Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z



Szmodis Jenő

Szmodis Jenő (Budapest, 1966) jogász, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1993-ban. Jogtanácsosként, ügyvédként, valamint a közszolgálatban látott el különböző szakértői, illetve vezetői feladatokat. A hatályos jog, a jogelmélet és a történelemfilozófia tárgykörében több tanulmányt illetve könyvet publikált. PhD értekezését jogbölcseleti témában védte meg. Kutatásaiban a jogtörténet antropológiai és kulturális aspektusaival foglalkozik. Főbb munkái: A jog realitása (2005), Kultúra és sors (2007).


(Új folyam XXVII. 1-2. szám)
"Az a körülmény tehát, hogy az ember esetén a szelekció mindkét szülő tartós együttműködése irányába hatott, s hogy az anyához való gyermeki viszony nem kizárólag a táplálék biztosításának kérdése körül forog, önmagában is valószínűsíteni látszik Csányi azon megállapításának helyességét, hogy a gyermek–apa kapcsolat is sajátos tartalmú, biológiai eredetű viszony. Olyan, amely túlmutat a nemzés és táplálékbiztosítás puszta tényein. Mindebből következően azt mondhatjuk, hogy az ellentétes nemű személyek tartós, az utódok gondozását biztosító kapcsolata természeti, evolúciós jelenség, mely az utódokkal, s azoknak a szülőkhöz való sajátos kötődésével együtt képezi az emberi együttélés legkisebb egységét, a családot."

(Új folyam XXII. 7-8. szám)

(Új folyam XX. 3-4. szám)

(Új folyam XIX. 3-4. szám)