•Hogyan is kezdődtek a cseh–magyar egyházi kapcsolatok?
Azzal kezdődött kapcsolatunk a cseh kereszténységgel, hogy amikor a magyarok megérkeztek a Kárpát-medencébe, és felvették a kereszténységet, a cseh főpásztorok, Adalbert, prágai püspök és Asztrik, utóbb pannonhalmi apát jött el hozzánk. Később a huszita mozgalom hatása Magyarországon is érződött, s ennek komoly befolyása volt többek között a magyar bibliafordításra is. A huszita Biblia az első, csaknem teljes magyar bibliafordítás. Bár számos vita van ebben a tekintetben, de általában Pécsi Tamás és Újlaki Bálint huszita papokat tartják a fordítóknak, akik 1438–1439-ben Moldvába menekültek. Ott fordították magyar nyelvre a Bibliát.
A prágai egyetemen tanultak, ahonnan Husz János tanai elterjedtek. Miután a huszitákat leverték, számos menekült jött Magyarországra, közöttük Comenius is, akit Lorántffy Zsuzsanna hívott meg Sárospatakra. Négy évet töltött nálunk. Bocskai, Bethlen és a Rákócziak sokat segítettek a cseheknek. Nekik is köszönhető, hogy nem tudták teljesen megsemmisíteni a huszitákat.
•Hogyan alakult újra a protestáns egyház?
Miután 1620-ban, a fehérhegyi csatában a cseh protestáns rendeket az osztrákok térdre kényszerítették, a Habsburgok betiltották a protestáns vallásgyakorlatot Csehországban. A husziták automatikusan katolikusokká váltak, a lelkészek pedig elhagyták az országot. Mivel Csehország örökös tartománnyá lett, és közelebb volt földrajzi szempontból Bécshez, Magyarországnál erősebben magukhoz láncolták. Amikor a vesztfáliai békét megkötötték 1648-ban, a vallásszabadság rájuk nem vonatkozott. Ez így is maradt egészen 1781-ig, a türelmi rendeletig, azaz öt nemzedéken át. II. József kihirdette, hogyha vannak még Csehországban olyanok, akik a Római Katolikus Egyházon kívül más egyházhoz kívánnának tartozni, azok választhatják az evangélikus vagy a református vallást. „Huszita” vagy „cseh testvér” nem lehetett senki. Azt nem engedélyezte. Gondolná-e valaki, hogy ennek ellenére hányan jelentkeztek! Hetvenezren. Az ötödik nemzedékből. Ők engedélyt kaptak, hogy gyülekezeteket alapítsanak, de nem voltak lelkészeik. A szomszédos országokhoz fordultak segítségért. Néhányan mentek Németországból, Lengyelországból, a szlovákok közül is, de a legtöbben a magyarok közül érkeztek. Elhívásként értették ezt azok a magyar teológusok, akik kitelepültek Csehországba. Összesen hetvennégyen költöztek ki húsz éven át az újonnan alapított gyülekezetekbe lelkésznek. Nem ismerték a nyelvet, nagy szegénységben éltek. Az egyikük a cseh király beiktatása alkalmából írt egy köszöntőverset.
•Azt hallottam, hogy sok Molnár nevű él Csehországban.
Így van, ezenkívül sok Szalatnay, Szalay, Nagy, Végh, Tardy, Soltész. Ilyen nevű lelkészek ma is vannak, ezek voltak akkoriban a leggyakoribb nevek. Találkoztam egy brnói lelkésszel, akinek a neve Pokorny, az édesanyja pedig Tardy volt. Ezeknek a magyar lelkészeknek a leszármazottai számon is tartják az ősöket, akik tehát vállalták azt a roppant nehéz feladatot, hogy a gyülekezeteket újraszervezzék. Minden anyagi segítség nélkül kellett helytállniuk. Néhányan nyugalomba vonulásuk után hazatértek, de a legtöbben ott maradtak. A gyermekeik közül sokan Sárospatakon vagy Debrecenben tanultak teológiát, majd visszatértek lelkésznek. Ez így ment nemzedékről nemzedékre. A türelmi rendelet kétszázadik évfordulóján egy cseh lelkész meghívott a gyülekezetébe istentiszteletet tartani. Német nyelvű prédikációval készültem, de a lelkész erőteljesen tiltakozott, mondván, a németekkel nekik kritikus kapcsolataik vannak, inkább lefordítja az igehirdetést, és tanuljam meg. Így történt, hogy amíg a családom szombaton a környéken kirándulgatott, én a prédikációt tanultam csehül. El is mondtam, aminek az lett a következménye, hogy a gyülekezet egy idős asszonya kezet akart csókolni, annyira meghatotta, hogy az anyanyelvén hallott egy idegent beszélni.
•Hogyan tanult meg csehül?
A budapesti református teológiai akadémián volt egy professzorunk, Huszti Kálmán, ő kiírt egy szabadon választható cseh kurzust. Egyszerűen érdekelt, hogy lehet magánhangzók nélkül beszélni. Meglepő volt, mennyi hasznát vehettem ennek a tudásnak az életem során! Számos találkozón lehettem együtt cseh és magyar lelkészekkel, én is szerveztem egy ilyen konferenciát. Külön élmény volt, ahogyan félszavakból megértettük egymást, mert olyannyira közös a történelmünk. Bár a cseheket még jobban tönkretette a Monarchia. Annyi szabad terület sem maradt politikai értelemben, mint nekünk. Ezért éreztük azt a konferenciákon, hogy mi, magyarok sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint a cseh testvérek. A csehekről sok jót tudtunk, hogy előbb iparosodtak, előbb polgárosodtak, nagyon sok köztük az intelligens, jó humorú ember, és mégis az a helyzet, hogy a népszámlálás szerint Európa legateistább népe.
A valóságban az embereknek az egyház iránti érdeklődése elképesztően csekély. Ennek több oka van. Az egyik a saját reformációjuk történetében keresendő, amely Husz János, Helcsickí Péter és Prágai Lukács nevéhez fűződik: mozgalmukat teljesen megsemmisítették a német, illetve osztrák császárok, és erőszakosan katolizálták őket. Mi távolabb voltunk Bécstől, nem voltunk örökös tartomány, szóval Magyarországnak mindig volt bizonyos függetlensége. Bocskai, Bethlen és a Rákócziak tevékenysége miatt is így volt ez. A másik ok az, hogy a protestantizmusban a csehek nemzeti szimbólumot láttak. Ezért az egyházi üzenet lelki tartalmát kissé háttérbe szorították, és a nemzeti, hazafiúi üzenet került előtérbe. Ez a második világháborúig rengeteg embert vonzott. Amikor létrejött az önálló Szlovákia, a csehszlovák egyház is nagyrészt elvesztette lába alól a talajt, hiszen sokan nemzeti lelkesedésből kiléptek belőle
Nyitókép: A csehtestvérek moraveči templomának korábbi belseje (forrás: Ústřední archiv Českobratrské církve evangelické)
