelő mogulok vagy nem vesznek részt, vagy titkolják. Ellenben örökölt tudományos kiválóságaink, s a tömegmédia visszhang-gépezete teljesen elhitelteleníti a mégoly igaz gondolatokat is.

Ezért aztán ezeken a hasábokon eszemben sincs bebizonyítani, hogy a Xénia-láz mozgalom a kommunista utódpárt hosszú távú taktikájának egyik legfontosabb eleme. Ellenben érdemes eljátszani egy gondolatkísérlettel: hogyan cselekednénk, ha egy, elsősorban a nyugdíjasok körében népszerű, s a fiatal szavazók körében elenyésző támogatottsággal rendelkező párt évtizedes meggyökerezését és az ezt alkotó politikai-gazdasági elit bebetonozását tekintenénk célunknak.

Ha a volt szocialista tömb valamelyik bukófélben lévő kommunista pártjának bölcs és ambiciózus ideológiai titkára lettünk volna, vagy ha minket bíztak volna meg a mozgalom túlélésének biztosításával, a következő problémákkal kellett volna szembenéznünk. Hála a nyugati tőkekonverziós elméletek gondos tanulmányozásának - ha az évtizedes szovjet birodalmi szocializációtól eltekintünk - a Párt politikai hatalmát sikeresen alakítottuk át gazdasági és kapcsolati tőkévé. Azaz a rendszerváltozás előtti pártelit személyes egzisztenciáját semmilyen lényeges veszély nem fenyegeti. A megfelelő gazdasági háttér tehát a Párt számára kedvező versenyfeltételeket teremt a politikai demokrácia piacán is, még akkor is, ha várhatóan a tömeghangulat az egykori elitet időlegesen leváltja. Helyzetünk tehát a materiális javakat tekintve kedvező.

Az igazi probléma szervezetszociológiai jellegű. A rendszer belső fejlődésének, avagy ha tetszik, hanyatlásának következtében gerontokrata jegyeket mutatott utolsó évtizedében. Következésképpen, bár az ideológiai képzés a kisdobos korosztálytól az úttörőmozgalmon és a kiszistákon át a Párt legkülönfélébb szervezetei, korosztályi szempontból, a teljes társadalmat lefedte, mivel az egyéni karrierutak szempontjából az ideológiai nevelés érdekérvényesítő funkciója az alkalmazkodóképességhez és a rokoni kapcsolatok szerepéhez képest viszonylag csekélynek mondható, a káderutánpótlást biztosítani nem tudta. A rendszerváltozás tehát az állampártot nem egyértelműen kedvező helyzetben érte. A pártelit hiába biztosította be anyagi hátterét a későbbi visszatérésre, paradox módon, e: emberi élet és cselekvőképesség időbeli behatároltsága miatt nosszú távon gyakorlatilag káderhiánnyal küzdött, s mindmáig küzd. A hatalmat a nyolcvanas évek végén birtokló generációt még fel tudta váltani az „osztályvezetők forradalmának” generációja, s az ő kihalásuk még valóban nem fenyegeti a társadalmat, azonban a következő generációk bekapcsolásának elmulasztása a gerontokrácia újratermelésének veszélyével fenyeget. Az 1994-ben kötött koalíció csak a felszínen képes megoldani az utódpárt problémáját, mivel a negyvenes generáció meghatározó, s a haladó hagyományokat folytatni képes politikusai szinte kivétel nélkül a baloldali fordulatot megvalósító és lehetővé tevő szövetséges párt tagjaiból kerülnek ki. (Erre persze megoldást jelenthet a nemrég napvilágra került uniós törekvés a két baloldali kormánypárt között.)

A következő, politikai szerepet vállaló generáció azonban a szocialisták számára elérhetetlen. Képzeletbeli ideológiai titkárunk a jelek szerint itt kénytelen áthidaló megoldáshoz folyamodni. Feltehetően mérlegeli a mérlegelendőket, s arra a következtetésre jut, hogy egy avagy két generáció kihagyása a politika mechanizmusából még nem jelent végzetes törést a társadalom és a felette álló politikai elit kapcsolatában. Következésképpen a Párt energiáit a már és még elérhető gyermek korosztály felé kell irányítania. Olyan új ifjúsági mozgalmat kell alapítani, amelyik deklaráltan érték- és politikasemleges, s a lehetőség szerint valamilyen népszerű, a köz által elfogadott értéket tűz zászlajára. Ilyen például a tanulásra serkentő mozgalom. Nem árt, ha kicsit belekeverjük a népszerű és nem túl igényes, azaz könnyen fogyasztható scifit, mondjuk egy szorosan kapcsolódó filmsorozat erejéig. Ez a tervelem egyébként is kiváló reklám- hordozó, tehát a mozgalom anyagi feltételei nemcsak hogy finanszírozhatók, de a kedvező kormányzati pozíciók miatt még jó üzleti vállalkozásként is felfoghatók. A tanárok pedig, mint olcsó reklámügynökök, megmámorosodva a jó ügy szolgálatától, komoly segítséget nyújthatnak a munkában.

A terv zsenialitását azonban a megvalósítás közben ismerhetjük fel csak igazán. Főtitkárunknak feltehetően csak a kilencvenes évek vége felé jut eszébe, hogy van ám itt nekünk egy úttörőmozgalmunk. Abban is sokan vannak. Elvégre a vezetői a mi egykori félresikerült kádereink, tehát alkalmasak a pontosan kidolgozott és elmagyarázott terv végrehajtására: egyesülni kell. Erősek vagyunk, a sajtó velünk szimpatizál, nevelni azt nagyon tudunk, mert sok százezer kisdiákot kell ám szocializálni, szocialistázni (hogy a nyelvművelőknek is szolgáljunk valami elemeznivalóval).

Ha a terv bejön, s pártmunkásainkat nem akadályozza valami parlamenti vizsgálóbizottság, gyermekeink olyan szépen fújják majd, hogy „A Párttal, a néppel egy az utunk”, hogy aztán azt tényleg nézhetjük, vagy fújhatjuk?



« vissza