Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z



Szent-Iványi Domokos

Szent-Iványi Domokos (Budapest, 1898. április 28. – Heidelberg, 1980. július 19.) magyar diplomata, a második világháború alatti Magyarország egyik meghatározó alakja. A Pázmány Péter Tudományegyetemen Jogi és Közgazdasági egyetemet végzett. Gróf Teleki Pál tanársegéde lett, aki diplomáciai pályára irányította. A Sorbonne-on és a College de France-ban képezte tovább magát. Kitüntetéssel vizsgázott az École des Sciences Politiques diplomáciai osztályán. 1927 és 1935 között az USA-ban és Kanadában követségi tanácsos volt. 1938. szeptemberétől Teleki az USA-ba küldte, hogy tanulmányozza az USA állásfoglalását egy esetleges háborús konfliktus esetében. Szent-Iványi előre látta, hogy Németország elveszti a háborút és a Szovjetunió ennek köszönhetően befolyása alá vonja a kelet-közép európai országokat. Teleki Pál egy diplomáciai tájékoztató osztályt állított fel, melynek ő lett a főnöke. Ebben az időben írta meg Csonka-Magyarország külpolitikájáról szóló könyvét. Az 1944. március 19. utáni német megszállást követően létrehozta a Magyar Függetlenségi Mozgalom (MFM) nevű szervezetet, amely a legeredményesebb ellenálló mozgalom volt. A Magyar Közösség titkos szervezeteire támaszkodva irányította Ifjabb Horthy Miklós kiugrási irodáját. Az ő megbízottja volt Koszorús Ferenc ezredes, aki katonáival megakadályozta a budapesti zsidók deportálását. Soós Géza római szövetségi tanácsos az MFM megbízásából szervezte meg az auschwitzi jegyzőkönyvet és juttatta el Horthy Miklós kormányzóhoz és Serédi Jusztinián hercegprímáshoz. Ő készítette elő a Sztójay-kormány leváltását, valamint a Faragho Gábor-féle fegyverszüneti bizottság tagjaként ő készítette elő az 1944. október 11-én aláírt fegyverszüneti egyezményt. 1944. decemberében az Ideiglenes Nemzeti Kormányban a külügyminiszteri tárcát ajánlottak fel neki, amelyet azonban visszautasított. 1946-ban az ÁVH a Magyar Közösség tagjaként letartóztatta, megverték, majd az első Magyar Közösség-perben a Jankó Péter által elnökölt népbíróság 15 évi kényszermunkára ítélte. 1956. október 26-án, a forradalom alatt szabadult ki, ezt követően 1957-től nyelvtanításból élt. 1972-ben az NSZK-ban telepedett le, ahol megírta emlékiratait. A halál is ott érte, 1980. július 19-én.