Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Kétszáz éve született Jánosi Engel Adolf

Komló és Pécs kétszáz évvel Engel Adolf születése után is emlékezetében tartja azt az embert, akinek innovatív személye meghatározó volt a Dél-Dunántúl gazdasági fejlődésében, illetve a két város történetében. Végrendeletében az alábbiakat írta: „Sok gonddal szereztem Isten segedelmével vagyonomat, remélem, hogy ti mindnyájan életmódomat követni fogjátok, és utódaitokat szintén becsületes, jámbor zsidókká fogjátok nevelni, akkor a Mindenható benneteket meg fog áldani. Ámen.”

A gazdaságban előrevivő folyamatok egyik eredője a lehetőségeket felismerő, intellektusában, akaratában és a képességeiben bízó személyiség. Ilyen volt az Engel-dinasztia alapítója is, akinek meghatározó szerepe volt Pécs (és az ország) gazdaságának és sikeres üzleti kultúrájának megalapozásában. Bár utódai − más neves családokhoz hasonlóan − többségükben nem tudták produkálni a dinasztiaalapító sikerességét, az Engel-utódok más irányban, de jelenleg is kamatoztatják tehetségüket, történetileg is fenntartva az alapító emlékét. Az Engel családot a sorsfordító események nem kímélték – jobb- és baloldali diktatúrák egyaránt nehezítették a sorsukat −, amelyeket átvészelve őrzik nevük becsületét, átörökítik az alapító szellemiségét.

A vállalkozó közgondolkodásunk egyik kulcsfigurájává lett. A vállalkozások tömegessé válása, a vállalkozói igény sokszor emlegetett elve éppúgy jelzi ezt, mint ahogyan az is, hogy ő mint a társadalom jövőjét formáló egyéniség tűnik fel. Magát a vállalkozói magatartást, a vállalkozói funkciót legszemléletesebben Jean-Baptiste Say fogalmazta meg. Nála a vállalkozói funkció a termelési tényezők, a tőke és a munka egyedi kombinációja. Schumpeter a korai vállalkozói képekről árnyaltabban alkot véleményt. Szerinte a gyakorlati kezdeményezőképesség, a tettvágy, a gazdagodni akarás bizonyos fajta vezetői magatartással, személyiségvonásokkal párosul. Schumpeter az új kombinációk megjelenítését azért tartotta szükségesnek, mert a gazdaságtörténeti szempont érvényesítésére törekedett.

A hazai iparban és gazdaságban és a kereskedelemfejlesztésben kiemelkedő vállalkozó személyiségek sorát találjuk. Többen a helyi vagy regionális fejlődésben vállaltak szerepet, sokan eljutottak azonban országos, sőt, nemzetközi színterekre is. A magyarországi vállalkozások története pedig összefügg a polgárosodással. A 18. századi városi szerveződések során a földesúri mezővárosokban a földesurak akadályozták a polgárok privilegizált jogállását. Paradox módon ez a mezővárosi korlátozott autonómia teremtette meg a lehetőséget a modern értelemben vett polgárosodás megindulására. Ezekben a városokban ugyanis a céhek és a kereskedők nem tudták megakadályozni azt, hogy a földesurak saját bevételeik növelésére, hitelforrásaik bővítésére ne telepítsenek be görög, örmény és zsidó kereskedőket. Ezek a főleg kereskedelemmel, termény-és gabonakereskedéssel foglalkozó vállalkozók mindenütt a gazdasági és társadalmi változások letéteményeseivé váltak. A fővárosi vállalkozók jelentős része került ki hajdan a dunántúli mezővárosokból, zsidó közösségekből.

Baranya megye bányászata, a fakitermelés tömeges, iparszerű gyakorlata az 1870-es évektől számottevő. A feketekőszén 1782-től számíthatóan egyre bővülő felhasználása mellett a mecseki erdők sokaknak adtak megélhetést. A városiasodással és a települések növekedésével megindult az építkezések és a bányászat faszükségletének a kielégítése. A sokféle föld- és − többségében paraszt − bányatulajdonos, a fakitermelés egyéni volta azonban egyenetlenné tették a folyamatos, szervezett ellátást.

A kereskedelmi tőke mint az ipari tevékenységet megalapozó forrás, a középkor óta követhető az európai gazdaságfejlődésben. Magyarországon is adódnak tipikus vállalkozók, akik ilyen tőkével teremtettek forrást ipari vállalatok megalapozására, gondoljunk a Justus, Hatvani, Goldberg, a Weiss családokra vagy a baranyai Engel családra.

A bonyhádi születésű Engel Péter szegény izraelita kereskedősegédként járta a Bonyhád környéki falvakat, hiszen a városokba nem költözhetett. II. József türelmi rendelete nyomán azonban egyes izraelita családok nehezen ugyan, de – engedélyekkel – betelepedhettek a városokba. A többnyire szegény kereskedők lassan vagyonosodtak, vagyonuk házasságkötéseikkel is bővülhetett. Pécs városában 1790-ben két zsidó család lakott. Egyikük, Fuchs Salamon zsibárus volt, akinek özvegyét, Fuchs Lizát vette nőül a bonyhádi Engel Péter. E jogon Engel Péter pécsi lakos lehetett, ahol kisebb-nagyobb kereskedelmi ügyleteket folytatott. Felesége elhunytával Engel Péter ismét özvegyasszonyt vezetett oltárhoz 1819. február 21-én, özvegy Schwalbachné Szüsszkin Máriát, Németbolyban. Ebből a házasságból született Németbolyban Engel Adolf 1820. február 6-án, illetve öccse, Simon 1822-ben.

Engel Péter halála után a még gyermek Engel Adolf gyufával, ceruzával, egyéb cikkekkel házalni kezdett. Fűtetlen szobákban lakott, közben a püspöki könyvtárban olvasott, tanult. A magyar mellett a franciát és a hébert beszélte − hamarosan bejáratos lett az iskolázott társaságba. A fiatal, ambíciózus Engel Adolf művelt, társaságbeli fiatalemberré vált, akit elismertek, és figyelemre méltó jövőt jósoltak neki. Az ismertség és a bizalom hozzásegítette ahhoz, hogy 1836-tól további jelentősebb üzletekbe kezdhessen, bútor- és ruhaboltot nyitott. Néhány ügynököt szerződtetett, a városi polgárokat és a vidéki uradalmakat egyre több helyen szervezte be és látta el különböző árukkal. A pécsi polgárság egyik jó nevű családjából nősült, 23 évesen, 1843 májusában vette feleségül Justus Annát (Ninát). A házasságból kilenc gyermek született (József, Sándor, Gyula, Mór fiai, Helen, Berta, Lujza, Ludvika és Marianna lányai).


 

Üzletkötések


 

Engel Adolf 1848-49-ben nemzetőrként szolgált. Üzleti érzéke és tehetsége a forradalom után tovább bővítette vállalkozásait. Erdőket vásárolt, fafeldolgozásba kezdett, amit széleskörű hálózatán (az Engel-fatelepeken) keresztül értékesített. Fát szállított az építkezésekhez, a vasútnak, később a szaporodó bányászatnak. Franciaországba dongafát szállított, visszafelé Hamburgból és Stájerországból furnírt hozott haza, amelyet a hazai és saját bútorgyártásban használt fel. 1857−1860 között gyors ütemben épült ki az Engel-féle gazdasági vállalkozás, több ezren dolgoztak különféle vállalkozásaiban. Pécsett a Balokány mocsaras részén vízrendezésbe kezdett, uszodát, később a városban a Czindery-kert megvétele után fatelepet, gőzfűrészüzemet, fafeldolgozót, közte parkettagyárat, raktárt és gőzfürdőt épített. A Czidery-kertet a város „közkertjének” adta át, elsősorban jótékonysági céllal, és nem utolsó sorban a Pécsi Dalárda számára, amelynek tiszteletbeli tagja és lelkes támogatója volt.

Pécsi, majd országossá terebélyesedő tevékenysége, különböző befektetései, pénzügyi tranzakcióinak sikere, a városi építkezésekben való részvétele, a különböző adományok és a közérdek alázatos szolgálata következtében nagy megbecsülésnek örvendett, és ez egész életén át elkísérte. Családjából Sándor és Gyula fiainak birtokokat vásárolt, vállalkozást alapított, bevonta fiait a vállalkozásaiba. Alapos tájékozódás után felvásárolta a jánosi uradalmat, a szopoki és komlói területekkel együtt. A területre részletes termelési tervet készíttetett, az uradalom alkalmazottait, a parasztokat, a bérlőket, a munkásokat és az intézőket személyesen választotta ki. Problémáikra igyekezett minél sokoldalúbb megoldásokat találni, és kora szintjét meghaladó üzemvitelt és szociális gondoskodást szervezett meg a birtokain. Mint Jánosi község kegyura, a templomot és a parókiát rendbe hozatta, fenntartásukról gondoskodott, a pécsi papneveldéhez a birtokáról papi hivatásra készülő fiatal tanulmányait fedezte. A püspök ezt a növendéket szentelte pappá, majd nevezte ki plébánossá Jánosiba, aki, mint az uradalom papja, sokat segített kegyurának a birtok lelki és ezen keresztül a gazdasági igazgatásában. Válogatott szakembereket szerződtetett, az akkori technikai szint legjobb gépeit szerezte be, a növekvő mezőgazdasági termelés, az erdőgazdaság rendezettsége nevet szerzett birtokosi tevékenységének. Jánosi-pusztán 1900-ban építette fel a ma látható kastélyt. A birtokközpontban iskolát építtetett, teljes felszereltségéről, közte tornaszerekről is gondoskodott. A cselédség gyermekei ingyen tanszereket és tankönyveket kaptak, továbbtanulásukat szorgalmazta, támogatta.

Az 1880-as bécsi, majd más európai kiállításokon sorra nyerte el a különböző díjakat. Az 1878-as Párizsi Világkiállításon szerteágazó munkásságát a nagy aranyéremmel ismerték el, és az uralkodótól megkapta a „Koronás arany érdemkereszt” kitüntetést. 1885-ben érdemeit felterjesztették a királyhoz, aki Engel Adolfnak 1886-ban közgazdasági érdemeiért, a város és a megye fejlődéséért végzett munkájáért, állhatatos és tiszteletreméltó tevékenységéért nemességet adományozott. I. Ferenc József király 386/1886 és 892/1887. szám alatt a „királyi könyvbe” történő bevezetést „kegyelmesen megengedvén”, Engel Adolf és mindkét nembeli, valamennyi törvényes utóda számára a „jánosi” előnevet használni engedte.


 

A bányászat megalapozása


 

A jánosi, a szopoki és komlói terület felmérése, az ismert szénkibúvások nyomán 1890–1892 között geológiai feltárásokat végeztetett. Jex Simon bányamérnök a már ismert komlói kőszéntelepeket művelésre alkalmasnak találta. 1895-ben megnyitották az Adolf-tárót, majd 1898-ban a faszerkezetű, első komlói függőleges aknát mélyítették. Az aknát feleségéről, Annáról nevezi el. 1904-ben a faszerkezetet vasszerkezetre cserélték. Az akna 1896 és 1965 között termelő aknaként önállóan, majd a Kossuth-akna egységeként szerepelt. 1965-től tanbánya volt, majd 1993-ban működését megszüntették.

Engel idős korára Bécsbe költözött, 1903-ban hunyt el. Birtokai sorsa változatosan alakult. A bányamű 1907-ig volt az Engel család tulajdona, aztán részvénytársasági formában (Dunántúli Kőszénbánya Rt.) működtették, majd a szénkonjuktúrát értékelve, jó érzékkel 1909. március 1-jén a magyar államnak adták el. A komlói magyar királyi kőszénbánya a bányák államosításáig (1946) állt fenn, azután változó szervezeti formák után a mecseki szénbányászat utolsó mélyművelésű bányájaként 2000. január 1-jén zárta be a kapuit.

Jánosi Engel Adolf halála után a család egyik tagja, Engel Bayerdorf Erna szobrászművésznő alkotta meg a mellszobrát. A szobor története is fordulatos. Elsőként a jánosi kastély előtt állított talapzatról a jánosi iskola elé került. 1919-ben ledöntötték, majd 1920-ban újra az iskola elé helyezték. 1944 decemberében ismét ledöntötték és a kőszénbánya gépkocsiszínében helyezték el. 1945-ben ismét visszaállították eredeti helyére, 1950-ben újból leverték a talapzatáról. Beolvasztásáról döntöttek, de néhány kossuth-aknai bányász a szobrot Komló község 1914–1918-as hősi emlékművébe falazta be. 1954 tavaszán Kutnyánszky József múzeumigazgató a városi múzeumi gyűjteménybe mentette. 1991-ben került jelenlegi helyére, az úgynevezett „Múzeum-kertbe”. Szobrát a bányásznapokon rendszeresen megkoszorúzzák, így emlékezve Komló és környéke első fejlesztőjére.

 

A vállalkozó személyiség és hagyománya


 

Mi a jellemző a vállalkozó személyiségre, Jánosi Engel Adolfra? Mindenek előtt az, hogy Jánosi Engel Adolf stratégiai pozíciói birtokában – föld- és erdőtulajdon, bányabirtokok, nagyszámú bérmunkás, jó pénzügyi elgondolások és megvalósítások, a feldolgozási és kereskedelmi kör bővítése − a gazdasági reprodukciós folyamatokban tágabb döntési kompetenciával rendelkezett, mint mások. Ilyen értelemben Jánosi Engel Adolf egyaránt töltötte be a vállalkozó, az igazgató, a tőkés szerepkörét, munkája azonban túlnyúlt a vállalati szinten, érintette a bankárok, a földbirtokosok, városi önkormányzatok, országos igazgatási szervek kompetens rétegét is.

Jánosi Engel Adolf személyében olyan sajátos vállalkozói típus jelenik meg, akinek tevékenységét a szaktudás legitimálja, döntései individuális, autonóm jellegűek, pozíciója nem öröklődik (Jánosi Engel Adolf utódai korántsem voltak olyan sikeresek, mint a dinasztia alapítója), és egy meritokratikus értékrend hordozója. Családja már nem volt ilyen népszerű. A kor közírói a pécsi családfák történetében a Jánosi Engel családot a Hatvani családhoz hasonlították. Azzal a különbséggel, hogy azok emberbarátok voltak. Az utódok itt is a közgazdaság mellett az irodalommal kacérkodtak, de vannak különbségek. Engelék lelkében ma is él a Bonyhádról származó Péter szelleme, filléres óvatosságát a mai hatalmas vagyon sem ellensúlyozza. Jánosi Engel József irodalmi babérokkal rendelkezik, szürke cilindere hírneves, áldott jó szívű, annyira, hogy a szegényeket nem is engedi maga elé. Jánosi Engel Róbert szintén irodalmi babérokat akar, de dilettáns, öltözködésben is tiszteli a hagyományokat, azért jár kopott ruhákban.

A dinasztiaalapító Jánosi Engel Adolf vállalkozói tevékenységének mindenesetre kedveztek a társadalmi feltételek, amelyekben a gazdasági környezet kihívásai nem kényszerhelyzetként, hanem új alternatívákként jutottak érvényre. Jánosi Engel Adolf korszakában az is elősegítette a vállalkozói karakter kibontakozását, hogy a vállalkozások intézményi kapcsolataiban a financiális és nem az adminisztratív jegyek voltak a meghatározóak.

Volt azonban még egy olyan vonás, amely máig szóló tanulság a vállalkozók számára. Ez pedig az, ha a „régi vállalkozói stílust” egy mondattal akarjuk jellemezni, hogy az egész gondolkodását és elképzeléseit, valamennyi tettét az élő ember öröme és bánata hatotta át. A kapitalizmust megelőző idők vezéreszméje még nem vesztette el érvényét: „omnium rerum mensura homo” – azaz minden dolog mértéke az ember. Emlékét utca őrzi, számos egyesület, szervezet vallja magáénak. Mellszobra az említett történelmi fordulatokat megérve Komló kiemelt parkjában 1991-től emlékeztet rá, emléktábláját a pécsi Rákóczi út 54. számú házon, egyik hajdani birtokán, 2010. november 4-én avatták fel.

Születése kétszázadik évfordulóján főhajtással tisztelegjünk a humanista vállalkozó emléke előtt.


« vissza